Magyar Nemzet, 1995. július (58. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-17 / 165. szám
HÉTFŐ, 1995. július 17. Veszélyben a levéltárak Alapfeladataik ellátására is képtelenné válhatnak a hazai levéltárak, ha a kormány a jövőben nem növeli a számukra folyósított anyagi támogatást - nyilatkozta az MTI-nek Lakos János, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, aki elmondta: míg az egymást követő kárpótlási törvények nyomán az utóbbi négy évben nagyságrendekkel növekedett a levéltárak munkája, 1992 óta gyakorlatilag nem emelkedett az állami támogatás összege. A 270 embert foglalkoztató Országos Levéltár már a tavasszal kénytelen volt elbocsátani tizenhárom munkatársát, mivel a Bokros-program nyomán három százalékkal náluk is megkurtították az illetménykeretet. Az archívumnak - amely nem tartozik egyetlen közüzemi vállalatnak, állami szervnek sem - a takarékossági intézkedések ellenére már az ősszel komoly pénzügyi gondjai lehetnek. Nehezíti a hazai archívumok helyzetét a levéltári és a titokvédelmi törvény is, amelynek rendelkezései nyomán minden történelmi értékű iratnak a keletkezésétől számított tizenöt évig levéltárban kell maradnia, ami szinte megoldhatatlan problémát jelent a jórészt már most helyhiánnyal küszködő intézmények számára. Az Országos Levéltár gondjait két évtizedre megoldja majd, ha elkészül 1997- re a negyvennyolc ezer folyóméter irat tárolására alkalmas óbudai raktár. De a vidéki társintézmények a belátható jövőben nem számíthatnak ilyen nagyságrendű változásra, márpedig a törvény nyomán várható, hogy több ezer folyóméternyi, évtizedek óta hivatalokban fekvő anyagot kell elhelyezniük. A titokvédelmi törvény előírásai alapján a Magyar Országos Levéltárnak egy éven belül felül kellene vizsgálnia tízezer folyóméternyi,, 1980 előtt keletkezett irat titkosságát. Ennek azonban a jelenlegi helyzetben sem az anyagi, sem a személyi feltételei nincsenek meg, tehát ha nem kapnak a mainál nagyobb anyagi támogatást, a kitűzött időpontig nem tudják végrehajtani ezt a feladatot. Kötődések és szakítások Történészek tanácskozása a Kárpát-medence népeiről Kötődések és szakítások címmel rendezi meg a kárpátmedencei népek együttélésének történeti kérdéseivel foglalkozó nyári táborát a Magyar Történelmi Társulat dél-dunántúl csoportja. A régió történészeinek tizedik nyári táborozása július 28-án kezdődik, és egy hétig tart Balatonfenyvesen. A kelet-közép-európai térség országaiból meghívott szakemberek találkozójának megnyitóján Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója tart előadást, majd a hazaiak mellett bukaresti, kolozsvári, pozsonyi magyar, román és szlovák történészek fejtik ki véleményüket a témakör részkérdéseiről. Napirendre tűzik egyebek között a nemzeti és etnikai csoportok együttélésének szociálpszichológiai problémáit, aki volt itt előbb? típusú rivalizálás indítékaival és következményeivel, a szlovákiai városok polgárságának nemzetiségi összetételével, az erdélyi románok katolizálásával, a nemzetté válás és a társadalmi modernizációval, a nemzettudat és a tudomány fejlődésének összefüggéseivel, a szlovák és a magyar nép nemzetiségi határaival, az első világháború utáni békerendszer gazdasági hatásaival, a második világháború utáni nemzeti és nemzetiségi politika problémáival, valamint a szocialista államnacionalizmus csapdájába került közép-európai magyar kisebbség helyzetével összefüggő vitatott kérdéseket. Kétezer éves tábor Százhalombattán Nagy értékű leletekre bukkant Kovács Péter, a Matrica Múzeum régésze Százhalombattán, a Duna mentén. Ép állapotban maradt római kori principiát - a katonai tábor főépülete - talált. Ehhez hasonló érintetlen építmény eddig még nem került elő. A csaknem kétezer éves tábor területén találtak még egy kutat és egy női alakot ábrázoló, festett sírszobrot is, feltehetően Hadrianus császár korából. Ilyen leletre korábban csupán Aquincumban bukkantak a régészek. A principia területén napvilágra kerültek egy középkori templom szentélyének alapjai is. A templom vélhetően a XII. században épült, és az egykori Báté nevű falu templomaként szolgált. A régészek a templomhoz közel feltártak egy hajdani temetőt is huszonhárom sírhellyel. A leleteket a múzeum szakemberei restaurálják, majd bemutatják a nagyközönségnek is. A versben bujdosó Ma volna hetvenéves Nagy László Versei már életében érvényt szereztek maguknak: Iszkáztól Budapestig, Budapesttől Sepsiszentgyörgyig és New Yorkig az egész magyar nyelvterületen mondták, énekelték sorait. Nagyságáról könyvtárnyi irodalom beszél. Költészetünk immár nyolc évszázados történetében a legnagyobbak - Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, József Attila - sorában tudjuk, s a világirodalom felől közelítő vizsgálatok is „Bartók modelljéhez fogható, folyamatfelismertető, kiteljesítő szintézisnek” láttatják költészetét. Ismeretes az is: a költő Nagy László az erkölcsnek, az emberségnek is óriása volt. Tudta, vallotta Arany János igazát: „Legnagyobb itt e földi létben, Ember lenni mindig, minden körülményben." Költészete alakult, módosult a pergő idővel - embersége, hűsége, etikája azonban egész életében rendületlen maradt. Szinte attól kezdve, hogy gyermekkorában először lépett ki - pajzs nélkül - a télbe. Ezért is tudott hatalmas tehetségével olyan tüneményesen szépet teremteni. Káromkodásból katedrálist épített. S átvitte a szerelmet - „fogában tartva" - a túlsó partra. Ami nemzedékének csak töredékesen sikerült - egy nép kincseinek, értékeinek a felmutatása - nála a legteljesebben megvalósult. Az irodalmi, művészeti élet szomorú szétszakadozása idején is összekötő üzenet tudott lenni a frontvonalak, a széttöredezett nemzedékek és a hadakozó egyesek között, illetve fölött. Már puszta jelenlétével is, ahogy megjelent kis botjával, földrengéses arca megmentett mosolyával. Hűséges írótársa és barátja, Csoóri Sándor pontosan fogalmazott: Nagy László volt a mi „legnagyobb ajándékunk". Jelezte, hogy annyi veszteség és kudarc után mire képes még népünk, milyen magaslatok bevételére. Hitette: mi vagyunk a himnusz. Hitette: a nagyság lehetőség. S győzni is lehet. Sugallta: az ember ne adja meg magát se a bánatnak, se a hatalmasságoknak. Nagy László költészetre volt predesztinálva, verset látott még a fűszálon is, s „csonthártya dobja” tudott lenni minden kínnak. József Attila - elődje a fájdalomban és a lírában - kemény lélek volt és lágy képzelet, szívében elidőzött a tigris és a szelíd őz. Nagy László ordas tűz volt és piros őzike csillagos mint rokonainak: egyik kezében bárány, a másikban balta. Krisztusi szeretettel és indulattal szívében minden szenvedést érzett, minden szomorodotthoz odahajolt, s az élet és halál mesgyéjén járva Ady ostora után nyúlt. Mindig az Élet, az emberség pártján állva. Nagy László a cselekvést tartotta egyik legfőbb törvényének; az élet jobbítását, a világ lakhatóvá tételét, a szabadságban élés lehetőségének a megteremtését. Nagynak, örömre születettnek és szabadságra érdemesnek tudta az embert. Mindent igenert, ami a kiteljesedését segítette, s mindent tagadott, ami az emberi értékek kiteljesülését gátolta. S amire igent mondott az emberségre, a tisztességre, az élet jó irányú alakítására -, ahhoz mindvégig hű maradt. A hűséget vallotta a cselekvés mellett élete másik nagy törvényének. „Rágd a számba, hogy nálunk törvény a hűség, a jóság, hogy aki a sátrát eladja, megveszi koporsóját" - írta 1956- ban, nagy megrendülése idején. Hűséges volt mindvégig álmaihoz, érzett és vállalt küldetéséhez, fényes eszméihez, a szülőföldhöz, a szerelemhez, a magyarsághoz, a harangok szavához. Az eszményeihez való hűség, a széphez, a jóhoz, a méltó élethez való ragaszkodás ösztönözte Nagy Lászlót számos vers megírására. Nem engedhette meg, hogy az eszmék porba hulljanak, s végképp porban maradjanak. Lírai hősei nem adják meg magukat. Az életet mindig újrakezdik. A hű lovasoknak útját járják: „tovább a jelen világon, villámló korokon át tovább a reményhez, ha a lehetetlenért is, tovább" .Természetesen, a napi politikától, a közvetlen politikai csatározásoktól távolabb maradva. Többen lázasabb, nyugtalanítóbb gesztusokat vártak olykor tőle, Nagy László azonban költőként vett leginkább részt a küzdelemben, művelve a csodát, a szó igazi hőseként. Amit Bartókról írt, reá is érvényes volt: nem készült „semmiféle leszámolásra". Nem kereste „a gátló és gonosz hatalmakat”, de ha találkozott velük, „gyémánt fejjel mindig beléjük ütközött." A Tűzről, és Jácintról szóló regéjében a hűség törvénye mellett a jóságot is említi Nagy László. Ady hitére, hogy az ember Nagy László teljes bizonyság. Betöltötte az újszövetségi törvényt, a vallási tételektől függetlenedve is: a felebarátait csakugyan úgy szerette, mint tenmagát. Ismeretes az életrajzából: mikor a második világháború végén Iszkár is hadszíntérré vált, s égtek a házak és az ólak, a diák Nagy László nem törődve az életére leselkedő veszedelmekkel, az utcasor minden égő istállójába benyitott, s vagdosta a jószágok nyakán a kötelet, hadd szabaduljanak a lovak, tehenek a lángokból... 1956-ban kenyeret vitt a szomszédoknak, s évtizedeken keresztül bankja volt az elesetteknek. Segített az útjukat kereső fiatal pécsi építészeknek, segített a rák gyógyításán munkálkodó vidéki kutatónak. Segítette a fiatalok megjelenését, és még verset is üt a penzumáról megfeledkezett idősebb költőtárs helyett. S ha ideje engedte, barátaival együtt járta Erdélyt és a Csallóközt , reménytelenségbe vitte a reményt. Pedig már nagyon fogyónak tudta az életét, gyomrában égő késeket érzett olykor már a haja is fájt De dolgozott rendületlenül, mint a Radnóti Miklós versében megénekelt tölgy: bár tudta, hogy rajta fehérült már a kivágásra ítélő kereszt, továbbra is új leveleket hajtott. Nagy László is haláláig járta választott útját Nem hódolt meg, nem alkudott nem kereste a hatalmasok kegyeit Sőt el sem fogadta. Még élete utolsó hónapjáiban sem. 1978 januárjában arany szélű meghívót kapott mint Kossuth-díjas, legyen ott a korona hazaérkezésének ünnepén a parlamentben. Ott volt csendesen, szerényen álldogált egy oszlop mellett Aczél György kerestette, majd odament hozzá Bizonyára békíteni akarta, megnyerni magának a korábban általa többször ócsárolt de mégiscsak legnépszerűbb költőt Poharát pertura emelte: - Hát akkor szervusz. Nagy elvtárs. Aczél György akkoriban volt hatalma csúcsán, még a jelentős művészek közül is többen sündörögtek körülötte, dedikált kötetekkel és emeletes születésnapi tortákkal; kulturális kérdésekben szinte élet-halál urának számított. Nagy László azonban nem lelkesedett a felajánlott pertyért. Poharát felemelte, s tartózkodón mondta: - Hát akkor jó napot... Ezt a beszédes történetet először Somogyi József szobrászművésztől hallottam, a szemtanútól Utána kérdeztem meg Nagy Lászlót, igaz ez?-Igaz - válaszolta szelíden. Álmélkodtam ekkora emberi következetességen. Nagy László mosolygott , természetesnek vette. Még a naplójába sem jegyezte fel Ember volt ízlése szerint válogatta. Utolsó üzenetéhez is hű marad minden bizonnyal: a fél évezreddel utánunk élőket is csókolja majd — ahogy mondta ha még lesz ember. Ha még lesz emberarcuk, Nagy László most volna hetvenéves. Már tizenhét esztendeje pihen a Farkasréti temetőben. Czine Mihály „az emberi szívben van a legtöbb jóság’’ -- - versben bujdosóként «?• barátait a maga Nagy László, akinek törvény volt a hűség és a jóság Molnár Edit felvétele Nem mondhatni, hogy könnyű nyári számmal örvendeztet meg legrégibb világirodalmi folyóiratunk. Ám ha alábbhagy a kánikula, és ráununk a különösebb agymunkát nem igénylő olvasmányokra, nagyon sok fontos írást fedezhetünk fel a lapban, mely az ellehetetlenült gazdasági helyzet miatt összevont számokkal jelentkezik. Mint a szerkesztőség drámai hangú felhívásából kiderül, a Nagyvilág léte forog kockán. A mostani szám központi témája az ír irodalom, illetve William Butler Yeats költészete. (Aki olvasta Gergely Ágnes A Nyugat magyarja című könyvét a Nobel-díjas ír költőről, pontosan tudja, hogy Yeats nem egyszerűen kitűnő költő.) A rádió irodalmi osztálya és a folyóirat üdvözlendő együttműködéséből született a beköszöntő írás, a Szellemi zarándokutak dublini fejezete, amelyben rengeteg érdekes információt kapunk Írország történetéről, kultúrájáról, íróiról, múltjáról és jelenéről, az ír-magyar kultúrhistóriai kapcsolatokról. A Yeats ez idáig magyarul nem közölt önéletrajzi írásaiból válogatott részletekből azok az izgalmas passzusok, amelyek a világkép kialakulására utalnak, új vallást alapítottam: szinte tévedhetetlen Egyházat, költői hagyományból, egy halom történetből és személyekből és érzelmekből, amelyeket első megjelenésüktől kezdve elszakíthatatlanul adnak tovább a költők-festők nemzedékről nemzedékre, némi filozófusi és teológusi segítséggel. Olyan világra vágytam, ahol ezt a hagyományt állandóan kutathatom, és nemcsak képeken és nemcsak versekben, hanem a kandallópárkány csempéin, a szélfogó szőttesein is..." Hét különböző fordításban közli a lap Yeats egyik legismertebb versét. Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Tandori Dezső, Kiss Zsuzsa, Lázár Júlia, G. István László és Mesterházi Mónika megoldásait latolgatva a legelszántabb olvasók maguk is nekirugaszkodhatnak a magyarításnak, vagy feleleveníthetik magukban a műfordítói vitákat, meddig kell hűségesnek maradni, mennyire szabad magyar verset teremteni. (A kételyeket Mesterházi Mónika izgalmas műhelytanulmánya Michael Longley Békekötés című versének két fordításáról nem segít eloszlatni, csupán megerősíti aggályainkat.) Ferencz Győző, a Yeatsemlékszám összeállítója két nagy tanulmányt választott ki a költő líratörténeti helyének kijelölésére. Cleanth Brooks Yeats: a mítoszteremtő költő és Northrop Frye Yeats és a szimbolizmus nyelve című írása is rendkívüli felkészültségre vall, s bár korántsem olyan befogadhatatlan nyelven íródtak, mint napjaink divatos elméleti tanulmányai, mégis elsősorban irodalomtudósokhoz szólnak. G. István László W. B. Yeats: Az otthonosság maszkjai című esszéjében remekül elemzi kulcsműveken keresztül a pálya kiteljesedését, s mutat rá e költészet fájdalmas időszerűségére. Az írás az ablaküvegen című Yeats-színműnek óriási drámai ereje van, és egészen mainak hat Gergely Ágnes fordításában. A közemberek számára sikertelen spiritiszta szeánsz mögött a költő igazi drámát idéz fel: az öreg Swift keserűségét. Yeats mellett megszólalnak az e századi ír irodalom jelesei. James Joyce rövid portrévázlattal, a kevésbé ismert Sean O'Faloain novellával, John Millington Synge, Tom Paulin, Paul Muldoon pedig versekkel. A mai Írország gondjait magyarázza Mesterházi Márton írása (Az önismeret színháza), amikor abból indul ki, hogy ez a nép a történelmi szenvedések képzelt világbajnokságán biztos dobogós helyezést érne el. „Irgalmatlan túlerejű szomszédjuk, Anglia háromszor gázolta el őket, olykor a tatárokéhoz mérhető kegyetlenséggel; további megtorlásul olyan jogfosztást mért rájuk, melyhez képest a szultán hódolt népei paradicsomi szabadságban éltek: elvette és saját telepeseinek adta földjüket, tiltotta vallásukat, elsorvasztotta nyelvüket, az írek még a múlt század végén is olyan nyomort és éhínséget éltek át, amelyről nekünk és szomszédainknak fogalmunk sem lehet; kétszáz év alatt saját négymilliós népességüknek háromszorosát küldték át kivándorlóként az Újvilágba...” Az, hogy ez a sokat szenvedett, elszigetelt kis ország mára felzárkózott Európához, az — Mesterházi szerint - a megerősödő nemzeti önismeretnek köszönhető, s ezt az önismeretet a színház igen erőteljesen táplálta. Északírek címmel egy 1983-as rádióbeszélgetést közöl a lap. Megszólal egy belfasti protestáns és egy katolikus költő, az egyik családja Angliából telepedett be, a másik őshonos, s mindketten arra keresik a választ, meg lehet békélni ezen a vidéken, el lehet felejteni a múltat, mert bár a költők a belviszálytól távol vannak, mégis erkölcsi kötelességük, hogy segítsék a józan megbékélést Nem tudni, mi lesz a Nagyvilággal. Reméljük, mentőövet kap, hiszen szükség van rá. Persze nem annyira a kuratóriumokra, hanem az olvasóira kellene támaszkodnia, akik zömükben nem filoszok, így szeretnének jó olvasmányokat találni a lapban, azt szeretik, amit megszoktak: világirodalmi kaleidoszkópot. Osztovits Ágnes Nagyvilág Kultúra Magyar Nemzet 15 NAPLÓ JEAN-MICHEL JARRE adott ingyenes koncertet a francia nemzeti ünnep alkalmából múlt péntek éjszaka Párizsban, az Eiffel-torony közelében, a Mars-mezőn. Az általában aranysárga színekkel megvilágított Eiffel-toronyra ebből az alkalomból több mint száz darab hétezer wattos színes reflektort szereltek fel az első és második emelet közti részre pedig hatalmas fehér vásznat feszítettek, amelyre az előadás alatt végig képeket vetítettek. Jarre az ENSZ oktatásügyi, tudományos és kulturális szervezetének, az UNESCO-nak a tiszteletbeli nagyköveti címét is viseli. A koncert egyik apropóját az adta, hogy az ENSZ az idén ünnepli létrehozásának ötvenedik évfordulóját. A DZSESSZÉ volt a főszerep a hét végén Debrecenben, ahol a korábbi évektől eltérően nem ősszel, hanem most rendezték meg a hagyományos dzsessznapokat a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban. A programban szerepelt többek között a francia Didier Lockwood Quiontett, a Pleszkán trió és a Szakcsi Generation. Vasárnap délelőtt a Kölcsey parkban a Classical Jazz Trio és a Debreceni Dixieland Jazz Band hangversenyével folytatódott a találkozó. NICOLAUS ESTERHÁZY hangversenye ma este kilenc órakor lesz a Vajdahunyad várában (Budapest XIV., Várostiget). Vezényel Drahos Béla. Műsoron Haydn A-dúr szimfónia, C-dúr szimfónia, és Telemann D-dúr trombitaverseny. FERENCZ BÉLA Kaliforniában élő, erdélyi születésű faszobrász fából faragott domborműsorozatot ajándékoz Sopronnak. Az alkotások többsége a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, személyiségeit örökíti meg. A gyűjtemény utolsó darabja ezután készül, Sopron legjellegzetesebb részleteit, a Főteret, a Stomo-házat, a tűztornyot jeleníti meg rajta a művész. A kompozíciók a nemrég felújított városháza belső tereit díszítik majd, avatásuk az 1921-es népszavazás évfordulóján, december 14-én lesz. FAFARAGÓ iparművészek alkotásai, az idősebb Kapoy Antalról elnevezett pályázat résztvevőinek munkái láthatók december 17-ig a balatonlellei Városi Művelődési Központban. A díjazottak a következők: az idősebb Kapos Antal emlékkiállítást az idén Horváth Béla, a népművészet mestere, budapesti népművész munkáiból rendezik meg. A zsűri két első díjat adón ki: az egyikkel Szabó László vöröstói népi iparművész intarziás bútorgarnitúráját jutalmazta, a másikat Mónus Béla budapesti népi iparművész vehene át szárnyas oltáraién és faragon imakönyvtartójáért. SZABÓ IMRÉNÉ Szegeden élő népi iparművész, a népművészet mestere hímzéseit állították ki Mezőkovácsházán, a művelődési házban. A kiállítás a hónap végéig látható. Meghalt Vajda László Vajda László színész, érdemes művész, a Katona József Színház alapító tagja életének 52. évében tragikus hinelenséggel elhunyt - tudatta a Katona József Színház, amely a művészt saját halottjának tekinti. Vajda László temetéséről később intézkednek. Vajda László a szolnoki színházban kezdte pályafutását, játszott Miskolcon, Kaposvárott, a budapesti Nemzeti Színházban, majd 1982-től a Katona József Színházban. Emlékezetes alakítást nyújtott Sütő Egy lócsiszár virágvasárnapja, Osztrovszkij Erdő, Gorkij Éjjel menedékhely, Shakespeare Vízkereszt, Goldoni Az új lakás című darabjában. Láthattuk jelentősebb szerepben Az új földesúr, a Sose halunk meg, a Sztálin menyasszonya című filmben és több tévéjátékban.