Magyar Nemzet, 2002. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

EB Magyar Nemzet Tőzsde 2002. ápris 16., kedd BUX: szemben Európával A T-Mobile elviszi a Westelt? Európában a mobiltelefon-gyártó társaságok felértékelődése okozott fél-egy százalék közötti indexemelkedést. Ezzel ellenté­tes irányban mozdult a pesti tőzsdemutató. A BUX több mint másfél százalékkal került tegnap a pénteki záróértéke alá, ami­hez az OTP 4,6 százalékos zuhanása járult hozzá elsősorban. Két százalékkal vetette vissza a Matáv árfolyamát az a lapérte­sülés, amely szerint a Deutsche Telecom (DT) kivásárolná a Westelt, s a mobilcég részvényeit a T-Mobile leányvállalatához csoportosítaná át. A 7.F.LF.­ BÉLA_________________________________ J­únius végén már sor kerülhet kamatemelésre az USA-ban - vélekednek a New York-i pénzpia­ci szakértők. A kamatemelés való­színűségének növekedésére utal a raktárkészletek csökkenése is. Az amerikai kereskedelmi minisztéri­um tegnap közzétett adatai szerint februárban több mint kétéves mélypontra csökkent az üzleti vál­lalkozások raktárkészlete. Az MTI tegnapi tudósítása kiemelte, hogy a Federal Reserve (Fed) figyelem­mel kíséri a készletek alakulását, mert a kiigazítás befejeződése és a készletek újraépítése előtt nem várható a gazdasági növekedés gyorsulása. Az amerikai GDP ta­valy a harmadik negyedévben ke­rült mélypontra, amikor nyolcesz­tendei növekedés után először csökkent (1,3 százalékkal). A gaz­daság teljesítménye a negyedik ne­gyedévben már ismét növekedést mutatott: a közelmúltban megis­mert végleges adatok a GDP 1,7 százalékos bővülését mutatták. A Fed nyílt piaci bizottsága a piaci szereplők szerint már júniusban kamatemelésről dönthet. Egy hó­nappal ezelőtt a megkérdezettek közül még csak minden második vélekedett úgy, hogy a szövetségi bank a nyár elején emelheti az irányadó kamatát. Mostanra már csak abban különböznek a szakér­tői vélemények, hogy a Fed június­ban huszonöt vagy ötven bázis­ponttal emeli a kamatot. Tetemes nyereségről adott szá­mot tegnap az USA első számú pénzügyi szolgáltató vállalatcso­portja, a Citigroup Inc. A száz or­szágban érdekeltséggel rendelke­ző cégcsoport az első negyedévben 4,84 milliárd dollár nyereséget ért el, amely 37 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak profitját. A tegnap bejelentett nye­reségből minden részvényre 93 cent jut, ami 13-18 centtel több, mint amennyit az elemzők prog­nosztizáltak. A meglepően jó mér­legadatok ellenére az első befekte­tői reakciók hatására a Citigroup­­részvények árfolyama másfél szá­zalékkal csökkent. Az európai tőzsdék indexei 0,6-0,8 százalékkal emelkedtek tegnap. A felhajtóerőt a mobiltele­fon-gyártók árfolyam-emelkedése szolgáltatta. A befektetők arra a hírre kezdték vásárolni a szektor papírjait, hogy az Alcatel első ne­gyedévi profittervének túlteljesí­téséről adott számot. Nem tartotta a lépést az euró­pai trenddel a pesti tőzsdeindex. Az 5,9 milliárd forintos részvény­­forgalom végére bekövetkezett, másfél százalékot meghaladó visszaesés elsősorban az OTP 4,6 százalékos, valamint a Matáv két­százalékos árfolyamesésének tud­ható be. A Matáv annak a hivata­losan meg nem erősített, külföldi lapértesülésnek lett a következ­ménye, amely szerint a magyar telefontársaság német többségi tulajdonosa - a Deutsche Tele­com - a Matávtól saját mobilcé­géhez helyezné át a Westel száz­­százalékos részvénycsomagját. A Matáv részvényesei eladással rea­gáltak a számukra kedvezőtlen hírre, amelyet tegnap a Dow Jones hírügynökség közölt egy szakér­tőre hivatkozva. A DT szóvivője ugyanakkor spekulációnak minő­sítette ezt a lehetséges forgató­­könyvet. A Matáv-részvények másfél milliárd forintos forga­lomban, két százalékkal gyengül­ve 989 forintig estek. Kismérték­ben csökkent a Mol árfolyama, de az 1,4 milliárd forintos összforga­lom után az olajpapír még mindig 5500 forint fölött maradt. Ellen­ tétes irányban mozdultak a gyógyszergyártók: amíg a Richter 1,3 százalékkal erősödött, addig az Egis kurzusa ugyanennyit esett. A közepes likviditású pa­pírok közül a Démász 3,4 szá­zalékkal, a Graphisoft 2,2 száza­lékkal erősödött. Újra élénk ke­reslet mutatkozott a kárpótlási je­gyek iránt, amelyek 26 millió fo­rintos forgalomban hat százalék­kal drágultak. I KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGYEK lejárat Vételi kam. (%) aárf. Felh. kam. Vételi a hoz K2002/05 2002.05.09 10 99,95 9,87 9.37 K2002/06 2002.06.13 9.5 99,76 1022 7.99 K2002/07 2002.06.14 9,5 99,62 10,40 7.26 K2002/08 200208.08 is 99,51 10,45 6.51 K2002/09 2002.09.05 IS 99,41 10,48 5.80 K2002/10 200210.10 IS 99,30 10,51 L89 K2002/11 2002.11.14 IS 99,27 10,42 3,98 K2002/12 200212.19 8,75 98,82 10,32 2.83 K2003/01 2003.01.15 8,25 98,46 1024 2,06 K2003/03 2003.01.15 7$ 98,71 9,06 1.29 K2003/02 2003.01.29 8,25 98,44 1021 1.74 K2003/04 2003.02.26 7.5 98,99 8,66 1.01 K2003/05 2003.03.12 7,5 99,28 8,30 0,72 K2003/06 2003.03.26 7,5 99,57 7,96 0,43 K2003/07 2003.04.09 7 s 99,86 7.65 0,14 I DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK Lejárat árf.­hoz. (%) árf. hoz. (%) D020424 20020424 99,79 932 0,00 0,00 D020502 2002­05.02 99,58 9­0 99,79 4,70 D020508 200205.08 99,41 933 99,71 MI D020515 200205.15 99,21 9,98 99,61 4,98 D020522 20020522 99,02 10,04 99,49 5,24 D020529 20020529 9832 10,10 9935 SS2 0020612 20020612 98,43 1030 9936 608 0020619 2002­0619 98,23 1035 98,90 97 0020626 20020626 98,04 1030 9832 665 0020703 200207.03 9734 1035 9834 6,91 0020710­ 200207.10 97,63 10,41 9835 7,21 0020807 200206.07 96,86 10,46 9734 7,46 0020904 2002.09.04 96,11 10,48 97,19 7,48 D021002 200210.02 9537 10,49 9665 7,49 D021030 2002.1030 9436 10,46 9611 7,50 D021227 20021227 93,29 1030 9532 7,50 D030219 2003.0219 9239 10,15 9433 7,50 I ÁLLAMKÖTVÉNYEK Vétel □adási Ferm 2002/F 10038 10137 431 2002/G 10241 104,17 429­ 100,9/ 10230 039 2002/K 99,91 10033 325 2002/J 9936 100,­ 153 2003/F 9930 10130 638 2003/H 9930 10130 030 2003/J 10338 10633 292 2003/J 10031 10247 0,11 2001/K 99,43 10264 038 2003/J 9932 10733 325 2003/M 9837 10131 621 2004/F 9935 10175 0,92 2004/G 99,90 101,90 038 2004/H 10138 10620 4,46 2004/J 98,90 10334 0,10 2004/J 9614 10292 039 2005/C 10030 030 725 2005/D 10130 10230 4021 2005/E 10030 10538 3,93 2005/F 9935 10135 1,17 2005/G 901 101,17 036 2006/E 9934 105,45 1161 2007/D 9132 9737 128 2009/B 10636 11618 164 2011/A 10030 10839 129 2013/D 96,1­­10339 115 2017/A 9637 10536 281 I A POSTABANK VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2002.04. 15. Valuta Egység______Vétel______Eladási AUD1 140,93 151,15 CAD1 166,46 178,54 CHF 1­ 158,83 170,36 CZK1 73 8,43 DKK1 31,31 33,58 ESP 100 139,95 0,00 EUR1 232,87 249,76 GBP1 37935 407,08 JPY 100 200,53 215,08 NLG1 105,67 0,00 PM­1 60,52 73,97 PTE 100 116,15 0,00 SEK1 25,65 2731 SEK1 . 524 6,11 USD 1 264*11 . 283,27 I AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2002.04.15. Devizanem Ári 1 egységre forintban Angol font 394,40 Ausztrál dollár 146,46 Cseh korona 8,06­ Dán korona 3232 Euró 241,85 Japán jen(100) 208,40 Kanadai dollár 173,09 Lengyel zloty 67,60 Norvég korona 31,74 Svájci frank 164,89 Svéd korona 2638 Szlovák korona 5,83 USA-dollár 274,42 I­BÉT - HATÁRIDŐS - BUX- ÉS RÉSZVÉNYÜGYLETEK in *1Euh“ 1T teu km ktc Fot(F-1 kiMiL BUX Index 02.Decem­ber 8700,00 8910,00 8­750,00 9095,00 8819,00­­36,00 890 787 203 400 03.Február ------- - -03.Március­-8941,00 8941,000 0 03 Június­-8­726,50 8726,500 0 03.December-8859,00 8859,000 0 Fotex részvény 02.Április 194,00­­194,00 194,00 194,00 194,00 0,00 50 970 000 000 02.Május 193,00 193,00 193,00 193/X­ 193,00 0,001 19300 000 02Június 198,00 198,00 198,00 198,00­ 198,00 0,00 59 1 168 200 000 MATÁV részvény 02Áprlis 1000,00 1012,00 1000,00 1012,00 1000,00 -12,00 44 44 048 000 02.Május 994,00 1063,00 994,00 1063,00 1019,00 -39,00 151 153431 000 02Június 980,00 1039,00 1004,00 1079,00 1007,00 -32,006 6139 000 02.Szeptember 1015,00 1114,00 1035,00 1150,00 1055,00 -45,00 36 39925 000 02.December 919,00 1057,00 1030,00 1150,00 1032,00 -8,009 9340 000 03.Március 960,00 1100,00 1050,00 1110,00 1050,00 -50,00 60 64 500 000 MOL részvény 02Aprfe 5 550,00 5550,000 0 02.Május 5 575,00 5 720,00 5575,10 5720,00 5590,00 -65,00 187 105618 000 02Június 5 450,00 5720,00 5635,00 6250,00 5 640,00 -70,00 81 45 881 500 02.Szeptember 5 345,00 5­940,00 5750,00 6400,00 5800,00­­80,00 244 141 861 000 02.December 5350,00 6060,00 5870,00 6­850,00 6020,00 150,00 294 177 122 000 03.Március 5200,00 5200,00 6300,00 6300,00 5970,00 5970,000 0 OTP részvény 02 Április­ 2306,00 2306,00 2306,00 2306,000 0 02.Május 2 334,00 2 490,00 2 334,00 2 490,00 2 383,00 -80,00 124 29 824 500 02Június 2 060,00 2423,00 2340,00 3­450,00 2350,00 -53,00 20 4753500 02.Szeptember 2140,00 2562,00 2405,00 3480,00 2405,00 -15,00 65 15872700 02J)ecember ' 2175,00 2560,00 2480,00 3451,00 2485,00 -75,00 180 45 360 000 03­ Március 2400,00 2610,00 2480,00 3000,00 2480,00 -130,00 222 56 689 000 Pannonplast részvény 02.Április­ 2600,00 2600,000 0 02.Május 2­525,00 2­545,00 2­525,00 2545,00 2525,00 -20,008 202 600 000 02.Június 2620,00 2655,00 2620,00 2­655,00 2­620,00 -35,00 33 870 150 000 Qüzeptember 2695,00 2720,00 2695,00 2720,00 2705,00 -15,00 29 783 550 000 Richter részvény 02.Május 19095,00 19 345,00 19095,00 19345,00 19195,00 -150,008 15 339 000 02Június 18800,00 19575,00 19200/10 19 575,00 19400,00 200,00 39 76 038 500 02.Szeptember 19000,00 20 095,00 19 700,00 20 095,00 19700,00 -275,00 18 36 046 000 02.December 9000,00 20 470,00 20100,00 20 550,00 20 100,00 -370.00 65 132240000 03.Máraus ‘20 780,00 20780,000 0 T") T­­XJT OC77 ^^7 Nyitóérték Minimum Maximum 03//,7/ 8711,43 8575,66 8745,75 XJ KJ MAX.: 225,97 Előző:8714,59 Változás:-137,32 (-1,58%) Felügyeleti tanács alakult a­­unkatársunktól M­inden második felügyelt in­tézményt felkerestek tavaly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ellenőrei - derült ki a PSZÁF tegnapi sajtó­­tájékoztatóján. A felügyelet szank­cionálási politikájának célja az 1100 felügyelt intézmény, vala­mint a pénz- és tőkepiac biztonsá­gos működésének fenntartása. Kádai Gyula ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a szankciók alkal­mazásakor kiemelten védendő ér­tékként kezelik a biztonság mellett a pénzintézetek ügyfeleinek érde­keit. A PSZÁF az elmúlt évben ösz­­szesen 249 millió forint értékben rótt ki pénzbírságot. Ezzel az esz­közzel akkor élnek a felügyelők, ha a felügyelt intézmény a figyelmez­tetés ellenére sem szünteti meg a jogsértő helyzetet, ha ismétlődő vétséget tárnak fel, vagy ha a fel­ügyelt intézmény ügyfeleinek ér­dekei kerülnek veszélybe. Szász Károly, a felügyelet elnö­ke bejelentette, hogy megalakult a PSZÁF Tanácsa. A konzultatív tes­tület tizenöt - hazai és külföldi - szaktekintélyből áll, tagjai három évre kaptak felkérést. A felügyelet elnöke bemutatta Sáray Évát, aki február 20. óta elnökhelyettesként vesz rész a felügyeleti munka irá­nyításában. A három hónapos futamidejű nem­ kamatozó kötvények tegnapi aukcióján csökkentek a hozamok. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a kötvénysorozat 8,35 százalékos átlagos éves hozammal kelt el. Az aukcióra 33,62 milliárd forint összértékben érkeztek jegyzések, eb­ből az MNB 10,0 milliárd forint értékű kötvényt értékesített. Felminősítette Oroszország szuverén államadósságát a Moody’s hitel­­minősítő társaság. A tegnapi jelentés szerint az amerikai hitelminő­sítő stabilról pozitívra javította az orosz „Ba3” jelű besorolást. A Moody’s közleménye szerint a javító besorolásra azért volt szükség, mert az elmúlt hónapokban olyan lépések történtek, melyek erősí­tik a kormány és a központi bank közötti együttműködést. A legismertebb olasz tésztagyártó cég, a Barilla vételi ajánlatott tett a bajba került német Kamps sütőipari cégre. A három fivér által ala­pított olasz tésztagyártó társaság a hitelek átvállalásával együtt 1,8 milliárd eurós vételi ajánlatot tett a Kamps részvényeseinek. Februárban változatlan, míg januárban 0,2 százalékkal bővült az előző hónaphoz képest az olasz ipari termelés. Az olasz statisztikai hiva­tal által kiadott jelentés szerint a februári adat 3,1 százalékkal ala­csonyabb, mint a korábbi év hasonló időszakában mért szint. Miután a venezuelai belpolitikai események lecsendesedtek, és Hugo Chavez, a korábban elkergetett venezuelai elnök visszatért hivatalá­ba, az olajkitermelés is rendes kerékvágásba került. A nemzetközi olajtőzsdéken a nyersolaj ára folyamatosan drágult. Tegnap reggel a szingapúri elektronikus jegyzésben 0,76 dollárral nőtt az olaj ára az előző pénteken mérthez képest. A TÁBLÁZATOK ADATAIT A FORNAX SZOLGÁLTATJA R­ÖVIDEN I BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE RÉSZVÉNYEK (A) SZEKCIÓ Üzl. Előző köt. Történelmi Nyitó Min. Átlag Max Záró szám Fog. (Ft) Darab Előző dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) Min. Max Antenna Hungária Rt 2640 2640 2­702 2­730 2 720 103 3818 8065 14131 2695 2002.04.12 25 0,93 1700 17995 Borsodchem Rt. 4050 4050 4056 4 080 40802 1 326360 327 4100 2002.04.12--20 -0,49 1965 12 050 Danubius Rt. 3915 3915 4022 4 060 4040 22 8245400 2050 4010 2002.04.12 30 0,75 405 6820 DÉMÁSZ Rt 10 650 10 650 11006 11150 11015 55 113326740 10297 10650 2002.04.12 365 3,43 6500 24000 Egis Rt. 14910 14600 14719 14910 14 805 99 297 389 985 20205 15000 2002.04.12 -195 -1,30 1810 15500 Fotex Rt. 191 186 193 194 188 28 13871 598 71928 190 2002.04.12 -2­­105 73 565 Globus Rt.­---3 445 2002.04.12--Graphisoft NLG 1189 1151 1209 1237 1200 102 27307314 22 579 1174 200204.12 26 201 680 6585 Hűmet Rt. 64 63 64 64 64 17 2229 998 34 982 65 2002.04.12 -1 -L54 10 305 Inter-Európa 1351 1300 1330 1351 1320 44 41 180 951 30 962 1350 2002.04.12 -30 -2 02 652-63000 MÓL Rt. 5515 5515 5 561 5605 5515 553 1404 870620 252 618 5535 2002.04.12 -20 -036 1030 7 360 Matáv­ Rt 1000 984 993 1005 989 936 1513156550 1 524 030 1009 2002.04.12 -20 -1,98 557 2655 Mezőgép­----1310 2002.04.12---NABI 4 355 4 200 4 250 4 380 4 255 24­7 373 525 1735 4350 2002.04.12 -95 -2,18 995 6790 OTPelsőbbségi­-10400 2001.0831 . -­-Off törzs 2 430 2 280 2 347 2 440 2 300 663 2110898373 899 475 2410 2002.04.12 -110­­436 790 21125 Pannonplast Rt. 2 560 2455 2510 2 590 2 480 60 18363 470 7316 2 580 2002.04.12 -100 -3,88 630 12 000 Pick Rt 4 300 4275 4 292 4 300 42754 4266100 62 4 300 2002.04.12 -25 -0,58 1200 18005 Prímagáz Rt. 1469 1408 1431 1469 1409 18 4573017 3196 1440 2002.04.12 -31 -2,15 695 13000 Richter 18855 18855 18967 19050 19050 121 322 184250 16987 18800 2002.04.12 250 1,33 1365 25 390 Rába 1650 1625 1649 1655 1640 67 67 310 439 40 813 1640 2002.04.120 0,00 950 3 800 Synergon 808 806 809 815 810 35 7499141 9271 ,814 2002.04.12­­4­­0,49 234 4 650 TVK 2 920 2 905 2906 2 920 2 9056 810870 279 2 905 2002.04.120 0,00 1320 7 000 Zalakerámia Rt. 1510 1510 1514 1530 15304 313 365 207 1540 2002.04.12­­10­­0,65 700 11500 Zwack Unicum Rt. 6450 6 450 6450 6450 64502 1161000 180 6350 2002.04.12 100 1,57 2 200 9495 I BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE RÉSZVÉNYEK (B) SZEKCIÓ 1 KÁRPÓTLÁSI JEGY Nyitó Min. Átlag Max Záró Üzl. szám Forg. (Ft) Darab Előző Előző kő dátuma . Vált. (Ft) Vált. (%) Törté­nvi­delmi Max Agrimpex­---- -7 000 2002.01.30--Arago 569 569 569 569 5693 □2093 197 567 2002.04.112 0,35 302 1000 BIFRI­-----2930 2002.04.12 Brau Union Rt 4 300 4 300 4 300 4300 43001 43000 10 4 300 2002.04.110 0,00 1150 6200 Domus Rt.­­601 2002.04.04­ DÉDÁSZ Rt. 6 000 6000 6000 6000 60001 36 0006 5 990 2002.04.11 10 0,17 4450 14 600 ECONET 97 97 98 99 976 922163 9383 98 2002.04.12 -1­­1,02 23 5555 EHEP­--400 2001.06.22 Elmű Rt. 1300 11300 11488 11500 115002 367600 32­0 940 2002.04.12 -440­­3,69 7505 20 300 Emász Rt. 5115 5100 5118 5130 51304 527190 103 5130 2002.04.110 0,00 3350 9900 Eravis elsőbbségi­-----8 000 2002.01.24 Eravis törzs­--5820 2002.01.24--Gardénia Rt. 110 2002.04.12­ Garex Rt.­--401 2002.03.21-HB Westminster Milton -­--135 2002.04.04-Hungagent-690 2002.03.25-Ibusz Rt.­---626 2002.03.18-Kartonpack­---1000 2001.09.28-Konzum Rt. 92 92 92 92 92-1 460 000 5 000 102 2002.04.10 -10­­9,80 46 54 500 Második Dev. Factory­--3 050 2002.04.03 Novotrade Rt.­-314 2002.03.05 Pannon Váltó Rt.-475 2002.04.11 Pannonflax Rt. 710 702 708 720 7209 2959160 4181 724 2002.04.12 -4 -0,55 150 1900 Phylaxia Pharma Rt. 98 98 98 98 981 17640 180 99 2002.04.12 -1 -1,01 51 900 Quaestor­-180 2002.04.11---Rizikó Faktory 1550 1550 1550 1550 15501 945 500 610­­ 1550 2002.04.120 0,00 1200 10450 Skoglund Holding Rt­-145 2002.04.09--Skála-Coop Rt. T­-1332 2002.04.08--Styl Rt. 551 551 551 551 5511 40774 74 716 2002.03.11 -165 -23,04 551 6 040 Székesfői Húzóip. Rt­-----300 2000.02.14-Sz.f. H.ip. Rt bem.­-­ -650 2000.06.28 TIFÁSZ Rt­--7 000 2002.04.11 ÉDÁSZ Rt. 10 995 10995 11013 11150 111506 616720 56 10305 2002.04.11 845 8,20 7610 21500 Nyitó Min. Átlag Max Üzl. Záró­szám Forg. (Ft) Darab Előző köt. Előző dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) Történelmi Min Max Kárpótlási jegy (AB) 676 676 701 715 710 79 26254964 37446 670 2002.04.12 40 5,97 676 715

Next