Magyar Nemzet, 1994. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-01 / 76. szám
PÉNTEK, 1994. április 1. Nemzetközi élet Magyar Nemzet 3 Előtérben az adósságok törlesztése Budapesten tárgyal az orosz miniszterelnök (Folytatás az 1. oldalról) A kormányfők négyszemközti találkozója alatt egyébként az adósságok ügyével foglalkozott a Kádár Béla külgazdasági miniszter és partnere, Oleg Davidov vezetésével összeült Magyar-Orosz Kereskedelmi és Gazdasági Együtt- ■működési Kormányközi Bizottság. A magyar miniszter az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: az elvi kérdésekben már megszületett a megoldás, többek között egyetértettek abban, hogy Budapest milyen mértékben kapcsolódhat be az oroszországi privatizációba. A kormányfői megbeszélésen elégedetten állapították meg, hogy sikerült megállítani az orosz-magyar kereskedelmi kapcsolatok visszaesését, és reményüket fejezték ki, hogy ezt fellendülés követi. Boross Péter szerint Budapest elsősorban mezőgazdasági termékeket, gyógyszereket, valamint autóbuszokat szállíthatna Oroszországba. Az orosz és a magyar miniszterelnök találkozóján napirendre került az orosz-magyar alapszerződés kérdése is, amelyet a korábbi moszkvai parlament nem ratifikált. Csernomirgyin úgy vélte, most jó esély van arra, hogy az elmúlt év végén megválasztott duma áldását adja a dokumentumra. A délszláv válsággal kapcsolatban az orosz miniszterelnök kifejtette, hogy Moszkva mindent megtesz a konfliktus tárgyalásos rendezéséért. A magyar gazdaság arra törekszik, hogy jó kapcsolatokat építsen ki a Nyugattal, ám időközben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy szükség van az együttműködés bővítésére Kelet-Európával, ezen belül is az Orosz Föderációval - hangsúlyozta Göncz Árpád az orosz kormányfővel folytatott megbeszélése során. A köztársasági elnök utalt arra, hogy Oroszország jelenleg a második helyen áll Magyarország legfontosabb gazdasági partnereinek sorában, Budapest pedig a hatodik-hetedik az orosz külkereskedelem szempontjából. Mint Faragó András, az államfő szóvivője a megbeszéléseket követően elmondta, Göncz Árpád fontosnak értékelte azt, hogy a két ország ismeri egymást, ám ennek tudatában külön is kitért a piackutatás és az új típusú kereskedelmi kapcsolatok bevezetésének szükségességére. Úgy vélte, kialakultak a gazdasági együttműködés fejlesztésének jogi, intézményes keretei, az elkövetkező időszakban pedig különös hangsúlyt kell helyezni a pénzügyi, valamint a bankkapcsolatok bővítésére. A magyar államfő méltatta vendége kiegyensúlyozó szerepét hazája belpolitikai életében, azt, hogy egyaránt jó kapcsolatai vannak az orosz ipar vezetőivel, az elnöki hivatallal, valamint a parlamenttel. Válaszában az orosz miniszterelnök kifejtette, hogy Moszkva gazdasági és politikai stabilitásra törekszik, végig kíván menni a reformok nehéz és sajátságos útján. Ugyanakkor mérsékelnie kell a gazdasági visszaesést és az infláció emelkedését, csökkentenie kell a költségvetési hiányt, s mindez jelen pillanatban alapvetően fontos az ország szempontjából. Csernomirgyin elmondta, hogy e feladatok megoldása érdekében tanulmányozták mind a korábbi időszakban, mind az utóbbi négy év során bevezetett magyarországi reformintézkedéseket, a magyar tapasztalatokat. A Göncz Árpáddal folytatott megbeszélését követően Viktor Csernomirgyin lerótta kegyeletét a szovjet katonák Szabadság téri emlékművénél és a magyar hősök emlékművénél a Hősök terén. (nagy) „Erről a nagy Európáról álmodott De Gaulle” Lellouche a magyar csatlakozási kérelemről (Folytatás az 1. oldalról) A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy Moszkva megvétózza a közép-európaiak NATO-tagságát. Az Európai Unióhoz történő csatlakozási kérelem mai benyújtásához kapcsolódva kifejtette, reméli,hogy a „brüsszeli technokrácia megfelelő ütemben” dönt, bírálja el a magyar kérést. Szávai János párizsi miagyar nagykövet azt mondta, hogy Budapest tudja, a belépés áldozatokat is kíván, de a majdani csatlakozás előnyei messze meghaladják a hátrányokat, s a magyar külpolitikának nincs más alternatívája, mint az integrálódás a nyugati szervezetekbe. A kérelem pénteki athéni átnyújtása után Budapest arra számított, hogy az Európai Unió miniszteri tanácsa április közepe táján megvizsgálja a magyar belépési igényt, s azt vizsgálatra a bizottságnak továbbítja. Megbízható brüsszeli források szerint ez akár másfél-két évig is eltarthat, majd a bizottság javaslatot tesz a tanácsnak, amelynek akkor már bizonyára 16 tagállama lesz. Az említett források hazánk és az Európai Unió általános viszonyával kapcsolatban megjegyezték, hogy Budapest úgy véli, a bősi vitában továbbra is számít a nyugat-európai intézmények segítségére, s a magánbeszélgetéseken tettbe vezető nyugateurópai diplomata támogatásáról biztosította a magyar állapotot!" A párizsi sajtóreggeli másik résztvevője, Jerzy Lukaszewski párizsi lengyel nagykövet azt mondta, hogy Varsó - egy héttel Budapest után - április 8-án nyújtja be a csatlakozási kérelmet Athénban. Lukaszewski - a magyarokhoz hasonlóan - ugyancsak az évtized végére várja a teljes tagságot, s úgy gondolja, elképzelhető, hogy a majdani pénzügyi unióban nem vesz részt mindegyik tagállam, hiszen a maastrichti előírások jelentős részét még a jelenlegi tagországok többsége sem teljesíti. Martin József ínis COMPFAIR 94 7. Nemzetközi Számítástechnikai Szakkiállítás és Vásár Budapesti Nemzetközi Vásárközpont 1994. október 11-15. hálózatok, nemzetközi adatbázisok .computer design, multimédia ,szellemi export, kereskedelem , irodabútorok. Irodatechnika szórakoztató elektronika telekommunikáció szoftver, hardver idős sportinformatikai szakkiadványok 1 ^^^^^^7védelemi. szakirodalom környezetvédelem telekommunikáció közlekedésbiztonság -ü. J HHjr . személy- és vagyonvédelem , adatvédelem, adatbiztonság , bűnüldözési technika, bűnmegelőzési jogszabályok számítógépes nyilvántartása rjt.HV számítástechnika, irodatechnika, informatika . KRIM IN ALEXPO 'M.IUISEC ^|*j 3. Nemzetközi Bizton^gi, Védelmi, Környezetvédelmi, Lja Informatikai Szakkiállítás és Konferencia KB 1 ΩΠ4 ιΑμιιιγ D 1 I Dii4> inncf líT AnmarriKPik·. · wxi Moszkva halasztást kér Békepartnerség Oroszország nélkül Moszkvából jelenti az MTI. Borisz Jelcin szerint legalább fél év szükséges ahhoz, hogy közmegegyezésre lehessen jutni Oroszországban a békepartnerséghez való csatlakozás ügyében. Vjacseszlav Kosztyikov elnöki szóvivő csütörtöki sajtóértekezletén beszélt erről, jelezve, hogy ősznél hamarabb nem várható Moszkva csatlakozása a NATO által kezdeményezett programhoz. Az államfő szóvivője mellett fenntartásait hangoztatta Vlagyimir Lukin, a parlament külügyi bizottságának elnöke is. Bossi igent mondott Berlusconinak is 1 ^ Megszületett: a jobboldali paktum (Munkatársunktól) NÁPOLY - Zöld utat kapott a jobboldali kormány megalakítására Silvio Berlusconi, miután titkos találkozójuk befejeztével Umberto Bossi is igent mondott a részvételre. A Lombard Liga vezetője beleegyezett abba, hogy a párt parlamenti frakciójának eddigi első embere, Roberto Maroni ne kormányfő, hanem az első helyettes legyen. Bossi immár nem emelt kifogást az ellen sem, hogy az újfasiszta Nemzeti Szövetség is kapjon tárcákat az új kabinetben. A tárgyalások után Berlusconi kijelentette: az a dolga, hogy megegyezést keressen, és ez sikerülni is fog. A Lombard Ligától származó értesülések szerint 90 százalékban már kész a kormánynévsor is. A vereséget szenvedett pártok eközben súlyos válságot élnek át. A Demokratikus Baloldal Pártjának (PDS) vezetője, Achille Occhetto felajánlotta lemondását, de pártja ezt nem fogadta el. Távozott ugyanakkor posztjáról a kereszténydemokrata utódpárt első embere, Mino Martinazzoli, mondván: a felelősséget valakinek vállalnia kell. Berlusconi igyekszik megnyugtatni azokat, akik amiatt aggódnak, hogy a túlzott gazdasági hatalom nem egyeztethető össze a miniszterelnökséggel. „El fogunk adni valamit — mondta —, csak időt kérek erre.” (elter) Baljós húsvét Dél-Afrikában Rendkívüli állapotot vezetnek be Natalban HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Kellemes húsvétot mindenkinek, ha ez egyáltalán lehetséges, zárta keserű mosollyal csütörtöki sajtóértekezletét Frederik Willem de Klerk dél-afrikai elnök, miután bejelentette, hogy rendkívüli állapotot hirdet ki Natal tartományban és a hozzá tartozó KwaZulubantusztánban. Mint hozzátette, a rendelet hatályba lépésének időpontját később közli, így Dél-Afrika történelmében negyedszer érkezik el a rendkívüli állapot időszaka, de mint a Reuter hírügynökség megjegyzi, a korábbiaktól eltérően ezúttal a demokrácia védelmében és nem ellenére. De Klerk a hónap végére tervezett, első általános választások biztosítása érdekében intézkedett a polgárháború sújtotta tartományban, ahol a két legnagyobb színesbőrű politikai mozgalom, az ANC és az Inkaba Szabadság Párt zulu hívei közötti összecsapásokban az elmúlt évtizedben több mint tízezren, az elmúlt hónapban pedig legalább háromszázan haltak meg. Az elnök kijelentette: azon a véleményen van, hogy Natal- KwaZulu tartományban a rendkívüli intézkedés nélkül nem tartható fenn a közrend. Szemtanúk szerint a terület központjában csütörtök délután legalább 150 felfegyverzett csapategység állomásozott teljes készenlétben, hogy biztosítsa az elnöki rendeletet, amely teret enged a kijárási tilalomnak, a fegyverviselés tiltásának s a gyülekezési szabadság korlátozásának. KwaZulu-Natal területen él Dél-Afrika 38 milliós népességének körülbelül egyötöde, s itt van a 8,5 milliós zulu népesség, az ország legnagyobb etnikai csoportjának a politikai központja is. A zuluk politikai vezetői, Mangosuthu Buthelezi és Goodwill Zwelishini király az áprilisi választások bojkottját jelentette be, valódi autonómiát követelve KwaZulunak. (A tervek szerint KwaZulu és kilenc másik bantusztán ugyanis a választást követően megszűnne.) Buthelezi, akit Nelson Mandela ANC-vezetővel együtt De Klerk nyilvános bejelentése előtt telefonon értesített döntéséről, kétségeit fejezte ki az intézkedés eredményességét illetően, és továbbra is a választások elhalasztása mellett kardoskodott. Megfigyelők nem zárják ki, hogy az Inkatha hívei az eddiginél is hevesebb összecsapásokat provokálnak a választások előtt. Mandela viszont teljes támogatásáról biztosította De Klerket. Egyelőre nem világos, hogy a döntés miként befolyásolja a szerdáról a jövő hétre áttolt békéltető tárgyalások időpontját és tényét a délafrikai politikai játszma négy meghatározó figurája: De Klerk, Mandela, Buthelezi és Goodwill király között. (lambert) (C&W Syndicate) A szerbek és a muzulmánok között kiújultak a harcok Boszniában ÚJVIDÉK - Súlyos ütközetek dúlnakBoszniában. A szerbek és a bosnyákok egymást teszik felelőssé a harcok kiújulásáért. Különböző forrásokból szerzett információk szerint Gajnice és Gorazde között a szerbek is és a muzulmánok is az összecsapást megelőzően nagy erőket vontak össze. Független források nagy emberveszteségről adtak hót, s a szerb parancsnokság is beismeri, hogy voltak veszteségei, de az ellenségnek - teszik mindjárt hozzá - több mint száz halottja volt, s még ennél is több sebesültje. Zepa térségében a szerbek támadnak, s valóságos gránátesőt zúdítottak a bosnyák állásokra. A szerb állásfoglalás szerint a jelenlegi „általános muzulmán offenzíva” - amelynek során a muzulmánok Kelet- Boszniában is több katonát indítottak harcba - kudarcra van ítélve, mert a szerbek megvédik területeiket, megvédik történelmi érdekeiket és jogaikat. Míg az északi és a keleti frontok többségén áll a harc, a Szarajevó melletti Pólában, a boszniai szerbek főhadiszállásán Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető találkozott Charles Redmannel, az amerikai elnök különmegbízottjával. A tárgyalásokról kiadott szűkszavú közlemény szerint a föderáció kérdéséről és más politikai kérdésekről volt szó. Sebestyén Imre Dl MARTINO olasz száraztészták Dl MARTINO 52 cm hosszú spagetti MONDER tortellinik, raviclik hússal, sajttal, gombával, lazaccal töltve MARONI hidegen sajtolt olívaolajak VICTORIA paradicsomos öntetek MEDITERRANEA , olasz száraztészták olcsón, közvetlenül az importőrtől. * Nagykereskedőket, a kiskereskedőket i és magánszemélyeket is kiszolgálunk. SIMEX Kft. 1148 Örs vezér tere 20. (az IKEA-nál) Telefon/fax: 184-78-08 % A HÁROM LEGNAGYOBB OLASZ CSEMPEGYÁR TERMÉKEIBŐL VÁSÁROLHAT ÍW aéc a jót orcdóngenek Olasz kádak minden színben és méretben, komplett garnitúrák, zuhanyfülkék, csaptelepek, sarokkádak, USZODAI BURKOLATOK ÉS ANNAK ELEMEI, csemperagasztó és színes fugázók, „SOFA" ablakok, ajtók. Ha április 2-ig 50 000 Ft felett vásárol burkolóanyagot, sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: 200 000 Ft értékű fürdőszobabútor! Sorsolás: április 5-én. SpftA fuulistapec 10-40% és εψμΑ nofAcUmeKteA táMogatóA 20/o WlCKQCcUMKHtfcl (tapAat). A VISZONTELADÓKAT KEDVEZŐ ÁRAKKAL ÉS VÁLASZTÉKKAL SZOLGÁLJUK KI. AKCIÓS HIRDETÉSEK -AKCIÓSÁRON A (befektetési tippek, leértékelések, kedvezményes vásárlási lehetőségek, kiárusítások//^ csereakciók, olcsó utazások stb. témákban várjuk hirdetéseiket) További felvilágosítást ad Rumi Gabriella Tel.: 215-0141/2591 Phenjani találgatások Koreai diplomácia HÍRELEMZÉSÜNK A mindere kis jelre figyelő diplomatáknak az utóbbi napokban feltűnt, hogy az északkoreai politikusok és küldöttek a nemzetközi értekezleteken és találkozókon a mindeddig kötelezően viselt Kim Ir Szen-jelvény nélkül jelentek meg. A kitűző elmaradásából, ami központi utasítás nélkül elképzelhetetlen, az idős diktátor helyzetének változására következtetnek, s máris felröppent, hogy esetleg hamarosan átadja a hatalmat a fiának. A hatalomváltás a kemény phenjani politika változását is jelentené értelemszerűen, s a visszavonulás a konfliktus élét is elvenné. A robbanásig feszült helyzetben szinte minden érintett hallatta a szavát, s az elmúlt napokban diplomáciai csatornákon igyekeztek kipuhatolni, hogy ki mennyit tehet Észak-Korea meggyőzéséért. E szándékkal kereste föl a héten Kim Jung Szám dél-koreai elnök Pekinget, amely vélekedések szerint leginkább alkalmas volna rá, hogy jobb belátásra bírja Phenjant. A szerdán véget ért pekingi látogatás után Kim Jung Szám az amerikai elnöknek kínai hajlandóságokról beszélt, s azt is érzékeltette, hogy a félszigetükön nem lehet a német formulát alkalmazni, az egyesítést „1989 módra” megoldani. A jó hangulatú kínai-dél-koreai tárgyalásokra utalt az is, hogy szerdán Peking a Biztonsági Tanács állandó tagjainak javaslatot terjesztett elő, miszerint föl kellene szólítani Phenjant atomlétesítményeinek a megnyitására, de az esetleges szankciókat nem említenék meg. Ehhez viszonyítva száznyolcvan fokos fordulatnak minősítik, hogy Kína csütörtökön visszavonta ezt az indítványt, és bejelentette: ellenzi, hogy a BT határozatot hozzon Észak-Korea esetében, mert az rontaná a párbeszéd folytatásának az esélyét. (zsigovits)