Magyar Nemzet, 2004. november (67. évfolyam, 289-317. szám)

2004-11-20 / 307. szám

Cifraszűr és Szamoshát Néprajzi klasszikusok a Nap Kiadótól B F F. H­­. R B I. I. A •________________________________________________ „Most, hogy könyvemet útnak indítom, úgy érzem, mintha temetőben a sír szélén állanék, melybe nem­sokára beletemetkezik egy nagy múltú magyar ipar­ág. Szanaszéjjel jeltelen sírokban névtelen iparmű­vész szűrszabók nyugosznak. De nem múlnak el nyom nélkül. Az általuk teremtett magyar ornamen­tika emléküket mindaddig megőrzi, míg magyar él ezen a földön” - írta Karcag nagy szülötte, Győrffy István etnográfus (1884-1939), aki az utolsó fillérjeit összekaparva maga adta ki a cifraszűrrő­l szóló meg­haladhatatlan alapművét, amelyet több mint három­száz ábra és fotográfia gazdagít. A szűr a magyar nép ősi viselete volt. A szűrposztót (abaposztónak is nevezték) elsősorban a purzsa nevű magyar juh gyapjából készítették a szűrtakácsok, vagyis a csapók. Ősré­gi foglalkozást űztek ezek a meste­rek, akik a gubacsapókkal együtt évszázadokon át dol­gozták fel az ország csaknem teljes gyapjúhozamát. Az utolsó csapóműhely Veszp­rémben maradt fenn, még az első világháború előtt is mű­ködött, megszűnésével aztán semmivé lett e mesterség minden szerszáma és szókin­cse annak ellenére, hogy a szepesi és erdélyi szászok még az 1930-as években is ké­szítettek szűrposztót. (A szász szűr azonos szabású volt az alföldi szűrrel, csak nem hí­mezték ki.) A szűrkészítésnek egyébként évszázad­okon át három jelentős központja volt: Debrecen, Nagyvárad és Veszprém, s ennek megfelelően alakult ki három különböző szűrtípus, amelyeket nemcsak dí­szítésük, hanem szabásuk (a gallér nagysága, az ujj hossza) alapján is jól el lehetett különíteni. Győrffy könyve lebilincselő alapossággal elemzi a magyar szűrornamentika egyedülálló formakincsét, amely a szerző szerint ősi keleti örökségünk része, már csak azért is, mert a szűrszabó céhek tagjai külföldön soha nem vándoroltak, mint más mesteremberek. A szűrviselet legnagyobb divatja a Bach-korszak bukása után köszöntött be, akkoriban még az urak és a nagygazdák is ezt viselték, mégpedig vállra vetve, mert belebújni nem volt szokás. Nekik egy életen át kitartott, a cselédember hat-nyolc év, a pásztor pedig négy év alatt nyűtt el egyet. Eső és szél ellen biztos ol­talom volt, árnyék a nap hevében, a pásztornak de­rékalja, takarója, verekedéskor pedig jól fogta fel az ütéseket. Győrffy István 1909-ben kapott megbízást arra, hogy összegyűjtse a Nemzeti Múzeum számára a szűrszabómesterség még fellelhető értékes emlékeit, Csűry Bálint nyelvészt (1886-1943) pedig­ 1908-ban kérte fel a Magyar Nyelvtudományi Társaság, hogy kezdje el összeszedni a szamosháti nyelvjárás szó­kincsét, ami annál is inkább kedves feladat volt szá­mára, mert ott, a Szamosháton, Egriben született (ma Agris, Romániában, Szatmárnémetitől északke­letre). Csűry Bálint hét esztendőt szánt arra, hogy gyalogszerrel bejárja a terület összes faluját, sőt a szomszédos nyelvjárásoknak a szamoshátival érint­kező területeit is, de a munka befejezését a világhá­ború s - mint írja - az utána követ­kező „kataklizmás idők” nagyban gátolták. Ennek ellenére tovább folytatta a munkát, amely­nek vezérelve, hogy egye­düli forrása az élőbeszéd, vagyis a Szamosháti szó­tárban csakis olyan szavak, szólások és adatok fordul­nak elő, amelyeket a saját fülével hallott. Azt pedig maga sem tagadja, hogy a szótár a színmagyar Egri nyelvére épül. Csűry Bálint 1910-től ta­nított a kolozsvári reformá­tus gimnáziumban, majd 1932-től a debreceni egye­tem magyar és finnugor tanszékének vezetőjeként létrehozta a Népnyelvkutató Intézetet, s útjára indította a Magyar Népnyelv című év­könyvet, ám korai halálával összeomlott, amit felépített. Az intézet és az évkönyv is hamarosan megszűnt. A magyar dialektológiának az­óta sincs önálló kutatóhelye, pedig nagy terveket dé­delgetve láttak munkához, meg akarták alkotni pél­dául a cívis szótárt. Csűry Bálint alapelve az volt, hogy egy tájnyelvi szótárnak a népi szó- és képzetkincset egyaránt meg kell jelenítenie, hiszen az életforma, a foglalkozás, a parasztokat közvetlenül körülvevő világ szabja meg a szókincs terjedelmét. „Ezeknek megfelelőleg a népi szó- és képzetkincs konkrét irányban gazdagabb, leg­nagyobbrészt konkrét vonatkozású, a köznyelv szó­kincse viszont elvont fogalmakban és kifejezésekben gazdagabb” - írta. A Szamosháti szótár ezen elvek alapján készült, vagyis Csűry különösen nagy gondot fordít a szókinccsel társult képzetkincsre, s ahol szükségesnek látja, megadja egy-egy szó összes nyelvjárási jelentését, sőt néprajzi magyarázatát is. (Győrffy István: A cifraszűr, 1930 - Csűry Bálint: Szamosháti szótár, I-II., 1935-1936. Mindkettő a Nap Kiadó reprint sorozatában jelent meg 2004-ben. Ára: 6000, illetve 8000 forint) Poirot nyomában Agatha Christie-krimikalauz isFerdh Magda Krimit elmesélni bűn, vagy legalábbis nem illendő. Tudják ezt az Európa Könyvkiadó gondozásában meg­jelent Agatha Christie-krimikalauz szerzői is, ezért tart­ják fontosnak, hogy az előszóban megmagyarázzák a bizonyítványukat. Hosszú gyűjtőmunka végén azt re­mélik, hogy „végül sikerült megtalálni a módját annak, miként lehet úgy végigkalauzolni az olvasót a Christie­­krimik sajátos világán, hogy közben a lényeg, a rejtély ne szenvedjen csorbát”. Első látásra azonban így is fel­merül a kérdés: vajon mi értelme annak, hogy a krimi­irodalom nagyasszonyának eredeti írásai helyett az ér­deklődő a rövid tartalmat, az egyes kötetekkel kapcso­­­­latos néhány érdekességet és a szereplők részletes felso­rolását kapja? (Eredeti szövegkiadásból van persze jó néhány.) Fenntartásainkat azok az egyre-másra megje­lenő sűrítmények, szövegek helyett szövegmagyaráza­tokat közlő kiadványok hívják elő, amelyek sajnos szép számmal felfedezhetők a könyvesboltok polcain. E kötet azonban nem ez a kategória, megjelentetését a műfaj klasszikusának tartott szerző hírneve és köny­veinek közkedveltsége indokolja. Agatha Christie mű­vei ellenállnak a múló időnek, múló divatoknak, és ápolt, beszélt (angol) nyelven vannak megírva. (Nyelv­­tanulóknak tehát különösen ajánlott eredetiben olvasni őket.) Szerepel a könyvben Agatha Christie teljes élet­műve, külön fejezetekben a krimik, a szereplők, a szín­darabok, a filmek leírása és a velük kapcsolatos tudni­valók, keresztutalások. Még kottamelléklet is van ben­ne, hogy aki akarja, akár el is énekelhesse a „hat penny dalát” vagy „a tíz kicsi négert”. Gazdag tárháza olyan író munkáinak, aki csak szórakoztatni akart, de azt in­telligensen, finom humorral tette. A vaskos kötetet a teljesség igényével készült műjegyzék és persze névmu­tató zárja. „Tán még Agatha Christie is elnéző mosol­­­­lyal nyugtázná” kiadását. Ajánlható ez a gyilkosságábé­cé mindazoknak, akik szeretik Miss Marple és Mon­­sieur Poirot életre hívóját, és azoknak is, akik csak most ismerkednek vele - kibogarászhatnak belőle megannyi érdekességet, amitől kedvet kaphatnak az eredeti szö­vegek olvasásához. (Hadnagy Róbert - Molnár Gabriella: Agatha Christie-krimikalauz, avagy gyilkosságok ábécében. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2004. Ára: 4200 forint) Magyar Nemzet • Magazin Eh 2004. november 20., szombat Csaták, szemfödél Balassi Bálint és k B H ANTHY __________________________________________________ Szidtuk a szocializmusban rendezett évfordulós kam­pányokat, de el kell ismernünk, akkor értettek az üzenetátvitelhez. Lehet, hogy az üzenet túl erős volt, az eredménye azonban mégis kimutatható. Most meg az üzenet oly szerény, hogy az ingerküszöböt sem éri el, jeles írók, költők kerek évfordulóit a szűk szakmán kívül csak az érettségiző évfolyamok tartják nyilván. Pedig tudatni kellene mindenkivel, tudatosítani mindenkiben, mit adott e hazának, a magyar irodalomnak az idén négyszázötven éve született Balassi Bálint, az első ma­gyar költő, vagy mit adott Csokonai Vitéz Mihály, akinek jövőre esedékes kétszázadik halálévfordulója körül több a politikai csata, mint az érdemi esemény. A televíziós vetélkedőműsorokból is kirajzolódó magyar műveltségszínvonal több mint siralmas. Ifjaink és középkorú honfitársaink szinte semmit nem tudnak történelmünkről, nyelvünkről, irodalmunkról, zenei múltunkról. Az oktatási kormányzat pedig a tanulóba­rátság jegyében kitörölni készül mindent és mindenkit a magyar irodalomból, akinek olvasása, megértése némi szellemi erőfeszítésre késztethetné újainkat. Zrínyinek, Gyöngyösi Istvánnak már régen befellegzett, Balassira is lassan ráhúzhatjuk a szemfedelet. A Balassi Kiadó joggal érezte, hogy az évforduló kapcsán legalább BETECH LELKEKNEK, vjvo f­uu ke­r mtli t* neki helyt kell állnia. Megjelentette tehát a Balassi Bálint és kora című kötetet, ritka és szép képekkel, rövid, olvasóbarát szöveggel, amely igyekszik a lehető legtöbb szemszögből megvizsgálni ezt a tá­volba vesző életművet. Jobb országokban már legalább tíz kalandfilm készült volna egy Balas­­si-formátumú és­­vér­mérsékletű ember éle­téből, hiszen ily módon ismeretterjesztés és szórakoz­tatás összekapcsolható lenne. Nálunk egy szép kis kötet az eredmény, benne Kőszeghy Péter Balassiról szóló életleírása, valamint a Szép magyar komédia tréfáiról szóló tanulmánya, Szentmártoni Szabó Géza irodalom­­történeti elemzése, Csörsz Rumen István kortörténeti zenei ismertetése és Pálffy Géza hadtörténeti visszate­kintése. Röviden Balassiról és koráról - kicsiknek és nagyoknak. (Balassi Bálint és kora. Balassi Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 2500 forint) ára Un meftltMtmittmkj tmttkVplb* fyUJtttifof »*/• AMiry: Tuhu h­ l licn tmitmnfKtmttfM t­i. mUntff■ ukjtt­i*'**kyt**­­tm. Mt&jtt CMrxwtB*Ufh) Bx­­MfvdkutftmttMMsp* *4 4\t Srrwftpi+4* Wo uftUr*­ Besúgók évtizede A futball az elhárításon is múlott K­ 1 A N 0 R a s__________________________________________________ Szomorú könyv. Rosszkedvű lesz tőle az ember. Oda­csapja a kötetet az ágy széléhez, vagy felteszi a köny­vespolc legtetejére. Rögtön hozzáteszem, nem a meg­írás módja, hanem a­ benne foglaltak miatt. De tegnap még Graham Greene Álomnaplója mellett hevert az újonnan vásárolt éjjeliszekrényen. Bárha csak álom lett volna ez is, ami sajnos kőkemény valóság volt: a beszervezés, a megfigyelés, a jelentés - az ügynök­múlt, a jellemet megnyomorító kényszer, a zsarolás sokféle formája időben, térben. Szomorú könyv - írtam, mert újabb mítosz foszlik szét, amely egy futballcsapat körül lengedezett, a hat­vanas-hetvenes évek Ferencvárosa körül. Persze ne csináljunk úgy, mintha nem tudnók, hogy az élet minden területére kivetette hálóját az elhárítás, miért lett volna kivétel a futball, a sport? Csakhogy az em­ber reménykedik: a játék védettséget élvez. Aztán traumaként éljük meg, amint sorra derül ki: ez is be­súgó volt meg az is. A szerző pontos vonalvezetéssel, csak a lényegre szorítkozva mutatja be a mechanizmus működését, az ördögi konstrukciót, amelyre a rendszer épült. A tö­mörség és a stílus sokkol. És persze a dokumentumok. Nincs kétségem a siker felől, és jó is, hogy meg­született a könyv, mert a sok pletyka után segít a tisz­tánlátásban; rádöbbent arra, amit tudtunk s amitől mégis vonakodtunk. A szerző nem tárja fel, hogy a „Nemere” ügynöknév mögött melyik játékos rejtőz­ködik, valójában azonban már egy ország tudja. Novák Dezső a televízióban is nyilatkozott. Alku tár­gya volt a nyilatkozat, vagy a lelkiismeret lázadása? A bundák és a további konkrét példák felemlege­tésén túl a könyv következtetései is elgondolkoztatók: „A magyar futball sorsa [ugyanis] az elhárításon­­ is­­ múlott!” - olvashatjuk, így igaz. Egyetértek. Mert befolyásolta az eredményeket, hogy tudatosan kit tet­tek tönkre, kire nem építettek. Ez a következtetés most az újdonság erejével hat, miközben mindig csak a játékosok, az edzők nyakába varrták a vereséget. A magyar futball visszaeséséhez, lezülléséhez 1968 és 1978 között a besúgók jelentései is hozzájárultak. Hogy közben Lakat Károly, a csapat edzője a bajnok­ság megnyerését követő három eladott meccsbe majdnem belehalt, ez a hatalom akkori urait (elvtár­sait) nem nagyon érdekelte. Hogy az akkori szurko­lók majd köpnek egyet, vagy a szemétládába hajítják a könyvet, ezen az elhárítás volt munkatársai - ha él­nek még - csak jót derülnek. „Nemere” saját világa egy kinyitott dosszié nyo­mán közös világunkká vált, ahogy Graham Greene Álomnaplója. Birkózzunk meg vele, ha tudunk! (Bocsák Miklós: Ki volt a Fradi besúgója? A „Neme­re"-dosszié. Magánkiadás, Budapest, 2004. Ármegje­lölés nélkül) Gyilkosság a luxushajón Eruszt Fandorin újra nyomoz a Stier Gábor Ha valaki eddig kételkedett volna abban, hogy a Borisz Akunyin álnéven publikáló moszkvai lektűríró, Grigorij Cshartisvili korunk Agatha Christie-je, akkor a magyar nyelven megjelent harmadik műve csattanós választ ad kételyeire. Mint ahogy a hazai „elasztománok” ismét csak megerősítve érezhetik magukat abban, hogy az is­mert irodalmár, szerkesztő, japanológus feltűnése való­ban az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi szenzá­ciója - immár talán nem csupán Oroszországban. Akunyin ezúttal igazi Agatha Christie-művet vará­zsol elénk. Szinte lemásolja a Gyilkosság az Orient ex­­presszen alaphelyzetét, hogy ebben a helyzetben bizo­nyítsa: ő nem utánoz. Mi pedig megint elkönyvelhet­jük, hogy szórakoztatni igényesen is lehet, talán még a XXI. században is. A tömegirodalomnak ugyanis nem okvetlenül velejárója a primitív sztori és nyelvezet, le­het azt elegánsan és stílusosan is művelni. Ezúttal is kedvenc korába, a XIX. század utolsó harmadába kalauzol bennünket az író, s egy luxusha­jó, a Leviathan fedélzetén találkozunk az előző két re­gényben zseniális nyomozóként és művelt világfiként megismert Erászt Fandorinnal. S hogy biztosan kelle­mes legyen a szórakozásunk, meglegyint bennünket a Kelet varázsa. Hősünk éppen diplomáciai megbíza­tással utazik Japánba (látszik, hogy Akunyin maga is élvezi művét), amikor e kalandos helyzetbe kevere­dik, hogy aztán vaslogikájával kihúzza a skolasztiká­ból az „évszázad bűncselekményében” nyomozó hiú és fantáziátlan francia Gauche felügyelőt. Az áldozat a híres régiséggyűjtő Lord Littlebee és tucatnyi szolgá­ja, a gyilkos pedig véletlen jelből bizton tudhatóan a Leviathan első osztályának utasai között van. A krimi a lehető leghagyományosabb, Akunyin pedig a leg­többet hozza ki belőle. Nem utolsósorban azért, mert önfeledten játszik, a gyanúsítottak bőrébe bújva fi­gyeli a többieket, közben kitűnő jellemrajzokkal ör­vendeztet meg bennünket, amíg Fandorin a dolgok végére jár. (Borisz Akunyin: Leviathan. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. Ára: 1980 forint)

Next