Magyar Nemzet, 2004. november (67. évfolyam, 289-317. szám)
2004-11-20 / 307. szám
Cifraszűr és Szamoshát Néprajzi klasszikusok a Nap Kiadótól B F F. H. R B I. I. A •________________________________________________ „Most, hogy könyvemet útnak indítom, úgy érzem, mintha temetőben a sír szélén állanék, melybe nemsokára beletemetkezik egy nagy múltú magyar iparág. Szanaszéjjel jeltelen sírokban névtelen iparművész szűrszabók nyugosznak. De nem múlnak el nyom nélkül. Az általuk teremtett magyar ornamentika emléküket mindaddig megőrzi, míg magyar él ezen a földön” - írta Karcag nagy szülötte, Győrffy István etnográfus (1884-1939), aki az utolsó fillérjeit összekaparva maga adta ki a cifraszűrről szóló meghaladhatatlan alapművét, amelyet több mint háromszáz ábra és fotográfia gazdagít. A szűr a magyar nép ősi viselete volt. A szűrposztót (abaposztónak is nevezték) elsősorban a purzsa nevű magyar juh gyapjából készítették a szűrtakácsok, vagyis a csapók. Ősrégi foglalkozást űztek ezek a mesterek, akik a gubacsapókkal együtt évszázadokon át dolgozták fel az ország csaknem teljes gyapjúhozamát. Az utolsó csapóműhely Veszprémben maradt fenn, még az első világháború előtt is működött, megszűnésével aztán semmivé lett e mesterség minden szerszáma és szókincse annak ellenére, hogy a szepesi és erdélyi szászok még az 1930-as években is készítettek szűrposztót. (A szász szűr azonos szabású volt az alföldi szűrrel, csak nem hímezték ki.) A szűrkészítésnek egyébként évszázadokon át három jelentős központja volt: Debrecen, Nagyvárad és Veszprém, s ennek megfelelően alakult ki három különböző szűrtípus, amelyeket nemcsak díszítésük, hanem szabásuk (a gallér nagysága, az ujj hossza) alapján is jól el lehetett különíteni. Győrffy könyve lebilincselő alapossággal elemzi a magyar szűrornamentika egyedülálló formakincsét, amely a szerző szerint ősi keleti örökségünk része, már csak azért is, mert a szűrszabó céhek tagjai külföldön soha nem vándoroltak, mint más mesteremberek. A szűrviselet legnagyobb divatja a Bach-korszak bukása után köszöntött be, akkoriban még az urak és a nagygazdák is ezt viselték, mégpedig vállra vetve, mert belebújni nem volt szokás. Nekik egy életen át kitartott, a cselédember hat-nyolc év, a pásztor pedig négy év alatt nyűtt el egyet. Eső és szél ellen biztos oltalom volt, árnyék a nap hevében, a pásztornak derékalja, takarója, verekedéskor pedig jól fogta fel az ütéseket. Győrffy István 1909-ben kapott megbízást arra, hogy összegyűjtse a Nemzeti Múzeum számára a szűrszabómesterség még fellelhető értékes emlékeit, Csűry Bálint nyelvészt (1886-1943) pedig 1908-ban kérte fel a Magyar Nyelvtudományi Társaság, hogy kezdje el összeszedni a szamosháti nyelvjárás szókincsét, ami annál is inkább kedves feladat volt számára, mert ott, a Szamosháton, Egriben született (ma Agris, Romániában, Szatmárnémetitől északkeletre). Csűry Bálint hét esztendőt szánt arra, hogy gyalogszerrel bejárja a terület összes faluját, sőt a szomszédos nyelvjárásoknak a szamoshátival érintkező területeit is, de a munka befejezését a világháború s - mint írja - az utána következő „kataklizmás idők” nagyban gátolták. Ennek ellenére tovább folytatta a munkát, amelynek vezérelve, hogy egyedüli forrása az élőbeszéd, vagyis a Szamosháti szótárban csakis olyan szavak, szólások és adatok fordulnak elő, amelyeket a saját fülével hallott. Azt pedig maga sem tagadja, hogy a szótár a színmagyar Egri nyelvére épül. Csűry Bálint 1910-től tanított a kolozsvári református gimnáziumban, majd 1932-től a debreceni egyetem magyar és finnugor tanszékének vezetőjeként létrehozta a Népnyelvkutató Intézetet, s útjára indította a Magyar Népnyelv című évkönyvet, ám korai halálával összeomlott, amit felépített. Az intézet és az évkönyv is hamarosan megszűnt. A magyar dialektológiának azóta sincs önálló kutatóhelye, pedig nagy terveket dédelgetve láttak munkához, meg akarták alkotni például a cívis szótárt. Csűry Bálint alapelve az volt, hogy egy tájnyelvi szótárnak a népi szó- és képzetkincset egyaránt meg kell jelenítenie, hiszen az életforma, a foglalkozás, a parasztokat közvetlenül körülvevő világ szabja meg a szókincs terjedelmét. „Ezeknek megfelelőleg a népi szó- és képzetkincs konkrét irányban gazdagabb, legnagyobbrészt konkrét vonatkozású, a köznyelv szókincse viszont elvont fogalmakban és kifejezésekben gazdagabb” - írta. A Szamosháti szótár ezen elvek alapján készült, vagyis Csűry különösen nagy gondot fordít a szókinccsel társult képzetkincsre, s ahol szükségesnek látja, megadja egy-egy szó összes nyelvjárási jelentését, sőt néprajzi magyarázatát is. (Győrffy István: A cifraszűr, 1930 - Csűry Bálint: Szamosháti szótár, I-II., 1935-1936. Mindkettő a Nap Kiadó reprint sorozatában jelent meg 2004-ben. Ára: 6000, illetve 8000 forint) Poirot nyomában Agatha Christie-krimikalauz isFerdh Magda Krimit elmesélni bűn, vagy legalábbis nem illendő. Tudják ezt az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Agatha Christie-krimikalauz szerzői is, ezért tartják fontosnak, hogy az előszóban megmagyarázzák a bizonyítványukat. Hosszú gyűjtőmunka végén azt remélik, hogy „végül sikerült megtalálni a módját annak, miként lehet úgy végigkalauzolni az olvasót a Christiekrimik sajátos világán, hogy közben a lényeg, a rejtély ne szenvedjen csorbát”. Első látásra azonban így is felmerül a kérdés: vajon mi értelme annak, hogy a krimiirodalom nagyasszonyának eredeti írásai helyett az érdeklődő a rövid tartalmat, az egyes kötetekkel kapcsolatos néhány érdekességet és a szereplők részletes felsorolását kapja? (Eredeti szövegkiadásból van persze jó néhány.) Fenntartásainkat azok az egyre-másra megjelenő sűrítmények, szövegek helyett szövegmagyarázatokat közlő kiadványok hívják elő, amelyek sajnos szép számmal felfedezhetők a könyvesboltok polcain. E kötet azonban nem ez a kategória, megjelentetését a műfaj klasszikusának tartott szerző hírneve és könyveinek közkedveltsége indokolja. Agatha Christie művei ellenállnak a múló időnek, múló divatoknak, és ápolt, beszélt (angol) nyelven vannak megírva. (Nyelvtanulóknak tehát különösen ajánlott eredetiben olvasni őket.) Szerepel a könyvben Agatha Christie teljes életműve, külön fejezetekben a krimik, a szereplők, a színdarabok, a filmek leírása és a velük kapcsolatos tudnivalók, keresztutalások. Még kottamelléklet is van benne, hogy aki akarja, akár el is énekelhesse a „hat penny dalát” vagy „a tíz kicsi négert”. Gazdag tárháza olyan író munkáinak, aki csak szórakoztatni akart, de azt intelligensen, finom humorral tette. A vaskos kötetet a teljesség igényével készült műjegyzék és persze névmutató zárja. „Tán még Agatha Christie is elnéző mosollyal nyugtázná” kiadását. Ajánlható ez a gyilkosságábécé mindazoknak, akik szeretik Miss Marple és Monsieur Poirot életre hívóját, és azoknak is, akik csak most ismerkednek vele - kibogarászhatnak belőle megannyi érdekességet, amitől kedvet kaphatnak az eredeti szövegek olvasásához. (Hadnagy Róbert - Molnár Gabriella: Agatha Christie-krimikalauz, avagy gyilkosságok ábécében. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2004. Ára: 4200 forint) Magyar Nemzet • Magazin Eh 2004. november 20., szombat Csaták, szemfödél Balassi Bálint és k B H ANTHY __________________________________________________ Szidtuk a szocializmusban rendezett évfordulós kampányokat, de el kell ismernünk, akkor értettek az üzenetátvitelhez. Lehet, hogy az üzenet túl erős volt, az eredménye azonban mégis kimutatható. Most meg az üzenet oly szerény, hogy az ingerküszöböt sem éri el, jeles írók, költők kerek évfordulóit a szűk szakmán kívül csak az érettségiző évfolyamok tartják nyilván. Pedig tudatni kellene mindenkivel, tudatosítani mindenkiben, mit adott e hazának, a magyar irodalomnak az idén négyszázötven éve született Balassi Bálint, az első magyar költő, vagy mit adott Csokonai Vitéz Mihály, akinek jövőre esedékes kétszázadik halálévfordulója körül több a politikai csata, mint az érdemi esemény. A televíziós vetélkedőműsorokból is kirajzolódó magyar műveltségszínvonal több mint siralmas. Ifjaink és középkorú honfitársaink szinte semmit nem tudnak történelmünkről, nyelvünkről, irodalmunkról, zenei múltunkról. Az oktatási kormányzat pedig a tanulóbarátság jegyében kitörölni készül mindent és mindenkit a magyar irodalomból, akinek olvasása, megértése némi szellemi erőfeszítésre késztethetné újainkat. Zrínyinek, Gyöngyösi Istvánnak már régen befellegzett, Balassira is lassan ráhúzhatjuk a szemfedelet. A Balassi Kiadó joggal érezte, hogy az évforduló kapcsán legalább BETECH LELKEKNEK, vjvo fuu ker mtli t* neki helyt kell állnia. Megjelentette tehát a Balassi Bálint és kora című kötetet, ritka és szép képekkel, rövid, olvasóbarát szöveggel, amely igyekszik a lehető legtöbb szemszögből megvizsgálni ezt a távolba vesző életművet. Jobb országokban már legalább tíz kalandfilm készült volna egy Balassi-formátumú ésvérmérsékletű ember életéből, hiszen ily módon ismeretterjesztés és szórakoztatás összekapcsolható lenne. Nálunk egy szép kis kötet az eredmény, benne Kőszeghy Péter Balassiról szóló életleírása, valamint a Szép magyar komédia tréfáiról szóló tanulmánya, Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténeti elemzése, Csörsz Rumen István kortörténeti zenei ismertetése és Pálffy Géza hadtörténeti visszatekintése. Röviden Balassiról és koráról - kicsiknek és nagyoknak. (Balassi Bálint és kora. Balassi Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 2500 forint) ára Un meftltMtmittmkj tmttkVplb* fyUJtttifof »*/• AMiry: Tuhu h l licn tmitmnfKtmttfM ti. mUntff■ ukjtti*'**kyt**tm. Mt&jtt CMrxwtB*Ufh) BxMfvdkutftmttMMsp* *4 4\t Srrwftpi+4* Wo uftUr* Besúgók évtizede A futball az elhárításon is múlott K 1 A N 0 R a s__________________________________________________ Szomorú könyv. Rosszkedvű lesz tőle az ember. Odacsapja a kötetet az ágy széléhez, vagy felteszi a könyvespolc legtetejére. Rögtön hozzáteszem, nem a megírás módja, hanem a benne foglaltak miatt. De tegnap még Graham Greene Álomnaplója mellett hevert az újonnan vásárolt éjjeliszekrényen. Bárha csak álom lett volna ez is, ami sajnos kőkemény valóság volt: a beszervezés, a megfigyelés, a jelentés - az ügynökmúlt, a jellemet megnyomorító kényszer, a zsarolás sokféle formája időben, térben. Szomorú könyv - írtam, mert újabb mítosz foszlik szét, amely egy futballcsapat körül lengedezett, a hatvanas-hetvenes évek Ferencvárosa körül. Persze ne csináljunk úgy, mintha nem tudnók, hogy az élet minden területére kivetette hálóját az elhárítás, miért lett volna kivétel a futball, a sport? Csakhogy az ember reménykedik: a játék védettséget élvez. Aztán traumaként éljük meg, amint sorra derül ki: ez is besúgó volt meg az is. A szerző pontos vonalvezetéssel, csak a lényegre szorítkozva mutatja be a mechanizmus működését, az ördögi konstrukciót, amelyre a rendszer épült. A tömörség és a stílus sokkol. És persze a dokumentumok. Nincs kétségem a siker felől, és jó is, hogy megszületett a könyv, mert a sok pletyka után segít a tisztánlátásban; rádöbbent arra, amit tudtunk s amitől mégis vonakodtunk. A szerző nem tárja fel, hogy a „Nemere” ügynöknév mögött melyik játékos rejtőzködik, valójában azonban már egy ország tudja. Novák Dezső a televízióban is nyilatkozott. Alku tárgya volt a nyilatkozat, vagy a lelkiismeret lázadása? A bundák és a további konkrét példák felemlegetésén túl a könyv következtetései is elgondolkoztatók: „A magyar futball sorsa [ugyanis] az elhárításon is múlott!” - olvashatjuk, így igaz. Egyetértek. Mert befolyásolta az eredményeket, hogy tudatosan kit tettek tönkre, kire nem építettek. Ez a következtetés most az újdonság erejével hat, miközben mindig csak a játékosok, az edzők nyakába varrták a vereséget. A magyar futball visszaeséséhez, lezülléséhez 1968 és 1978 között a besúgók jelentései is hozzájárultak. Hogy közben Lakat Károly, a csapat edzője a bajnokság megnyerését követő három eladott meccsbe majdnem belehalt, ez a hatalom akkori urait (elvtársait) nem nagyon érdekelte. Hogy az akkori szurkolók majd köpnek egyet, vagy a szemétládába hajítják a könyvet, ezen az elhárítás volt munkatársai - ha élnek még - csak jót derülnek. „Nemere” saját világa egy kinyitott dosszié nyomán közös világunkká vált, ahogy Graham Greene Álomnaplója. Birkózzunk meg vele, ha tudunk! (Bocsák Miklós: Ki volt a Fradi besúgója? A „Nemere"-dosszié. Magánkiadás, Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül) Gyilkosság a luxushajón Eruszt Fandorin újra nyomoz a Stier Gábor Ha valaki eddig kételkedett volna abban, hogy a Borisz Akunyin álnéven publikáló moszkvai lektűríró, Grigorij Cshartisvili korunk Agatha Christie-je, akkor a magyar nyelven megjelent harmadik műve csattanós választ ad kételyeire. Mint ahogy a hazai „elasztománok” ismét csak megerősítve érezhetik magukat abban, hogy az ismert irodalmár, szerkesztő, japanológus feltűnése valóban az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja - immár talán nem csupán Oroszországban. Akunyin ezúttal igazi Agatha Christie-művet varázsol elénk. Szinte lemásolja a Gyilkosság az Orient expresszen alaphelyzetét, hogy ebben a helyzetben bizonyítsa: ő nem utánoz. Mi pedig megint elkönyvelhetjük, hogy szórakoztatni igényesen is lehet, talán még a XXI. században is. A tömegirodalomnak ugyanis nem okvetlenül velejárója a primitív sztori és nyelvezet, lehet azt elegánsan és stílusosan is művelni. Ezúttal is kedvenc korába, a XIX. század utolsó harmadába kalauzol bennünket az író, s egy luxushajó, a Leviathan fedélzetén találkozunk az előző két regényben zseniális nyomozóként és művelt világfiként megismert Erászt Fandorinnal. S hogy biztosan kellemes legyen a szórakozásunk, meglegyint bennünket a Kelet varázsa. Hősünk éppen diplomáciai megbízatással utazik Japánba (látszik, hogy Akunyin maga is élvezi művét), amikor e kalandos helyzetbe keveredik, hogy aztán vaslogikájával kihúzza a skolasztikából az „évszázad bűncselekményében” nyomozó hiú és fantáziátlan francia Gauche felügyelőt. Az áldozat a híres régiséggyűjtő Lord Littlebee és tucatnyi szolgája, a gyilkos pedig véletlen jelből bizton tudhatóan a Leviathan első osztályának utasai között van. A krimi a lehető leghagyományosabb, Akunyin pedig a legtöbbet hozza ki belőle. Nem utolsósorban azért, mert önfeledten játszik, a gyanúsítottak bőrébe bújva figyeli a többieket, közben kitűnő jellemrajzokkal örvendeztet meg bennünket, amíg Fandorin a dolgok végére jár. (Borisz Akunyin: Leviathan. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. Ára: 1980 forint)