Magyar Nemzet, 1997. június (60. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-06 / 130. szám

PÉNTEK, 1997. június 6. Ünnepi könyvhét 11 ­ i­s H­ála Istennek, és a magyar lí­ra. És hálát adunk azért is, mert van még Szép versek antológia, amelyet két éve Bán Zoltán András szerkeszt, tematikus rendbe sorakoztatva a műveket. Az, hogy az idei könyvhétre nem­csak ez a közel három évtizedes múltra visszatekintő, egykor iroda­lompolitikai ítéleteket hordozó, a költők által rettegve, reménykedve figyelt gyűjtemény jelent meg, ha­nem más válogatások is, felmenti a válogatót a lélektani teher alól, hogy most az ő szava dönt a líra ügyében. Bán ötvennégy költő, ha­zaiak és határon túliak, nyugati magyarok verseit rendezi temati­kus ciklusokba (Halottak napja, Visszaút az időben, Távolodóban, A gyakorlati élet, Nemzeti dal, A szív hegyein, Váltakozva, Kiutak, Kacat, Bajazzo, Az irodalom bejö­vetele), hogy képet adjon a költé­szet kérdéseiről és tétova válaszai­ról. Hogy miért ötvennégy, miért nem csak harminc, vagy miért nem legalább hetven? Talán azért, amit Petii György mond: „A nagy mű immár végképp elmarad”, vagy azért, amit Szepesi Attila: „blöfföt, trükköt sose vesznek ész­re”. Talán azért, mert sok a költő, de kevés a poéta (Határ Győző szerint), talán, mert az is elfogad­ható nézőpont, amit Eörsi István állít: „Széptani szempontból / nem érdekel hogy I milyen varázsos I ábrákba rendeződik / érdekek mozgó / mágneses terében I ha­zugságok vasreszeléke", és az is, amit Parti Nagy Lajos, aki „szőnyegverstanában” kizárólag a formát faggatja. Talán azért, mert így az ezredvégen, a posztmodern korában nincs semmiféle kánon. Az eget ostromlók ugyanúgy érvé­nyesek, mint a földön járó szkepti­kusok, a szent komolyak ugyan­úgy, mint a ny­elvöltő bohócok, a talált tárgyakat tisztogatók csak­úgy, mint az új utakra térők, az irodalmiak és a köznapiak. Újra dívik a közéleti vers, a nemzetos­­torozás („Török kimegy, a Habs­burg megdől / sajnos a magyar megmarad” - Lászlóffy Aladár), verssé lesz a nem ilyennek remélt magyar kapitalizmus („Aláássál üzleti Magyarország” - Kovács András Ferenc), az elesettek világa (Bella István: Üvegvisszaváltó), a pénztelenség (Ferencz Győző: Boldogság-Pénznem). A sok jó (jól megcsinált vagy ihletett) vers közül is kiragyog­nak Lator László elementáris sodrású, drámai erejű remekei, Orbán Ottó Hallod­e te, sötét ár­nyéka. És folytathatja a sort az ol­vasó, aki a könyvhéten némi ked­vezménnyel kapja meg a Szép versek antológiáját. (Szép versek. Magvető, Buda­pest, 1997, ára a könyvhéten 600 forint) Vannak még versek! Ismerjük mi Kodály Zoltánt? Zenetörténeti tanulmányok a Pü­ski Kiadótól Vajon ismerjük-e Kodály Zol­tán gazdag életművének minden részletét? Ismerjük-e a munkássá­gát irányító gondolati fejlődésnek minden állomását? Megtaláltuk-e helyét az egyetemes zenetörténet folyamában? - teszi fel a kérdést a szerkesztő, Bónis Ferenc zenetör­ténész, a Magyar zenetörténeti ta­nulmányok című sorozat hetedik, Kodály Zoltánnak szentelt köteté­nek előszavában, és az egyre je­lentősebb Kodály-irodalom isme­retében az állítja, hogy ezekre a kérdésekre ma még nemmel kell válaszolnunk. A tanulmánykötet­nek éppen ezért a legfőbb felada­ta, hogy néhány lépéssel előbbre vigye a Kodály-kutatás ügyét. A könyv, amely a Püski Kiadó gondozásában jelent meg, a Ma­gyar Kodály Társaság 1992-ben, a zeneszerző születésének százti­zedik évfordulóján Budapesten és Kecskeméten megrendezett kon­ferenciája alapján született. Bónis Ferenc az ott elhangzott referátu­mok közül a legjelentősebbeket válogatta össze, és kiegészítette őket további, a témába vágó tanul­mányokkal. A kötetet Fodor And­rás Az énekmondó című, Kodály­hoz írott verse, a tanulmányok so­rát pedig a szerkesztő Történelmi jelképek a magyar zenében a nem­zeti romantika korától­­ Kodályig című munkája nyitja meg. Érde­kes gondolatokat olvashatunk Ko­dály zongoraműveiről, I. vonósné­gyeséről, Jézus és a kufárok kóru­sáról, illetve a szerző és az Uni-­ versal Edition, valamint az Aka­démia nyelv- és irodalomtudomá­nyi osztálya közötti kapcsolatról. Megtudhatjuk, hogyan hatott a zeneszerzőre Itália, ahol többször is megfordult, és hogy miért aján­lotta Bach Három korálelőjáték című darabjának gordonka-zongo­ra átiratát Karl Straubénak, a lip­csei orgonaművész-karmesternek. Sokat olvashatunk a kodályi zene­­pedagógiáról és a népzenekutató­ról is, bukovinai hangszeres nép­zenegyűjtésének jelentőségéről, az Akadémián végzett kutatói mun­kásságáról, a kelet-magyarországi Kodály-emlékekről, és arról, med­dig terjed a népies műdal határa. Ifjabb Bartók Béla édesapja és Kodály Zoltán kapcsolatáról szól, immáron sokadik alkalommal. (Magyar zenetörténeti tanul­mányok - Kodály-emlékkönyv '97, szerkesztette Bónis Ferenc. Püski, Budapest, 1997, ára 560 forint) Szántó Piroska és a többiek Bálám szamara - korszerű kiegészítésekkel Máig emlékezünk rá, az 1982- es esztendő legnagyobb irodalmi meglepetése Szántó Piroska próza­kötete, a Bálám szamara című­­hi­vatalos megítélések szerint „doku­mentumértékű emlékezéseket és személyes élményen alapuló novel­lákat tartalmazó”) könyv volt. Még a gyanakvókat, a fanyalgókat is lefegyverezte az a kiforrott elbeszélői stílus, az a történetépítő, figurateremtő magabiztosság és az a gazdag nyelvezet, amellyel a 69 esztendős szerző olvasói elé állt. író született, nyugtáztuk mindahá­nyat Vas István, az akkortájt szin­tén prózai írásaival tündöklő költő, Szántó Piroska élete párja sem lo­vagiasságból ismételgette, hanem egyszerű ténymegállapításként: festőművész feleségének erőtelje­sebbek az elbeszélései, mint az övéi. De Szántó Piroska a Bálám szamara sikere után sem választot­ta hivatásának az íróságot. Meg­maradt festőművésznek­­,jó­ ma­gyar szokás szerint nem is igen ügyelünk rá, milyen eredeti, senki máshoz nem hasonlítható képző­művész ő, vagy ha tudomásunk van is róla, sietős hétköznapjain­kon úgy rohanunk el mellette, akár ritka természeti jelenségek láttán), és csak akkor érezte égi elrendelésű kötelességének írói ta­lentumát is ,,forgatni”, amikor Vas István - befejezetlenül hagyva életrajzi regényét - elutazott a túl­világra. Azóta Szántó Piroska írja, csak úja 1945 utáni közös történe­tüket. Közös történelmünket. Az Európa Könyvkiadó­­ Vas István legkedvesebb munkahelye, s ha nem tiszteletlenség e közhelyet vele kapcsolatban használni, a második otthona - most az újabb keletű Szántó Piroska-írásokkal kiegészítve jelentette meg ismét a Bálám szamarát. A tíz új írás - köztük a Magyar Nemzet fölkéré­sére készült Könyvtár - századunk két végtelenül érzékeny tanújának az örök érvényű pillanatfelvétele kortársakról, jelenségekről, szép­ségekről és csúfságokról. Humor­ral, szeretettel, gyógyító iróniával megörökített való világ. Igen, kettejük könyve az új Bálám szamara, Szántó Piroskáé és Vas Istváné. Nemcsak azért, mert minden oldalon megjelenik valamilyen formában a „korábbi vonattal” elutazott Vas István, de azért is, mert oly nagyon eggyé forrott az ő gondolkodásuk, érték­rendjük, hogy hiába az égi-földi különválás, hiába a két test, me­lyek közül az egyik 1991 óta nincs jelen, a lélek egy. Egy, és a Bálám szamara és a többiek című könyv tanúsítványa szerint oszthatatlan. (Szántó Piroska: Bálám sza­mara és a többiek. Európa Kiadó, Budapest, 1997, ára 950 forint) Hatvannyolcadszor: hetvenhat pavilon, hetvennégy kiadó Míg olvasókedv lesz a világon... A tűzoltóság központi zeneka­rának látványos felvonulása után a magyar nyelv és irodalom „leg­bensőségesebb és leg­­zökkenőmentesebb ünnepeként” köszöntötte Kányádi Sándor költő a 68. könyvhetet, a budapesti csü­törtöki hivatalos megnyitón, a Vörösmarty téren, ahol 76 pavi­lonban 74 kiadó, 48 hazai és 28 határon túli árulja portékáját. Külön üdvözölte Püski Sán­dort, akitől 1943-ban, a székely­udvarhelyi református kollégium­ban számára ma is emlékezetes dicséretet kapott azért, mert ő tud­ta egyedül, hogy a könyvnek van külön ünnepe, és hogy kicsoda Supka Géza. ,Az írás olyan, akár a szerelem - mondta. - Csak re­mélhetem, de nem követelhetem, hogy viszontszeressenek.” Majd arról szólt, hogy a könyvekért az elektronikai forradalom idősza­kában sem kell aggódnunk, mert a könyvek szolgálni fognak, míg olvasókedv lesz a világon, és az olvasó és a könyv „kétes kapcso­lata” csak erősödni fog. Zentai Péter, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója felhív­ta a közönség figyelmét az „élő és holt könyvesboltok emlék­művére”, amelyet Orbán György, a Balassi Könyvkiadó kereskedelmi igazgatójának ötle­te nyomán Lengyel András képzőművész készített el, nyom­dai papírhengerre pirossal nyom­va az új, feketével pedig a megszűnt könyvesboltok nevét. A hengert Orbán György és Lengyel András gurította ki a Vörösmarty térre. * A Holocaust Magyarorszá­gon - ötven év távlatából címmel Budapesten, 1994 áprilisában megrendezett nemzetközi tudo­mányos konferencia anyagait tar­talmazza az a kötet, amelyet csü­törtökön mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián. Kosáry Domokos akadémikus, az MTA volt elnöke a könyv megjelenését üdvözölve elmondta: a történé­szeknek azt kell szem előtt tarta­niuk, hogy az igazi erőforrást az jelenti, ha a teljes történelmi igaz­ságot ismerjük. A kötetben az egyes tanulmányokat angolul, il­letve magyarul közlik. Valameny­­nyi tanulmányt tartalmi összefog­lalóval láttak el a szerkesztők. * Csütörtökön Budapesten a Kossuth Múzeumhajón kihirdet­ték a Minerva regénypályázat eredményét. Szokatlanul sok fia­tal író(jelölt) küldte be regényét - mondta el Dési Péter, a kiadó igazgatója. Az idén nem adták ki a fődíjat, helyette ifjúsági kate­góriában (harmicöt év alatt) ju­talmaztak két fiatalt, Németh Ré­kát Alkonyat című kisregényéért és Katona Attilát, aki Csillaghul­lás címmel írt tudományos-fan­tasztikus trilógiát. Az oklevél és az emlékplakett mellett Koncz István államtitkár a Gyermek- és Ifjúsági Egyeztetőtanács huszon­ötezer forintos különdíját adta át. A száztízfélöt éves Gyomai Kner Nyomda a Vörösmarty téren köszönti az olvasókat Szép Magyar Könyv 1996 Csütörtök délután adták át a Szép Magyar Könyv ’96 ver­seny díjait és okleveleit. A díjazott kötetek: Gyermekkönyvek: Az Aranyág mesél (Szent István Társu­lat), oklevél: Z. Tábori Piroska: Dugó Dani a Városligetben (Fa­lukönyv Cicero); Tankönyvek: oklevél: László Enikő: Rajz, Z. Orbán Erzsé­bet: Kémia I., Varga Zoltán: Állatismeret (mindhárom Nemzeti Tankönyvkiadó). Ismeretterjesztő kiadványok: díj: Hans Biedermann: Szim­bólum-lexikon (Corvina), oklevél: Armstrong Karen: Isten tör­ténete (Európa), Budapesti Galériák 1996 (Budapest Art Expo Alapítvány), Fodor-Diószegi-Legeza: Őseink nyomában (Heli­kon), Jankovics Marcell: A Nap könyve (Csokonai), Pécsi György-Pálinkás György: Török Ferenc (Kijárat). Tudományos művek, szakkönyvek, felsőoktatási kiadvá­nyok: díj: V. Ecsedy Judit: Titkos nyomdahelyű régi magyar könyvek 1539-1800 (Borda Antikvárium), Illés Gábor: Photo­shop enciklopédia (Media Optima Kft.), Gyurgyák János: Szer­kesztők és szerzők kézikönyve (Osiris), Koó Éva: Arthritis pso­­riatica (Springer Hungarica). Szépirodalmi és ifjúsági könyvek: díj: I. B. Singer: Mesüge (Park), Tandori Dezső: A Semmi kéz (Magvető), oklevél: E. T. A. Hoffmann: Az elveszett tükörkép története (Magvető), Színes Világkönyvtár sorozat (Helikon), John Updike: Az élet alkonyán (Európa), Művészeti könyvek és albumok: díj: Fodor Béla-Horváth Tamás: A másik Budapest (Delta Kft.), Jalsovszky Katalin- Tomsics Emőke: Budapest világváros (Helikon), Révész Ta­más: Budapest egy város az ezredfordulón (Hérald), oklevél: Korniss Péter: Magyarország Európa szívében (Magyar Könyvklub), Szebeni András: Arctérképek az élvonalból (95 Műhely); Bibliofil és speciális kiadványok: oklevél: Nagy Képes Biblia (Könyvesház Kft.); Fakszimile, reprint és adaptált kiadványok: díj: Pannonhal­mi Evangelistarium (Helikon); Különdíjak: miniszterelnök: A másik Budapest (Delta Kft.); Antall József-emlékdíj: Pannonhalmi Evangelistarium (Helikon); főpolgármester: Budapest világváros (Helikon); Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány: Az Aranyág me­séi (Szent István Társulat); BAT Magyarország Kft.; Illés Gá­bor: Photoshop enciklopédia (Media Optima Kft.); Duna­­holding: Gyurgyák János: Szerkesztők és szerzők kézikönyve (Osiris), V. Ecsedy Judit: Titkos nyomdahelyű régi magyar könyvek 1539-1800 (Borda Antikvárium), Kis filozófiai soro­zat (Kossuth); tipográfus-különdíj: Illés Gábor, a művelődési minisztérium illusztrátori különdíja: Zsoldos Vera; könyv­borító-tervező különdíja: Faragó István; Magyar Fotó­művészek Szövetsége: Benkő Imre: Acélváros; közönségdíj a könyvfesztivál látogatóinak szavazatai alapján: Szántai Lajos: Atlas Hungaricus 1528-1850 (Akadémiai); Nemzeti Kulturális Alap (a legszebben tipografizált műért); Tandori-kötet (Mag­vető) Meghitt halál Marie de Hennezel és a mélységek pszichológiája „Vajon úgy halunk-e meg, ahogy éltünk? Nincs válaszom. Láttam magukat hívőnek valló embereket, akik elvesztették hitü­ket a halál küszöbén, és hitetle­neket, akik meglelték a hitet... Rájöttem, hogy a halál tér-ideje feledhetetlen meghittségre nyújt alkalmat azoknak, akiknek van bátorságuk belépni a vonzáskö­rébe, és túllátni a borzalmakon" — ezt a felfedezését, valamint tíz év megrendítő, felemelő tapasz­talatait osztja meg olvasóival Marie de Hennezel francia pszi­chológus és pszichoanalitikus, akinek Meghitt halál című köny­vét az Európa Könyvkiadó jelen­tette meg. A pszichológus-írónő a francia nagykövetség és a ki­adó vendégeként érkezett egy napra Budapestre, ahol a Francia Intézetben Polcz Alaine társasá­gában mutatta be kötetét.­­Extrovertált, kifelé forduló és szinte csak külsődleges érté­keket ismerő világunkban az em­berek egyre kevésbé beszélnek bensőséges problémáikról - mondta Marie de Hennezel. - Pedig a haldoklónak ez a legfon­tosabb. Az, hogy a nemlét küszö­bén is élő ember maradhasson, és ne legyen kiszolgáltatott, tehetet­len tárgy. Hogy kommunikálni tudjon azokkal, akik fontosak számára. Hogy teljes személyisé­gét tiszteletben tartsa hozzátarto­zó, orvos, ápoló. A pszichológusnő az elsők között volt, akik Franciaország­ban a palliatív, azaz tünetkezelő gyógymódot követelték és gya­korolták. Tíz éve dolgozik olyan osztályon, ahova azok a betegek kerülnek, akiket gyógyítani már nem tudnak, csak ápolni. Ápol­ják­­ nemcsak a testüket, hanem a lelküket­­, elkísérik őket a ha­lálba, próbálják megtörni azt a szemléletet, amelynek következ­tében nem tudunk mit kezdeni az élet egyik nagy rejtélyével. A franciáknál tíz éve még egyre nőtt az eutanáziakérések száma - tudtuk meg Marie de Hennezeltől. Ezért 1985-ben mi­niszteriális bizottság alakult, hogy megvizsgálja, hogyan le­hetne megállítani ezt a folyama­tot. A következő évben az egész­ségügyi minisztérium körlevél­ben javasolta a prefektúráknak, hogy hozzanak létre tünetkezelő osztályokat a kórházakban. Életre hívtak nyolcvan „mozgó egységet”, amely egy orvosból, egy pszichológusból és egy ápo­lóból áll, és kérésre kórházakba vagy házhoz megy, hogy segít­séget nyújtson a rászorulóknak. Nemrégiben pedig kötelező érvényű rendeletben írták elő a tünetkezelő osztályok felállítá­sát. Marie de Hennezel egyik be­tege emlékére 1992-ben alapítot­ta meg a Bernard Durant Egye­sületet az AIDS-ben szenvedők segítésére. Tevékenysége ma már Európa-szerte jól ismert. Részben neki köszönhető, hogy a palliatív gyógymódot ma már kötelezően tanítják egyeteme­ken, főiskolákon, hogy a tünet­kezelő osztályokon szinte telje­sen megszűnt az eutanáziakérés. Franciaországban két éve megje­lent könyve óriási visszhangot keltett. Egy-egy előadására nyolcszáz­ezer ember gyűlik össze - főként fiatalok - meséli. Fiataloktól kapta annak a kétezer levélnek a többségét is, amely­ben az általa ismertetett tapasz­talatokra reagálnak emberek. Következő kötete, amelyet egy ortodox pappal közösen ír, nem tanúvallomás, hanem töprengés a lét és nemlét küszöbének spiri­tuális kérdéseiről. Marie de Hennezel könyve irodalmi értékeit tekintve is kivá­ló. Tökéletes arányérzékkel tud megmaradni azon a keskeny ha­­tárúton, amelynek innenső fele még a megrendülés birodalma, és soha nem billen át az érzel­gősség világába. Marie de Hennezel a lét és a nemlét küszöbéről ír Schiller Zsuzsa felvételei Könyvheti oldalainkat Devich Márton, Ferch Magda, Jávorszky Béla, Kelecsényi László, Lőcsei Gabriella, Osztovits Ágnes, Szabolcs Imre és Vida Barbara írta

Next