Magyar Nemzet, 1997. november (60. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-17 / 268. szám

A Magyar Nemzet NAPLÓ KOVALSZKI MÁRIA ÉS FA­ZEKAS GYÖRGY ad koncertet ma este 7 órai kezdettel az Óbudai Társaskörben (Budapest III., Kis­korona u. 7.). Műsorukon Bach D-dúr gambaszonátája, Mihály András Zene mélyhegedűje és Hindemith Gyászzene című műve szerepel. A ZSOLNAY-MŰHELY TITKAI - Vázlattól a vázlatig címmel kiállí­tás látható a Gaál Imre Galériában (Budapest XX., Kossuth L. u. 39.). IMECS SZABÓ ILONKA fest­ményeiből nyílik kiállítás ma dél­után négy órakor az Arany János Művelődési Központban (Nagykő­rös, Szabadság tér 7.). MIKÁEL, AZ ÁCS címmel Pap Károly-emlékkiállítás nyílik ma délután négy órakor az Országos Széchényi Könyvtár aulájában (Budapest, budavári palota, F épü­let). TEMESVÁRI ÉPÍTÉSZEK mun­káiból nyílik kiállítás ma este hat órakor a Magyar Építészkamara Kós Károly termében (Budapest VIII., Ötpacsirta u. 2.). A MINISZTEREINK KÖLTŐI sorozat vendége Vastagh Pál lesz ma este hét órától a Korona Pódiu­mon. Fellép Gregor József, Koncz Gábor és Mikes Lilla, zongorán kí­sér Oberfrank Péter. POLÁNYI KÁROLY A nagy át­alakulás című könyvét mutatja be Vajda Mihály kedden délután négy órakor az írók Boltjába (Budapest VI., Andrássy út 45.). A FELOLVASÓESTEK A KOCSMÁBAN sorozat következő rendezvényén, november 18-án, kedden este hat órától a Kolibri Pincéjében (Budapest VI., And­rássy út 77.) Zalán Tibor vendége Géczi János: FOKRÓL FOKRA címmel ren­dez a Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.) Pilinszky János-estet szerdán este hat órakor. Kultúra HÉTFŐ, 1997. november 17. Mi van a páncél mögött? Kamarás Iván, a beskatulyázhatatlan színész Kamarás Iván - Horvai Ist­­ván-Kapás Dezső osztályában - 1995-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskolán. Még növendékként debütált Julien So­ret szerepében a Vörös és feketé­ben. Címkéket is aggattak rá, mondták, hogy Darvas Iván ha­sonmása, világfi, romantikus hős, mostanában: szélsőséges őrült... Kamarás a főiskola után a Buda­pesti Kamaraszínházhoz szerző­dött, majd Ruszt József felkérésé­re eljátszotta Othello szerepét. Lenyűgöző alakításával kiérde­melte a színikritikusok díját. Leg­inkább tragikus hősöket játszik: Trepljov a Sirályban, játszotta Stanleyt A vágy villamosában vagy Horstot a Hajlamban. Bár a Kamaraszínházban továbbra is megtartotta szerepeit, nemrégi­ben színházat cserélt. A Vígszín­ház tagjaként Sir Kán A dzsungel könyvében és Alföldi Róbert leg­újabb rendezésében, a november végén látható Phaedra-storyban Hippolytoszt alakítja. Divatfo­tókon és bemutatókon is szerepel, talán a legtöbbet fényképezett fiatal színész. Tévéfilmekben is láthattuk, hamarosan pedig A mi­niszter félrelép című Kern-Koltai filmben féltékeny férjként tűnik fel előttünk. Huszonöt éves. Be­skatulyázhatatlan. - Elsőre felvettek a főiskolá­ra, nagyon fiatal voltam, mind­össze tizennyolc éves - kezdi Ka­marás Iván. - Előtte csupán egy pécsi amatőr színjátszó csoportba jártam, színházban statisztálgat­­tam, emellett zenéltem. Volt némi fogalmam arról, hogy mit szeret­nék, de a többiek rutinja, bátorsá­ga visszavetett. Úgy éreztem, hozzájuk képest semmit sem tu­dok; begörcsöltem, ötletszegény­nek, kialakulatlannak éreztem magam. Még nem sikerült - bár nem is szeretnék­­ kialakítani ma­gamnak egy olyan Kamarás Ivánt, aki minden esetben bele tud ka­paszkodni abba, ami már bevált. Mindnyájunkban több ember la­kozik, még ha csírájában is, ezért állandóan valami újat keresek. - Horvai-Kapás növendék­ként egyenes út vezet a Vígszín­házba - gondolná az ember. Álta­lános meglepetésre azonban a Bu­dapesti Kamaraszínházhoz szer­ződött... - Az Új Színháznál töltöttem a gyakorlatom, igazán jól éreztem magam, miközben szűkre voltak szabva a lehetőségeim... Nem en­gedhettem meg magamnak, hogy az időmet vesztegessem. Az Othello szereplehetősége után nem volt kérdéses, hova menjek. A társulat is a szívemhez nőtt, csak szépet és jót kaptam. - Nem érzi úgy, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanak a kül­sejének? - A többség nem kutatja, mi van a páncél mögött, így azok, akik az első benyomás alapján ítélnek - ami az esetek többsé­gében igencsak hamis képet mutat - nem igazán kíváncsiak rám. Pedig mindössze annyi történt, hogy felvérteztem ma­gam a világ és egy kicsikét a szakma ellen, hogy erősebbnek tűnjek.­­ Az Othellóban önt az érde­kelte leginkább, hogy: „egy fiatal, tehetséges, naiv, ámde fekete em­ber hogyan ér fel a csúcsra, és ho­gyan zuhan le onnan". Gondolt már a bukásra? - Állandó rémkép. De talán most már higgadtabb szemlélettel vizsgálom a világot és a szerepei­met: nem érzem az első években leküzdhetetlennek tűnő bizonyí­tási kényszert a hátamban. Az Othello után, az előadásokat kö­vetően, egy éven át nem tudtam elaludni. - Szinte kivétel nélkül komp­romisszumokra képtelen, kitapo­sott utakat kerülő, néha önpusztí­tó egyéniségeket alakít. - Engem boldoggá tesz, hogy nagy kaliberű személyiségeket kell játszanom, mert ez igazi kihívás. Nagyon szeretem az emelkedettsé­get, a költőiséget, a stilizált realiz­must. De a nagy egyéniségek ideje valószínűleg lejárt, a tévésoroza­tok megcsinálják a maguk hőseit. Szomorkodhatunk, de nem lehet ezzel mit kezdeni. Az, hogy Othello voltam huszonhárom éve­sen, semmit sem jelent ahhoz ké­pest, mintha feltűntem volna Tyu­­tyika szerepében egy szappanope­rában. A világ a feje tetejére állt, sokszor érzem úgy, ma már nem éri meg színésznek lenni. - De azért még vannak áb­rándjai? - Kiskoromban azért akartam színész lenni, hogy majd autogra­mot kérjenek tőlem. Ha egy mesét láttam a­ színpadon, azt gondoltam, milyen boldogok azok a színészek, akik ennek a csodának a részesei lehetnek. Azóta rájöttem, téved­tem, de akkor már benne voltam a dolgok közepében, és nem volt időm azon tűnődni, vajon miért is jó ebben a szakmában örökmozgó­nak lenni, így hát nincs más, hú­zom magam után a szerepeimet. Horeczky Krisztina Kamarás Iván: „Sokszor ér­zem úgy, ma már nem éri meg színésznek lenni” FOLY­ÓIRATSZEMLE_______ Mesterek és tanítványok A belvárosi újságárusnál a napilapok mellett figyelemre méltó lista olvasható: a következő ti­zennyolc szex-, illetve pornóújságot, színes maga­zint tartjuk. A vadonatúj hetilapokat óriásplakátok hirdetik. A kis példányszámú irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóiratok pedig készsé­gesen reklámozzák egymást. A negyedévenként jelentkező Századvég hat rokonlapot hirdet, de hirdethetne sokkal többet is. Ennek egyrészt örülhetünk, másrészt elkedvet­lenít bennünket: idő és pénz hiányában soha nem fogjuk tudni áttekinteni a magyar folyóiratpiacot, így hivatkozásaink fölöttébb esetlegesek. A Szá­zadvég hagyományai értelmében nemzedékek ta­lálkahelye, a hetvenes éveiben járó professzor és a húszas éveiben járó doktorandusz írásai természe­tesen illeszkednek egymáshoz. Karácsony András a sokat vitatott német szociológus és tudomány­­szervező, Helmut Schelsky pályájának áttekintésé­vel egyszerre szól századunk meghatározó szelle­mi irányzatairól, az értelmiség sokat vitatott szere­péről és egy tudomány lehetőségeiről. Schelsky a szociológia öncsalására hívja fel a figyelmet, arra a veszélyre, hogy a szociológia „a szakmai isme­retekből kiindulva, az emberi öntudatot fokozato­san eluralva, az »élet értelmének« ismeretét is köz­vetíteni akarja.” Prohászka Lajos kultúrfilozófiájának újrafelfe­dezésére invitál Lackó Miklós, s eddig kiadatlan egyetemi előadások közlésével több felismerésre is rádöbbenti az olvasót: a harmincas években felve­tett problémák időszerűségére, valamint pazarló mulasztásainkra, könnyedén lemondunk szellemi örökségünkről. Lánczi András Bernard Mandeville (1670— 1733) emberképét értelmezi, nem tagadva, hogy a nála és kortársainál felmerülő problémákra máig nincs megnyugtató válasz. „A mai morális labili­tás oka hasonló, mint akkor: az emberi szenvedé­lyek és vágyak kordában tartása a régi módon nem intézhető. A tradicionális keresztény tanítás az ön­megtartóztatást javasolta, mi több szankcionálta, ha valaki a morális parancsokat megszegte, a mo­dern morál a vágykielégítés békés formáit alakítot­ta ki, elsősorban is az anyagi jólét és a politikai béke növelésével és biztosításával, amelynek mé­lyén a közjó gyakran kétségbe vont eszméje látha­tó. A kérdés az, hogy a modern ember meddig ké­pes a vágykielégítés modern eszközeit ismeretel­­méletileg és morálisan fönntartani, s vajon azok az okok, melyek a 20. századi politikai katasztrófák­hoz vezettek, megszűntek-e, vagy csupán a rémület hatása tart még.” Mathias Bos és Christian Stegbauer A virtuális utazás határai (Miért nem vezet az Internet egysé­ges világkultúrához?) című cikke az ezredvég leg­nagyobb üzletének és üdvtanának árnyoldalaira hívja fel a figyelmet, s óva int az illúzióktól, ame­lyek nálunk, Magyarországon különösen elevenek. Kövér György példamutató történészi alázattal rekonstruálja Losonczy Géza életének 12 napját (1956. október 23.-november 3.) Bódy Zsombor egy, a recenzió kereteit szétfeszítő írásban a nálunk kultikus gondolkodóvá előlépett Michel Foucault A szexualitás története című könyvét elemzi kriti­kusan. A Századvég szerzői élvezetesen írnak. Ha ők ezt követelménynek tekintik, vajon mit gondol­nak erről a jövő irodalomtudósai? A miskolci­ ­ Új Holnap különszáma válogatást tesz közzé a XXIII. orszá­gos tudományos diákköri konferencia humán tudo­mányok szekciójának dolgozataiból. Itt a mesterek nem együtt szerepelnek a tanítványokkal, tényle­­ gesen csak az utóbbiak vannak jelen, de minden írásban tetten érhetők a tanárok is: szemléletükkel, sőt stiláris fordulataikkal. A közreadott dolgozatok elméletileg kiválóan felkészült ifjú tudósok útkere­sését jelzik. Nem kisebb feladatokat tűznek ki ma­guk elé, mint például „megmutatni, hogy a vérta­núság diszkurzív struktúrája a mártíriumot határ­­tapasztalatként pozícionálja, és hogy a vértanúsá­got mint interpretációs aktust inverz hermeneu­­tikának nevezhetjük, Nick Cave And The Ass Saw The Angel című regényét értelmezni, és értelmezé­sén keresztül bemutatni, hogy a kidolgozott elmélet interpretációs strtégiaként is alkalmazható”. Ha nem olvastuk volna a Holnap Kiadónál 1992-ben magyarul megjelent Cave-regényt, talán nagyobb bizalmunk lenne a nagy ívű vizsgálódáshoz. Néhol csak a cím riasztja a nem tudós olvasót, maga a ta­nulmány meggyőz arról, hogy a középkori, akár a XX. századi irodalom egyes jelenségeit, műfajait, alkotásait érdemes újra és újra megvizsgálni. A Kabdebó Lóránt által közzétett tanulmányok nem­csak egy-egy jó felkészültségű, éles szemű egyete­mista tehetségére, hanem a magyar irodalomtudo­mány helyzetére is ráirányítja a figyelmet. Sokszor az az érzésünk, a dolog tudományrészével már nincs baj, de az irodalom (akár Lukács Györgynél) bizony elveszik. Osztovits Ágnes Dubrovay Lászlóé az első díj Magyar sikerek hazai és külföldi fesztiválokon Forgács Péter Az örvény cí­mű dokumentumfilmje a lipcsei filmfesztiválon elnyerte a nemzet­közi filmkritikusok elismerését, a Fipresci-díjat - tudatja az MTI. A Pető György 1938 és 1944 kö­zött forgatott családi filmjeire komponált mű tavaly készült az MTV Rt. dokumentumműhelye és a Balázs Béla Stúdió közös kop­rodukciójában. Sikeresen szerepelt a 22. plov­­divi „arany láda" nemzetközi fesztiválon Szabó Illés Istálló cí­mű munkája is. Az MTV Rt. drá­mai stúdiója gondozásában ugyan­csak az elmúlt évben rögzített tévéfilmet a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazták. Mint arról már hírt adtunk, Janisch Attila alkotása, a Hosszú alkony nyerte a salernói nemzetkö­zi filmfesztivál fődíját. Törőcsik Marinak a filmben nyújtott teljesít­ményéért a legjobb női alakítás dí­ját ítélték oda. A 25 országból érkezett 85 pályamű közül Jean-Claude Ris­­set francia zeneszerző Invisible című alkotása nyerte el az első díjat az úgynevezett élő zene kategóriában a Magyar Rádió Rt. II. nemzetközi elektroakusz­tikus versenyén, Budapesten. A szalagzene kategóriában Dubro­vay László Kiáltás az éjszakába (Cry into the Night) című művét ítélte a legjobbnak a neves szakemberekből álló, nemzetkö­zi zsűri. A bírálóbizottság má­sodik díjjal jutalmazta Andrew Lewist. Az Ars Acoustica mű­fajban nevezett darabok közül Chantal Dumas kanadai alkotó Grenzen című műve nyert első díjat. A győztes zeneműveket a Magyar Rádió rövidesen műso­rára tűzi. Meghalt Stefan Lóránt Az egyesült államokbeli Rochester (Minnesota állam) vá­rosának egyik kórházában pénte­ken, 96 éves korában elhunyt Stefan Lóránt (Lóránt István), a magyar születésű, neves amerikai író, fényképész és kiadó - jelen­tette az AP. Lóránt 1918-ban, 17 évesen hagyta el Magyarországot, karrier­jét Bécsben filmrendezőként kezd­te. Első filmjét 19 évesen forgatta, Mozart élete címmel. Összesen 14 filmet rendezett Bécsben és Ber­linben. Barátságban állt a század több kiemelkedő személyiségével, többek között Winston Churchillel és Marlene Dietrichhel. 1925-ben abbahagyta a filmezést, és újságíró lett. Előbb a Das Magazin cikkíró­ja, majd a Mü­nchner Illustrierte Presse berlini szerkesztője, később főszerkesztője lett. Hitler hatalomra jutása után a nácikat bíráló cikkei miatt „vé­dőőrizetbe” vették, s csak hat és fél hónapi fogság után szabadult ki. 1934-ben Nagy-Britanniába költözött, ahol megjelentette nagy sikerű, első könyvét Hitler foglya voltam címmel, és meg­alapította a Weekly Illustrated című képeslapot, majd a Picture Postot. A háború kitörése után mint „ellenséges állam polgá­rát” zaklatni kezdték, ezért csa­ládjával az Egyesült Államokba ■költözött, Massachusettsben te­lepedett le. Itt már nem akart lapszerkesz­téssel foglalkozni, viszont kilenc könyvet publikált, valamennyit gazdagon illusztrálta fotókkal. Si­kerük volt egyebek között az Abraham Lincolnról, Theodore Rooseveltről és Franklin Delano Rooseveltről írott életrajzainak. Stefan Lóránt Németország törté­netéről is írt könyvet Sieg Heil címmel. VASÁRY TAMÁS fiatalok élén az ERKEL SZÍNHÁZBAN 1997. november 18-án, kedden és 19-én, szerdán este 7 órakor VERDI: Rigoletto Opera három felvonásban, olasz nyelven. Szövegét Francesco Maria Piave írta. Rigoletto Gilda A mantuai herceg Maddalena Sparafucile Monterone gróf Marullo Ceprano gróf Ceprano grófné Borsa Giovanna Apród Massányi Viktor Hamvasi Szilvia Pető József Szántó Andrea Rácz István Szvétek László Fellegi Balázs Bátki Fazekas Zoltán Hruby Edit Bonecz Tamás Várhelyi Éva Lukács Mónika Káldi Kiss András Fonyó Barbara Gergely Péter Megyesi-Schwartz Lucia Kovács István Valter Ferenc Fellegi Balázs Bátki Fazekas Zoltán Lázin Beatrix Bonecz Tamás Révész Rita Lukács Mónika Közreműködik: a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Vezető karmester és karigazgató: Záborszky Kálmán Jelmeztervező: Márk Tivadar Koreográfus: Pártay Lilla Korrepetitorok: Bárkányi Éva, Vékey Mariann, Kiss Adél Karmester: Vásáry Tamás Rendező: Horváth Zoltán Magyar Állami Operaház és a Szent István Király Zenei Alapítvány közös rendezésében Támogatók: az OTP Rt. és a Budapesti Operabarát Alapítvány Szerepátvételek, új beállások az Operaház és az Erkel Színház november havi előadásain 20- án Sümegi Eszter a Turandot — Liu, 21- én Kovácsházi István a Cosi fan tutte — Fernando, 23-án Massányi Viktor A szevillai borbély — Figaro, 23-án Ötvös­ Csilla A szevillai borbély — Berta, 27-én Pánczél Éva A walkür — Fricka, 27-én Walter Ferenc A walkür — Hunding, december 2-án Egri Sándor A Rajna kincse — Wotan szerepében mutatkozik be. A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ TÁMOGATÓJA A Magyar Nemzet

Next