Magyar Nemzet, 1991. szeptember (54. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-23 / 223. szám
A Magyar Nemzet VÁROSHÁZA ÜGYOSZTÁLYI RENDSZER lépett életbe a Fővárosi Polgármesteri Hivatalban. Az ügyosztályok élére kinevezetteknek Demszky Gábor főpolgármester nyújtotta át a megbízólevelet. Megbízatásuk december végéig szól. Az egyes vezetők személyéről egy napokban kiírandó pályázat alapján döntenek véglegesen. Olvasóink tájékoztatására közöljük az egyes ügyosztályok vezetőinek névsorát. Adóügyi osztály: dr. Stollár György, egészségügyi: dr. Szűcs János, igazgatási és hatósági: Mosonyi Gáborné dr., illeték: Heves Gábor, jogi és ellenőrzési: dr. Márkusz István, költségvetési, revizori: Surányiné Tóth Margit, költségvetési, tervezési és gazdálkodási: dr. Nagy Lajosné, környezetvédelmi: Polay István, közellátási, idegenforgalmi és fogyasztói érdekvédelmi: dr. Gál József, közlekedési: dr. Rakovszky János, közmű: dr. Schneider Péter, kulturális: dr. Henye Nándorné, lakás: Soós Imréné, nemzetközi kapcsolatok: Krausz György, oktatási: dr. Novák István, szervezési: dr. Gartner Tamás, szociálpolitikai: dr. Bognár Szabolcs, települési, értékvédelmi: dr. Antalné Czétényi Piroska dr., vállalkozási és vagyonkezelési: Sulyok György, városfejlesztési: Simonyi Sándor, városrendezési: Eltér István, védelmi és rendészeti: Sipos József. „MIÉNK A VÁROS” címmel több környezetvédő csoport akciót szervez a fővárosban szeptember 28-án, szombaton 14 és 22 óra között. A rendezvény keretében előadásokat tartanak a budapesti környezetszennyezés okairól, hatásairól és a lehetséges megoldásokról, szórólapokat terjesztenek, környezetvédelmi kiadványokat és biotermékeket árusítanak, vetélkedőket szerveznek. Szaktanácsadás is igénybe vehető majd a biokertészetről, a faültetésről és arról, hogyan szervezhetjük meg háztartásunkat környezetvédő módon. A megmozdulás központja a Vigadó téren és környékén lesz. A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉS helyzetének értékelésére és a fejlesztésre vonatkozó vélemények, javaslatok megvitatására kerül sor az V., Kossuth Lajos tér 6-8. szám alatt a Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében. A rendezvény időpontja: október 16., 9 óra. BUDAPEST LEVEGŐSZENNYEZETTSÉGÉRŐL helyzetfeltáró tanulmányt készített a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium a PHARE Iroda megbízásából. Több szakember egybehangzó véleménye szerint ez az eddigi legátfogóbb és legalaposabb tanulmány ebben a témában. A dolgozat megállapítja, hogy „Budapest levegőszennyezettsége mára elviselhetetlenné vált", majd a különböző tendenciákat elemezve arra a következtetésre jut, hogy „hathatós ellenintézkedések nélkül ezen tendenciák egészségkárosító hatásai beláthatatlanok". KERÉKPÁRVERSENYT rendez a vakok javára a Reconita Alapítvány szeptember 28-án 11 órakor a Városligetben. A verseny fővédnökei: Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter, Surján László népjóléti miniszter és Gallov Rezső, az OTSH elnöke. A versenyen helyezést elérők díjazásban is részesülnek, a legtöbb résztvevővel szereplő iskola pedig egy komplett IBM PO/AT kompatibilis számítógéprendszert nyer. Pest-Buda HÉTFŐ, 1991. szeptember 23. „Két sovány kecske veszekszik” Egészségügyi programot Budapestnek! A „Demszky-program” egészségügyi fejezetéről annak egyik készítőjét, dr. Szolnoki Andreát, a fővárosi közgyűlés egészségügyi és sportbizottságának elnökét, az SZDSZ-frakció tagját kérdeztük. A program feltételként fogalmazza meg a szabad orvosválasztást és a társadalombiztosítás reformját. Úgy tűnik, mindkettő megvalósulása a fővároson kívüli tényezőktől függ... - Igen, és ezen kívül a kettő egymást is feltételezi. Amíg nem lesz valódi, egyéni betegbiztosítás, hanem csak egy „nagy közös kalapból” történik a támogatás (ez az úgynevezett bázisfinanszírozás), addig nem lehet kihasználni a piaci mechanizmusokban rejlő lehetőségeket az egészségügyben. Itt Budapesten tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egészségügyi intézmények különböző tulajdonban vannak. Egyesek a Népjóléti Minisztérium tulajdonát képeik, másokat a MÁV, a honvédség, a Belügyminisztérium birtokol, és várhatóan lesznek egyházi s végül vannak önkormányzati tulajdonban levők. - Ma viszont még igen kevés magánkórház, magánklinika van. - Pontosan azért ilyen kevés, mert a társadalombiztosítás pillanatnyilag nem szektorsemleges, azaz csak az állami intézményeket finanszírozza, a magánintézményeket nem. El kell érni, hogy egy beteg, bármilyen kórházban vagy rendelőben kezeltesse is magát, az alapellátást a betegbiztosítónak fizetnie kelljen. Akkor indulhat meg tehát egy egészséges fejlődés, ha a társadalombiztosítási törvény megváltozik. Hová kerülnek a hatáskörök? - Mit tehet a főváros, azon kívül, hogy vár, amíg a parlament meghozza az új törvényt? - Többet tehetünk, mint hogy ölhetett kézzel váljunk, bizonyos fokig felkészülhetünk a törvény elfogadása utáni helyzetre. Közben ugyanis megszületett a fővárosi törvény, amely az alapellátást kerületi hatáskörbe helyezi. Ugyanakkor jelenleg a főváros kezében vannak mind a kórházak, mind a rendelőintézetek, majd az alapellátás. Az ősszel az alapellátás törvény szerinti „leválasztását” kezdjük meg, hogy januárra teljes mértékben a kerületeknél legyen ez a hatáskör. Ez igen nehéz feladat, mivel van egy pénzügyi oldala, rendezendő az ingatlanok és az ingóságok tulajdonjoga, valamint felmerülnek személyi kérdések is. Várhatóan megváltoznak majd a körzethatárok, kevesebb ember fog egy orvoshoz kerülni. Mindennek a felelősségét a főváros kell hogy vállalja. Az egészségügy privatizációját, úgy gondolom, Budapest szintén saját hatáskörében valósíthatja meg. Ezzel kapcsolatban mik az elképzelések? - A kiindulási elvünk az, hogy az egészségügyben sem lehet minden állami kézben egy piaci viszonyok kiépítésére törekvő országban. Nem azt mondom persze, hogy az összes állami kórházat magánkézbe kellene adni; ez nyugaton sincs így. De igenis a kis intézményeket, a körzeti orvosi, fogászati és más szakrendelőket lehet bérbe adni, tehét - vagy legalábbis meg kell próbálni - privatizálni. Ezen kívül bizonyos kórházi funkciókat is - adott esetben például egy diagnosztikai, mosodai vagy étkezési egységet — lehet privatizálni. Ezeket a tevékenységeket a kórház azután bérelheti a vállalkozótól, s ezzel a főváros is jól jár, hiszen a kiszolgáló egységek fenntartásáért nem nekünk kell fizetni. Áttörési pont: a privatizáció Történtek már konkrét kezdeményezések? - Igen. Például három kórházunkban is (az uzsoki, az újpesti és a csepeli kórházban) új konyhát és étkezőt kellene nyitni, de ahelyett, hogy borzalmas nagy pénzeket fordítanánk rá, megpróbáljuk vállalkozók révén megoldani ezt a feladatot Ezenkívül Budapesten egyre több magánklinika indul, általában külföldi, vagy legalábbis vegyes tőkével. Az önkormányzat kétféle módon szeretne ebbe bekapcsolódni: vagy bérbe adja, vagy pedig apportként viszi be a vállalkozásba földterületeit, épületeit. Ez is a privatizációnak egy formája. -Az ön által említett külföldi tőkének mekkora szerep juthat a jövőben? - A magánklinikák belföldi tőkéből nagyon nehezen jöhetnének létre. Ennek csak egyik oka, hogy Magyarországon az orvosok ez alatt a 45 év alatt nem tudtak annyi pénzt összegyűjteni, hogy komoly tőkével be tudnának szállni, és az esélyeik inkább romlanak, mint javulnak. Nem csak ez a baj. A hitelkonstrukciók sem olyanok e pillanatban, ami kedvezne egy egészségügyi vállalkozásnak. Az Egzisztencia-, a Start-hitel az orvosok számára gyakorlatilag használhatatlan, így tehát marad a külföldi tőke, ami egyébként valószínűleg szintén hitelekből táplálkozik, de ott a hitelfeltételek kedvezőbbek a hazaiaknál. - A programban legnagyobb súllyal éppen a privatizáció szerepel... - Én is így érzem, s ez nem véletlen: ez tekinthető áttörési pontnak. És még egyszer hangsúlyozom: mindennek az alapja a betegbiztosítás megvalósulása, hiszen ha legalább az alapellátást nem finanszírozza a biztosító, úgy hiába jön ide bármilyen csodálatos magánklinika, nem lesz fizetőképes kereslet a szolgáltatásaira. Hányan tudnának egy műtétért kifizetni ötven- vagy százezer forintot? - A program a teendők között említi az orvosi ellátás színvonalnak emelését, a közmű- és szolgáltatóegységek korszerűsítését, az orvosi gép- és műszerállomány modernizálását. Jut elegendő pénz minderre? - Nézze, pénz mindig van, ha nem is sok. Az egészségügyi intézmények két forrásból gazdálkodhatnak: az alapellátás költségeit a társadalombiztosítástól kapják, a fejlesztést és a felújítást pedig az önkormányzat finanszírozza. 1991-ben ez 660 millió forint, csak gép-műszerre. Ez húsz kórházra számítva nem sok, de valamiféle fejlesztés és felújítás mégiscsak van. Azon természetesen el kellene gondolkodni, hogy Magyarország csak a nemzeti jövedelem négy százalékát költi egészségügyre. Tudom persze, hogy a cipő nemcsak a fővárosban szorít, hanem a Népjóléti Minisztériumban is. Legutóbb például összevesztünk- az egye-temmel, hogy ki fogja kifizetni az István Kórház sebészet blokkjának az építkezését, és akkor azt mondja nekem a dékán: két sovány kecske veszekszik?! Hát ez így igaz. Tudomásul kell venni, hogy az egészségügy nagyon sokba kerül mindenhol a világon. Orvosmenedzserek kerestetnek - Az egészségügyi programnak tehát három alappillére van: a társadalombiztosítás reformja, a pénz és a privatizáció... - Mindezen kívül szemléletváltozásra is szükség van. Részben a privatizáció, részben az egészségügyi intézmények megváltozó vezetési, menedzselési stílusának befogadásához. Itt 45 éven keresztül föntről jött a parancs, amit végre kellett hajtani. Most végre megindult valami más. Lehet magánrendelőt nyitni, részt lehet venni a privatizációban. De az orvosok, a kórházak vezetői még nem menedzserek, hiszen eddig legfeljebb csak távolról és csodálkozva nézhették a nyugat-európai és amerikai fejlődést. Úgy látom, most talán mégis változik valami ezen a téren is. A szemléletváltozás tehát a negyedik pillér. Érdemes most egy kifejezetten budapesti egészségügyi programot készíteni? Hiszen a négyből két pillérre, a törvényelőkészítésre és az állami költségvetésre nincs befolyása a Városházának... Kétségtelen, hogy vannak alapvető függőségeink, és természetesen nem is lehet kiragadni a főváros egészségügyét az országéból. De tudomásul kell venni, hogy Budapest egy vízfej, ami másképpen működik, mint a többi város. Mégiscsak van itt húsz önkormányzati kórház, amelynek kell hogy profilja legyen, itt működnie kell egy állandó traumatológiai ügyeletnek és így tovább. Mindehhez szükség van programra. Bethlenfalvy Gábor A levélíró 428 nevet javasolt Hatvanynak újra lesz utcája Az utcanévváltozások korát éljük. Olykor még az ősbudapestiek is tanácstalanul forgatnak egyegy borítékot, olvasnak egy-egy reklámot, hirdetést, amelyen egy eddig teljesen ismeretlen címmel találkoznak. Könnyebb az eset, ha az új utcatábla előtt torpannak meg, mert az alatt a legtöbb esetben - vörös vonallal áthúzva - még olvasható az előző elnevezés. Időnként egy-egy névcsere kisebb-nagyobb vihart kavar, és ilyenkor jogosan hangzik el a kérdés: Ki foglalkozik a fővárosban az utcák „átkeresztelésével", és egyáltalán mi az egésznek a menete? - Működik Budapest főváros közgyűlése mellett egy, a városrész- közterület-elnevezésekkel és fővárosi szimbólumokkal foglalkozó bizottság, amelynek Ráday Mihály az elnöke - mondja Mészáros György, a főpolgármesteri hivatal szakértője, aki egyben a bizottság titkára is. A személynevek megváltoztatására az adott kerület tesz javaslatot, amelyet nyolc, legkülönbözőbb pártállású közgyűlési képviselőből és nyolc szakértőből álló grémium bírál el, majd a közgyűlés elé terjesztik elfogadásra a javaslatot. Hangsúlyozom, ez csak személynevekre áll. Ha teszem azt, virágnévről más fogalomra akarják változtatni az utca nevét, az a kerületi önkormányzat hatáskörébe tartozik. Lehetnek akár politikai, akár más természetű kifogások, vitás esetek. Milyen szakértőkből áll a bizottság? Levéltárostól történészig, városvédőtől újságíróig, helytörténettel foglalkozókig számos szakma képviselteti magát, de természetesen annak sincs akadálya, hogy külső szakemberrel konzultáljunk. A Május 1. út „visszakeresztelését” is nehezményezték több oldalról, de a legtöbben nem tudták, hogy maradt még ilyen nevű utca a fővárosban. - Nemrégiben készítettem egy statisztikát az 1989. április 10. és 1991. szeptember 10. közötti változásokról. Eszerint az elnevezett közterületek száma 7800. A jelzett időszak alatt 283 új utcanév kerül a jegyzékbe. 135 a régi nevét kapta vissza, 103 eddig névtelen vagy számmal jelzett utcát neveztek el, és 36 kapott új nevet. A többi különböző jellegű, más változáson „esett át”. Egyes történelmi és munkásmozgalmi személyiségek különösen nagy népszerűségnek örvendtek, másokról viszont teljesen elfeledkeztek. Csökkent valamelyest ez az ellentmondás? Mondanék néhány érdekes példát: Szent István nevével 12, Szent Lászlóéval hat helyen, Kossuthéval 17, Széchenyiével 15, Batthyány Lajoséval 11, Damjanich Jánoséval tíz helyen találkozunk. A szintén aradi vértanú Lahner Györgynek csak egy utcája van. Marx hét utca névadója volt, ebből egy változott, a négy Leninről elnevezett útból, körútból ma kettő hordja ezt a nevet. A munkásmozgalom és ellenállás 206 személyiségéről 292 utca volt elnevezve, ezek közül az adott időszakban 83 változott meg. Érdekes, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Pataki Istvánnal és Pesti Barnabással együtt kivégzett Kreutz Róbertről Budapesten soha nem neveztek el utcát. Biztosan az is érdekel sokakat, hogy a jakobinusokról nem kevesebb mint tizenöt utca van a fővárosban elnevezve. A legtöbb Martinovics Ignácról, akiről eredetileg tíz közterületet neveztek el és jelenleg is hét hordja a nevét Kazinczy Ferenc emlékével a hajdani tizenegy helyett most hat különböző feliraton találkozhatunk. Az irodalom legjelesebbjei közül ma is Petőfi viszi el a pálmát. Utána Jókai, Arany, Vörösmarty, Ady, József Attila és Madách Imre következik. Petőfi Sándor nevével tizenöt Jókai Móréval tizenhárom, Arany Jánoséval és Vörösmarty Mihályéval tizenkét helyen, Ady Endréével és József Attiláéval tizenegy, Madách Imréével tíz helyen találkozunk. Csokonai Vitéz Mihály és Eötvös József kilenc-kilenc helyen szerepel, Kisfaludy és Kölcsey Ferenc nevét nyolc-nyolc helyen olvashatjuk a fővárosban. Kérdése másik felére válaszolva: igen sok javaslatot kapunk elfelejtett, méltatlanul háttérbe szorult nagyjaink megörökítésére. Ezekkel igyekszünk súlyuknak megfelelően foglalkozni. Azt csak „elrettentő példaként” említem meg, hogy akadt olyan budapesti polgár, aki nem kevesebb, mint 428 nevet terjesztett elénk, hogy azok közül válasszuk ki az arra legérdemesebbeket. - Irodalomról is lévén szó, mikor kap Hatvany végre újra utcát? - Rövidesen sor kerül rá, pótoljuk a mulasztást, hiszen - mint azt már annak idején a jogos felháborodás alkalmával közöltük - nem az ő valóban kiváló személyiségének a negligálása volt a névváltoztatás oka, hanem a régi, patinás Kard utca nevének visszaállítása vezérelte a bizottságot. (komor) Egy építész vázlatkönyvéből A Maria Immaculata emlékoszlop Környezetünk maradandó üzenetet hordoz a jövő generációk számára. Különösen érvényes ez az építészek tevékenységére, akik évtizedekre vagy évszázadokra meghatározó módon nyúlnak bele egy-egy városrész, vagy egy egész városkép kialakításába. Akár olyan építményt teveznek, amelynek évszázadokig csodájára járnak, akár olyat, amely jobb lett volna, ha meg sem születik; tehetség dolga. Vállár Tibor, a gyergyószentmiklósi születésű (1908) építész-grafikus elképzelései, tervei hol megvalósultak, hol nem, a történelem, függvényében. Az elmúlt évtizedekben számtalan esetben próbált szembeszállni a rombolással, értékeink megsemmisítésével, sok esetben sikerrel. Hat évtizeden át végzett sokrétű, gazdag és értékes építészeti tevékenységéért ez év márciusában Ybl Miklós-díjjal tüntették ki. Néhány tervét, álmát megosztja olvasóinkkal. Elsőként az elmúlt hónapban a Rókus-kápolna előtt felállított Maria Immaculata emlékoszlop „életútjáról” és helyéről kérdeztük. A pápa látogatása - a lelkieken túl - varázslatos változásokat hozott napi életünkbe és városképünk rendezésébe egyaránt. Ilyen tüneményes változás játszódott le a Rókus-kápolna előtt, ahol a Gyulai Pál utcának a Rákóczi úti torkolatában felállították a Maria Immaculata emlékoszlopot. E szobor sorsához személyes emlékek fűznek. Negyvenkét évvel ezelőtt, mint a főváros építész-tervezője, megbízásból elkészítettem és benyújtottam azokat a terveket, amelyek meghatározták az emlékoszlop konkrét városrendezési elhelyezését, új helyének pontos kitűzését. Az 1949-ben készített terveket beadtam, ám az emlékoszlop lebontásán kívül semmi sem valósult meg belőle. Abban az időben több héten át figyeltem, mi történik az eltávolított emlékoszloppal és a rajta lévő Máriaszoborral. Először a Rókus-kápolna sekrestyés bejárat mellé jobbra, a kórház falának támasztották. Miután az emberek virággal halmozták el, áttették a kórház első udvarába, de a kegyelet itt is felfedezte és virággal borította el a szobrot. Egyszer csak nyoma veszett. Bizalmas értesülésből tudtam meg, hogy titokban a szeptikus udvarba szállították, ahová tilos volt bemenni. A főbejárati kaputól balra eső kis udvarban még megpillanthattam a szobrot, attól kezdve aztán elveszett szemem elől, a Kiscelli Múzeumban sem találtam meg. - Ez év augusztus 13-án a televízióból értesültem a Rókus-kápolna előtti, szobor felszenteléséről. Képet nem mutattak, de azt elmondták, hogy a bontáskor megsérült Mária-szobrot kijavították, az oszlopot eredeti helyére visszaállították. Ebből a közleményből sajnos, két dolog nem felel meg a valóságnak: a szobor leemelésekor nem sérült meg és nem az eredeti helyére állították vissza, hiszen ott forgalmi sáv van a Rákóczi úton. - Elmentem és megtekintettem a helyszínt. Csalódottan állapítottam meg, hogy a talpazat magasabb, profiljai elnagyoltak, a város környezetébe illesztése tolakodó, mivel öt-hat méterrel észak felé tolták a Rákóczi út irányába, így tömegével ránehezedik a Rókus-kápolnára. Rácskerítéses oszlopocskái, védelme hiányos, befejezetlen. Az elhelyezést bizonyára szakember nélkül végezték. Mit szólnak mindehhez az engedélyező fórumok, egyházi szervek és városvédők? Itt nem helyreállítás történt, még kevésbé az eredeti helyen, hiszen, mint említettem, ott autók sokasága közlekedik a Keleti pályaudvar irányába. Még mindig nem késő alapos és megfelelő körültekintéssel áthelyezni az emlékoszlopot, oda ahová 42 évvel ezelőtt, többirányú megfontolásból terveztem. (bankó)