Magyar Nemzet, 1995. június (58. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
SZOMBAT, 1995. június 17. Kultúra Madar Nemzet 19 A költő és a bebádogozott ablakok Tollas Tibor, akit a börtönévek tettek költővé „Az életből csak ennyi fény maradt, / Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. / Ezt vártuk nap-nap, homályos falak s Üregéből esténként-délután. / S elvették ezt is, a tenyérnyi napot: / Bebádogoztak minden ablakot... A rádiók csak üvöltsék rekedten / A szabadságot s az ember jogát. ! Itt érzi csak befalazott testem / A milliókkal Moszkva ostorát. / IS Váctól Pekingig zúgják a rabok: I ! Ha nem vigyáztok, az egész világon / Bebádogoznak minden ablakot." Nincs ma a külföldön élő magyarok közt olyan, aki ne ismerné e sorokat,Tollas Tibornak az ötvenes években, a váci börtönben írt költeményét. És olyan is kevés található a nyugati emigránsok között, aki ne tudná, ki az a lobogó poéta, aki évtizedeken át fáradhatatlanul, járta Európa s Amerika nagy- és kisvárosait, és szavalta a saját verseit meg egykori rabtársainak költeményeit, hogy így tartsa ébren a nagyvilág emlékezetét és lelkiismeretét a szenvedő Magyarország iránt. Közben idehaza e versekért büntetés járt, szabadságvesztés és kiközösítés, s azzal sem volt tanácsos elbüszkélkedni, hogy tudja az ember, ki az a Tollas Tibor. 1990 után, igaz, megjelentek idehaza is különböző válogatások e börtönköltészetből, portréfilm is készült Tollas Tiborról, de hogy ugyanolyan ismertség lett volna a jussa, mint a többi - tán szerencsésebb csillagzat alatt született hazatérő emigráns írónak, költőnek, az el nem mondható. A nemzeti gyásznapnak tekintett évfordulón, június 16-án Nagy Imrének és rabtársainak a kivégzésére emlékezvén, itthon járt, és előadóestet tartott Tollas Tibor. Kicsit fáradtabb, kicsit törődöttebb, mint nemrég, arra mégis szívesen Vállalkozik, hogy a Magyar Nemzet olvasóinak életéről, verseiről, eszméiről beszéljen. Társalgásunknak az ad időszerűséget, hogy a Füveskert néven emlegetett börtönantológia megszerkesztett állapotban kiadásra vár. Érdemes hát eltöpréßglfillít?azon, mit jelentett a vers a börtönbe zárt embernek, a börtönbe zárt prs^affl^-fe^r^ jelenthet ma, ' „bádogok'’’,' de hogy minden irányban szabad volna a kilátásunk, az el nem mondható. A kadétiskolát végzett, legszebb éveit és egészségét is szétroncsoló háborúban férfivá érő, huszonhét esztendősen börtönbe zárt Kecskéssy Tollas Tibor mikor kezdte el a barátkozást a költészettel? - A soproni kadétiskola hetedéves növendékeként hozott tőlem verseket a soproni újság. Iskolánk névadójáról, Rákóczi fejedelemről meg a városról rímelgettem, ezek a versek azonban csak simogatták az igazságot. Igazából a börtönben lettem költő. Lehet, hogy megvoltak az erőim korábban is a költészethez, de a nagy élményt, a nagy témát a fogság adta. A fogdában a hírhedt Gyűjtőben, Vácott vagy a tatabányai rabbányában úgy éreztük, nincs többé visszatérés. Ott pillantottam meg a törpe hegedűst, aki drótból és fadarabokból hangszert eszkábált össze magának, és a rabkórházban azon játszva búcsúztatta a haldoklókat. Ez megtűrt szokássá vált. Egy este azonban ismeretlen fegyőr került szolgálatba, s összetörte hegedűjét. Éne a szerencsétlen ember öngyilkos lett, elvágta az ereit. („Tíz év előtt még zengő hegedűket / Készített, s mivel fojtotta a csend, / Csak maga útján menekül a lélek - / Faragni kezdett egyet idebent") És valóság volt a húsz szem cseresznye is, amit egyik rabtársunknak küldtek be a környékről. Hét éven át nem kaptunk semmiféle gyümölcsöt, de ehhez a húsz szemhez nem nyúltunk hozzá, hanem adtuk egymásnak, zárkáról zárkára, amíg ki nem kötött a rabkórházban. („Piros bogyóktól virágzott a börtön, / És megtelt vele mindnyájunk szíve, I Teljesebben, mint ama tónak partján / Kenyérrel, hallal szelíd éhezők. / Cseresznyés úton itt a Mester sétált I És a megosztott öröm maradékát I Kosárba szedtük, fénye egyre nőtt...") Soha nem találtam ki a verseim témáját. Mindig az élet szúrt meg velük. Az őr is valóság volt, aki fennhangon szidott, gyilkosnak nevezett, de a szemével intett: színjáték az egész. Alkalomadtán el is suttogta: bocsásson meg, amiért gyakran megvertem. Most megnősültem, és a feleségemnek megígértem, mindenkitől bocsánatot kérek, akit bántottam. És a zárkám küszöbére pokrócot tett, hogy ne fázzam. („PardhcS Zsinórján m'óZfed'fiábok! gépek, / Ki itt a bűnös, milyen, hatalom? ~LA~, kézzel, mely tegnap országot védett, s Sajárnstvérét verem rigyott.") A börtönben egész csapat költő dolgozott együtt Kézzel írt, titokban „szerkesztett” gyűjteményük címe Füveskert lett. Hogyan szereztek tudomást egymásról, és miként hangolták össze költői munkálkodásukat, amelynek több értékes műfordítás is köszönhető? A sétákon fedezték fel egymást? A sétákon nemigen lehetett érintkezni egymással, még azért is szigorított büntetés járt, ha fölpillantottunk az égre. Csak leszegett fejjel, hátra tett kézzel róhattuk a köröket. A fürdőben már inkább szót válthattunk, a zuhany alatt találkozhattak a más-más cellába zárt rabok, így kötöttünk ismeretséget, Tóth Bálint, Kárpáti Kamil, Gérecz Attila, Béri Géza meg a többiek. Megtanultuk egymás verseit, hogy aki élve marad, vagy aki szabadul bétán,magával vihesse és hirdethesse: nem az ember a fontos, hanem amit teremtett.Hogyhogyan rögzítettük, miként őriztük a verseket? Még él a tanúja, nyolcvanévesen. Óriási kockázatot vállalva küldte be nekem kenyérben a ceruzát, a papírt, és ,fondorlatos módon” én is kiküldtem az írásainkat neki. Egy vasutastiszt felesége volt ő, rokona annak a lánynak, akinek letartóztatásom előtt udvaroltam, és aki kétévi várakozás után férjhez ment egy állatorvoshoz. Hogy ne szerezzek tudomást „cserbenhagyásomról”, ez az asszony a lány helyett továbbra is küldte a leveleket, a csomagokat. Csak a szabadulásom után tudtam meg, hogy emiatt fölforgatták az otthonát, megfenyegették a családját, hogy a gyermekei nem tanulhatnak tovább, a férjét meg elbocsátják az állásából. Ő azonban továbbra is postára adta az „életmentő” küldeményeket. Valahányszor itthon vagyok, meglátogatom, kimegyünk az ura sírjához a temetőbe,ésutólag is megköszönöm, hogy hozzájárult, kockázatok árán is folytassa ez a drága lélek önként vállalt szerepét. Tizenkét kötetet állítottunk össze, egy-egy kötet háromszáz oldalból állt, saját versek és versfordítások vegyesen. Három kötet nálam van, kettő Tóth Bálintnál, de meg kell lenni a többinek is valahol. A rendszerváltozás után elmentem a váci börtönbe, hogy fölkutassam őket, jól emlékeztem rá, hol ástuk el őket. Csakhogy az udvart lebetonozták, és nem tudtam kikaparni féltve rejtegetett „könyveinket”. - Hogyan szerezték meg műfordításaikhoz az eredeti szövegeket? - A kilencszáz-ezer főnyi börtönben mindig ültek olyanok, művelt, nagyszerű emberek, akik fejből tudták a világirodalom remekeit A fordításváltozatok - vécépapíron - kézről kézre jártak (mint a gombüzem gombhordója rendszerint én továbbítottam őket), ki-ki bírálatot mondott róluk. A legjobbnak ítélt fordítás szerzőjének dupla adag kenyér volt a honoráriuma. De az eredeti versekért is jelentős jutalom járt. Soha nem felejtem, a Bebádogoznak minden ablakot című versemért Fehérvári Isván négy merőkanálnyi ételt adott! - Költői képességekkel meg nem áldott rabtársaiknak mit jelentettek e poétái mutatványok? - Életakaratot, menedéket! A vers szabaddá tette őket, mit szabaddá, különbbé, mint amilyenek az iszonyatos körülmények között voltak! De sokan jöttek hozzám, hogy írjak nekik verseket! Érdekes módon nem az asszonyokról akartak verset hallani, hanem ételekről. Mert az éhség erősebb érzés volt a szerelemnél is. Verhettek bennünket, játszva elviseltük. A koplalást azonban nem bírtuk. A koporsóba kívánkoztunk, csak egyszer jóllakhassunk. - Az ötvenhatos forradalom tragikus novemberi fordulata után Ausztriába ment, és már december elsején kiadta Nemzetőr című lapjának legelső számát. A lap - tiltott gyümölcs az itthon maradottak számára - meglepően jó információs anyagával világgá kiáltotta mindazt a jogtalanságot, amit 1956 után idehaza az ország elszenvedett Honnan szerezték az adataikat? És egyáltalán, hogyan jutott eszükbe azonnal az eltiport forradalom szolgálatára rendelt lapot alapítani? - Mindent Isten igazgat körülöttünk. Az én sorsomat úgy igazgatta. .. '' hogy újságot szerkeszthettem, olyat, -ami az 1956-os-szabadságharc szellemében folytatja azt a küzdelmet—, más eszközökkel, más lehetőségek között, ami idehaza október 23-án elindult, és amit a szovjetek kegyetlenül vérbe fojtottak. Először Bécsben adtuk ki lapunkat - több nyelven -, szerettünk volna fizikailag is közel maradni a hazánkhoz. Majd hat év múlva, amikor a semlegességére kínosan ügyelő Ausztriának már kellemetlen volt a jelenlétünk, Münchenbe költöztünk. Hogy honnan szereztük a híreinket? Kezdetben az 1945 utáni magyar emigráció volt a segítségünkre ebben, olykor úgy, hogy információszerzési módszereiket még nekünk se kötötték az orrunkra. Azt azonban mi is csakhamar megtanultuk, hogy még a hivatalosan kiküldött emberektől is lehetett az itthoni viszonyokról megbízható híreket kapni. Jó pontokat akartak ezáltal a magyar emigrációnál szerezni? Vagy a háborgó lelkiismeretüket kívánták megnyugtatni? Máig nem tudom. Mindenesetre mi nagyon vigyáztunk, hogy híveink hitelesek legyenek, és hogy senkit le ne buktassunk általuk. — A Nemzetőr című újság - mutatis mutandis — ma is él, ma is tájékoztat. Harminckilenc esztendő békésebb korokban is nagy idő egy újság életében, hát még rettenetes századunkban! Mi volt a célja azzal a sajtótörténetben szinte páratlan teljesítménnyel, amit a Nemzetőr összegyűjtött kötetei tanúsítanak? - Igen sokszor jut eszembe ma is, hát még eleinte, hogy az ötvenhatos harcokban mártírhalált halt Gérecz Attila mennyivel jobb költő volt, mint én, hogy ő is asszonyt szeretett volna maga mellé, mégis otthon maradt, és harcolt. Mi meg kimenekültünk, mert féltünk a haláltól. Fontosabbnak tartottuk a saját életünket, mint a haza sorsát. Hát nem természetes ezek után, hogy minden munkánkkal azt akartuk bizonygatni, nem azért emigráltunk, hogy jobban éljünk, hanem hogy segíteni tudjunk tíz otthon maradottaknak? Iszonyú lelkiismeret-gyötrés, keserűség volt tudomásul venni, ezt a barátunkat is fölakasztották, azt is. Nem tudtunk másra gondolni, csak arra, hogyan enyhíthetnénk az otthon maradottak kínjait, hogyan lehetünk szószólói a némaságra ítélt országnak. Mi, akik a Nemzetőrt szerkesztettük, írtuk, terjesztettük, nem lettünk gazdagok, épp hogy csak tengettük, az életünket. Az idegeink tönkrementek, de tettük, apait, ten nünk lehetett. KözbenknenVea■életünk, de arra gondoltunk, nem szabad megengedni, hogy a magyarság végleg elveszítse a hitét önmagában. Mert akkor mindent elveszít. A hitet tartani a népben, ehhez nem kell puska, ehhez elég a szó. A szó erejével hitet önteni a magyarságba - ezt kell tenni ma is mindazoknak, akiknek megadatott, hogy bánni tudnak a nyelvvel. Költőként vagy újságíróként? Oly mindegy! Lőcsei Gabriella __ Tollas Tibor: De sokan jöttek hozzám, hogy írjak nekik verseket! Weber Lajos felvétele Az újraálmodott Corvin mozgóképszínház Építészszemmel az átalakításról, az értékőrzésről és újításról „A József körút és az Üllői út sarkán, az egykori Gschwindt szeszgyár telkének helyén épült Budapest leghatalmasabb nézőterű, legimpozánsabb mozgóképszínháza... A színházat 1921-ben építették, és 1922 novemberében nyílt meg a Városi Bank alapításaként. Második szezonját kezdte meg a Star filmgyár a Corvinban, amelyet nagyszabású filmjeinek bemutatóhelye gyanánt kezel, és ezen a réren nemcsak a környék, hanem az egész főváros mozikedvelő közönségét ideszoktatta a színházhoz. A Corvin műsorait illetőleg szükségtelenek a dicsérő jelzők. Nemcsak a főváros, hanem az egész ország moziközönsége állandóan figyelemmel kísérheti azokat a rendkívüli sikereket, amelyeket a Corvin filmjei egymás után aratnak... A Corvin színházban 1250 férőhely van, ami egyenesen amerikai arányokat jelent. A színház igazgatója Lajtos Elemér, az ismert szakember, aki gyakran utazik külföldre, hogy a kinematográfia terén jelentkező újításokat legelsőnek valósítsa meg a Corvin-színházban." Az Est Hármaskönyvének híradása óta majdnem hetven év telt el, s a híres-nevezetes Corvin ismét a figyelem fókuszába került. A Tus Építész Tervező Kft. Vérhalom utcai irodájában Töreky Dezső S70-díjas építésszel és fiával, a cégalapító Töreky Balázzsal arról beszélgetünk, milyen kihívás egy patinás épületet korszerűsíteni. - Nem ez az első ilyen jellegű feladatunk - mondja Töreky Balázs -, hiszen a Magyar Külkereskedelmi Bank Sas utcai székházát is úgy terveztük meg, hogy a műemlék jellegű külsőt megőriztük. - Amikor két évvel ezelőtt a Budapest Film koncepciótervet kért - veszi át a szót Töreky Dezső -, azon kellett gondolkodni, hogy a meglévő épületből miként alakítható ki multiplex mozicentrum. Nem szétrombolni akartuk az épületet, hanem helyreállítani, s ennek során mintegy ötven százalékkal bővíteni, s így öt új termet létrehozni. A tervezők tanulmányozták a Nyugaton jól működő multiplex mozikat, amelyeket a filmipar érdekeltjei a televízió kihívása után építtettek. Ezek a mozicentrumok hivatottak arra, hogy visszaszerezzék az elveszített közönséget. S mint a külföldi példák mutatják, nem is eredménytelenül. A néző nemcsak változatos műsort kap, hanem maximális kényelmet, tökéletes audiovizuális élményt Miközben Töreky Dezső francia, angol, amerikai mozicentrumok katalógusait mutatja, kárpitozott fotelokkal teli nézőtereket, automata vezérlésű gépházakat, óhatatlanul felmerül a kérdés: nem lett volna egyszerűbb új épületet tervezni? — A Corvin mozi épülete rendkívüli érték, szinte a tökéletességig vitt funkcionális elrendezés jellemzi. Higgadt és nagyvonalú térképzésében bámulatos belső változatosság figyelhető meg. Mindezt meg kell őrizni. Nem véletlen, hogy az építészeti zsűrik ilyen tervre szavaztak. - Hogyan bővíthető öt új teremmel az épület? - A jelenlegi nagyteremben a sűrű széksorokat eleve meg kellett bontani. Százhúsz centiméter lesz a sorok között, hogy senkinek se kelljen felállnia egy elkésett néző miatt. Fotelok kerülnek a felcsapható székek helyére, amelyek nemcsak jóval kényelmesebbek, mint a korábbi ülőalkalmatosságok, hanem tartósabbak is. Megemeljük a nézőtér eddigi enyhe lejtését, így a pincerészben nagyobb teret nyerünk. Mivel a kokszkazánokat megszüntetjük, egy száz- és egy százötven fős termet tudunk lent kialakítani. Az előcsarnok fölé a tetőtér meghosszabbításával újabb kétszáz nézőt befogadó termet lehet kiképezni. Végül a mostani toldaléképületet lebontjuk, és tizenöt méterrel bővítjük az épület hátsó traktusát. Itt két szinten üzemelhet egy kétszázötven, illetve egy háromszáz nézőhelyes terem. Természetesen mindenütt légkondicionálás lesz, a terek nagyságához igazodóan maximális méretű vetítővászon. Az újabb moziépítkezésekhez mérten szinte pazarlóan nagy a Corvin előcsarnoka. Mihez kezdenek vele? - Láttunk olyan mozicentrumokat Nyugaton, ahol nincs előcsarnok. Az utcáról, különböző folyosókról bocsátják be az embereket a termekbe. Nálunk adott az előcsarnok, s ezt ki kell használni. Terveztünk egy gyorsbüfét, egy negyven-ötven személyes presszót, egy kis üzletet, amelyben a tervek szerint videokazettákat lehet vásárolni és kölcsönözni. Ez az előcsarnok afféle találkahely lesz. - Ezerötszáz embert mozgatni nem kis feladat. Nem félnek a zsúfoltságtól? - Úgy terveztük, hogy nemcsak bentről, hanem az utcai frontról is lehet jegyet vásárolni. Másrészt az előadások nem egy időben kezdődnek a hat teremben, hanem tíz-tizenöt perces eltéréssel, tehát nem egyszerre hullámzik a tömeg. Ez a szervezés olcsóbbá teszi az üzemeltetést is, s lehetővé válik, hogy a nézők igénye szerint ugyanazt a filmet több teremben is vetíthessék. - Megvannak a nagyszabású tervek, most már a kivitelezőn múlik, hogyan valósulnak meg. Nem kell határidőcsúszástól tartani? - Ma már olyan kötbérek vannak, hogy nincs cég, amely megengedné magának a késést. Különösen nem a Generál kivitelező, amely több évtizedes gyakorlatra tett szert az ilyen nagyszabású építkezések lebonyolításában. - Tehát egy évig kell a környékbelieknek szenvedniük? - Érdemes mérlegre tenni, hogy mit kapnak cserébe. Megszűnik a kokszfűtés, nem hullik többé pernye az ablakokra. Sétálóutca lesz a főbejárat körül, tehát nem lesz zaj. Csak a toldaléképület mögött lesz parkoló. Ha a polgár kinéz az ablakon, a magas házakból pompás épületre lát. A Corvin felújítása egy rekonstrukciós terv kezdete, amelynek során, igaz, nem egy-két év, hanem esetleg évtizedek alatt, zöld folyosó alakul ki egészen a klinikáig. - Bíznak az ötszázmillió forintos beruházás sikerében? Lesz közönsége a filmpalotának? - Jobb helyet választani sem tehetne az első magyar multiplex mozinak. Metróval, autóbusszal, villamossal egyaránt gyorsan megközelíthető. Biztos, hogy a nézők értékelni fogják a filmkínálatot, hogy egy családi kirándulással többféle igény kielégíthető. Feltétlenül vonzó a kényelem, a kulturált környezet. Nem véletlen, hogy a világ minden táján mozikomlexumokkal hódítják vissza a közönséget. És amiről nem beszéltünk: a Corvinban nagyszabású rendezvényeket lehet majd lebonyolítani, nemcsak vetítéseket. Ezért őrizzük meg a nagyteremben a pódiumot. Osztovits Ágnes *