Magyar Nemzet, 1988. július (51. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
Szombat, 1988. július 2. Az alkoholpolitika humanizálása Ne vígy minket kísértésbe... Úgy tűnik, hogy az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság (AEAB) megszűnésével a hazai alkoholizmus elleni küzdelemben lezárul egy periódus. A felszabadulás utáni 15 évben, az első periódusban nem is beszélhettünk szervezett küzdelemről. Más társadalmi gondok, devianciák kérdéséhez hasonlóan itt is a szembesülés hiánya, a probléma elhallgatása volt a jellemző. Az 1960. novemberi politikai bizottsági határozat már erőteljes jelzést ad az alkoholizmus terjedésének veszélyéről. Ennek nyomán jött létre az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság (AEOB), egészségügyi Irányítás mellett, mely szervezetileg a Vöröskereszthez tartozott. Erre a közel negyedszázados periódusra az alkoholizmus kártevéseinek mind drámaibb interpretálása a jellemző. Időről időre meghatároztuk a feladatokat, munkaterv készült, évenkénti beszámoló az elért eredményekről, az elvégzett munkáról. Ugyanakkor kialakult a problémamegoldás elodázásának, az elhárítás technikájának módszere. Egy trend azonban álJelenleg évente tízezer (jórészt produktív életkorú férfi) alkoholizmus meghatározta halálozásával kell számolnunk. Az AEAB megalakulása koncepcionálisan és szervezetileg is kifejezésre juttatta, hogy súlyos össztársadalmi problémáról van szó. A munka szervezettsége, színvonala javult, és az állami, tanácsi szerveknél, sőt a lakosság körében is jelentős szemléletváltozást sikerült elérni. Kezdeti eredmények az alkoholfogyasztás alakulásában is mutatkoztak. Íme, egy adatsor az átlagos fogyasztásról évenként, abszolút alkoholban számítva: év: liter: 1950 5,5 1960 6,3 1970 9,1 1980 11,7 1984 1985 11,7 11,5 1986 11,4 1987 10,6 Látható, hogy 1950 és 1980 között a fogyasztás erőteljesen nőtt, az 1980-as években tetőzött, stagnált, majd lassú csökkenés észlelhető. E mutató alakulása párhuzamos a fogyasztás, elsősorban az élelmiszer-fogyasztás alakulásával, de azt is jelzi, hogy a szervezett, céltudatos munka nem marad eredmény nélkül. Ezt alátámasztja több európai, nagy fogyasztó ország, elsősorban Svédország, Norvégia, Finnország, Anglia tapasztalata, ahol jelentős eredményt sikerült elérni a fogyasztás csökkentésében. 1987 végén megszűnt az AEAB, hogy átfogóbb szervnek, az Országos Egészségvédelmi Tanácsnak (OET) adjon helyet. Ez azonban az antialkoholista mozgalom aktivistáiban meglehetősen nagy nyugtalanságot keltett. Attól tartottak, hogy az elért kezdeti eredmények megtorpannak, mert az összegészségügyi gondok közt az alkoholizmus kérdése háttérbe szorul, és az amúgy is szűkös dotációs keret sokfelé oszlik. Ha igyekszünk is meggyőzni az érdekelteket, hogy az új szerveződés magasabb integrációt és kedvezőbb lehetőséget teremthet, egyelőre inkább aszkepszis és a helyzet alakulását óvatos várakozással szemlélő magatartás a jellemző. Mindez indokolja, hogy átgondolva alkoholizmus elleni küzdelmünk további útját, feltárjuk a nemzeti programon belül fellelhető lehetőségeket.Tapasztalható, hogy egy országban minél súlyosabb az alkoholizmushelyzet, annál inkább fokozódik a türelmetlenség a határozott cselekvés, a tiltás, az adminisztratív intézkedések irányában. Minthogy az alkoholtermelés és -forgalmazás állami monopólium, mely köztudottan más fogyasztási cikkek gyártásához és eladásához viszonyítva igen jövedelmező, megfogalmazódik a gyanú, hogy az állami intézkedés a költségvetésben jelentkező hiány miatt késlekedik. Mindez erkölcsileg is terheli a politikai vezetést, ugyanakkor az ilyen szimplifikáció káros, a hozzáértés hiányáról árulkodik és a társadalmi cselekvés többsíkúságát korlátozza. Minden ország alkoholpolitikája soktényezős, így figyelembe veendő: az alkoholizmus helyzetének súlyossága, a lakosság ivási szokásai, hagyományai, az alkoholmonopóliumból származó bevételek nagysága, az alkoholizmus okozta népgazdasági, erkölcsi, egészségügyi stb. károk, a forgalmazás, kínálat, illetve ezek korlátozásának politikai kihatása, az ellene való küzdelem irányítóinak beállítódása az absztinencia és mértékletesség kérdésében, a szakemberek nézetei az alkoholizmus okairól. Ezek és hasonló tényezők mérlegeléséből összegeződik a tudatosan kidolgozott alkoholpolitika. Absztinens attitűd Az alkoholfogyasztás liberális vagy tiltó kezelése egyaránt politikai színezetű közérzeti reakciókat vált ki. Ennek tanúi lehetünk a Szovjetunióban folyó antialkoholista kampány láttán. A korlátozó és árpolitikai intézkedésekre nemcsak a megcélzott nagyivók reagálnak ellenérzéssel. Ezeknél szélesebb rétegek nem a célt nézik, hanem az áremelés egy formájának fogják fel. Nálunk, amikor a bürokratikus etatista, adminisztratív intézkedéseket most fokozottan heves bírálat éri, külön is számolnunk kell az ilyen hatással. Ugyanakkor a nem ivó, vagy éppen az alkoholizmustól szenvedő környezet a liberális alkoholpolitikát bírálja hevesen, csak úgy, mint a mindenkor meglevő „rendpártiak”. Ez a bírálat is az állami vezetést éri, a szigorú intézkedések, megtorlások elmaradása miatt. A hazai alkoholizmus elleni küzdelem egész története mutatja, hogy soha nem volt kidolgozva az antialkoholista mozgalom alapvető célja, illetve módszere, az absztinencia vagy a mértékletesség kérdése. A századfordulós, főleg a szocialista munkásmozgalmak antialkoholista törekvései lényegében absztinenciát propa Vissza a hagyományokhoz Most, amikor a nemzeti program keretében hatékonyabb alkoholizmus elleni küzdelemre törekszünk, indokolt, hogy e tényezőket reálisan számba vegyük. Egyértelmű a helyzet súlyossága és az elmúlt évtizedekben bekövetkezett folyamatos romlása. Egészségügyi, társadalmi kárait tekintve, túlzás nélkül sorolhatjuk a magyarságot fenyegető sorskérdések közé. Ezért szükséges, hogy a legkülönbözőbb világnézetű és politikai felfogású emberek körében ebben a kérdésben nemzeti konszenzust érjünk el. Fontos, hogy az egyházak felajánlott segítségét ténylegesen is igénybe vegyük. Jelentős változás következett be a hazai modernizációs folyamat során a hazai ivási szokásokban. A hagyományosan borivó nő Sokakban és a gyanú pességben lényegében változatlan mértékű borfogyasztás mellett kiugróan a sörfogyasztás, és ami a legkárosabb, a töményszeszfogyasztás emelkedett (1934—1938 3,30, 1960-ban 2,84, 1986-ban 10,4, 1987-ben 9,3 liter 50 százalékos szeszre átszámítva). E tekintetben a visszatérés az ivási hagyományokhoz elősegítené törekvésünket, miszerint a töményszeszfogyasztás visszaszorítására kell összpontosítanunk. (Hazánkban a 19. századi reformkorban, amikor elszaporodtak a szeszfőzdék, s ijesztő mértéket öltött a pálinkafogyasztás, sikerült visszaállni a hagyományos borfogyasztásra.) Az 59 milliárd feletti alkoholfogyasztásból származó tiszta bevétel tetemes. A jelenlegi népgazdasági helyzetben irreális az alkoholizmus elleni küzdelem fő irányát csak a fogyasztás korlátozására építeni. Megint csak az lenne, mint az 1970-es években, mikor a szóbeli antialkoholista propaganda mellett minden ötéves tervbe „betervezték” a mind nagyobb alkoholfogyasztást, illetve bevételt, és azt sikerült mindig túlteljesíteni. Már az is előbb,re vivő volna, ha 1996-ig (a WHO- programból is következően) termelési és forgalmazási stopot tudnánk elérni, és 2000-ig fokozatosan a célul kitűzött 25 százalékos fogyasztáscsökkenést. Ezért most döntően nemcsak a fogyasztás csökkenését, hanem annak struktúrájában elérhető javulását kellsiettetnünk. A kulturáltabb ivás az átlagfogyasztást egyenletesebbé teszi. Ez egyértelműen a lerészegedés visszaszorítására, ugyanakkor az ide vonatkozó érvényes jogszabályok gyakorlati alkalmazására, a bírságolásra irányítja a figyelmet. Ez az ittas embereket kiszolgáló italmérőkre is vonatkozik. Ugyancsak a népgazdasági helyzet kívánja, hogy küzdelmünk nagyobb mértékben irányuljon a károk csökkentésére, és nem célzottan csak a fogyasztás csökkentésére. Ez az érintetteknek is jobban érdeke, eleve emberközpontúbbá, hatásosabbá teheti küzdelmünket,mert az adminisztratív korlátozás, akár a forgalmazásban, akár árpolitikában elsősorban a mérsékelt ivókat korlátozza, csak aztán a nagyivókat, és legkevésbé a kényszeres (addikt) ivókat. A károk csökkentését célzó módszereket a társadalombiztosítással, de a biztosítócégekkel is együttműködve még ezután kellene kidolgozni. Jandónak bizonyult: az alkoholizmushelyzet folyamatosan, a magyar és a nemzetközi összehasonlítási mutatókat tekintve is katasztrofálisan romlott. Az alkoholfogyasztás kétszeresére, a belkereskedelmi alkoholértékesítés 7 milliárdról 59 milliárd fölé emelkedett, az alkoholbetegek száma 76 ezerről 448 ezerre nőtt. Náltak. A proletárdiktatúra alkoholtilalmának, az amerikai és szovjetunióbeli prohibíciós kísérletek csődje nyomán mértékletességi mozgalmak kerültek előtérbe, figyelembe véve az absztinens mozgalmak szektariánus jellegét A legaktívabb és vezető antialkoholisták munkájában mindig ott lappang az absztinens mozgalmi attitűd. Minthogy a gyógyult alkoholbetegek klubmozgalma szükségszerűen absztinenciát követel, ez a szemlélet — lévén a klubmozgalom az egyetlen tömeges antialkoholista tömörülés — ugyancsak kihatott az AEOB és az AEAB konkrét tevékenységére, noha mindkét szervezet a mértékletességet deklarálta. A látens absztinencia törekvés az adminisztratív intézkedések túlértékelésében és szorgalmazásában manifesztálódik leginkább. A felemásság és bizonytalanság árt az intézkedések hatékonyságának és a végrehajtásban mutatkozó következetességnek. A szakemberek véleménye is megoszlik az alkoholizmus okairól. Egyesek, főleg a biologisztikus szemléletű orvosok az örökletes, a biokémiailag, organikusan meghatározó okokat helyezik előtérbe, és végső soron az „alkoholcentrikusságot” erősítik. A pszichoszociális, személyiségfejlődésben gyökerező kóroktan sokkal összetettebb, átfogóbb, de időigényesebb. Ez viszont az „emberközpontos" alkohol elleni küzdelem szemléletét erősíti. Bár magunk is az utóbbit értékeljük többre, be kell látnunk, hogy elég gyengék vagyunk ahhoz, hogy vállaljuk a „kétfrontos” küzdelmet. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a mértékletesség mellett foglalunk állást, különösen ha az egész lakosságot érintő nemzeti programban gondolkodunk. Ez nem taktikai kérdés, nem valamiféle kompromisszum, mert az absztinenciakövetelést amúgy sem tudjuk megvalósítani tömegesen. Az emberek alkoholhoz való viszonyát is szükséges humanizálni. Az emberiség évezredek óta együtt él az alkoholos italok fogyasztásának társadalmakként, szociokulturálisan kialakult és szabályozott szokásával. Az ember embermivoltának egyik mércéje az alkoholos italokkal való bánni tudás. A kísértés a visszaélésre mindig is megvolt. A mértéktelenség, a lerészegedés a személyiség gyengeségéről, az emberiesség zavaráról árulkodik. Nagyon jellemző, hogy a népi köztudat, a népnyelv a részegséget mindig az állati léttel társítja (részeg állat, részeg disznó stb.), noha a lerészegedés nem az állatok szokása. Az alkoholizmus elleni küzdelemben az egyszerű tiltás, a „szesztilalom" bármilyen kézenfekvő megoldásnak tűnik is, mindig a személyiség gyengeségét tételezi és az emberlétet korlátozza, szegényíti. A nagy humanista kultúrák, például a zsidó—keresztény kultúra nem az absztinenciát sugallták, ellenkezőleg, a mértékletes alkoholfogyasztást beépítették a vallási szertartásokba, az étkezési szokásokba, és ezzel szabályozták is. A személyiség erősítésével A nemzeti programunk alkoholkoncepcióját megfogalmazva nem szabad elfelejtenünk, hogy az alkohollal való visszaélés, az alkoholizmus elleni harc része az emberért, a humánumért folyó harcnak. Ahol még lehet — és ez az egészségvédelmi helyzet —, ne absztinenciaköveteléssel, hanem az ember, a személyiség építésével, a veszélyek kiküszöbölésével, a hibák korrekciójával, egyszóval a személyiség erősítésével szálljunk szembe az alkoholveszéllyel. A tiltást minden ember, de különösen az ifjúság nehezen tűri, nemegyszer kíváncsiságot, dacot vált ki. Ezt például atizenéveseknek alkoholt és dohányzást tiltó pedagógiai erőlködéseknél láthatjuk. Az egészségmegőrző program alapja az egészség értéktételezése. Eddig elég könnyelműen kezelt kincsünk az egészség. Itt is vannak felélesztésre méltó hagyományok. Aki ismerte a hajdani szegény embereket, a kétkezi munkája után, minden tartalék nélkül élő, még társadalombiztosítással sem védett szegényparasztokat, tudja, milyen becse volt az egészségnek, a szegények legnagyobb értékének. A megnehezült gazdasági helyzetben nő az emberek létbizonytalansága, jövőtől való félelme. A „minden rosszban van valami jó” elv alapján ezt a szorongást próbáljuk pozitív módon oldani az egészség, értéktudatának reneszánszával, az önvédelem, az önmagunkra támaszkodás, a hasonló sorsúakkal való szolidaritás erősítésével. Van tennivalónk. A paternalista ál-llam, a minden állampolgárra kiterjedő ingyenes egészségügyi ellátás és gondoskodás ígéretével e tekintetben elkényeztette, lefegyverezte az embereket. Megítélésem szerint az alkohol- fogyasztás és a dohányzás elhagyásában, jelentős csökkentésében rejlő lehetőségek tudatos felmutatása szükséges. Nehezebb ez a már kialakult életvitelű, szokású felnőttek esetében. Annál intenzívebb pszichológiai munkát igényel a fiataloknál. Önvédelmi, önsegítő mozgalommá kellene tenni az egészség megőrzését, az életminőség programját az alkohol, a dohányzás, a túltáplálkozás rovására. Súlyos testi sértés Mindez nem jelenti, hogy fel-, adjuk a tizenévesek esetében az absztinenciakövetelést, ne vegyük igénybe a meglevő jogszabályokat (pl. a 18 éven aluliakat kiszolgáló italmérők, vendéglátók esetén). Ha azonban tudományos eszközökkel is bizonyítani tudjuk már az iskolában, vagy a tömegkommunikáció révén ismertté tesszük a fiatal szervezet, a nők fokozott érzékenységét, jóval gyorsabb károsodását, hamarabb el tudjuk fogadtatni, hogy az a szülő, pedagógus, aki nemtörődömségből, vagy saját rossz példamutatásával utat enged a serdülőkori alkoholfogyasztásnak, súlyos testi sértésnek beillő kárt okoz a fejlődő fiatal szervezetben és személyiségben. A nemzeti programnak kiemelten támogatnia kell a teljes autonómia biztosításával is az ifjúság ilyen irányú önszerveződését és összefogását. Az elmondottakból is világos, hogy az alkoholizmus elleni küzdelem új lehetőségeket fedezhet fel a nemzeti program kereteiben. Az is kitűnik, hogy a preventív programban tudományos igényű, új feladatokat talál a pedagógus, a pszichológus, az orvos, minden humán foglalkozású szakember, beleértve a kereskedelmi, vendéglátó, idegenforgalmi, szórakozással, sporttal foglalkozó, szabadidő eltöltését szervező szakembereket is. A nemzet sorsáért aggódó alkotó értelmiség, írók, művészek, színészek, közvéleményt formáló ismert emberek, nemcsak gondolataikkal, szavaikkal, de saját életmódjuk változtatásával, saját egészségük védelmével is segíthetik ezt a nemzeti programot. Levendel László ( Farkas István: Ízek K a Nemzeti Galéria gyűjteményéből) Magyar Nemzet 11 ben...kosárral a kézben...kosárral a kéz? Sokat sírunk? _Sokat sírunk, a megkérdezett fiatalok egy része mégis jelentős vagyontárgyakkal rendelkezik — ez a megállapítás a Fogyasztók Nógrád Megyei Tanácsának legutóbbi ülésén hangzott el. A vitában annak a felmérésnek a tapasztalatait összegezték, amely arra kereste a választ Salgótarjánban, Pásztón, Balassagyarmaton és Rétságon: milyen hatással van az áremelkedés a fiatalok életkörülményeire? A fentebb idézett megállapításra talán az adott alapot, hogy a megkérdezettek 12 százalékának háztartása jól el van látva technikai berendezésekkel, 51 százaléka pedig személygépkocsival is rendelkezik. A valósághoz persze az ilyen vallomás is hozzátartozik a tulajdontárgyak felsorolásánál, hogy a birtokolt autó a „roncsautó”. A kérdőívek természetesen mást is tanúsítanak. Példának okáért: a felmérésbe bevontak 121 százaléka semmilyen vagyontárggyal nem rendelkezik, igen nehéz anyagi körülmények között él. S hogy kik ezek? Elsősorban az elváltak és azok, akik nem támaszkodhatnak a szülőkre. A vagyontalanok 76 százaléka egyébként semmilyen szülői segítségre nem számíthat. A tapasztalatokat összefoglalva Kékesi Éva, a Fogyasztók Salgótarjáni Városi Tanácsának elnöke így fogalmazott: " A családalapító, otthonteremtő fiatalok anyagi-egzisztenciális helyzete kedvezőtlenebbé vált az utóbbi időben. A kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy a fiatalok nagy része kilátástalannak ítéli a helyzetét. Különösen akkor, ha a lakáshoz jutást önerőből kell megalapoznia. A családok az egyre növekvő költségeiket a kulturális kiadásokra, önképzésre fordított összegek csökkentésével ellensúlyozzák. Mit jelent ez az összefoglaló gondolatsor a számok nyelvén? A megkérdezett fiatalok 91 százalékát adósság terheli, növekedett a rezsi 63 százaléknál, élelmiszerre többet kell költenie 56 százaléknak, 26 százalék pedig úgy vallott, hogy éppen a hasán spórol. Ruhára kevesebb jut 56 százaléknak, a szolgáltatásokon igyekszik valamit megtakarítani 63 százalék. Kulturális kiadásokra 76 százalék szánhat a korábbinál kevesebb pénzt, vagy egyáltalán nem költhet erre a célra. Újságra 50 százalék áldozhat kisebb összeget, vagy semmit, a sportnál 71 százalék, a nyaralásnál 81 százalék, a szórakozásnál 80 százalék azok aránya, akiknek minderre kevesebb jut. Természetesen azt is tudakol- ták a népfront aktivistái, ki hogyan próbálja mérsékelni gondjait. Erre is egy a válaszok közül: úgy, hogy „Még több olyan barkácsmunkát végezzek, amelyet nem terhel adó." Egy tény pedig a már-már minősíthetetlen menynyiségű túlmunkára: az egyik 32 éves válaszoló építkezésre gyűjt , heti 63 óra pluszmunkával... Gondolom, az olvasóban is felötlik a kérdés: mi lehet e nem éppen szívderítő eredményt hozó felmérés haszna? Szabó Ferenc, a Fogyasztók Megyei Tanácsának titkára erre így válaszolt: — Mindenekelőtt figyelemfelhívásnak szántuk. Okulhat belőle a KISZ, a tanács, de még a kereskedelem és a szolgáltatás is. A tények egyértelműen azt sugallják, hogy foglalkozni kell ezzel. Mindenütt van például ifjúságpolitikai feladatterv, az általunk felszínre hozott tényanyag ismeretében kellene talán módosítani rajta. Nem akarom elbagatellizálni az egészet, de ha már nem jut pénz újságra, legalább az üzemi étkezdében ki lehetne tenni kettőt-hármat... (Kelemen) PIACPROGNÓZIS Burgonya6— 12 Sárgarépa cs. S— 10 Petrezselyem cs.S— 12 Zeller dt. 4— 10 Hónapos retek2— 1 Zöldhagyma cs.2— 5 Vöröshagyma8— 10 Fokhagyma db2 — 3 Fejes káposzta5 — 10 Kelkáposzta 8— 10 Saláta db 3— 8 Kapor cs.1— 2 Karalábé kg4— 8 Karfiol kg 10— 20 Paradicsom kg 10— 25 Paprika kg IS— 30 Paprika Tv db2 — 7 Paprika h. er. db 0,40— 2 Főzőtök kg3— 10 UborkaS— 10 Zöldbab IS— 25 Zöldborsó IS— 30 Gomba 00—120 Sárgadinnye 40 —100 Görögdinnye SO—100 Nyári alma IS— 30 Körte 20— 35 Cseresznye 20— 35 Meggy 20— 30 Sárgabarack 40— 80 Őszibarack 20— 50 Földieper 40— 70 Málna 80 —100 Ribiszke 20 — 36 Egres20 — 30 Dióbél 260 —300 Szárazbab 40— 70 Száraztészta SS — 75 Sav. káposzta Mák 120 20 —150 Tojás dbs Legdrágább kincsünk A gyermek mindig drága kincs volt, az idén januártól még sokkal drágább. A Kereskedelmi Szemlében megjelent táblázat tanúsága szerint megközelítően kétszer annyira, mint azt tavaly hittük volna... A táblázat azoknak a holmiknak az összegezése, amelyekre egy bébinek megszületésétől egyéves koráig feltétlenül szüksége van: Mb mensz, R«gr agyár U|Cbp ar 1ím kong tdbt «P*|V 6«V f te 1: Pelenka 40 14.10 564. -31.40 1256.-222.7 1 Fürdőlepedő3 52.- • . 156.-116.-348.— 223.1 1 Hálózsák 50 - 68 cm3 70.50 211.50 147.-441.-208. 1 PólyabetétI 62.-62.-129.-129.-208.1 1 Pólya betéthuzal2 128.-256.-267.-534.— 208.6 1 Angolpólya4 75.50 302.-158.-632.-209.3 1 Takaró2 42.70 85.40 68.-136.1591 I Rugdalódzó 50— 68 cm2 81.-162.-145.-290.-179.1 Csecsemőing 50—68 cm6 27 10 165.-57.50 345.-209.1 1 Rékt 50—68 cm6 45.— 2701.— 80.50 483.-178.9 1 Kötött kabát 50 - 68 cm2 106.-212.-179.-358.-168.9 1 Sapka2 48 -96.-81.-162.-174.0 1 Kötött papucs cipő1 32.40 32.40 53.-53.-167.6 1 Lábzsák (réti)1 330.-330.-366.-3661 Csecsemőing 74- 86 cm6 42.- 252.-87 10 525.-208. 1 Atlétatrikó 74 - 86 cm6 59.-354.-105.-630.-178.1 Rugdalódzó 74 — 86 cm2 KIS. -210.-188.-376.-179.0 1 Kötött kabát 74-86 cm2 106.-212.-179.-358.-168.9 1 Hálózsák 74- 86 cm3 126.-378.-200.-600.-158.7 1 Levegőztetőzsák 74 - 86 cm2 ISO.-300 -254.-508.141 1 Tipegő 74 - 86 cm4 123.-492.-220.-880.- 178.9 1 Zokni4 7.80 31.20 14.20 56.80 _______________ _82.1 Összesen: 3133.09 9466.80 184.4 PAHASZKÖNYV Az ajtón lakat „Csak azért írom meg, mert hátborzongató eseményei közül pár napja történt" - kezdi szer- többet is felsorolt e kis történekesztőségünkbe küldött levelét Kruppa Gézáné. Szolgáltatásaink tek közül idézzük az egyiket: „Gyógycipő utalvánnyal kerestem fel, mint évek óta máskor is, a Baross utca elején a gyógycipőket készítő üzletet Az ajtón lakat belül üres, a szomszéd üzletben mondták, hogy tataroznak. Közben összeverődtünk hasonló bice-bóca lábú idősek, tanácstalankod túrát. Nyomozásunk a Kálvin téri aluljáróba vezetett, ahol a „rokonüzletben", a gyorsjavító cipészetben felfedték a titkos címet: Rákóczi út 69.! Újra lépcsőn fel és le fájós lábakkal... Bár mindannyian kisnyugdíjasok voltunk, megállapodtunk abban: egy ív papír és egy golyóstoll használati költségét szívesen összedobtuk volna, hogy ezt a címit az ajtajukra kiírják.”