Magyar Nemzet, 2002. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
EB Magyar Nemzet Kultúra 2002. január 2., szerda Rovatvezető: Hegyi Zoltán Árkádia tájain A Magyar Nemzeti Galéria C épületében megnyílt Szőnyi István és körének kiállítása Árkádia tájain címmel. A tárlat az 1918 és 1928 közötti időszak termését mutatja be. (V. K.) Németh László Emlékkönyv Szegeden, a Tiszatáj Könyvkiadó gondozásában megjelent a Németh László Emlékkönyv. A gondosan szerkesztett munka szerzői többek között Domokos Mátyás, Kiss Gy. Csaba, Tarján Tamás és Vekerdi László áttekintik az író életútját és munkásságát. Ugyancsak a Tiszatáj Könyvkiadó könyvújdonsága Baka István: Sztyepan Pehotnij testamentuma című verseskönyve, mely a költő műveinek orosz fordítását is tartalmazza. (S. I.) Petőfi Sándorra emlékeztek Debrecenben Petőfi Sándor Batthyány utcai emléktáblájánál koszorút helyezett el a helyi pedagógus nyugdíjasszervezet, a Petőfi nevét viselő általános iskola és múzeum, illetve a városi önkormányzat képviselői. Bár a költő nem Debrecenben született, az alföldi városban mégis évről évre tartanak emlékező koszorúzást, ugyanis Petőfi tizenkét alkalommal töltött több-kevesebb időt a városban, ahol számtalan műve született. (MTI) Irodalmi est 2002. január 4-én este 7-kor a Fészek Művészklubban kezdődik Nyitány 2002 címmel Erdélyi Szerencse Ödön irodalmi estje, melynek alcíme: A vers önmagától, de nem önmagáért születik. Közreműködik: Karácsonyi Violetta, Nyertes Zsuzsa és Zámbó Árpád. (V. K.) 75 éves lenne Obersovszky Gyula Ma volna 75 éves Obersovszky Gyula költő, szerkesztő, az 1956-os forradalom hőse, akit tavaly március 15-én ragadott el a halál. Ma délután 17.30- kor, születésének háromnegyed százados évfordulóján felidézik a költő és szabadságharcos alakját és művét a Várlak Egyesület klubjában (Budapest L, Bem rakpart 6.). (P. K.) Elhunyt Ember Mária 71 éves korában elhunyt Ember Mária író, műfordító. Pályakezdőként az Athenaeum Könyvkiadónál és az Irodalmi Újságnál dolgozott, majd a Magyar Nemzet riportere volt. 1956 után eltiltották az újságírástól. 1979 és ’83 között újabb publikációs tilalommal sújtották, mert aláírta Václav Havel és társainak pere elleni tiltakozást. Ember Mária legismertebb regénye az 1974-ben megjelent Hajtűkanyar. 1993- ban megjelent ’56-os naplója Mindent késve címmel, 2000- ben pedig az El a faluból című memoárkötete. (MTI) kultura@magyarnemzet.hu Szellemi és tárgyi archívum a köz javára Kallós Zoltán folytatja a gyűjtést, és szórványkollégiumot létesít szülőfalujában A magyar örökség megmentője - így említik nevét a legendának, Kallós Zoltánnak, akit a világ távoli sarkaiban is jól ismernek, tisztelnek több évtizedes, példaértékű néprajzkutatói munkásságáért, szülőföldje és az egész magyarság szellemi és tárgyi kincseinek megőrzéséért folytatott áldozatvállalásáért. Az Életfa- és Kossuth-díjas Kallós Zoltán nemrég a Corvin-lánc egyik kitüntetettje lett. Budapesti beszélgetésünk alkalmával arról is kérdeztük, kit nevez meg ösztöndíjra érdemesnek, s milyen teendők várják odahaza. Válaszúton. M Kálmán Gyöngyi_____________ Semmiképpen nem számítottam erre a kitüntetésre - mondja Kallós Zoltán. Nagy felelősséggel jár, hiszen a Corvin-lánc viselői közt egyedül képviselem az erdélyi magyarságot. A legfőbb gondom az volt, hogy ki legyen az ösztöndíjas, akit meg kell neveznem. Különösen nehéz ez az én területemen, mert a jelöltnek vállalnia kell a terepmunkát, ez a személyes kikötésem. A szucsági születésű Szép Gyulára gondoltam, aki Zeneakadémiát végzett, Madéfalván kultúrigazgató volt, jelenleg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél tevékenykedik Kolozsváron. Tíz esztendeje dolgozunk együtt, s a mögöttem álló csapattal is nagyon jó a kapcsolata. Elképzelésem szerint ő lenne a további kutatásokban a csapatvezető, aki három fiatallal dolgozhatna együtt. Ebből az ösztöndíjból el lehetne indulni rögzíteni az idősebb nemzedéket, például a Mezőségben van egy asszony, aki teljes Kőműves Kelement tud. Meg kell őrizni az utókornak a szokásanyagot, a szakrális dolgokat, a betlehemeseket, a pünkösdölést. Az elvégzendő feladatok között szerepel a válaszúti múzeum és a letétben levő anyag leltározása is. - Mi minden található a múzeumban - A szellemiek mellett igen jelentős az általam gyűjtött tárgyi archívum, bőr, fa, textil és kerámia. Nagy mennyiségű, feldolgozatlan anyag, főleg a szülőfalumból, de van a Mezőségből, Kalotaszegről, moldvai csángó, román és szász tárgyi gyűjtésem is. Legalább harminc teljes viseletem van, amit helyhiány és az anyagiak miatt mostanáig nem tudtam kiállítani. Kellenének vitrinek, bábuk... Ha nem konzerváljuk mihamarább, tönkremegy minden. Mit ér, ha ládába van rakva? Gyermekkori álmom, hogy Válaszúton létrehozzak egy múzeumot. A Ceausescu-korszakban csak egyházi vonatkozású tárgyak kiállítását engedélyezték. Kiszálltak hozzám a szekusok leltározni, persze a csángó anyagot jól elrejtettem. Annak a nagy része most Pécsett van, de hogy mi lett a sorsa, kiállították-e, nem tudom. Utána kellene járnom. Andrásfalvy Bertalan terve eredetileg az volt, hogy a Dunántúlon legyen egy bukovinai székely és moldvai csángó állandó kiállítás. - Az eddig elmondottak alapján sejthető, hogy temérdek feltáró munka van még hátra... - Sok olyan hely van - még Magyarországon is -, ahol senki nem járt gyűjtési szándékkal. Nagy baj viszont, hogy a fiatalok a készre mennek, ahol már feltárt anyag van. Most felkapták a palatkaiakat, a kalotaszegieket, a Küküllő menti csávásiakat, és egyre ismétlik őket. A legszomorúbb az, hogy a mezőségi, palatkai zenészek románokkal, cigányokkal együtt muzsikálnak, és mivel a fiatalok nem tudják megkülönböztetni a román anyagot a magyartól, felgyűjtik mint magyart, és terjesztik, ha nincs szöveg, húznak rá egyet, szóval még rosszat is tesznek. Ezzel az energiával inkább új utakra kéne indulniuk. Habár már Bartókék arról beszéltek: a régi magyar népzenei stílus eltűnőben van, még mindig rengeteg új dallam kerül elő. Ennek az a magyarázata, hogy errefelé a nagyszülők nevelik az unokákat, tőlük veszik át az ifjak a hagyományokat. Moldvában, a Mezőségben, a Szilágyságban vannak bőven feltárandó kincsek. A hagyománytisztelő, értő utánpótlás kinevelésében fontos a szerepe a mára messze földön híres válaszúti hagyományőrző táboroknak. Hol tart ma e mozgalom? -Tavaly kilenc táborunk volt, ugyanennyi lesz az idén is. A nagy nemzetközi táborunkban, ahol zenét, táncot oktatunk, négy-ötszázan jönnek össze Japántól Brazíliáig mindenünnen. Megrendezzük a szórványtábort, a kézműves tábort, családosoknak is van rendezvényünk. A kisebbekbe már nincs is helyünk, a nagy táborba még egy-két jelentkezést elfogadunk. - A magyar népzene közkincssé válásához nagyban hozzájárul a Kallós Archívum hangzóanyagának folyamatos megjelentetése. Mi lesz a sorsa az archívumnak? - A Hagyományok Háza veszi át a teljes anyagot, mely mintegy 530-540 órányi saját gyűjtés, benne tizenötezer dallammal. A kilencvenes évek eleje óta magam huszonhat kazettát adtam ki, ebből nyolc balladákat tartalmaz. Megjelent 12 lemez, 10 CD. A közeljövőben a mezőkeszüi és a gyimesi anyagot szeretném újra kiadni, most már kompaktlemezen és a Fonónál. Az első felvételeim 1962-ben készültek, akkor 80-90 éves adatközlőkkel. Az indíttatást a negyvenes években kaptam. Ötödikes gimnazista voltam, amikor járt nálunk egy debreceni cserkészcsapat. A társaság népdalokból, mesékből összeállított bemutatót tartott, ám mi református kollégisták ezt nem tudtuk viszonozni, mert a társaim nem tudták azokat a dalokat, amiket én tudtam. Tanárom, Nagy Géza biztatott, hogy írjam össze, amit a falumban énekelnek, így kezdődött. Amikor elsődíjas lettem egy népdalpályázaton, még nagyobb kedvet kaptam a témához. Elkezdtem a könyveket bújni, kezembe került Domokos Pál Péternek a moldvai magyarságról írott kötete, Ignácz Rózsa, Vámbéry Ármin, Lükő Gábor könyvei. A tanítóképző után Moldvába jelentkeztem, de nem engedtek oda. Kikerültem Vistára tanítani, ott folytattam a gyűjtést. Megismerkedtem a Bartók-Kodály-tanítvány folkloristával, Jagamas Jánossal, vele jártunk Bartók nyomában Biharba. Az Akadémiára ugyan felvettek, de kétszer is kizártak, el sem végeztem a társadalmi származásom miatt, ugyanis édesapámét kuláklistára tették. Elmentem önként Moldvába tanítani. Lészpedre kerültem, ahol meg akartam csinálni a falu monográfiáját, sajnos ez nem sikerült, mert közben megszűntek a magyar iskolák. Martin Györggyel való ismeretségem újabb gyűjtőutakra sarkallt. Az ’56-os forradalom után tíz évig nem mehettem Moldvába, a börtönt is megjártam. Moldvában az az érdekes, hogy több egyházi kultúra egymásra rétegeződött, és mindez megmaradt a kéziratokban és énekelt formában, a nép ajkán. Ceausescu idejében csak írásos engedéllyel volt szabad gyűjteni, szerencsére a Kriteriontól időnként kaptam megbízást, így azzal a papírral tudtam dolgozni. - Mi a legégetőbb teendő mostanság az ön számára? - Nemrégiben itt Magyarországon is létrejött egy Kallós Zoltán Alapítvány. Ez segíti majd a kiadványok terjesztését, valamint a kolozsvári alapítványunkat, amely a szórványfalvakból hozzánk, a válaszúti internátusba került gyerekeink oktatásában, nevelésében van a segítségünkre. Három éve kezdtük négy gyermekkel ezt a programot, most huszonvalahányan vannak, két tanítóval. Olyan félreeső helyekről kerültek hozzánk, ahol nemhogy magyar, de még román iskola sincs. Városba nem tudtak bekerülni, a szülők sokszor munkanélküliek. Fodorházáról, Ördögkeresztúrról, Szarvaskendről vannak a legtöbben. Tervezzük, hogy nyolcadikig felfejlesztjük az iskolát, de ehhez még majd új épület is kell. Ahhoz, hogy ez a válaszúti kultúrcentrum beinduljon, még nincs meg az összes pénzünk. Szeretnénk mielőbb a zeneoktatást is beindítani. Egyébként a Hagyományok Házán keresztül a harmadik pedagóguscsoport fog végezni mint kézműves-, zene- és táncoktató. Ők mindnyájan szórványvidéki tanítók, akik erről honosítható diplomát is kapnak. Ha nem lépünk szórványügyben, tíz év alatt három-négyszázezer magyar elmegy. Az internátusunkban van olyan gyerek, akinek apja, anyja magyar, és nem tud magyarul - azazhogy, amióta nálunk van, már kezdi beszélni a nyelvet. Minden gyűjtés öncélú, ha nem adjuk oda a köznek. Ebben is segítségemre lesz kiadványokkal, egyebekkel mostantól a Hagyományok Háza. Úgy érzem, hogy kötelességem mindent megtenni - hittel, teljes odaadással - azért a közösségért, amelyhez tartozom. Innen sokan elmentek, de mára már kevesen hagyják el a szülőföldet. Van, akinek oka van, hogy elmegy, van, aki elmegy kalandvágyból. Olyanról is tudok, akinek mindene megvolt, mégis elment. Nekem itt vannak a rokonaim, a barátaim, ez a hazám, s ha úgy lenne, hogy elmennének a magyarok, talán én leszek a legeslegutolsó, aki itt hagyja a szülőfaluját. .Moldvában, a Mezőségben, a Szilágyságban vannak bőven feltárandó kincsek" FOTÓ: NAGY ZOLTÁN