Magyar Nemzet, 2006. március (69. évfolyam, 59-88. szám)

2006-03-13 / 71. szám

kultura@magyarnemzet.hu A vizsolyi bibliától a magyar meseházig Berlin a szabad asszociációk vá­rosa. József Attilával szólva itt lehet csak igazán elvegyülni, ám annál nehezebben kiválni. Ne­héz dolgunk van hát, ha át aka­runk törni. Ebben igyekszik se­gíteni a németországi magyar kulturális évad. S ez csakis oly módon történhet, ha sajátossá­gainkat mutatjuk fel, és nem a globális áramlatokban sodród­va akarunk kimagasodni. K­­émn Katalin (Berlin)________ G­őzerővel indított az Unga­rischer Akzent. Program program hátán, nyitóünnepség nyitóünnepség után. Reméljük, egy egész gyermeknemzedék szívéhez szól majd a Magyar meseévszak programsorozata, mely idén a ber­lini Collegium Hungaricum jóvol­tából a Meseország - A német me­sekultúra központja elnevezésű évi hagyományos seregszemléhez csat­lakozik. Különös érzés fogta el a be­lépőt a Bundeskanzleramt (szövet­ségi kancellária) tekintélyt paran­csoló, hipermodern üvegpalotájá­nak előcsarnokában, amikor az im­pozáns falak között emelkedő so­rokban egy seregnyi, sós perecet majszoló iskolás gyereket pillantott meg, akik, mint kiderült, a Magyar mesenapok nyitóünnepségére ér­keztek. Bozóki András kulturális miniszter és németországi partne­re, Bernd Neumann, valamint a Meseország-centrum igazgatónője, Mike Fischer beszéde után a Jánosi együttes fogta táncra a gyermekse­reget, s talán azóta is ropják a ma­gyar népitáncot. Gondoljuk meg, Berlin több mint száz helyszínén - középületekben éppúgy, mint ká­véházakban vagy mesehajón - szó­laltatják, illetve jelenítik meg a ma­gyar népmeséket neves német elő­adóművészek. Miért nem szervezünk mi itt­hon ilyesfajta hagyományőrző ren­dezvényeket, mint amilyen május 5-12. között a berlini Spree folyó hullámait átszelő „Spree-her­­cegnő” nevű magyar mesehajó útja lesz, egyfajta magyar Loreley, me­sevilágunk és népzenénk népsze­rűsítése végett? Restellhetnénk, ha a német gyerekek hamarabb is­merkednének meg kultúránk ősi történeteivel, legendáival, mint a mi csemetéink. Komolyabb hangvételt ütöttek meg a szónokok a csütörtök esti ün­nepségen az Akademie der Künste látványosan ultramodern, új épüle­tében, amikor is immár hivatalosan is megnyitották az Ungarischer Akzent másfél éves rendezvényso­rozatát. Üdvözlőbeszédében Bozóki András a Bartók-emlékévet és az 1956-os forradalom félszáz éves ju­bileumát emelte ki mint a magyar kulturális évad két súlypontját, ami mellé aztán fölsorakoznak a művé­szeti ágak képviselőinek reprezen­tánsai, s adózunk egy másik magyar lángelme, Moholy-Nagy László em­lékének is. Viszonzásul Bernd Neu­mann német kulturális miniszter köszöntötte a magyar évad megnyi­tását. Húsz évvel korábbi, társadalom­filozófiai, néhol pedig szociológiai, de mindenekelőtt privát élmények­ben fogant eszmecseréjét elevení­tette föl ezek után Konrád György - aki a Berlini Művészeti Akadémia elnöke volt éveken át - és Karl Schlägel filozófus közép-európai közérzetünkről, melyet Versaille, Trianon, Teherán és Jalta oly gyá­szosan megszabott, s amit manap­ság a globalizmus is kétségekkel ter­hel meg. Az est második felében a német közönség előtt jól ismert Bartók-művet, A csodálatos man­darint ezúttal szokatlan, kétzongo­­rás átiratban hallhattuk Mocsári Károly és Hernádi Ákos előadásá­ban, amelyet M. Tóth Géza „man­darin” ihlette, animációs filmjének háttérvetítése kísért. Míg a zenei asszociációkat képi vibrációkra for­dító animáció pergett a háttérben, a terem jobb oldali üvegfalán át más­fajta fényjáték vonta magára a pub­likum figyelmét. A brandenburgi kapura s a mellette álló épületekre vetítve megkezdődött az ünnepi „fényfestés” a csillámlóan pilinkéző havazásban. Magyarországi kép­kockák jelentek meg a berlini hom­lokzatokon s az előttük fekvő Pariser Platz kövezetén. Ezen mint­ha hatalmas, stilizált turulmadár rajzolódott volna ki, folklórmotívu­mokkal ékített, színes szövésű szár­nyakkal (Berkesi Dóra és Kozma Pé­ter munkája). A közeli magyar nagykövetsé­gen az évad és a nemzeti ünnep tiszteletére fogadást adott Peisch Sándor nagykövet: a fogadás a göt­­tingeni, ritka magyar kódexkin­csekből nyíló lenyűgöző kiállítás avatásául is szolgált, ami az első magyar bibliafordításoktól meg­annyi, becses történelmi kéziratig vonultatta fel múltunk tanúságá­nak dokumentumait, melyeket a világhírű göttingeni egyetemi könyvtár drága pénzért már akkor, századokkal ezelőtt beszerzett. A Collegium Hungaricum legbecse­sebb rendezvényében gyönyörköd­hettünk. MAGYAR PULITZER-DÍJAK. Vasárnap Budapesten a Joseph Pulitzer Em­lékdíj Alapítvány kuratóriuma 16. alkalommal adta át elismeréseit Publi­cisztika kategóriában Uj Péter, az Index internetes portál főszerkesztője, a Népszabadság külső munkatársa és Fehér Béla (balra), a Magyar Nem­zet Hétvégi Magazinjának szerkesztője, a Magyar zsebtükör sorozat írója kapott díjat fotó: nagy béla 2006. március 13., hétfő Kultúra - Magaz­­ini 15 Rovatvezető: Dippold Pál Ahol a város lelke és Évfordulós kiállítás nyílt a Gödöllői Városi Múzeumban Egy nagyközség várossá válása minden bizonnyal távlatokat nyit a fejlődés előtt - így volt ez Gödöllővel is 1966. január elsején, gondol­hatnánk, akkor, amikor nyolcvan év falusi lét után ismét város lett a királyok és kormányzók gyönyörűséges nyaralóhelye. 1763-ban Grassalkovich Antal jóvoltából ugyan egyszer már mezővárosi ran­got kapott a település, ám ezt a címet a kiegyezés idején elvesztette, és csak 1966-ban kapta vissza. A Gödöllői Városi Múzeum szombat óta elegáns és szellemes kiállítással köszönti a negyvenéves várost. Farkas Adr­rint.____________ sok az a kérdés, valóban jól járt-e Gödöllő azzal, hogy vá­ros lett? Abból a szempontból min­den bizonnyal igen, hogy megsok­szorozódott a lakosság, számos ipa­ri létesítmény létesült, iskolák, áru­házak, megszámlálhatatlanul sok lakás és új házak épültek, s Gödöllő egyetemi és iskolaváros lett. A rendszerváltozás után, amikor a kastély visszanyerte az eredeti pompáját, és útjára indult a Sza­badság napja rendezvénysorozat, Gödöllő kétségtelenül a nemzeti új­jászületés egyik szimbólumává vált. Csakhogy: emlékszik-e arra bárki is a gyermekkorából, hogy milyen nagyszerű csatornahálózat épült ki, micsoda pompás akciókkal csábí­tott a Skála-Coop, s fontos-e, hogy hány újszülöttnek rendezett név­adó ünnepséget a városi tanács? Valószínűleg nem. Az embereknek kertek, házak, szomszédok, utcabé­li játszótársak jelentik a gyermek­kort. Ezeket az apró, sajátos kis vi­lágokat rombolta szét az elmúlt negyven év Gödöllőn. A városi lét első húsz éve alatt ugyanis Gödöllő gyakorlatilag a földdel vált egyenlő­vé. Csodálatos villák, a magyar sze­cesszió megismételhetetlen csodái, bájosan ütött-kopott barokk épüle­­tecskék, cigányzenés kisvendéglők, verandás polgárházak, a két világ­háború között épült elegáns köz­épületek, kovácsoltvas lámpák, öreg fasorok, évszázados kertek he­lyére égbe nyúló lakótelepek, em­bertelen léptékű kibetonozott te­rek, kocka alakú pártházak épültek. Azt mesélik, a Szent János utcában volt, aki felakasztotta magát, ami­kor eldózerolták a házat, amit az apja a két kezével épített. A kiállítás rendezője, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatónője, G. Merva Mária a tőle megszokott ele­gáns nagyvonalúsággal rendezte be az évfordulós kiállítást: összegyűj­tötte a városi lét apró emlékeit a középületek tábláitól a hivatalos okiratokon és a gödöllői újságok cikkein át a több száz fényképig. Ez történt a rendszerváltozás előtt Gö­döllőn - mutatják a képek -, és ez történt utána. Ezek az emberek döntöttek egykor - mutatják a ké­pek -, és ezek most. Az első látoga­tók persze boldog izgalommal vi­tatták, hogy ez vagy az a ház melyik utcában volt, ki lakott ott, mi lett vele, van-e unokája, kinek a gyere­ke szaval az április negyediki ün­nepségen, meglett-e a magyar vizs­la, aki 1973 szeptemberében veszett el a Szabadság útról, és gazdái ap­róhirdetésben ígértek nagy jutal­mat a megtalálónak? A város lelke mégiscsak az em­berekben lakik: a Remsey fivérek­ben, akik az egyik régi fényképen egy fűvel benőtt úton jönnek felénk, s közben valamit lelkesen magya­ráznak. Ebben a városban ők jelen­tik a múltat és a jövőt. Egy másik képen Fényi Ottó atya, a bölcs és szent premontrei rendfőnök megy sietve, olyan a hófehér reverendája, mintha ragyogna. Máshol Habsburg Ottót veszik körbe a gödöllőiek, és ő feléjük nyújtja a kezét a dzsembori évfordulóján készült képen, pedig Sinkovits Imre ragyogó arccal mesél a körülötte állóknak. Ezek az arcok mutatják, milyen az igazi Gödöllő, ahol nem csak a kastély elbűvölő: érdemes végignézni az egész városi múzeumot, benne a művésztelep varázslatos munkáival, végigmenni a Kőrösfői utcán, ami megőrizte a város régi hangulatát, sétálni kell egyet az Erzsébet parkban, az egye­tem környékén, Máriabesnyőn, és akkor senkiben sem marad kétség afelől, hogy ez valóban a világ egyik legvarázslatosabb helye.­­ A rendszerváltozás után Gödöllő a nemzeti újjászületés egyik szimbólumává vált FOTÓ: BURGER ZSOLT A lokálpatrióta műbarát Szentendrei művészek képei S. Nagy János gyűjteményéből __P.Szabó Ernő_______________ L­átkép Szentendréről a szigetről nézve, Látkép a Szamár-hegy­­gyel, Szentendrei dombok - akár topografikus alapon szerkesztett képes városi album is készíthető lenne azoknak a festményeknek a reprodukcióiból, amelyek S. Nagy János műgyűjteményének gerincét alkotják. A Kassák Lajos Múzeum­ban rendezett tárlaton a Hangula­tos utcák, a város emblémájává vált templomtornyok, a Pilis hegy­oldalai, a Duna mindent megkettő­ző, szüntelenül megmásító és még­is megőrző víztükre jelenik meg jó néhány vásznon, mások viszont azt érzékeltetik, hogy, milyen tágas az a világ, amelyet a szentendrei mű­vésztelep létrehozói - Réti István festőművész növendékei - a ma­gukénak mondhattak a nagybá­nyai piktúra örökségéről az egyete­mes tradíciókat közvetítő római is­kolán át a modern franciás törek­vésekig. Szentendréről szól a kiváló magángyűjteményből rendezett ki­állítás, magáról a városról, amelyet a gyűjtő legalább olyan jól ismer - hiszen gyermekkora óta itt él - mint a művészek, akiket a látvány inspirált, ám emellett a szentendrei festészet történetéről is. A panorá­ma nem teljes, hiszen néhány ne­vet - Vajda Lajosét, Korniss De­zsőét és másokét - hiába keresünk. Nyilvánvalóan megfizethetetlen­­nek bizonyultak már műveik a mű­barát számára, aki nem a hőskor­ban, az ötvenes-hatvanas években kezdett gyűjteni, amikor még fillé­rekért lehetett remekművekhez jutni, hanem csak a hetvenes évek végén. A névsor azonban így is te­kintélyt parancsoló: Bánovszky Miklóstól kezdve Deim Pálon, Kán­tor Jenőn át Rozgonyi Lászlóig, és a művek kvalitása sem okoz csaló­dást a tárlat látogatójának. Vannak olyan főművek, mondhatni múze­umi darabok is a kollekcióban, mint amilyen Jeges Ernő Festőmű­vészek modellel című, 1928-30 kö­rül festett kompozíciója, így teljes a kép, valóban: a művészek, a modell és a táj, amelyben megjelennek. Hogy még teljesebb legyen, oda­képzelhetjük az alakok mellé a lo­kálpatrióta gyűjtőt is. Rozgonyi László: Önarckép sállal Hogyan lettem templomépítő? A HAP Galériában (Budapest II., Margit krt. 24.) holnap este hatkor nyitja meg Konok Ta­más festőművész Sándy Gyula (1868-1953) emlékkiállítását. A tárlaton Bibó István művé­szettörténész mutatja be a mű­vész Hogyan lettem és hogyan voltam templomépítő, -tervező és művezető építész? című könyvét (P. Z.) Noel Ö. Gábor emlékkiállítása A kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központ és Művészeti Iskola (Kecskemét, Deák Fe­renc tér 1.) a Kecskeméti Ta­vaszi Fesztivál részeként ren­dezi meg Noel Ö. Gábor em­lékkiállítását. A tárlatot holnap délután öt órakor P. Szabó Er­nő művészettörténész, lapunk munkatársa nyitja meg. (P. Z.) Emléktábla Karczag Györgynek Madarász Imre irodalomtörténész avatja fel március 15-én, dél­előtt 10 órakor Karczag György író emléktábláját a fővárosi Szent István körút 16. szám alatti ház falán. (P. Z.) Hordópüfösék a Szigeten Az idei Sziget Fesztiválon - augusz­tus 9. és 16. között - a szerve­zők közlése szerint már bizto­san fellép a Radiohead, Robert Plant, a Franz Ferdinand, a Sick Of It All, a Ministry, Natacha Atlas, valamint az olasz Enzo Avitabile és „hor­­dópüfölő” zenekara. (N. M.) Organikus művészet Kortárs magyar művészek csopor­tos tárlata látható a Várnegyed Galériában (Budapest, Batthyá­ny u. 67.). A bemutató április 5-ig tekinthető meg, vasárnap és hétfő kivételével. (A. A.) Tardi Sándor tárlata Lapunk grafikus munkatársa, Tardi Sándor kiállítását hol­nap délután 5 órakor nyitja meg Koltay Gábor filmrende­ző a Magyarok Házában (Bp. V. Semmelweis u. 1-3.). A képek április 7-ig, hétköz­nap 10-től 18 óráig tekinthe­tők meg. (L. E.) A Budapest Film Rt. megbízása alapján a CineReal Kft. nyilvános pályázatot hirdet TOLDI mozi (Budapest, V. ker., Bajcsy-Zsilinszky u. 36-38.) ART-MOZIKÉNT történő üzemeltetésére bérleti jogviszony keretében. A pályázat beadásának határideje: 2006. április 28., 12 óra A pályázati anyag átvehető a CineReal Kft. irodájában 10 000 Ft + áfa összegű regisztrációs díj ellenében. (1027 Budapest, Horvát utca 14-24. B recepció, VIII. emelet) St.____________________

Next