Magyar Nemzet, 1997. november (60. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-17 / 268. szám
A Magyar Nemzet NAPLÓ KOVALSZKI MÁRIA ÉS FAZEKAS GYÖRGY ad koncertet ma este 7 órai kezdettel az Óbudai Társaskörben (Budapest III., Kiskorona u. 7.). Műsorukon Bach D-dúr gambaszonátája, Mihály András Zene mélyhegedűje és Hindemith Gyászzene című műve szerepel. A ZSOLNAY-MŰHELY TITKAI - Vázlattól a vázlatig címmel kiállítás látható a Gaál Imre Galériában (Budapest XX., Kossuth L. u. 39.). IMECS SZABÓ ILONKA festményeiből nyílik kiállítás ma délután négy órakor az Arany János Művelődési Központban (Nagykőrös, Szabadság tér 7.). MIKÁEL, AZ ÁCS címmel Pap Károly-emlékkiállítás nyílik ma délután négy órakor az Országos Széchényi Könyvtár aulájában (Budapest, budavári palota, F épület). TEMESVÁRI ÉPÍTÉSZEK munkáiból nyílik kiállítás ma este hat órakor a Magyar Építészkamara Kós Károly termében (Budapest VIII., Ötpacsirta u. 2.). A MINISZTEREINK KÖLTŐI sorozat vendége Vastagh Pál lesz ma este hét órától a Korona Pódiumon. Fellép Gregor József, Koncz Gábor és Mikes Lilla, zongorán kísér Oberfrank Péter. POLÁNYI KÁROLY A nagy átalakulás című könyvét mutatja be Vajda Mihály kedden délután négy órakor az írók Boltjába (Budapest VI., Andrássy út 45.). A FELOLVASÓESTEK A KOCSMÁBAN sorozat következő rendezvényén, november 18-án, kedden este hat órától a Kolibri Pincéjében (Budapest VI., Andrássy út 77.) Zalán Tibor vendége Géczi János: FOKRÓL FOKRA címmel rendez a Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.) Pilinszky János-estet szerdán este hat órakor. Kultúra HÉTFŐ, 1997. november 17. Mi van a páncél mögött? Kamarás Iván, a beskatulyázhatatlan színész Kamarás Iván - Horvai István-Kapás Dezső osztályában - 1995-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskolán. Még növendékként debütált Julien Soret szerepében a Vörös és feketében. Címkéket is aggattak rá, mondták, hogy Darvas Iván hasonmása, világfi, romantikus hős, mostanában: szélsőséges őrült... Kamarás a főiskola után a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött, majd Ruszt József felkérésére eljátszotta Othello szerepét. Lenyűgöző alakításával kiérdemelte a színikritikusok díját. Leginkább tragikus hősöket játszik: Trepljov a Sirályban, játszotta Stanleyt A vágy villamosában vagy Horstot a Hajlamban. Bár a Kamaraszínházban továbbra is megtartotta szerepeit, nemrégiben színházat cserélt. A Vígszínház tagjaként Sir Kán A dzsungel könyvében és Alföldi Róbert legújabb rendezésében, a november végén látható Phaedra-storyban Hippolytoszt alakítja. Divatfotókon és bemutatókon is szerepel, talán a legtöbbet fényképezett fiatal színész. Tévéfilmekben is láthattuk, hamarosan pedig A miniszter félrelép című Kern-Koltai filmben féltékeny férjként tűnik fel előttünk. Huszonöt éves. Beskatulyázhatatlan. - Elsőre felvettek a főiskolára, nagyon fiatal voltam, mindössze tizennyolc éves - kezdi Kamarás Iván. - Előtte csupán egy pécsi amatőr színjátszó csoportba jártam, színházban statisztálgattam, emellett zenéltem. Volt némi fogalmam arról, hogy mit szeretnék, de a többiek rutinja, bátorsága visszavetett. Úgy éreztem, hozzájuk képest semmit sem tudok; begörcsöltem, ötletszegénynek, kialakulatlannak éreztem magam. Még nem sikerült - bár nem is szeretnék kialakítani magamnak egy olyan Kamarás Ivánt, aki minden esetben bele tud kapaszkodni abba, ami már bevált. Mindnyájunkban több ember lakozik, még ha csírájában is, ezért állandóan valami újat keresek. - Horvai-Kapás növendékként egyenes út vezet a Vígszínházba - gondolná az ember. Általános meglepetésre azonban a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött... - Az Új Színháznál töltöttem a gyakorlatom, igazán jól éreztem magam, miközben szűkre voltak szabva a lehetőségeim... Nem engedhettem meg magamnak, hogy az időmet vesztegessem. Az Othello szereplehetősége után nem volt kérdéses, hova menjek. A társulat is a szívemhez nőtt, csak szépet és jót kaptam. - Nem érzi úgy, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanak a külsejének? - A többség nem kutatja, mi van a páncél mögött, így azok, akik az első benyomás alapján ítélnek - ami az esetek többségében igencsak hamis képet mutat - nem igazán kíváncsiak rám. Pedig mindössze annyi történt, hogy felvérteztem magam a világ és egy kicsikét a szakma ellen, hogy erősebbnek tűnjek. Az Othellóban önt az érdekelte leginkább, hogy: „egy fiatal, tehetséges, naiv, ámde fekete ember hogyan ér fel a csúcsra, és hogyan zuhan le onnan". Gondolt már a bukásra? - Állandó rémkép. De talán most már higgadtabb szemlélettel vizsgálom a világot és a szerepeimet: nem érzem az első években leküzdhetetlennek tűnő bizonyítási kényszert a hátamban. Az Othello után, az előadásokat követően, egy éven át nem tudtam elaludni. - Szinte kivétel nélkül kompromisszumokra képtelen, kitaposott utakat kerülő, néha önpusztító egyéniségeket alakít. - Engem boldoggá tesz, hogy nagy kaliberű személyiségeket kell játszanom, mert ez igazi kihívás. Nagyon szeretem az emelkedettséget, a költőiséget, a stilizált realizmust. De a nagy egyéniségek ideje valószínűleg lejárt, a tévésorozatok megcsinálják a maguk hőseit. Szomorkodhatunk, de nem lehet ezzel mit kezdeni. Az, hogy Othello voltam huszonhárom évesen, semmit sem jelent ahhoz képest, mintha feltűntem volna Tyutyika szerepében egy szappanoperában. A világ a feje tetejére állt, sokszor érzem úgy, ma már nem éri meg színésznek lenni. - De azért még vannak ábrándjai? - Kiskoromban azért akartam színész lenni, hogy majd autogramot kérjenek tőlem. Ha egy mesét láttam a színpadon, azt gondoltam, milyen boldogok azok a színészek, akik ennek a csodának a részesei lehetnek. Azóta rájöttem, tévedtem, de akkor már benne voltam a dolgok közepében, és nem volt időm azon tűnődni, vajon miért is jó ebben a szakmában örökmozgónak lenni, így hát nincs más, húzom magam után a szerepeimet. Horeczky Krisztina Kamarás Iván: „Sokszor érzem úgy, ma már nem éri meg színésznek lenni” FOLYÓIRATSZEMLE_______ Mesterek és tanítványok A belvárosi újságárusnál a napilapok mellett figyelemre méltó lista olvasható: a következő tizennyolc szex-, illetve pornóújságot, színes magazint tartjuk. A vadonatúj hetilapokat óriásplakátok hirdetik. A kis példányszámú irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóiratok pedig készségesen reklámozzák egymást. A negyedévenként jelentkező Századvég hat rokonlapot hirdet, de hirdethetne sokkal többet is. Ennek egyrészt örülhetünk, másrészt elkedvetlenít bennünket: idő és pénz hiányában soha nem fogjuk tudni áttekinteni a magyar folyóiratpiacot, így hivatkozásaink fölöttébb esetlegesek. A Századvég hagyományai értelmében nemzedékek találkahelye, a hetvenes éveiben járó professzor és a húszas éveiben járó doktorandusz írásai természetesen illeszkednek egymáshoz. Karácsony András a sokat vitatott német szociológus és tudományszervező, Helmut Schelsky pályájának áttekintésével egyszerre szól századunk meghatározó szellemi irányzatairól, az értelmiség sokat vitatott szerepéről és egy tudomány lehetőségeiről. Schelsky a szociológia öncsalására hívja fel a figyelmet, arra a veszélyre, hogy a szociológia „a szakmai ismeretekből kiindulva, az emberi öntudatot fokozatosan eluralva, az »élet értelmének« ismeretét is közvetíteni akarja.” Prohászka Lajos kultúrfilozófiájának újrafelfedezésére invitál Lackó Miklós, s eddig kiadatlan egyetemi előadások közlésével több felismerésre is rádöbbenti az olvasót: a harmincas években felvetett problémák időszerűségére, valamint pazarló mulasztásainkra, könnyedén lemondunk szellemi örökségünkről. Lánczi András Bernard Mandeville (1670— 1733) emberképét értelmezi, nem tagadva, hogy a nála és kortársainál felmerülő problémákra máig nincs megnyugtató válasz. „A mai morális labilitás oka hasonló, mint akkor: az emberi szenvedélyek és vágyak kordában tartása a régi módon nem intézhető. A tradicionális keresztény tanítás az önmegtartóztatást javasolta, mi több szankcionálta, ha valaki a morális parancsokat megszegte, a modern morál a vágykielégítés békés formáit alakította ki, elsősorban is az anyagi jólét és a politikai béke növelésével és biztosításával, amelynek mélyén a közjó gyakran kétségbe vont eszméje látható. A kérdés az, hogy a modern ember meddig képes a vágykielégítés modern eszközeit ismeretelméletileg és morálisan fönntartani, s vajon azok az okok, melyek a 20. századi politikai katasztrófákhoz vezettek, megszűntek-e, vagy csupán a rémület hatása tart még.” Mathias Bos és Christian Stegbauer A virtuális utazás határai (Miért nem vezet az Internet egységes világkultúrához?) című cikke az ezredvég legnagyobb üzletének és üdvtanának árnyoldalaira hívja fel a figyelmet, s óva int az illúzióktól, amelyek nálunk, Magyarországon különösen elevenek. Kövér György példamutató történészi alázattal rekonstruálja Losonczy Géza életének 12 napját (1956. október 23.-november 3.) Bódy Zsombor egy, a recenzió kereteit szétfeszítő írásban a nálunk kultikus gondolkodóvá előlépett Michel Foucault A szexualitás története című könyvét elemzi kritikusan. A Századvég szerzői élvezetesen írnak. Ha ők ezt követelménynek tekintik, vajon mit gondolnak erről a jövő irodalomtudósai? A miskolci Új Holnap különszáma válogatást tesz közzé a XXIII. országos tudományos diákköri konferencia humán tudományok szekciójának dolgozataiból. Itt a mesterek nem együtt szerepelnek a tanítványokkal, tényle gesen csak az utóbbiak vannak jelen, de minden írásban tetten érhetők a tanárok is: szemléletükkel, sőt stiláris fordulataikkal. A közreadott dolgozatok elméletileg kiválóan felkészült ifjú tudósok útkeresését jelzik. Nem kisebb feladatokat tűznek ki maguk elé, mint például „megmutatni, hogy a vértanúság diszkurzív struktúrája a mártíriumot határtapasztalatként pozícionálja, és hogy a vértanúságot mint interpretációs aktust inverz hermeneutikának nevezhetjük, Nick Cave And The Ass Saw The Angel című regényét értelmezni, és értelmezésén keresztül bemutatni, hogy a kidolgozott elmélet interpretációs strtégiaként is alkalmazható”. Ha nem olvastuk volna a Holnap Kiadónál 1992-ben magyarul megjelent Cave-regényt, talán nagyobb bizalmunk lenne a nagy ívű vizsgálódáshoz. Néhol csak a cím riasztja a nem tudós olvasót, maga a tanulmány meggyőz arról, hogy a középkori, akár a XX. századi irodalom egyes jelenségeit, műfajait, alkotásait érdemes újra és újra megvizsgálni. A Kabdebó Lóránt által közzétett tanulmányok nemcsak egy-egy jó felkészültségű, éles szemű egyetemista tehetségére, hanem a magyar irodalomtudomány helyzetére is ráirányítja a figyelmet. Sokszor az az érzésünk, a dolog tudományrészével már nincs baj, de az irodalom (akár Lukács Györgynél) bizony elveszik. Osztovits Ágnes Dubrovay Lászlóé az első díj Magyar sikerek hazai és külföldi fesztiválokon Forgács Péter Az örvény című dokumentumfilmje a lipcsei filmfesztiválon elnyerte a nemzetközi filmkritikusok elismerését, a Fipresci-díjat - tudatja az MTI. A Pető György 1938 és 1944 között forgatott családi filmjeire komponált mű tavaly készült az MTV Rt. dokumentumműhelye és a Balázs Béla Stúdió közös koprodukciójában. Sikeresen szerepelt a 22. plovdivi „arany láda" nemzetközi fesztiválon Szabó Illés Istálló című munkája is. Az MTV Rt. drámai stúdiója gondozásában ugyancsak az elmúlt évben rögzített tévéfilmet a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazták. Mint arról már hírt adtunk, Janisch Attila alkotása, a Hosszú alkony nyerte a salernói nemzetközi filmfesztivál fődíját. Törőcsik Marinak a filmben nyújtott teljesítményéért a legjobb női alakítás díját ítélték oda. A 25 országból érkezett 85 pályamű közül Jean-Claude Risset francia zeneszerző Invisible című alkotása nyerte el az első díjat az úgynevezett élő zene kategóriában a Magyar Rádió Rt. II. nemzetközi elektroakusztikus versenyén, Budapesten. A szalagzene kategóriában Dubrovay László Kiáltás az éjszakába (Cry into the Night) című művét ítélte a legjobbnak a neves szakemberekből álló, nemzetközi zsűri. A bírálóbizottság második díjjal jutalmazta Andrew Lewist. Az Ars Acoustica műfajban nevezett darabok közül Chantal Dumas kanadai alkotó Grenzen című műve nyert első díjat. A győztes zeneműveket a Magyar Rádió rövidesen műsorára tűzi. Meghalt Stefan Lóránt Az egyesült államokbeli Rochester (Minnesota állam) városának egyik kórházában pénteken, 96 éves korában elhunyt Stefan Lóránt (Lóránt István), a magyar születésű, neves amerikai író, fényképész és kiadó - jelentette az AP. Lóránt 1918-ban, 17 évesen hagyta el Magyarországot, karrierjét Bécsben filmrendezőként kezdte. Első filmjét 19 évesen forgatta, Mozart élete címmel. Összesen 14 filmet rendezett Bécsben és Berlinben. Barátságban állt a század több kiemelkedő személyiségével, többek között Winston Churchillel és Marlene Dietrichhel. 1925-ben abbahagyta a filmezést, és újságíró lett. Előbb a Das Magazin cikkírója, majd a Münchner Illustrierte Presse berlini szerkesztője, később főszerkesztője lett. Hitler hatalomra jutása után a nácikat bíráló cikkei miatt „védőőrizetbe” vették, s csak hat és fél hónapi fogság után szabadult ki. 1934-ben Nagy-Britanniába költözött, ahol megjelentette nagy sikerű, első könyvét Hitler foglya voltam címmel, és megalapította a Weekly Illustrated című képeslapot, majd a Picture Postot. A háború kitörése után mint „ellenséges állam polgárát” zaklatni kezdték, ezért családjával az Egyesült Államokba ■költözött, Massachusettsben telepedett le. Itt már nem akart lapszerkesztéssel foglalkozni, viszont kilenc könyvet publikált, valamennyit gazdagon illusztrálta fotókkal. Sikerük volt egyebek között az Abraham Lincolnról, Theodore Rooseveltről és Franklin Delano Rooseveltről írott életrajzainak. Stefan Lóránt Németország történetéről is írt könyvet Sieg Heil címmel. VASÁRY TAMÁS fiatalok élén az ERKEL SZÍNHÁZBAN 1997. november 18-án, kedden és 19-én, szerdán este 7 órakor VERDI: Rigoletto Opera három felvonásban, olasz nyelven. Szövegét Francesco Maria Piave írta. Rigoletto Gilda A mantuai herceg Maddalena Sparafucile Monterone gróf Marullo Ceprano gróf Ceprano grófné Borsa Giovanna Apród Massányi Viktor Hamvasi Szilvia Pető József Szántó Andrea Rácz István Szvétek László Fellegi Balázs Bátki Fazekas Zoltán Hruby Edit Bonecz Tamás Várhelyi Éva Lukács Mónika Káldi Kiss András Fonyó Barbara Gergely Péter Megyesi-Schwartz Lucia Kovács István Valter Ferenc Fellegi Balázs Bátki Fazekas Zoltán Lázin Beatrix Bonecz Tamás Révész Rita Lukács Mónika Közreműködik: a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Vezető karmester és karigazgató: Záborszky Kálmán Jelmeztervező: Márk Tivadar Koreográfus: Pártay Lilla Korrepetitorok: Bárkányi Éva, Vékey Mariann, Kiss Adél Karmester: Vásáry Tamás Rendező: Horváth Zoltán Magyar Állami Operaház és a Szent István Király Zenei Alapítvány közös rendezésében Támogatók: az OTP Rt. és a Budapesti Operabarát Alapítvány Szerepátvételek, új beállások az Operaház és az Erkel Színház november havi előadásain 20- án Sümegi Eszter a Turandot — Liu, 21- én Kovácsházi István a Cosi fan tutte — Fernando, 23-án Massányi Viktor A szevillai borbély — Figaro, 23-án Ötvös Csilla A szevillai borbély — Berta, 27-én Pánczél Éva A walkür — Fricka, 27-én Walter Ferenc A walkür — Hunding, december 2-án Egri Sándor A Rajna kincse — Wotan szerepében mutatkozik be. A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ TÁMOGATÓJA A Magyar Nemzet