Magyar Nemzet, 1987. július (50. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-07 / 158. szám
.» A RÁDIÓ MELLETT Reggelente milliók társa a rádió. Az ember persze félve ír le ilyen nagy és általános megállapításokat, mégha — jelen esetben legalábbis — biztosra mehet is. De épp az e heti, azaz a 27. számú rádióújság közli második oldalán a Tömegkommunikációs Kutatóközpont egyik vizsgálati összesítését, s azt olvasva, bizony komolytalannak tűnik minden ilyesfajta elemzés. A kimutatás például nem tartalmazza azokat a műsorokat, amelyek hallgatottsága nem érte el az egy százalékot, „megbukottként" aposztrofál viszont olyan adásokat.., melyek pontszáma egy meghatározott határ alatt marad. De vajon nem nagyobb bukás-e, ha a közönség be sem kapcsolja a készülékét, mintha hozzávetőleg nyolcvanezer ember hagyja szólni az illető műsort, de csak hetven pontra értékeli? A meghallgatatlan műsorok így „megússzák" említetlenül, míg esetleges műsorok úgymond „megbuknak” ... De amellett sem lehet derültség nélkül elmenni, hogy milyen alacsony tetszést arat egy vízállásjelentés. Ki lehet ugyanis az a nyolcvanezer ember, aki erre kíváncsi, s vajon miért nem tetszik neki, hogy a Duna Passaunál árad, másutt apad, Komáromnál pedig a hajóvonták találkozása tilos. Ugyancsak egy-egy százaléknyi közönség volt kíváncsi a hírekre a „tárgynapon" délután egykor és este tízkor. De míg az előbbi esetben a híradás elsöprősikert aratott (87 pont), este már megbukott (66 pont). Vajon a hírszerkesztő volt rossz, netán a bemondó, vagy valami olyasmit mondtak be az éjjel, ami nem tetszett? Ez utóbbiról viszont a produkció , — márpedig ez esetben minden rádióadás produkciót — nem tehet, következésképpen ilyesmit pontoztatni egyszerűen értelmetlen. Végtére is mi megy attól előre, ha tudjuk, hogy alacsony hallgatottságú mondjuk az orosz és francia nyelvű vízállásjelentés, s az a kevés matróz és hajóskapitány is kifütyüli a produkciót? Vagy ha netán kevés pontot kap a műsorismertetés? Ez utóbbi esetben a felolvasást kellene megszüntetni vagy az aznapi programot? Fogadjuk el mindenesetre a feltételezést, hogy reggelente milliók társa a rádió. Pontosabban a Kossuth rádió zenés-információs műsora, a Jó reggelt! Fél öt és nyolc óra között végtére is milliók ébrednek-ébresztetnek, kelnek föl, végzik hajnali reggeli szertartásaikat: mosakodnak, borotválkoznak, öltözködnek, kávét, teát, kakót főznek, reggeliznek, s aztán munkába igyekeznek. Ezeknek az embereknek döntő többsége hosszabb-rövidebb ideig bekpacsolja a rádiót, ha másért nem, hogy érzékelje az idő múlását. Sokunk reggeléhez tartozik hozzá, hogy közben elhangzik a (Hírek, Tudósítások címen jelentkező) reggeli krónika, meg sporthírek, meg lapszemle, meg időjárási körkép, meg jelentés az utakról, bizonyos napokon könyvek fülszövegkivonata, közte reklám, aztán szót kér valaki és a nap egyik eseményéhez fűz néhány gondolatot, miegymás. Mindez az ismétlődések pontos rítusa szerint, megszokott ritmusban. Aligha túlzás azt mondani, hogy egyfajta állandóságérzethez, következésképp biztonságérzethez segíti hallgatóját mindezzel a rádió: nem vagyok egyedül, történjék bármi is, információkat, s ha kell, segítséget kaphatok bármikor. Az egész negyedfél órás programot persze aligha hallgatják sokan végig. Ki-ki a maga negyed-fél-egy óráját tölti csak a készülék társaságában, a Jó reggelt! rafinált — és részleges — ismétlési rendszere éppen ezért szükséges. (Részleges, mivel úgy ismétel meg minden fontos információt — ha jól szerkesztik —, hogy valójában nem önmagát ismételgeti.) Az a viszonylag kevés idő azonban meghatározó lehet egy egész napra, hiszen az álmot verik ki szemünkből a Jó reggelt! munkatársainak szavai, s alkalmasint hosszan befolyásolhatják hangulatunkat. Ezért is hihetetlenül fontos a hangnem, amelyet a Kossuth napindító műsorában a komolyság jellemez, s korántsem a komorság. Egyfajta semlegesség akkor is elengedhetetlen ugyanis, ha a műsorvezető személyisége valóban átütő erejű, s ha valóban úgy érzem, mintha a naponta változó reggeli beszélgető (pontosabban beszélő) társ hozzám, nekem beszél. Alapjaiban elhibázott ugyanis, ha valami teljesen más hangulatot akar a rádió rám erőltetni. Személyiség és csapatmunka egysége — így fogalmazható meg az elmúlt szombat hajnal tapasztalatainak lényege is. E kora reggeli órákat a Jó reggelt! vendégeként a stúdióban tölthettem az aznapi stáb előzékenysége jóvoltából. Imponáló volt az az összeszokott teamtoorfé, amelyben szerkesztők, műszakiak, gépírók és bemondók együtt munkálkodtak, egymás keze alá dolgozva, egymást támogatva, segítve. A kiürült rutin még nyomaiban sem volt fölfedezhető, pedig hát hajnali három körül még ezért sem érhetné szó a ház elejét. E legjobb értelemben vett profizmusból a hallgató természetesen csak annyit észlel, hogy minden a helyén van, minden rendben megy. A szerkesztői szobában vagy a stúdióban téblábolva viszont lenyűgözhette a vendéget, amint a stáb tényleg félszavakból is érti egymást, s a valóságban senki soha semmit nem biz a véletlenre, s olykor még az is meg van írva, „ki van találva”, ami hallgatva a legtermészetesebb rögtönzésnek hat. S aki olyat még nem látott, azt az is csodálattal tölti el, miként lesz percek alatt a vágóasztalon saját dadogásaiból és pöszögéseiből néhány épkézláb mondat... Ezzel az imponáló csapatmunka-elvvel és -gyakorlattal a legcsekélyebb mértékben sincs ellentétben a személyiség már említett fontossága. Az is hozzátartozik a reggelekhez a Kossuthon, hogy mindennap más szól hozzánk, de gyakorlott hallgatóként már a műsorvezető-szerkesztő személyéből tudjuk, milyen nap is van. Akad köztük olyan, aki alkalomadtán még megkönnyeztetni is tud bennünket valamilyen megható történettel, a szombaton szolgálatban volt Dombóvári Gábor inkább olyan, akiben megbíznék az ember, s bizalommal fölhívná valamilyen reggeli gondjával, ha nem tartana attól, hogy zavarja a Jó reggelt! munkáját. Nyugodt, eseménytelen volt ez a szombat reggel, nem született kétfejű borjú, ami talán érdekességként elkelt volna egy forró hétvége első reggelén, de botrány se volt, mint a múlt héten a klinikán. A Dombóvári Gábor és állandó munkatársa, Rangos Katalin vezette csapat tette a dolgát, méghozzá jól, s ezért minden elismerét megérdemel, akárcsak a hét többi reggelének stábjai. Kérted! Hallgathatod! címmel estelente nyolc órakor kívánságműsor hallható a Petőfin: gyermekek — bár nem kevés esetben inkább szüleik, nagyszüleik — telefonálhattak, s rendelhették meg legkedvesebb meséiket. Az első adásokban Grimm-mesék hangzottak el, részben már klasszikus felvételeken (a Csipkerózsikát Mensáros László, a Piroska és a farkast Bessenyei Ferenc mondta el, s csupán a Hamupipőke hatott úgy, mint egy óvodai műkedvelő előadás.) A műsor gazdájától, Fenyő Katalintól megtudhattuk, hogy a legtöbben ismert meséket kértek, Mátyás király történeteit, vagy olyasmit, amit már filmen vagy a tévében láttak, s a klasszikus meséknek, a Grimm testvéreknek vagy Andersennek is sikerük van a gyerekeknél. Megint az derült tehát ki, hogy a gyerekek konzervatívok , vagy inkább az, hogy eleve egy feltételezett kínálatból rendelnek. Pedig a Gyermekrádióban nagyon sok magas színvonalú modern mesét hallhatnak, amelyek világáról azt hihetnénk, közelebb áll az ő környezetükhöz. Végtére is a Grimmmerék vagy akár a népmesék értékrendje nem egy esetben bizony a múlté, a szegényembergazdagember-ellentétet, a fele királyságokat és hasonló dolgokat alighanem másként éli meg a ma gyereke, mint az évszázaddal ezelőtti. De vajon nem az az igazi mai mese, amely a mi környezetünkbe vezet el, s a sajátmagunk által tapasztalt valóságot vegyíti fantasztikus elemekkel? Miként azt Richard Scarryteszi az immáron nálunk is hihetetlenül népszerű és amúgy világhírű Tesz-vesz város sorozatában, amelyet minden korosztály élvezhet a maga szintjén, másfél évestől nagymamakorúig. Mindennapjaink szituációi elevenednek meg Scarry lapjain, csak éppen a tűzoltók malacok, a matrózok meg egerek, s a tetőn a cica sepri a kéményt. Tény persze, hogy Richard Scarry nem utolsósorban képi humorra építő meséi kevéssé rádiószerűek, ha mégoly maiak is. De vajon nem lehetett volna valamiképpen orientálni a telefonáló gyerekeket, hogy a Gyermekrádió gazdag választékából fantáziadúsabban merítsenek (rózsa) ÓHATATLANUL FELMERÜL A KÉRDÉS: ha az Operaház egy több mint százötven éve bemutatott operát tűz újdonságként műsorára, mi oka volt erre? Miért Donizettit választották, és hetvennégy dalműve közül miért éppen ezt? Donizetti nagy zeneszerző, hárombudapesti repertoárdarabja, a Lammermoori Lucia, a Don Pasquale és A szerelmi bájital mellett helye van a műsorrenden más, kevésbé ismert színpadi kompozíciójának is. A kérdés csak az, hogy a Boleyn Anna volt-e a megfelelő választás. Donizetti legmarandandóbb művei a vígoperák, a hetven éve nem játszott Az ezred lánya például ma is rendkívül elevenen hat. Vagy a nehezebb veretű darabok közül például A kegyencnő — ezt kilencven éve nem tűzték műsorra — dallaminvencióban lényegesen gazdagabb, mint a bemutatott opera, négy-öt áriája külön zeneszámként is népszerűvé lett. A Boleyn Anna — eredeti címén Anna Bolena — hozta meg 1830-ban először a várva várt elismerést Donizettinek, az operát hamarosan külföldön is bemutatták. A századforduló táján azonban elvesztette népszerűségét, és jóformán teljesen feledésbe merült. 1956-ban támadt fel újra, a Milánói Scala tűzte műsorára Luchino Visconti rendezésében, Boleyn Anna szerepében Maria Callasszal — és ott akkor fényes sikert aratott. Azóta ismét fel-feltűnik a világ operaszínpadain. Igen ám, de Callas kevés van, és ha nem igazi nagy előadó-egyéniség eleveníti meg a tragikus sorsú királynőt, ez megkérdőjelezheti az egész bemutató jogosságát. Rendezni kétségkívül hálás feladat a Boleyn Annát, a királynő csapdába ejtése, „koncepciós pere” korunk emberében is felidézi a közelmúlt emlékeit. És milyen zeneileg az opera? Olyan dallam, amely kiválik az átlagos korabeli olasz melódiák közül, és első hallásra megragadja a hallgatót, talán csak kettő található benne: az első felvonásbeli Aszdúr kvartett és Anna második felvonásbeli nagyáriájának kezdete. Többszöri meghallgatás után persze más szépségekre is felfigyel az ember, de az egyéni Donizettidallamoknak az a bősége, amely a Lammermoori Luciát népszerűvé tette, a Boleyn Annára nem jellemző. DRAMATURGIAI SZEMPONTBÓL erénye a darabnak, hogy nem áriaopera, a cselekmény előrevivői inkább az együttesek, főleg az erős drámai töltetű duettek. A hátránya pedig az, hogy a cselekmény lényegében befejeződik az első felvonás végére: megismerjük a főhősöket és kapcsolataikat, majd Annát és pártfogóit sikerül tőrbecsalni, így a második felvonásra nem sok esemény marad. Anna rájön, ki a vetélytársa és beteljesedik végzete. A zeneszerző a második felvonásban cselekmény híján kicsit elhúzza a zeneszámokat. Például a második felvonásbeli f-moll nőikar szép ugyan, de eléggé hosszadalmas. Anna „őrülési jelenete" pedig engedmény a korízlésnek, ez nemcsak történelmileg hamis, de ellentmond az operahősnő jellemének, addigi viselkedésének is. Különösen furcsa a dalmű legvége. Anna igen markáns, ritmikus, indulatos dallamot énekel, azt gondolnánk, hogyó halálba induló asszony elátkozza férjét és vetélytársnőjét, de éppen ellenkezőleg: a szövegben az van, hogy megbocsát nekik. Úgy látszik a zenei szempont — hogy Anna nagyjelenetét gyors, kemény karakterű melódiával fejezte be — Donizettinél itt háttérbe szorította a jelenet drámai igazságát. Legutóbbi rendezéseiben Békés András (A sevillai borbély, Traviata) központi szerepet kapott a színpadkép. Így történt ez most is. A vendég díszlettervező, Székely László színpada mozgatható elemekből áll, amelyek alkalmasak a gyors színváltozásokra. A látvány, a sok rács, a játéktér fölötti híd, a csendben figyelő emberek mind azt sugallják, hogy VIII. Henrik Angliája börtön mindenki számára már akkor is, mielőtt a szerencsétlen királyné valóban fogságba kerülne. Nem szép ez a díszlet, de jó és kifejező. Határozottan sokkoló hatású, amikor a hátsó falba vágott ajtók kinyílnak, ilyenkor a félhomályos színpadra éles, kegyetlen fehér fény vetődik, és az ajtóben mindig a gonosz hatalom emberei, őrök, katonák, bírák állnak. Békés András kitűnően építi fel Anna csapdába ejtésének jelenetét, nagy drámai csúcspontot tud itt teremteni. A második felvonást is igyekezett mozgalmasabbá tenni, a kotta szerint az utolsó jelenet Anna börtönében játszódik. A rendező, viszont kivezeti Annát tömlöcéből, kitágítja a színt, és nagy tablóval zárja az operát. A királynő a vérpadon várja a hóhér lesújtó kardját. VIII. Henrik pedig megjelenik A színen új hitvesével. JÁTÉKMESTERKÉNT IS színvonalas munkát végzett Békés András, a szólisták — persze a maguk tehetségének megfelelően — színészileg is jól megállták a helyüket. (Azért a rendezőnek nem lenne szabad visszaélnie azzal, hogy a közönség nagy része nem érti az olasz szöveget. Egy példa: „l’appressa", „jöjj közelebb" mondja Anna Smeton apródnak. Ha az hallgatna rá,akkor legalább hét-nyolc métert kellene a mélybe ugrania, mert épp egy kétemeletnyi magas hídon tartózkodik a királyné feje fölött.) Makai Péter jelmezei szépek, karakterisztikusak,és élénk " idézik a XVI. század angol világát. Boleyn Anna megszemélyesítője, Szűcs Márta még csak hat éve tagja a színháznak, és jóllehet már szép nemzetközi sikereket ért el, többek között a bécsi Staatsoperben, mégsem nevezhető tapasztalt énekesnőnek. Érzésem szerint még korai számára a szerep. Pedig alakításának sok erénye van. Elsősorban a hangja, amely a magas fekvésben kifogástalanul funkcionál. A szép frazeáláshoz is van érzéke, különösen tetszett a második felvonásbeli nagyária „Cielo a miei lunghi spasimi"-szövegkezdetű G-dúr szakasza. Ugyanakkor a középső és mély regiszterben most is kiegyenlítetlenül énekel, egyes hangok kiugranak a dallam egységes vonalából, nem egyenrangúak szép felső hangjaival, ez a hiba ebben a zenei stílusban különösen feltűnő. Emellett a játéka is időnként szürke, nem az a sugárzó egyéniség, amilyet a szerep megkívánna. Az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt Komlósi Ildikó nyújtotta, mint Jane Seymour. Nagy tehetség, ez kiderül minden hangjából, minden megmozdulásából. Technikailag igen jól képzett, és szíve is van, a drámai és a lírai részletekben egyaránt kitűnt szuggesztivitásával, szép zenei megoldásaival. Hallottam a főpróbán is, ott még meggyőzőbb volt, a premieren kis elfogadottságot lehetett rajta érezni. Kováts Kolos hangilag uralta a színpadot. Zengő, magvas baszszusa puszta megszólalásával is érzékeltetni tudta, hogy ez egy király hangja. A zsarnok VIII. Henrik egyénisége azonban távol áll az övétől, ezt észre lehetett venni játékán, mozgásán, sőt olykor a dallamformálásán is. Gulyás Dénes, mint Lord Richard Percy a tőle elvárt nagyvonalú alakítással rukkolt ki ezen az estén. A New York-i Metropolitant megjárt művész igen színesen énekelt, szép magas cékkel örvendeztette meg a közönséget, és különösen a drámai jelenetekben excellált. Ha időnként próbálná kicsit lágyítani a hangvételét, akkor még olaszosabb Donizettitenor lehetne. Igen kellemes meglepetést jelentett számomra Sánta Jolán Smetonja. Még soha nem hallottam ilyen jónak. Első felvonásbeli Asz-dúr kavatinája az előadás egyik emlékezetes momentuma Volt Külön ki kell emelni Sánta Jolán kitűnő olasz kiejtését. Sir Hervey a király bizalmasa, az uralkodó rábízza a „piszkos munkát”. Barta Alfonz karakterisztikus játékkal elevenítette meg visszataszító figuráját. Anna bátyját Lord Rochefortot Mészáros Sándor énekelte. AZ ELŐADÁS VEZÉNYLÉSÉT a színház a kitűnő, nagytapasztalatú karmesterre, Erdélyi Miklósra bízta. Ennek eredménye meg is látszott a produkción. Az ének és zenekar ápolt hangzással, precízen látta el feladatát. A dirigens biztos támasza volt a fiatalabb, kevesebb rutinnal bíró szólistáknak. Kiváncsi vagyok, mi lesz a darab további sorsa. A magam részéről szívesen ismerkedem számomra új darabokkal a hazai színpadokon még akkor is, ha nem egészen értek egyet a bemutatásukkal. ■ De mit szól majd a pesti közönség, amely ebből a szempontból igen konzervatív, Rossinitől például csak A sevillai borbélyt hajlandó elfogadni. Esetleges sikertelenség esetén sem szabad azonban lemondani a kísérletezésről, a repertoár bővítéséről, mert nyitottság nélkül múzeummá szürkülnek az operaházak. Kertész Iván♦ Az opera második szereposztásáról június 30-i számunkban közöltünk kritikát. Boleyn Anna Donizetti művének bemutatója az Operaházban H. BARTA LAJOS A MEGALÁZOTT Irodalmi forgatókönyv özvegy Nagy Antalné (kapkodva, kétségek között): Természetesen ... Én nem mondtam ... természetesen ... Ha úgy akarják, drága Mária. Dobai Kálmán (egészen közel lép özvegy Nagy Antalnéhoz): Nyugalom ... nyugalom, mamika. Mi mindenkinek csak jót akarunk, mamika. (Az íróasztal széléről felemel egy dossziét, a hóna alá csúsztatja, a karórájára pillant, és Vicsek Máriához): Tíz óra. El is múlt. Hívja be Rákost, Mária. Vicsek Mária (felemeli a telefonkagylót, tárcsázik, csak egy számot.): Társalgó?... Ki?... Te vagy az Rózsa? ... Küldjed be Rákost... Ott van. (Leteszi a kagylót.) Özvegy Nagy Antalné (feláll): Dobai Kálmán (int): Nem. Nem. Ne menjen ki. Maradjon csak itt, nyugodtan. Özvegy Nagy Antalné zavartan visszaül a helyére. Kinyílik a bal oldali ajtó, öltönyben, vegyes öltözékben, de tisztán, belép Kákos Mihály. Már a belépéskor zaklatott, ingerült. Kákos Mihály (megáll, körbenéz.): Jó napot. Hívatták?! Dobai Kálmán: Igen, Kákos. Tessék, üljön le... Vagy maradjon állva Ahogy akar ... Magánál sohasem lehet tudni, hogy mit akar, hogy mi a jobb! Kákos Mihály (sértetten, élesen): Ha maga így kezdi, akkor már ki is megyek! Ezt választom! Dobai Kálmán (leül, összezárt térdén kinyitja a teli dossziét): Ugyan Kákos! Magának itt nem sok választása van! Kákos Mihály: Miért?! Dobai Kálmán (a dossziéból egy lapot felmutat.): Megint feljelentette a Marikát... A vezetőséget! ... Ejnye, Rákos, még mindig nem tudja megértene hogy ön szociális gondozott!... És nem államelnök!... Hát nem tudja, hogy ha feljelentést tesz, azt ide küldik vissza kivizsgálni? Énhozzám. Kákos Mihály: Hazugságokat jelent, Dobai Kálmán. Dobai Kálmán: Ejnye, ejnye, Rákos, megint pimaszkodik. Megint nem gondolja meg, hogy mit mond ... Ezt mi most megint jegyzőkönyvbe vesszük ... és ezért most én jelentem fel. Kákos Mihály: Lehet! Nekem már mindent tehet... Akkor is! Elmegyek az Atyaistenhez is! (közelebb lép Dobaihoz. Magából kikelve): Te szemét! Dobai Kálmán (felugrik ültéből.): Köszöndd, hogy nem vagyunk négyszemközt, de ez volt az utolsó, amit eltűrtem! Megszabadulunk tőled, Rákos!... Nem bűzösíted itt tovább a levegőt. Elég volt! (Állva, az íróasztal szélére tett dossziéból egy újabb lapot ránt elő. Azt nézi.): A testület felülvizsgálta legújabb feljelentését. Rágalmazásért eljárást kezdeményezett maga ellen, és meghozta a határozatot... a megyével egyetértésben a mai napon áthelyezzük a kominai szociális otthonba. Itt már elég volt. Nyugalmat akarunk! Ott bűzösítse tovább a levegőt! Kákos Mihály: Nem nyugszom bele! Dobai Kálmán: Azt lehet. Kákos Mihály: Felülvizsgálatot kérek! Dobai Kálmán: Azt is lehet! (Hirtelen egészen közel lép Kákoshoz, a kezében tartott dossziét meglengeti annak arca előtt. Most már dühödten): Lehet! Próbálja meg! De akkor, akkor kiteregetem a szennyesét, Kákos! És el lesz intézve! Egy életre, Rákos! Itt vannak a tanúvallomások (rácsap a dossziéra), hogy maga felborította az otthon teljes rendjét, kártyázással, hazárdjátékkal, mások lerészegítésével! És ez kizárási ok, Kákos! Kákos Mihály: Mit? ... Soha életemben nem kártyáztam. Dobai Kálmán: Ne játssza a bolondot, Kákos! (Ismét a dossziéra csap.) Itt van, Kákos. Itt minden le van írva... És italt csempészett be! Pálinkát, bort! Kákos Mihály: Soha nem ittam ... Nem árultam. Dobai Kálmán: Itt van leírva! (Csend. Kinyitja a dossziét, olvas): Alulírottak tanúsítjuk, és kérésünk, hogy helyezzék el Kákos Mihályt, mert zavarja, felrúgta nyugodt életünket... titokban hazárdjátékot... minden nap a padláson elnyeri a pénzünket... Kákos Mihály: Nem igaz! Dehát ebből egy szó sem igaz! Hazugság ! Dobai Kálmán: Maga megörült Kákos ... Hát semmire sem emlékszik? (Tovább olvas): Minden este vacsora után pálinkát árul, vettünk, és sajnos lerészegedtünk ... (Szünet. És hirtelen): Itt van negyvenöt aláírás ... Vedres József, Magyari Kálmán, Sabján József, Véner János, Szalábi Katalin, Féler András, Serer Rózsi... Rákos Mihály (félóráit): Nem igaz! Úristen, nem igaz! (Eszelősen): Nem!... Nem igaz! (Üvöltőé kirohan, az ajtót úgy csapja be, hogy döng utána.) Hosszú csend. Dobai Kálmán (lassan, üres papírlapot húz elő a dosszié legaljáról, és kis mosollyal a szája szegletén, özvegy Nagy Antalné elé teszi, majd a papírlapra letesz a zakója zsebéből egy golyóstollat is.) Hát akkor tessék ... nyugodtan, kedves mamika .... Csend. özvegy Nagy Antalné nem mozdul. Dobai Kálmán (lassan, halkan): Én alulírott, özvegy Nagy Antalné ... a szociális otthon lakója, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem ... özvegy Nagy Antalné most sem mozdul. Dobai hirtelen Vicsek Máriára néz. Vicsek Mária tekintete a férfin, hosszan. Majd lecsúszik maga elé, és halkan, szinte alig hallhatóan szól. Vicsek Mária, írja... írjad kedves Elvira ... (Szünet.) Én, alulírott özvegy Nagy Antalné ... vessző ... a szociális otthon lakója ... vessző... özvegy Nagy Antalné (lassan felnéz Máriára, a tekintete könyörgő.) De aranyos-drága. Mária ... Vicsek Mária (most hirtelenhatározottan): Én alulírott, özvegy Nagy Antalné, vessző, a szociális otthon lakója, vessző, büntetőjogi ... Nagyon hirtelen, kintről Serer Rózsi artikulátlan üvöltő hangja. Többszöri üvöltése, jajveszékelése. Serer Rózsi (berohan): Jajj Istenem. Jaj! (Artikulátlan hangon, alig érthetően): Meghalt! Felakasztotta magát Rákos!... A kamrában a gerendán Rákos ...! (Folytatjuk) Nyári egyetemek (MTI) A Nemzetközi Bartókfesztiválnak és -szemináriumnak, amelyre ezúttal huszonkilenc országból százhatvan muzsikus jelentkezett, az idén ismét Szombathely ad otthont július 11—25. között. Ez évben zongora-, gordonka-, kamarazene-, vonósnégyes-, ének-, karmester- és zeneszerzőkurzusokat indítanak. A műhelymunka mellett többször lépnek hangversenydobogóra a szeminárium professzorai és résztvevői; a nemzetközi fesztivál július 11-én a Szombathelyi Szemionikus Zenekar gálakoncertjével kezdődik. Nemzetközi népművészeti nyári egyetem nyitott kaput hétfőn Zalaegerszegen. A tíznapos kurzusnak mintegy negyven hallgatója van. Számukra a néprajztudrmány neves szakemberei tartanak bemutatóval egybekötött előadásokat a magyar néptáncról és népzenéről, a népi építészetről és lakáskultúráról, a népi kismesterségekről, valamint Zala megye népművészetéről. Néprajzi filmszeminárium kezdődött hétfőn Budapesten a Művelődési Minisztérium Vezetőképző Intézetében. A Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportja és a Francia Tudományos Kutatások Központja egyhetes rendezvénysorozatán szovjet, svéd, angol, francia, olasz, svájci, osztrák és magyar néprajzos filmkészítők vesznek szemináriumok részt. Konzultációik kíséretében mintegy harminc filmet tekintenek meg, jórészt az európai népszokásokat, rítusokat bemutató alkotásokat. Baranyában rendezte meg idei, sorrendben a X. művelődéstörténeti nyári egyetemét a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem. Témája: Helyünk Európában. Pályázati alapon kiválasztott hallgatói felkeresik a megye több nevezetes városát és községét, majd Horvátországban szomszédolnak, utána pedig tíz napra Sellyén telepednek meg és falukutatást végeznekaz Ormánságban.. . A kéthetes programot hétfőn nyitották meg a pécsi Janus Pannonius ? • Tudományegyetemen. Poszter György egyetemi tanár, a nyári egyetem igazgatója köszöntötte az ország különböző részéből összegyűlt hallgatókat. A vendéglátók nevében Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettese üdvözölte a nyári egyetem hallgatóit, s tájékoztatást adott, a megye művelődési helyzetéről. Ormos Mária történész, a Janus Pannonius Tudományegyetem rektora A Duna-medence kisállamai a két világháború között címmel tartott előadást. A hallgatók ezt követőenmegismerkedtek a középkori pécsi egyetem és a római ősi keresztény mauzóleum feltárásával, helyreállításával. Kedd, 1987. július 7.