Magyar Nemzet, 2003. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-19 / 92. szám

Lewis gyanúba került A főellenőr 30 ezer oldalas anyaga a Sports Illustratednek Az elmúlt száz évben a sportok királynőjének sok kiemelkedő, legendás egyénisége volt, de vitathatatlanul Carl Lewis, a király, a legnagyobb. Az 1961. július elsején az egyesült államokbeli Birminghamben született atléta hosszú és eredményes pályafu­tása alatt olyan magasságba jutott, amelyet aligha lehet megkö­zelíteni vagy túlszárnyalni. Minden idők legnagyobb atlétájára azonban az elmúlt héten a dopping árnyéka vetült. A­TLÉTIKA ül Sal­ánki Mmes_______________ L­ewishoz hasonlóan a finn futó Paavo Nurmi, a szovjet tor­nász Larisza Latinyina, az ameri­kai úszó Mark Spitz kilenc olim­piai aranyérmet nyert, de Lewis hét egyéni számban szerzett baj­noki címet, míg a többiek „csak” hatban. Távolugrásban páratlan sorozatot produkált, négy olimpi­án nyerte meg a számot. Csalódás csak 1991-ben, a tokiói világbaj­nokságon érte, ahol Bob Beamon 890 centiméteres álomrekordját nem neki, hanem honfitársának, Mike Powelnek sikerült megdön­­­ tenie (895 centiméter). Gazdag éremgyűjteményénél is többet mond a kiemelkedő klasz­­szisról, hogy tizenhat éven keresz­tül volt képes távolugrásban 850 centiméter feletti teljesítményre, hat idényben futott 10 másodper­cen belül 100 méteren. Utóbbi teljesítményéről a het­venes években azt nyilatkozta egy nemzetközileg elismert hozzáértő, hogy külső segítség nélkül nincs az az ember, aki képes 10 másod­percen belül futni 100 méteren. Lewis viszont úgy uralkodott más­fél évtizedig, hogy nyilvánosan még kétes doppingügybe sem ke­veredett, sőt mindig határozottan és élesen támadta a lebukottakat. Elítélte például egyik legnagyobb riválisát, a kanadai Ben Johnsont, aki az 1998-as olimpián 100 méte­ren legyőzte, de doppingolás miatt kizárták a versenyből, így lett a másodikból első Szöulban. Lewis tiszta maradt, habár róla is ke­ringtek pletykák, minden nemzet­közi vizsgálata hivatalosan nega­tív lett. Az elmúlt napokban aztán dr. Wade Exum, az Egyesült Álla­mok Olimpiai Bizottságának egy­kori doppingügyekben illetékes főellenőre bejelentette, hogy 1988 és 2000 között több mint száz amerikai atléta vizsgálata pozitív eredményt hozott, azonban az adatokat nem hozták nyilvános­ságra. A korábbi főellenőr, aki 1991-től 2000-ig állt az USOC al­kalmazásában, kijelentette, hogy a doppingoláson ért több mint száz versenyző 1988 és 2000 között 19 érmet szerzett az ötkarikás játéko­kon. Ezzel kapcsolatban 30 ezer oldalas anyagot adott át a Sports Illustrated című lapnak. A lebukottak között volt Carl Lewis is, aki Exum szerint az 1988-as szöuli játékok előtt há­romszor szedett különféle stimu­lánst. Emiatt az olimpiai bajnokot először kizárták a válogatottból, majd fellebbezését követően még­is engedélyt kapott az indulásra: a dél-koreai fővárosban távolug­rásban, majd Ben Johnson kizárá­sa után 100 méteren is aranyér­mes lett. Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége természetesen alap­talannak tartja a vádakat, Joe Douglas, Lewis menedzsere pedig határozottan kijelentette, hogy a kilencszeres olimpiai bajnok so­hasem használt tiltott szert. Az el­lenkezőjét persze nehéz lesz bizo­nyítani, amint azt is, hogy a legen­dából már a rajtnál majdnem hul­lócsillag lett, akinek csodálatos pályafutása az 1983-as atlétikai vi­lágbajnokságon, Helsinkiben kez­dődött. Ott, ahol több aranyérmes doppingvizsgálata pozitív ered­ményt hozott, ám a Nemzetközi Atlétikai Szövetség akkori elnöke, Primo Nebiolo nem akarta bot­ránnyal besározni a hatalmas si­kerrel zárult, első atlétikai világ­­bajnokságot. Egy már nem élő nemzetközi szaktekintély elmon­dása szerint a doppinglistán Cári Lewis neve is szerepelt. Mindez azonban eddig titok maradt, húsz esztendő múltával viszont mégis árnyék vetül a király dicsőségére. ■ Cári Lewis legjobb eredményei: Olimpiai játékok. 100 m: 1. (1984, 1988); 200 m: 1. (1984), 2. (1988); távolugrás: 1. (1984, 1988, 1992, 1996); 4X100 m-es váltó: 1. (1984, 1992). Világbaj­nokság. 100 m: 1. (1983, 1987, 1991); 200 m: 3. (1983); távolug­rás: 1. (1983, 1987), 2. (1991); 4X100 m-es váltó: 1. (1983, 1988­, 1991). Egyéni csúcsai: 100 m: 9,86 (1991), 200 m: 19,75 (1983), távolugrás: 887 cm. A HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület a következő művészek részére jogdíjat szedett be. Kérjük a művészeket, illetve a jogutódokat, jelentkezzenek a jogdíjért, hogy azt kifizethessük. A jogdíjakat 3 évig tartjuk rendelkezésre. A. Brener—B. Schurz; Aczél Márta; Ad Reinhardt; Adam Vaccaro; Aiglon; Akemi Takeya; Akira Gomi; Albrec­h Ferenc; Alejandro Gonzales Inárritu; Aliona, Franki; Almási, Paul; Altgeus; Altorjai Sándor; Altorjai Sándor; Amanda Heng; Andy Warhol; Angyalffy Erzsébet; Armando Mattos; Arnulf Rainer; Ata Kandó; Atul Dodya; B. Prwesler; Bácskai; Bak Imre; Bakos Tibor; Baky Győző; Balázs János; Baberadszky Benő; Bálla Giacomo; Bán Béla; Bánhidi Andor; Bansahi Vince; Banza Nkula; Bányai István; Baretker; Barry Callaghan; Barsi B.; Bassi G.; Batthyány Gyula; Beke Zsófia; Benczúr Ida/Dolányi; Benda Iván; Benke A.; Benkő S.; Benson Harry; Beöthy István; Berczeller Rudolf; Berény Róbert; Berkes Antal; Berki Viola; Berzeviczy-Pallavicini Frigyes; Bettmann; Bill Viola; Bingley H. H.; Blaski János; Bockers; Boemm Ritta; Bogdán Dénes; Bogdanka Poznanovic; Bogdanovic, Nenad; Bokor Miklós; Bokros Birkmann Rezső; Boldt; Boris Lurike; Bornemissza Géza; Bortnyik Zsuzsanna; Börtsök Samu; Branko Rakovic; Brassai Albert; Breczeller Rezső; Brene; Breuer Marcel; Bruck Hermina; Brúnó Schulz; Brus, Gü­nter; Bukta Imre; Burri Alberto; Calliny; Caroline Rye; César; César Valverde Vega; Ch. Sommerert-L. Mignonneau; Chadzko, Adam; Chris Ofili; Christiana Bohn; Chuck Close; Cindy Sherman; Claude Cahun; Conant Howell; Corneille; Corneille, Guillaume; Csáky-Lukácsy I.; Császár Péter; Csernus Tibor; Csokfalvy; Csontó Lajos; Czakó Rudolf; Czene István; Czigány Dezső; Da Sandelder, Vallerius; Da Silva, Vieira; Daniel Wiroth; David Bowie; Dávid Hockney; Dávid K.; De Villeneuve, Justin; Deák Ébner Lajos; Decaux, Gérard; Dejan Andjelkovic; Delimar, Vlasta; Derkovits Gyula; Denhurst, Vernon; Dienes Judit; Djuric, Uras; Dobai Ferenc; Doboviczki Attila; Dogtroep; Dopp, Márkus; Drégely Imre; Dru­kol, Frantisek; Dulovits Jenő; E. L. Kirchner; Edvi Illés Aladár; Egerváry Potemkin Ágost; Egry József; Ekart; Eln Ferenc; Előd Ágnes; Eggleston, Ralph; Erdélyi Gábor; Erdőssy Béla; Erőss István; Erőss Tamás; Eugene Barba; Faber József; Fábián Noémi; Faiure Paolo; Fang Luan; Farkas István; Farkas Lőrinc; Fearley, Gerald; Fekete Erzsébet; Fekete Gábor; Florence Henrad; Forbáth Alfréd; Forgács Péter; Földy Eri­ka; Francoise Gilot; Frankenthaler, Helen; Franta Dezső; Fratuk; Fanké, Jaromir; Fü­löp Andor Antal; Gábor Pál; Gajdos Tamás; Galambos Tamás; Gallad­o, Anya; Gálos Vik­tória; Gamber B.; Garai Ákos; Gartner Jenő; Gáspár Dezső; Gáspár Sándor; Gec, Stefan; Gehe; Gémes Péter; Gerber Pál; Gergely Imre; Gerhard Richter; Gerritsen Vilmos; Gianni Pisani; Gilliam Sam; Gina Lollobrigida; Giszinger; Glass G; Glazer, Jonathan; Goth Móricz; Góth Sárika; Gottl Egon; Greg Gorman; Gruber Béla; Gulácsy Lajos; Gunning, Lucy; Gussich Jenő; Günter Brus; Gü­nter Umberg; Györffy László; Győrfi Lajos; György Katalin; Győri Gy. László; Gyury. E. Hollósi; H. Greene Milton; H. Schratter; Hajdú Szabolcs; Hák. Mirosláv; Halas István; Halász András; Halmi István; Halmy; Halsmann Philippe; Hámos Gusztáv; Hámos Gusztáv; Hanry Benson; Hantal Simon; Haranghy Jenő; Harmann B.; Háry Gyula; Hasier Wladislaw; Hegyi Csaba; Heide Alfréd; Heinen H.; Hencze Tamás; Herrer Cézár; Hiroshi Sugimoto; Hofer, Siggi; Hollan Ale­xander; Hollós Holczer Károly; Horváth G. Andor; Horváth Géza; Horváth Tibor; Huszár Vilmos; Huszty; Karé­le Blanc; Ilmiczky I.; Inge Morath; Iro-Goldblat, Kari; IRWIN; Istvánffy-Rainer Gabriella; Iványi Grünwald Béla; J. A. J.; Jafar Panahi; Jáger István; John; Jane és Louis Wilson; Jang Sun Woo; Járitz Józsa; Jean Michel Verret; Jeff Koons; Jelica Radovanovic; Jemsem; Jemsen M.; Jeney; Jensen; Jeunot; Jean-Pierre; Jira, Vaclav; Joachim Schmid; John De Andrea; Johns, Jasper; Joseph Marioni; Jovánovics György; Jörg Hillebrand; Judit Nem­s; Júlia Wallace; Jun-Jieh Wang; Juraj Bartusz; Juraj Poliak; Kabajev, Hja; Kafiq, Compagnie; Kahn, Cédric; Kajia Kiuru; Kallós Zs.; Kal­már; Kántor István; Kapás Sándor; Kaposi B.; Karboo Laur; Karló J.; Károly Andor; Kárpáthy László; Kárpáti Endre; Karpatity László; Katja Pratschke; Katja Pratschke; Katja Pratschke; Katja Pratschke; Kató Kálmán; Keiko Takahash; Keller Ferenc; Kemény Zoltán; Kerekes Zoltán; Kerpely M.; Keserue Zsolt; Kézdy-Kovács László; Kikauka, Lau­ra; Kim Ki-Duk; Kimnach László; Kinkade, Thomas; Kira Perov; Kiss Péter; Klári; Klimó Károly; Klling A.; Kmetty János; Kmetty L.; Knight, Nick; Koday László; Koichi Nishi; Kóka Ferenc; Koller Antal; Kollin; Komar és Melamid; Koncz András; Kondor Béla; Konecsni György; Konkoly Gyula; Korniss Péter; Koszta József; Kótai Tamás; Kotányi Attila; Kovács; Kovács Zsolt; Köberl, Rainer; Körner Éva; Környei Ágota; Kövér Lajos; Krupinszky; Kukán Géza; Kurt and Plasto; Kurulec; Ladik Katalin; Lakos Alfréd; Lambert B. ; Langh Róbert; Lévai Zoltán; lichtbau­wagner; Ligeti Bertalan; Lion C.; Lois Viktor; Louis, Morris; Lucio Fontana; Ludwig Meider; Lukác, Milán; Lusavuvu; Lutz A.; M. C. Escher; Madarász Adeline; Makov, Pavel; Mali L.; Maly Róbert; Manfred Mohr; Marafkó Bence; Marcia Hatif; Margaret Tan; Marina Abramovic; Marjovszki Béla; Márk La­jos; Mark, Anna; Marté, Marté; Martinis, Dalibor; Martyn Ferenc; Masataka Kuroyanagi; Máthé András; Matt Adams; Mattis Teutsch János; Maurizio Cattelan; Maxy Hermann; McCarthy, Paul; Megyik János; Mendlik Oszkár; Menei R.; Merner L.; Mérey Gyula; Mérő István; Mesterházy; Mezey Ilonka; Michalangelo Pistoletto; Michel Waisvisz; Mihalovits Miklós; Miklósvári Andrea; Mik­et J. F.; Moholy-Nagy László; Mohy Sándor; Mokry-Mészáros Dezső; Molnár G. Zoltán; Molnár János; Molnár Z. János; Mónika Fleishmann; Monroe Wheeler; Monty Cantsin; Moore, Henry; Morath Inge; Moretti; Möller Holger; Mraczkowsky G.; Mulasics László; Mulin Vilmos; Murin Vilmos; Maszó János; Mühlbeck Kárly; Nádler Róbert; Nagy Béláné; Nagy Gyula; Nagy István; Nagy Sándor; Nagy Z. László; Najmányi László; Nam June Park; Nan Goldin; Nándory; Nándory S.; Nándory Sándor; Neagu­ Paul; Negely Rudolf; Nemere Réka; Nemes Lampert József; Németh Béla; Németh György; Németh Hajnal; Németh Nándor; Németh Zsuzsanna; Némethy Miklós; Nenad Rackovic; Neogrády Antal; Neogrády László; Neogrády Miklós; Neugeboren Henrik; Newling, John; Nicola De Maria; Noack H.; Nor­man Rockwell; Nyilassy Sándor; Odin Tearet; Olajos György; Oldenburg, Claes; Olia Lialina; Orbán Dezső; Orsós Ferenc; Ott Zoltán; Oursler, Tony; Pácser Attila; Padányi Gu­lyás J.; Pádly Aladár; Paizs-Goebel Jenő; Pál Márta; Pallya Carolus; Pállya Celesztin; Pap Zoltán; Papp Sándor; Parányi Pádár István; Parkinson Norman; Pasini R; Pataki Tibor; Pátkai Ervin; Patkó Károly; Patty Chang; Paul Almásy; Pauly W.; Péczely Antal; Pécsi József; Peleskey M.; Péri László; Perlmutter Imre; Perlott Csaba Vilmos; Pemeczky Géza; Peter Márkus; Péterfy Lajos; Phil Sims; Piccoliiaz, Reinhard; Pichler and Traupmann; Pierre Boulez;Piet Mondrian; Pogány F.; Pál Pázmány; Poll Hugó; Pó­lya Tibor; Ponc, Joan; Pongrácz Sarolta; Pörge Gergely; Prehn; Radák Eszter; Rappai; Rasa Todosijevic; Ray Charles White; Redi; Reinprecht Károly; Remsey Jenő; René Burri; Renner István; Riboud Marc; Rieger Győző; Róbert Capa; Roche, Denis; Rockwell, Norman; Róka Charles; Római F.; Romek Árpád; Róna F.; Rónai F; Rónai Péter; Rossellini Roberto; Róth Miksa; Róth Miksa; Roul Hausmann; Rousseau Philippe; Rössler, Jaroslav; Rubovics Márk; Rubovics Márk; Rudi Moracek; Rudnay Gyula; Rühmann; S. I. Witkacy; S. Scmid; Sándorfi István; Sarah Lucas; Sass Valéria; Sassy Attila; Lautner Lipót; Schadl János; Schadl János; Schaif G.; Scheiber Hugó; Schlemmer, Oskar; Scholz; Scheller Rezső; Schule; Schultze Bernard; Schumann; Semkei József; Shaw Mark; Sheeler, Charles; Shinj Sasada; Shirin Neshat; Sigismond Kolos­ Vary; Sikuta Gusztáv; Silverstone Marylin; Sinka Mátyás; Smetana; Stazewsky Henryk; Stefán Henrik; Steinfeld Franz; Stock Dennis; Stolyarov, Alex; Stoughton Cecil; Stuart Sutcliffe; Sukita; Su­lyok Miklós; Sweteney; Szabó; Szabó Ádám; Szabó Benke Róbert; Szabó Eszter Ágnes; Szabó László; Szabó László; Szacsvay Pál; Szalay Miklós; Szarka Péter; Szász György; Szegedi Maszák Leona; Székely, Pierre; Székelyhidy G.; Szelényi Károly; Szentgyörgyi Kornél; Szentpáli; Szentpály; Szilágyi; Szilágyi Lenke; Szipőcs Krisztina; Szombathy Bálint; Szomor L; Szontagh Tibor; Szűcs Attila; T. Ennandre; Teofilovic, Natasa; Theo Altenberg; Thorma János; Thoroczkai Wigand Ede; Tietz J. G.; Tihanyi Lajos; Tilamer F.; Tomislav Gotovac; Tordai-Székely Zoltán; Tornyai János; Tóth József; Tóth Péter; Tölgyessy Artúr; Tran va Vang, Nicole; Tscheligi Szűrös Lajos; Udvardy Imre; Uitz Béla; Uitz János; Újváry T.; Ütő Gusztáv; Vajda Lajos; Van Der Stap Johannes; Vandenpenny; Varga Tünde; Várnagy Tibor; Vara Ramedios; Vársárhelyi Pál - Vaszary János jogutódja; Vásárhelyi Antal; Vaszary János; Veress Pál; Vértes Marcell; Vija Celmins; Villányi R.; Vincent Leon; Vind­ossen; Viski János; Viskovski, Eugen; Vladimír Kardos; Vlasta Delimar; Voight L.; Voigt L; Vojnich Erzsébet; W. Tillmans; Waga G.; Warhol, Andy; Weber Kristóf; Wegner Erich; Weinberger, Luise; Wellinger C.; Werner Reiterer; Westhoft; Wetzelsdorfer, Alfréd; White, Johnny; Wirth Péter; Wodiczko, Krysztof; Wolfgang Stauss; Wunsch Rezső; Yael Davids; Yasumasa Morimura; Zábránszky Remeczy; Zádor István; Zalka Zsolt; Zeller Mihály; Ziffer Sándor; Zora Standé Zorkóczy Gyula; Zsolt; Zukkner Paul; Zygmundtowitz F. 2003. április 19., szombat SpOV * CzS­­ED Kecskemét készül Harmadszor rendeznek fogathajtó-vb-t az alföldi városban FOGATHAJTÁS M Róth Ff.rf.nc_________________ • •Ö­sszefűzi az 1978-as és az 1999- es kecskeméti világbajnoksá­got, hogy mindkettő elsöprő ma­gyar fölényt hozott. Huszonöt évvel ezelőtt a dr. Várady Jenő szövetségi kapitány nevével is fémjelzett csa­pat nyert, egyéniben pedig Bárdos György lett a világelső. Négy évvel ezelőtt a kettesek vb-jén a Lázár fi­vérek sikerétől volt hangos a város. Egyéniben Vilmos nyert, s csapat­ban is magyar arany született. Jövő nyáron - augusztus 4-e és 8-a között - ismét a királykategória képviselői fognak százat, újra a négyesfogatoknak rendeznek világ­­versenyt Bács-Kiskun megye szék­helyén. Az esemény kapcsán rende­zett tájékoztató előtt alakult meg a szervezőbizottság, amelynek első embere a megyei közgyűlés elnöke, Balogh László, társelnökei pedig Szécsi Gábor, Kecskemét város pol­gármestere és Farkas Sándor, a lovasszövetség elnöke. A szakág világbajnoksága a jövő nyári sportcsúcs eseménysorozatá­ba illeszkedik, hiszen a júniusi lab­­darúgó-Eb után, valamint a ma­gyarországi F-1-es futam és az athéni olimpia kezdete előtt rende­zik meg a hajtók versenyét. Tény - bár nekünk nem a leg­örömtelibb -, hogy ma már nem számolgathatjuk azt, hogy egy vagy két aranyat nyernek-e versenyző­ink, hanem csak azt kérdezgethet­jük, lesz-e magyar az élmezőnyben. A világ az elmúlt évtizedben is vág­tázott, a mi szekerünk azonban las­san haladt... Ebben a helyzetben Fintha Gábor szövetségi kapitány - aki nyolc-kilenc versenyző indítá­sát tervezi - már a dobogós helye­zéssel is elégedett lenne. A világbajnoki eseményekhez kapcsolódik majd a hagyományos Hírös Hét rendezvénysorozata, ami azt jelentheti, hogy a négynapos ve­télkedést akár százezren is végig­nézhetik a felújított kecskeméti sta­dionban és az 1999-ben megismert maratonpályán. Klasszisok egymás ellen S A B Bilek István V­égre nemcsak Hollandiában, Spanyolországban, Ausztriá­ban és Németországban találkozott egymással a két csodasakkozó, ha­nem Budapesten is. A játszma, amelyet a Tulip Inn Hotel díszter­mében telt ház kísért figyelemmel, nagyszerű, kiélezett küzdelmet ho­zott: elméleti újítást, bonyolult kö­zépjátékot, a döntetlen kíméletlen elkerülését - a lelkes, hozzáértő kö­zönség igényeinek megfelelően. A szakemberek a Szvesnyikov­­oszben fortyogó elméleti vitát élvez­hették elsőre, de a középjáték bo­nyodalmait még napokig fogják ele­mezni az utánjátszók, szerte a vilá­gon. Budapestre figyelt egy pillanat­ra a sakkvilág, s ha minden jól megy, még egy sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen is izgulhatnak majd a sakkrajongók, éppúgy, ahogy az alábbi partiban az első lé­pésektől a befejezésig megtehették. POLGÁR J. (271SKEKÓ P. (2746) Budapest, (5): 2003. ápr. 15. Szicíliai védelem (B33) 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hfi5 5. Hc3 e5 6. Hdb5 d6 7. Fg5 a6 8. Ha3 b5 9. FxfögxfSlO. Hd5f5! Eddig követték a Corus Wijk­­aan-See-ben (2000) váltott játszmá­jukat, amelyben: 11. c3 Fg7 12. exf5 Fxf5 13. Hc2 0-0 14. Hce3 után elég száraz pozícióharc alakult ki és so­rozatos cserék után, a 34. lépésben döntetlen. Várható volt, hogy Judit, jó formában lévén, most élesebbre kapcsol, így történt. 11. Fd3 Fe612. Vh5 Bg813. g3 Bg514. Vd1 Miért nem üti a „Királynő” a h7- gyalogot? „A sas nem kapkod le­ 14. Fxd515. exd5 He716. Hxb5!? Újítás, meglepetés: Lékónak föl van adva a lecke. 16. Vb6! 17. Ha3 Vxb218. Hc4 Vc3+19. Kf1 Bd820.Bb1e421.Fe2 Kibicek és Fritz 21. f4-et szeret­ték volna látni, ami ugyan exd3 22. cxd3!-ra beválna, de a nyugodt Bg6 22. Bb3 Vf6 23. Fe2 Fg7 24. Kg2 Kf8 mesterséges sáncolások után sötét­nek semmi baja. Mégis, a következ­mények ismeretében ez a kitérő jobb lett volna fehérnek. Lékó átvet­te a játszma irányítását. 21. f4! 22. Bb3 Vf6 Az újítás ugyan időt rabolt el fe­ketétől, de egyébként megúszta a megnyitást, nincs semmi baja, ha­csak nem kell tartania 23. Hb6 f3 (Fg7 is jó) 24. Fxa6 folytatástól. Ju­dit azonban aligha érezné jól magát gyalogelőnyös állásban, de leszorí­tott helyzetben. Nézők, szurkolók kis komputereikkel most persze ezt is megnézik. Fritz8 ajánlata szerint világos jobban állna. Lehet, hogy ez igaz, de szerintem Judit gondolatai­ban inkább az villódzott, hogy ta­­lán-talán ezt az újítást felül kell vizs­gálni. Ha így volt, akkor a következő lépés kényszerűsége aligha tetszett neki, nem szép lépés egy támadó szellemű játékosnak. 23. gxf4 Vxf4 24. He3 Fg7 25. Fxa6 H6 26. Hg2 Ve5 27. h4 Bg6 28. Bhh3 Kf6! Wilhelm Steinitz apó, a bizarr stratéga és a „Safety first” szöges el­lentétbe került a múlt század har­mincas éveiben. Steinitz (és Réti) ugyanis a sáncolást időveszteség­nek vagy tempóvesztésnek vélte, míg az amerikai sakktudorok véle­ménye szerint mindig „a biztonság az első”. Akinek a királyát néhány­szor már megmattolták a tábla kö­zepén, nem szívesen filozofál (Wil­helm apó) - inkább gyorsan besán­­col, s védi őt. 29.Vb1 F­6 30.h5 Bg8 31.Fe2 Hd4 32.Bbe3 Fg5 33. Vb6 Be8! Hadijelentés: a tájkép most csata közben a sötét bábuk előnyét de­monstrálja. Judit a dinamikus, kombinatív állásokat kedveli legin­kább, Péter viszont általában a stra­tégiai biztonságra figyel. Úgy néz ki, hogy feketének lesz igaza. 34. Beg315! Kivételes helyzet: a királyállást védő gyalogos az első vonalba vág­tat előre! A támadásban oly erős vi­lágos nehéztisztek a védekezésben tehetetlennek mutatkoznak. Sötét centralizációja bizonyult eredmé­nyesnek. 35. Hh4 Hxe2 36. Kxe2 f4 37. Bb3f3+ 38. Kf1 Vxd5 39. Hxf3 Vc4+ A sakkra a fehér erőd össze­omlik. 40. Bd3 exd3 41. Vxd6+ Fe7 42.Vh6+ Bg7 43. Bg3 dxc2+ 44. Kg2 Vc3 0-1. A presztízscsatát a világbajnok­jelölt nyerte, a Szvesnyikov-változat ismerete ezúttal is újabb fontos győ­zelemhez segítette Lékó Pétert. A pénteki versenynap lapzárta után fejeződött be. „ E­ gyek után” készül... itt valami más RAGYOGÓ CSILLAGOK. A magyar kézilabdasport három kiemelkedő egyénisége, Sterbinszky Amália, Éles József (jobbra) és Marosi László rögzítette tenyérnyomatát és aláírását a Sportcsillagok Falán FOTÓ: burger ZSOLT

Next