Magyar Nemzet, 1995. szeptember (58. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-18 / 219. szám
6 MaffiarNet Kétszereplős hatpárti A pénteki hatpárti(nak induló) tárgyalásoknak két igazi győztese volt: Horn Gyula és Torgyán József. Igaz, egy tárgyalás általában nem verseny, amelynek győztesei és vesztesei vannak, hanem egyenrangú felek eszme- és információcseréje. A politikában azonban nem egészen ez a helyzet Magas rangú politikusok találkozójának legalább két szintje van. Létezik egy praktikus szintje - amennyiben a tárgyaló felek valóban vitatkoznak és megállapodnak bizonyos dolgokról —, másrészt van egy reprezentatív szint: a találkozó politikai eseménnyé, a médiában sztorivá, „drámává" válik a közönség számára, jó és rossz szereplőkkel. A pénteki ötpárti tanácskozás praktikus szintjén meglehetősen sovány eredmények születtek. Valójában az volt az egyetlen igazán említésre méltó megállapodás, amely szerint a médiatörvényről a parlament kulturális bizottságának keretein belül fel kell újítani a hatpárti tárgyalásokat, és október 16-ig le kell zárni az előkészítésnek ezt a szakaszát. Ennek a megállapodásnak a komolyságát sem a pénteki találkozó adja, hanem inkább az, hogy—mint azt Vitányi Iván a pénteki Magyar Nemzetben elmondta — a kormánykoalíció pártjai között körvonalazódott bizonyos egyetértés arról, hogy lehetséges a visszatérés a korábbi hatpárti konszenzus lényegi pontjaihoz. A pénteki egyeztetés másik — már csak felemás — eredménye annak deklarálása, hogy az összeférhetetlenségi törvénnyel kapcsolatos egyeztetéseket október 30-ig le kell zárni. Az viszont egyáltalán nem világos, hogy ugyan mitől lehetne az elkövetkező hetekben egyetértésre jutni egy olyan kérdésben, amiről az elmúlt években nem sikerült, s éppen most, amikor a megegyezést az ellenérdekeltségeken és az elvi különbségeken kívül néhány napja a koalíciós pártok közötti újabb presztízsvita (Pál László-ügy) is nehezíti. Ami a pénteki megbeszélés többi témáját illeti: a személyi számmal és a pártingatlankáosz rendezésének szükségességével kapcsolatos álláspontok korábban is elhangzottak már. Az olyasféle megállapítások pedig, amelyek szerint elsőbbséget kell biztosítani a gazdasági törvényeknek, és hogy javítani kell a törvényelőkészítés színvonalát, nyugodtan bekerülhetnek egy bármely kormány által használható közhelyszótárba. Ezért igazán kár hatpárti tárgyalásokat tartani - gondolhatnánk, ha nem lenne az ilyen típusú eseményeknek egy másik, reprezentatív szintje is. Miért mondhatjuk azt, hogy Horn Gyula miniszterelnök a tárgyalások győztese volt? Éppen azért, mert újra kifejezésre juttathatta széles nyilvánosság előtt, hogy ő előnyben részesíti a gazdasági törvényeket, hogy a törvény-előkészítési munka javításán fáradozik, olyannyira, hogy mindennek érdekében még az ellenzékkel is hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni, így sikerült ismét a pragmatikus, nyitott, kompromisszumra kész politikus képét erősítenie magáról. A törvény-előkészítés fogyatékosságaira való utalás egyben arra is alkalmas, hogy a kormányzás eddig elkövetett hibáit minisztereire s a minisztériumi apparátusokra hárítsa. A másik egyértelmű nyertes a kisgazda elnök, Torgyán József. Pusztán azzal győzött, hogy pártja képviselői kivonultak a tárgyalásokról, és így anélkül sikerült feltűnést kelteniük, hogy bármiről is érdemi véleményt nyilvánítottak volna. Azzal a kifogással vonultak ki, hogy nem foglalkozik velük a média, és ezzel éppen a média túldimenzionált figyelmét irányították magukra. Élesen támadták a televízió szerkesztőit, akik ezután aligha tehettek mást, mint hogy a híradóban ismét helyet adtak az „agyonhallgatott" pártelnök sokszor hallott vádjainak. A pénteki események többi szereplője ehhez képest vesztes volt, pontosabban csapdába került: nem tehettek mást, mint hogy assziggrálja,régi főszereplő műsorához. Az SZDSZ érezhetően megsértődött azon, hogy a kormányfő ismét elmulasztotta megtenni azt az udvariassági gesztust, hogy a koalíciós partnerrel előre egyeztet, ha nem is a tárgyalások tényéről, de legalább témáiról. Ezért volt a nyilvánosságra hozott Pető Iván-javaslat az összeférhetetlenségi ügyek napirendre vételére, s ugyancsak ezért maradt távol maga a pártelnök-frakcióvezető a tanácskozástól. A polgári ellenzék pártjai, az MDF, a KDNP és a Fidesz - Magyar Polgári Párt ugyancsak kedvezőtlen helyzetbe kerültek. Ha elmennek a tárgyalásokra, a kisgazdákhoz képest megalkuvóknak látszanak, ha nem mennek el, Hornhoz képest destruktívnak tűnnek. Mint tudjuk, a részvétel mellett döntöttek, bár pártelnökeiket ők is távol tartották. Kaptak is az együttműködésért dicséretet: „örvendetes volt látni a három párt fogadókészségét a miniszterelnök javaslataira” - szúrta beléjük a tűt Magyar Bálint, nyilván saját pártjának kényelmetlen lelkiállapotán könnyítendő. A pénteki események egyébként mintha egy általánosabb tendencia jelei lennének. Úgy tűnik, az egykori rendszerváltoztató pártoknak nehezükre esik, egyszerűen ízlésük ellen való a politikai kommunikációnak az a reprezentatív szintje, amelyen a Kisgazdapárt elnöke és az MSZP vezetői otthonosan mozognak. Holott - vegyük észre - egyre inkább ezen a szinten zajlanak a csaták. A politikával szemben még igényeket támasztó, intellektuálisabb beállítottságú közönségnek pedig szinte már nosztalgiája lehet a kilencvenes évek eleje iránt. Egy Antall József-Kis János színvonalú szellemi összecsapásra persze a realisták ma már nem számítanak. Egy Kónya-Pető vitával is megelégednének. Bethlenfalvy Gábor Magyar Nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: PETHŐ TIBOR Tagjai: BÁCSKAI TAMÁS, FÖLDES PÉTER, TÓBIÁS ÁRON Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztő-helyettes: SZÉNYI GÁBOR Szerkesztők: FEHÉR BÉLA, MARAFKÓ LÁSZLÓ, WINTERMANTEL ISTVÁN Vezető publicista: KRISTÓF ATTILA Rovatvezetők: SZENDREI LŐRINC (belpolitikai) HORVÁTH L ISTVÁN (gazdaság) LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), LAMBERT GÁBOR (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés), ÁRVAY SÁNDOR (sport) • ______Művészeti vezető: SZABÓ ATTILA Kiadja a Hírlapkiadó Részvénytársaság Felelős kiadó: DR. DAJKA JÓZSEF Szerkesztőség: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2399; 118-7192 Telefax: 138-4200 Hirdetési ügyekben telefax: 200-8907 Postacímünk: 1392 Budapest Pf. 276. Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest XIII., Lehel u. 10/A.; levélcím: Helir, Budapest 1900), ezenkívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága Kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat H-1389 Budapest, postafiók 149. Előfizetési díj egy hónapra 566 forint, negyedévre 1698 forint, fél évre 3396 forint, egy évre 6792 forint. Eladási ár hétfőn, k kedden, csütörtökön és pénteken 19,50 forint, szerdán és szombaton 25 forint. A Magyar Nemzet a Piatesz (Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség) tagja Nyomás: QP Athenaeum Nyomda Rt., Budapest Felelős vezető: Vida József vezérigazgató HU ISSN 0133-185X HU ISSN 0237-3793 Nézőpont HÉTFŐ, 1995. szeptember 18. Kis magyar történelem... Mi legyen az új híd neve? Lassacskán elkészül a déli vasúti összekötő híd mentén az új, lágymányosiként emlegetett közúti Duna-híd. Jó ideje napirendre került a végleges elnevezés kérdése. Az újságokhoz olvasói levelek érkeznek, s szó van pályázatról is. Volt, aki az ideiglenes Lágymányosi híd nevet tartaná meg. Ez olyan volna, mintha az építés előtt Eskü téri és Fővám téri néven emlegetett hidakat ma is így hívnánk, nem pedig Erzsébet és Szabadság (Ferenc József) hídnak. A további ismertté vált névjavaslatok pedig többnyire nem veszik figyelembe az eddigi elnevezések logikáját, nem stílusosak. Nyilvánvaló, hogy a meglevő hidak nevéhez is illeszkednie kellene az újnak. A végső döntéshez szeretnék megfontolandó szempontokat elősorolni. Régi korokban gyakorlatias okok vezérelték a névadást. A patrocinium, azaz a templomok védőszentjének neve városokra, falvakra, utcákra is átruházódon. Jellegzetes tárgyak, cégérek, geológiai képződmények is lehettek a névadás alapjai. A személyekről való névadás azonban inkább spontán módon alakult ki, mint rendelkezésre. A dunai hidak közül az első, a XV. századtól kezdve megszakításokkal fennálló hajóhíd neve a technikai megoldásra utalt. Az 1849-ben átadott Lánchíd közkeletű neve is ezt a kézenfekvő megoldást követte, hiszen az a hídszerkezet lényegi elemére a lánckapcsokra utalt. A második állandó Duna-híd, a Margit híd, amely 1876-ban készült el, Gyulai Pál javaslatára kapta nevét. Ahogy Arany János a Híd-avatás című versében írja: Nyere „Szűz- Szent-Margit" nevet. Az elnevezés a Margit-sziget és a híd kapcsolódása miatt stílusosnak mondható. Valójában ez a névválasztás jelentette a kiindulópontot arra, hogy a későbbi hidakat is valakiről elkereszteljék. A Fővám téri híd, amely 1896- ban készült el, az uralkodóról, Ferenc Józsefről nyerte a nevét. .Az elnevezésekben való szem■Héiet-változását az is mutatja,hogy ■ 1899-től a Lánchíd hivatalos neve, létrehozójáról, Széchenyi lánchíd lett. Talán azért bővítették ki a nevét, mert egy új láncszerkezetű híd is épülőben volt már akkor, az 1903-ban átadott Eskü téri híd. Ez lett az Erzsébet híd, amelynek elnevezése az építés idején, 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné iránt érzett általános szeretetből fakadt. Az ötödik közúti híd 1937-ben készült el a Boráros térnél. Követve azt a gyakorlatot, hogy az uralkodóról életében is el lehet nevezni bármit, a király nélküli Magyar Királyságban a kormányzóról, Horthy Miklósról kapta nevét ez a híd. A Margit-sziget északi csúcsánál 1939-ben elkezdett és 1950-ben részben, majd 1984-ben teljesen kiépült Árpád híd elnevezésére az A szerző egyetemi adjunktus (ELTE). adott okot, hogy Anonymus Gestája szerint Árpád fejedelem sírja Óbuda területén, az egykori Fehéregyháza közelében volt. A névválasztás indoka éppúgy a történelmi múlt tisztelete volt, mint a sziget déli végén lévő Margit hídnál, ráadásul mindkét név az Árpád-házzal kapcsolatos. Érdekes módon a budapesti hidakon alig található az elnevezésükhöz kapcsolható jelkép. A Lánchidat a kapuzatok íve fölött és a hídfőkben lévő oroszlánfők és oroszlánszobrok jellemzik, Széchenyi Istvánra bronzba öntött családi címere utal a budai hídfőben. A Margit híd pillérein romantikusan antikizáló, nőalakos hajóorrok meredeznek, IV. Béla király leányára, a szigeti apácára semmi nem utal. A Szabadság híd pesti oldalán az egyik vámszedőházon ugyan még most is ott virít Ferenc József neve, de magán a hídon a négy-négy koronás magyar nagy címernél és kis címernél dominánsabb látvány a négy turulmadár. A régi Erzsébet hídon nem volt és az úton sincs a névadóra utaló ábrázolás, ám a parton melléje helyezett szép ülőszobor felidézi a királyné alakját. A Petőfi híd ma teljességgel jelképtelen, pedig egykor Horthy Miklós Zlidként járult hozzá szimbólum is: a budai végénél felállított tengerészeti emlékművel kapcsolták a kormányzó személyéhez. Az Árpád hídnál csak a hajdani római hídépítőkre emlékeztet tábla, a honfoglaló vezérnek semmi nem jutott. (Budapestre jellemző, hogy azok szobrai, akikről teret, utat vagy hidat neveztek el, általában másutt állnak.) Az 1937-ig kialakult hídnevek belső logikáját a II. világháború végén felrobbantott hidak újjáépítését követő két átkeresztelés és az 1946- tól 1960-ig fennálló Kossuth híd törték meg. A régi korokban sem volt ismeretlen dolog, hogy a templomok át- vagy újjáépítésükkor új védszentet kapjanak. A történelem alakulása folytán természetes volt, hogy 1945 után két híd nevét meg kellett változtatni. Ám a változtatás nem volt egyik esetben sem szerencsés. A Ferenc József híd 1946-os átnevezése Szabadság híddá egy elvont fogalmat vitt a konkrét személynevek közé. A rajta lévő turulmadarak kapcsán stílusosan Emese hídnak lehetett volna elnevezni, hiszen Álmos vezér mondabéli anyja. Emese, amikor várandós volt, álmában egy turulmadarat látott keblére szállani, majd úgy érezte, hogy méhéből folyammá duzzadó forrás fakad. Az álom - a krónikaírók szerint - az Árpád-házi királyokat jövendölte meg. Az 1952-re újjáépített Horthy Miklós híd nevét, az akkor még használatban lévő Kossuth hídhoz párosítva, Petőfi hídra változtatták. A költő nagysága önmagában nem lehet elég indítóok egy ilyen elnevezésnél. A Kossuth híd lebontása óta e híd neve éppúgy kilóg a sorból, mint a Szabadság hídé. Talán ezért érezték néhányan úgy, hogy a lágymányosi hidat Kossuthról kellene elnevezni, vagy a forradalmi vonal folytatásaként Nagy Imréről. Ám ha a Petőfi névhez kellene igazodni, úgy tréfásan felvethető lenne az is, hogy az új híd neve Szerelem híd legyen, hiszen ekkor a költő óhaja: „Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.” Ily módon is teljesülne, s nem állna magában egy elvont fogalmat jelentő elnevezés. Petőfi neve mellé Arany Jánosé illene, ám Arany hídként mindenki a csillogó fémre és nem a költőre gondolna. Az Erzsébet híd megkésett, az eredetitől eltérő, kábelhídként való újjáépítésekor is felmerült az átkeresztelés lehetősége. Ám arra 1964- ben gondolni sem lehetett, hogy úgy legyen ismét Erzsébet híd, hogy az a továbbiakban Árpád-házi Szent Erzsébetre utaljon. Ez esetben pedig a mai Petőfi híd akár Szent István, Szent Imre, Szent László vagy akár Boldogasszony híd is lehetett volna. Nagyon meg kell tehát fontolni a névadást a lágymányosi hídnál. (Ha a jelenlegi magyar névadási divatot néznénk, akkor valamilyen hangzatos angol nevet kellene keresni e hídnak avagy bridge-nek.) Igazán jó megoldás az említett két híd átgondolás nélkül adott új neve miatt ma már nem lehetséges. A lágymányosi híd látványában szembeötlő a pilléreken nyugvó, s a pályasík fölé emelkedő öt tartószerkezet. Ezek formája leginkább egy fejtetőre állított görög betűre, a pszíre emlékeztet. Ez a Betű, mivel háromágú szigonyra hasonlít, Neptunusnak, a tengeristennek és a róla elnevezett nyolcadik bolygónak a jelképe. Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet a névadás alapja.. A külső megjelenés helyett ezúttal is más elgondolásból kellene kiindulni. Lehetne a Szabadság hídnál elszalasztott Emese híd elnevezést erre a hídra is alkalmazni. Az Árpád-ház mitikus ősanyjának álmában szereplő nagy folyó olyan jelkép, mint maga az új híd lábainál hömpölygő Duna. Ám egy mai hídnak nemcsak a múltból lehet nevet keresni. A rendszerváltozásnak, történelmünk meghatározó eseményének maradandó emlékeztetője is lehetne ez a híd, ha olyasvalakiről neveznék el, akinek személye az új korszak kezdetét szimbolizálja. Szentmártoni Szabó Géza Névre vár a lágyulási híd Havran Zoltán felvétele /•-"^"pontosan készülök november elsejére. Tartalékaim addigra kimerülnek. Infláció, adók, áremelések. Államunk zümmögő méhecskéi szorgosan hordják a mézet a nagy, nagy kaptárba. Számolnom kell, össze kell szednem lehetőségeimet. A négy alapműveletre még emlékszem, a magasabb matematikára nincsen szükségem. Dohányos vagyok. Cigarettázom. Az ostrom alatt szoktam rá, volt egy doboz Honvédőm, segített, néha órákra elverte az éhséget. A cigarettának erre a tulajdonságára valószínűleg most is szükségem lesz. Tudom, hogy mérsékelnem kell, de teljesen leszokni nem akarok. Lássuk csak, számoljunk. Tíz darab olcsó cigaretta negyven-ötven forintba fog kerülni novemberben. Naponta negyven, az egy hónapra ezerkétszáz forint. Ennyi pénzem erre a célra biztosan nem lesz. Gyűjtögetéssel legfeljebb átmenetileg oldhatom meg a problémát. Komolyabb elgondolásra van szükség. Nézzük csak. Annak idején megtanultam a sodrást, ez most is segíthet. A sodráshoz négy dolog kell: papír, dohány, tűz és nyál. Nyálam valószínűleg lesz. A rágyújtást megoldom a háborúból maradt, töltényhüvelyből fabrikált, benzines öngyújtóval. De ahhoz benzin kell és tűzkő. Benzint a Shell-kutasoktól kérek. Számítok a jóságukra, kéthetenként tíz cseppet biztosan adnak. Nem tudom még, hogy hol és hogyan szerzek díjmentesen tűzkövet. Ennek még alaposan utánanézek. Kell megoldásnak lennie. Következik a papír. Végszükségben újság amfá/á- papír is jó lenne, eldobott lapot mindig találhat az ember, de ez erősen rongálja a tüdőt, inkább elkerülöm. Egyetlen írógéppapírból (A/4) harminckét cigarettát sodorhat az ember. És vannak azok a finom, vékony másolathoz való papírok. Talán tudok szerezni belőlük. Végső esetben kikönyörgök néhány ívet a polgármesteri hivatal valamelyik engedékenyebb gépírónőjétől. Azt mondom majd, hogy szeretném kifejezni elismerésemet a polgármester úrnak, de otthon felejtettem a papírt. Ugyanezt megtehetem más hivataloknál, akár minisztériumokban is. Ha beengednek. Eddig jó, de mi lesz a legfontosabb alkatrésszel, a dohánnyal? Megtehetném természetesen, hogy kitépem a virágokat az erkély cserepeiből, és dohányt nevelek a helyükön. Szép is lenne. Zöldellnének, növekednének, erősödnének. Széltől is óvnám őket, nézegetném szépségüket. Ősszel leszedném, madzagra fűzném a leveleket, megvárnám sárgulásukat, barnulásukat. Élvezet lenne meglocsolni, összehajtogatni, megvágni, morzsolgatni az eredményt. Régi, üres cipősdobozban tarthatnám, elégedetten szagolgathatnám az egészet. Talán át kéne térnem a pipázásra? Nem, nem. Maradok a cigarettánál. Nem ismerem a dohánytermesztéssel kapcsolatos törvényeket, de remélem, hogy nem bukkannának fel fináncok az ablakom előtt. És ha addigra szabad lesz marihuánát termeszteni, akkor kinek lehetne kifogása az én dohányom ellen? Csak az a baj, hogy palántákat kellene szereznem. Egyetlen gányót sem ismerek. Dohánytermesztő vidékre kellene utaznom, hál’Istennek, mehetnék ingyen, és kereshetnék valakit, aki megajándékozna néhány palántával, de ez túlságosan fárasztó. Mi lenne, ha elmennék valamelyik dohánygyárba, s ötven év fogyasztására s ezzel nyereségük gyarapítására hivatkozva adakozásra kérném őket? Kirúgnának, biztosan kirúgnának. Nem ismerik a hálát. Jó megoldás lehetne a csikkszedés. Nem kényszerülnék megalázkodásra. Rendszeresen járnám a fontosabb villamos- és buszmegállókat, kis zacskóba szedném az eldobott csikkeket. Itthon kiszedném belőlük a dohányt, megmosnám, megszárítanám. A háború alatt ügyes fickók egyiptomi cigarettákat csináltak belőlük. Én is megtehetném. Ha árusítanám az így megtisztított dohányt, még pénzhez is jutnék. A szükséges cigarettaadagom mindenesetre meglenne. Nem is kell több. Csak az a tíz szál naponta. Annyi mindenről kell leszoknom. Ez az utolsó. Nem akarok leszokni róla. Ez olyan emberi. STiftol/strrfy/fir