Magyar Nemzet, 2000. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-02 / 206. szám
28 Magyar Nemzet magazin 2000. szeptember 2., szombat A nemzeti önarckép hiányai ■ Banovits Anna Most, amikor a milenniumi ünnep kultúránk felmutatására, történelmünk, kultúrtörténetünk újragondolására ad alkalmat, nem mehetünk el szó nélkül a századfordulóhoz erősen kötődő, a millennium hatására kibontakozó művészgeneráció öröksége mellett. Hiányérzetet kelt, hogy Stróbl Alajosnak, a kor egyik legnagyobb tehetségének neve, akinek élete és munkássága egybeforrt az ország látványos felemelkedésével, Budapest világvárossá válásának nagy korszakával, szinte teljesen lekerült az emlékezések „protokoll-listájáról”. Stróbl Alajos művészetét a magyar polgárosodás, az európai fejlődés, az ország szellemi és anyagi felemelkedése inspirálta - ebben markánsan különbözött nagy elődeitől és kortársaitól, akiket elsősorban a szabadságharc szelleme, élménye motivált. A „Stróblhagyaték” olyan nemzeti tulidon, amely az önazonosság problémájával szembenéző ország számára ma is aktuális élményt, értékrendszert hord magában. Stróbl Szent István-lovasszobra - amelynek talapzatát Schidek Frigyes készítette -, a Halászbástya környezetében, a Mátyás-templommal Budapest legartisztikusabb látványegyüttese. Csodával határos módon a háború is megkímélte, és a diktatúra évtizedei sem mozdították el helyéről. Nem vesztett méltóságából, nem vált érvénytelenné. Együtt él, összetartozik a mai ember világával. Stróbl Alajos művei közül az Anyánk - talán ez a legismertebb a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán szereplő márványszobor érzelmi telítettségével, intimitásával, időtlenségével az örökség egyik legértékesebb darabja Hatása az országhatárokon átível: 1900- ban a párizsi világkiállításon, olyan művészek között, mint Meunier és Rodin, elnyerte a grand prix-t. A lexikonok leginkább Kisfaludi Stróbl Zsigmonddal, kitűnő tanítványával foglalkoznak, és a köztudatban is az ő neve él. Mesteréről többnyire gyér és hiányos adatok lelhetők fel. Stróbl Alajos 1856- ban Liptóújváron (ma Szlovákia), szegény családban született. Mivel tehetsége már gyermekként megmutatkozott, szülei a középiskola elvégzése után Bécsbe költöztették mostohatestvéréhez, így kerülhetett ösztöndíjjal a bécsi Képzőművészeti Akadémiára Neve Bécsben és Budapesten már ifyan ismertté vált. Huszonegy évesen állít ki először, ekkor már szobrászatéból tartja fenn magát. 29 éves, amikor az Operaház pályázatán - mint az egyik legjobbat - Ybl Miklós megbízza Liszt és Erkel életnagyságú szobrának elkészítésével. A főbejárat két szfinxe is Stróbl műve. A történelem szerencsés pillanata alkalmas művészeti környezetet teremtett. Kitűnő kortársai és barátai: Zala György, Fadrusz János, Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Feszty Árpád és Lotz Károly mellett Stróbl munkái egyre nagyobb súllyal jelentek meg. Még nincs harmincéves, amikor kinevezik a Képzőművészeti Akadémia tanárává Megalakítja a Mesteriskolát, és negyven éven keresztül képez művészgenerációkat. Szent István-lovasszobra máig is az ezeréves Magyarország egyik legméltóbb szimbóluma A Mátyás-kút, a Kossuth-mauzóleum, a Széchenyi István-, Petőfi-, Arany János-, Jókai- és Liszt Ferenc-szobor csak néhány kiragadott mű a „nemzeti panteonból”, amelyek időtálló értéket képviselnek a nevével fémjelzett több száz emlékmű és portré között. Kevéssé ismertek vallási tárgyú munkái, például a finoman mintázott, fiatal Szent István, a bazilika főoltára Stróbl a kor legfoglalkoztatottabb, szakmailag és társadalmilag elismert, népszerű művésze. Kritikusai közül voltak, akik elutasították, nem értékelték visszafogott, póztalan kifejezésmódját, konvencióktól eltérő magatartását. A művész nem vetette alá magát a kor divatáramlatainak, nem követte az uralkodó stílusirányzatokat: a bécsi romantika, az eltúlzott klasszicizálás, a historizálás gesztusait Távol álltak tőle a barokkos túláradás és a nemzeti romantika külsőségei. Petnwich Elek, korának tekintélyes kritikusa, a Nemzeti Múzeum nagy tiszteletben álló igazgatója elemzésében így ír „Emberi tartása, igazságkeresése, humanizmusa volt művészi hitelességének legfőbb jellemzője.” Páratlan „karrierjének” titkához természetesen hozzátartozik a millenniumot megelőző „aranykor”, a nagy lendületet vett európai fejlődés, a gazdag arisztokrácia megbízásai, a vagyonosodó és polgárosodó ország, a századfordulóra való készülődés hangulata Nagy ívű városfejlesztési tervek, hidak, középületek, magánpaloták építése, a díszítéskultúra felvirágzása, a monumentális alkotások létrejötte, amely kivételes alkalmat teremtett a kor művészetének. A fellobbant lelkesedés, amely a művészet pártolását olyannyira a „nemzeti kötelezettség” rangjára emelte, hogy Bihary János - a korabeli újságok szerint - a szó szoros értelmében „összehegedülte” az Erzsébet királyné emlékmű költségeit. A Kossuth-mauzóleum, Dobó István egri, Arany János a Nemzeti Múzeum előtt álló szobra közadakozásból jött létre. Államférfiak, hírességek, arisztokraták, gazdag polgárok, gyárosok, a mecénások igényessége és támogatása nyomán maradandó értékek, művek sokasága született Nyilvánvalóan Stróbl Alajos művészi teljesítményének és nem politikai szervilitásának tudható be, hogy ő volt az első magyar szobrász, akinek Ferenc József „modellt ült”, és akit nemesség adományozásával jutalmazott Élete során több mint 300 portrét és majdnem ugyanennyi monumentális művet alkotott. Érzékenyen reagált az új művészeti áramlatokra Azon kevesek közé tartozott, akik eljutottak Európa más országaiba, és merítettek nyugati elődeik kultúrájából. (Gyalogtúrát szervezett Olaszországba) Különös, hogy Stróbl személyiségéről, életéről, környezetéről inkább legendák, mint autentikus feljegyzések maradtak fenn. A szájhagyomány szenvedélyes, szeszélyes természetét, életörömét, néhány játékos különcségét terjesztette el. Bizarr ötleteit és „szerepeit” vagy csodálattal, vagy megütközéssel fogadták. Valóságalapú pletykák szerint lovon, huszárruhában, zeneszó mellett és karddal az oldalán vonult be műtermébe. (Az öltözet az egri múzeum ajándéka volt a Dobó-szobor elkészülte alkalmából.) Kedvenc kutyáit oroszlánnak öltöztette. Az Epreskertet, a hajdani Akadémia ma is működő alkotóhelyét Stróbl antik szobrokkal és másolatokkal díszített reneszánsz kertté formálta - ide menekítette a város lebontásra ítélt barokk kálváriáját. Faritkaságokkal, lugasokkal, eperfákkal - innen az „Epreskert” neve - és egzotikus növényekkel telepítette be. A Bajza utca kusza, romantikus, kaotikus bozótja között romjaiban máig is fellelhető a valamikori szépség, a legendás „Stróbl-műterem”. Sajnos a háború sok tárgyi emléket elpusztított, ami pedig megmaradt, mint például a Szent Istvánszobor eredeti lova és több más értékes mű, szobormásolat, az emberi gondatlanság, az ostoba és műveletlen indulatok áldozatává vált. Stróbl boldog házasságban élt húsz évvel fiatalabb feleségével. Két gyermeke volt. A kiegyensúlyozott háttér lehetővé tette a művész eszményeinek kiteljesedését. Kivételes egyénisége baráti társaságokban és a közéletben egyaránt kitüntetett szerepet biztosított számára. Jellegzetes alakja volt a korabeli társasági életnek. Fő szervezője volt a művészvilág híres eseményeinek, az akkoriban dívó műcsarnoki estek és az epreskerti nyári mulatságok, élőképek megrendezésének. Az ünnepelt mester hetvenéves koráig élt. A Stróbl családnak köszönhetően sok, eddig soha nem publikált tárgyi és írott emlék maradt az utókorra Fényképek, üveglemezekre rögzített jelenetek dokumentálják az alkotás részleteit, a készülő szobrait Életközelbe hozzák Stróbl környezetét, családját, modelljeit, barátait. Stróbl Alajosról kritikai mű - néhány tanulmányon kívül - 1944 után nem jelent meg. Egy, 1955-ben, az uralkodó ideológia szellemében íródott monográfia óta először 1990-ben foglalkozik tudományos értékű munka a kor képzőművészetével és ezen belül Stróbl Alajos személyével. A Stróbl válogatott műveiből rendezett kiállítás a Nemzeti Galériában 1982- ig váratott magára Azóta csak a rákosligeti önkormányzat és a család jóvoltából rendeztek kisebb tárlatot emlékezetére. Úgy hírlik, a közeljövő tervei között talán szerepel Stróbl-kiállítás a Nemzeti Galériában. Az utóbbi fél évszázadban a magyar kultúrtörténet is elszenvedte az ideológiai áthangolás hatásait, amelynek következményeképpen generációk tudatából estek ki fontos korszakok, és merültek feledésbe múltunk jeles és meghatározó alakjai. A beidegződések máig is működnek. A megindult tisztázó folyamatok ellenére a lexikonok, „Ki kicsodák” szövegei máig is életben tartják a nemzeti amnézia vírusait A Jókai-szobor makettje Stróbl Alajos műtermében Föld alatti Magyarország - régészeti barangolások (3.) Tudósok az autópályán Az M3-as autópálya új szakaszának nyomvonalán építők és régészek dolgoznak egymás mellett feszített tempóban, békésen. A két „tábor** érdeke csak látszólag ellentétes. A munkálatokat úgy kell elvégezni, hogy a régészeti örökség ne menjen veszendőbe, és az építkezést se kelljen leállítani. ■ Ferch Magda A kulturális javak védelméről szóló 1997-es törvény szerint a beruházónak az összes költség kilenc ezrelékét a terület régészeti feltárására kell fordítania (a nemzetközi gyakorlat szerint a leletanyag szakszerű nyilvántartására és feldolgozására is kell pénzt adnia!). Az építkezések megkezdése előtt 1997-től kötelező a megelőző feltárás. A munkát az illetékes múzeumok szakembereinek kell elvégezniük. A múzeumok adják ki a „szakhatósági engedélyt” is, amelyben részletesen fel kell(ene) sorolniuk, milyen feltételekkel járulnak hozzá az adott területen az építési munkák megkezdéséhez. A törvény persze azt is kimondja, hogy ha a múzeum valamiért (például azért, mert nem elég körültekintően végezte el az előzetes feltárást) arra kényszerül, hogy leállíttassa az építkezést, a saját költségére kell megkezdenie - mégpedig azonnal! - a leletmentést. A végre újra megindult autópálya-építkezéseken, úgy tűnik, sikerült elkerülni a konfliktusokat. A megelőző feltárások az elmúlt években rengeteg értékes leletanyagot hoztak felszínre. A kutatók tehát többékevésbé tudják, melyek azok a területek, ahol most további leletek várhatók. Most, amikor hatalmas gépek „nyesik meg” a földet, és szedik le a felső humuszréteget az autópálya nyomvonalán. Meglepetésre azonban mindig lehet és kell számítani. Különösen azokon a helyeken, ahol korábban legelő, „ősgyep” volt. A terepbejárás során ugyanis itt aligha találnak valamit a régészek. (Hacsak föl nem szakítják a gyepet, és kutatóárkot nem húznak egy-egy sávban.) Egerlövő és Mezőkeresztes között, a Gelej és Mezőnagymihály közti szakaszon egyszerre épül az M3-as két oldala és a lemenősávok sora A Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője, Jankovich B. Dénes rendszeresen ellenőrzi az ásatásokat, vele érkezünk a helyszínre. Hatalmas porfelhő fogadja az ide látogatót. Földet hordó teherautók jönnek-mennek szakadatlanul. A kora reggeltől késő estig - hét végén is - itt dolgozó három régész közül Koós Judit vállalta a „járőröző” feladatát. Követi a gépek nyomát, és figyeli a földben kirajzolódó foltokat. Ha szükség van rá, riasztja kollégáit, az ásatást itt vezető, őskoros Hellebrandt Magdolnát és a népvándorlás korával foglalkozó Lovász Emesét, akiknek el kell dönteniük, hol kezdjenek ásni. Ilyenkor az útépítők készségesen átmennek a másik sávba, a gépek ott dübörögnek a régészek mellett, némelyiknek csak a kereke szinte embermagasságú. Nagyon jó a kapcsolat az építőkkel - hangsúlyozzák a régészek -, jönnek naponta, és nézik, hol tartanak a múzeum emberei, akik a munka megkezdésekor átadták az útépítőknek az előzetes feltárásról készült feljegyzéseiket, és persze naprakész naplót vezetnek mostani munkájukról. Pontosan feljegyzik, hol „térítették el” a gépeket, hol mit találtak, felírják, mit melyik régész ellenőrzött, és aláíratják a művezetővel. Amint végeznek a feltárással, átadják a terepet, jöhetnek vissza a másik sávból a munkagépek, amelyek visszatöltik a gödröket, tömörítik, simítják a földet, terítik azt a napon csillogó gepszövetet, amely a vizet átengedi, de az iszapot nem hagyja emelkedni. Dél-Borsodban elsősorban szarmata- és neolitkori (csiszolt kőkor) leletek várhatók nagy mennyiségben - tudtuk meg Lovász Emesétől. Attól a helytől, ahol álltunk, 300 méternyire most egy nagy császárkori lelőhelyet (Kr. u. II.ul. század) is felfedeztek (nemrégiben még ez is ősgyep volt). A telepről pontosan keltezhető, szép torra sigillaták (gazdag díszítésű, finom agyagedények) is előkerültek. A megelőző ásatások során 64 lelőhelyet tártak fel a környéken. De most, hogy a gépek megnyesték a földet, újra jöttek a leletek: egy hatalmas hombár, az úgynevezett bükki kultúra vonaldíszes kerámiatöredékei, egy kemence három ép edénnyel, egy paticsfalú, leégett ház omladéka, egy sírból borostyánbetétes, ezüst korongfibula, szép kőeszközök és így tovább. A 129-es kilométernél kezdték a munkát a régészek, most a 133-asnál tartanak, ezen a négy kilométeres szakaszon eddig három helyen kellett menteniük a leleteket A kutatók felelőssége persze igen nagy. Kötelességük minden régészeti emlék megmentése. A régésznek, ha lelkiismeretes, nehéz kimondania egy kibontatlan foltra, hogy hagyják érintetlenül. Bontanak tehát minden foltot, amelyik beleesik a sávba, és megvan a teljes körvonala Olykor a kisebb gödröket megfelezik, a nagyot negyedelik. Ha a kibontott részből nem jön elő leletanyag, vesznek egy mély lélegzetet, és kimondják: „megyünk tovább”. Ha nem futnak bele egy több száz síros temetőbe, nem is lesz semmi baj. Átmegyünk Heves megyébe, ahol az egri Dobó István Múzeum régészei felügyelik a munkálatokat Az M3-as nyomvonalán, Füzesabony közelében, százméteres hosszúságban Kr. u. II—DI. századi szarmata telep nyomai mutatkoznak egy korábban már kutatott régészeti lelőhely mellett A feltárás most folyik, az autópálya-szakasz egyharmadán tart. Egyelőre egy földbe mélyített lakóház, harminc-negyven gabonatároló verem, egy észak-déli tájolású sír került elő innen, minimális leletanyaggal - tájékoztat Ács Csilla, akivel a megye egyik magántulajdonban lévő agyagbányájában beszélgettünk. Innen is hordták a földet az autópályához. A múzeum munkatársai abban állapodtak meg az építőkkel, hogy tízszer tíz méteres szelvényekben tárják fel és adják át a terepet A munka során 250 sírfolt rajzolódott ki. A régészek másfél heti munkával 54IX. századi, késő avar sírt tártak fel, és feltételezik, hogy Árpád-kori házakat is rejt a föld. A temető árokkal körülvett, zárt egység. A sírok egy része északnyugatdélkeleti, más része kelet-nyugati tájolású, lehetséges tehát, hogy két különböző korú temetőrész fedi itt egymást A tulajdonos nem vállalta a feltárás költségeit, ezért a múzeum lezáratta a bányát A földkitermelést itt nem szabad folytatni, a terepet vissza kell állítani eredeti állapotába, hogy a sírok ne legyenek hozzáférhetők Ez az eset jól példázza, mennyire résen kell lenniük a régészeknek. Az autópálya nyomvonalát ugyan ismerik pontosan, de azt nem mindig köztik velük, honnan hordják oda a földet. Gépfelvonulás a Mezőkeresztes felé vezető útonFotó: Jankovich B. Dénes