Magyar Nemzet, 2006. november (69. évfolyam, 299-327. szám)
2006-11-23 / 320. szám
1A m Fej nélküli egészségügy ák Varga Attila__________________________________________________ B aloldali vagyok, de amit a kormány s az egészségügyi miniszter művel az gyomorforgató - mondja a napokban mélységesen felháborodva egy szakmai körökben elismert főorvos a beszélgetésünk során. Nevet, szakterületet nem írok, mert nem akarom állásától, kórházi osztályától megfosztani. Jól tudjuk, az egészségügyet félelem uralja, s minden, Molnár Lajos egészségügyi miniszter tevékenységét rá nézve negatívan, kérdőjelesen véleményező szakmabeli, szervezet vagy érdekvédelmi szervezet pórul járhat. Mint minap a két egészségügyi kamara, az orvosi és a gyógyszerész járt, a parlament ugyanis hétfőn eltörölte a kötelező kamarai tagságot. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke úgy fogalmazott, hogy „itt nem valamiért, hanem valami ellen született döntés”. Úgy vélik, méltatlan és hátrányos az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény. A szakminiszter elérte, hogy a szakmai kamarák törvényi szinten ellehetetlenüljenek. Naná, hogy hátrányos ez mindnyájunk számára. Ha nem kötelező a tagság, kevesebb a kamarák bevétele, működési területük csökken, kevesebbet költhetnek infrastruktúrára, érdekvédelemre, propagandára. De ez csak a kisebbik rossz: ha ugyanis nem lehet egy orvost etikai vétségért elmarasztalni, akkor az állampolgárok érdekei sérülnek. Miközben a miniszteri reform nem más, mint az egészségügy megcsonkítása, kiemelt, azaz első osztályú, és nem kiemelt, vagyis másodosztályú kórházak meghatározása, a betegek megsarcolása a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal, a választott orvos esetén várható felárakkal, az alapellátásban és népegészségügyi felvilágosításban elmaradtak az intézkedések. Pedig állítólag hat évvel kevesebbet élünk, mint az európai átlag. És ha az egészségünkkel túl sok a baj, akkor többe kerül a gyógyításunk. Valóban jelentősen elmaradunk a születéskor várható átlagos élettartamban az uniós mutatóktól, de ezért csupán 10-15 százalékban az egészségügyi ellátás felelős, így az egészségügyi reform önmagában ezen biztos nem fog változtatni. Ebből értendő, helyes táplálkozással, több mozgással, az alkoholfogyasztási szokások megváltoztatásával (tömény helyett bort) többet spórolnánk, mint kórházbezárásokkal. Megint elmarad a járóbeteg-ellátás és a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának hathatós átalakítása. Molnár Lajos egészségügyi miniszter reformja egészségtelen, elkapkodott, így aztán a meglévő rendszer vívmányait veri szét egyik napról a másikra. Reformjának némileg előzménye volt például az úgynevezett Zöld könyv amelyről az érdemleges egyeztetésekbe be nem vont kórházszövetség így vélekedett. (Molnár receptje szerint - gondolom - előbbutóbb várható a feloszlatásuk is. „A Zöld könyv, mint EU-műfaj, ahogy a bevezetőben megemlítésre is kerül, egy korlátozott igényű és kétes kimenetellel »kecsegtető« tényfeltárás utáni javaslathalmaz-gyűjtemény. Az EU-s szokásjog alapján a Fehér könyv összeállítása előzi meg, ami felkért szakértők által összeállított anyag, amit azután szakmai, társadalmi és politikai vita követ. Ez után alakul ki már döntéshozói felelősséggel összeállított javaslatokat tartalmazó zöld könyv. A jelen kiadvány megalkotása a fenti európai szokásjogot sajnálatosan nem követte, és a meghatározó szakmai szervezetek a lényegi és tartalmi kérdések, elemzések, döntésformáló és megoldási javaslatok elkészítésében nem vettek részt.” Néhány konkrét kórházvezetői véleménnyel is tudok szolgálni a miniszternek. Esetleges házkutatások és vallatások esetén a személyek be is azonosíthatók, majd ki is rúghatók. „A Zöld könyv teljes egészében alkalmatlan a magyar egészségügy problémáinak megoldására, fejlesztésére. Nem reform, mert a reform valamilyen lényegi változtatással problémákat old meg, valamint jobbá tesz, vagy valamivel új, hasznosat hoz létre a társadalom számára és céljai előre láthatók!” „Nincs stratégiája, nincsenek definiált egészségügyi céljai! Az egyetlen valódi cél nem az egészségügyet, hanem az államháztartást érinti, s a hatalmas költségvetési hiány csökkentése a cél, de úgy érezzük, ezért a hiányért nem az eddig is alulfinanszírozott egészségügy a felelős!” Miközben az ellátórendszer átgondolt változtatására valóban szükség lenne, az egészségügy torz finanszírozása fennmarad, s a lakosság issza meg mindennek a levét. A vizitdíjról így írnak a kórházszövetség összefoglalójában: „ha valaki áttanulmányozza a vonatkozó nemzetközi szakirodalmat, teljesen egyértelmű, hogy a vizitdíj szerepe nem bevételnövelő, hanem keresletcsökkentő eszközként szerepel, azaz vásárlói oldalon akadályozza a piacon a szükségletek realizálódását”. „Érthetetlen a vizitdíj és az étkezési hozzájárulás bevezetési terve, mert nem oldja meg a hálapénz problémáját, értelmetlen többletterhet és -költséget jelent az egészségügy így is tetemes mennyiségű adminisztratív feladatai mellé. Talán az sem véletlen, hogy Szlovákia most szünteti meg a vizitdíj és az élelmezési költség fizetését. Megoldásnak az orvosi bérek megnyugtató rendezése tűnik. A vizitdíj bevezetésének kellemetlen velejárója, hogy az elszegényedő lakosság csak késve fordul az egészségügyi szolgáltatókhoz, amikor az ellátás többe kerül, az eredményesség is megkérdőjelezhető.” Bár extrém a példa, nem hazugság, amikor Molnár miniszter az egészségügyben kétségtelenül fellelhető csalásokról, a „hétszer született és hétszer boncolt minisztériumi dolgozóról” tart sajtótájékoztatót. Mint mondta: „a magyar társadalombiztosításban nemcsak azt nem tudjuk, hogy ki a biztosított, de azt sem, hogy aki biztosított, aki jogosult, az mire jogosult, azaz pontosan mi jár neki a pénzéért. Visszaélésgyanús esetek és pazarlás jellemzi az egészségügyet.” Bár ennek a csaláshullámnak a kiváltó oka az alulfinanszírozottság, a finanszírozás átalakítása elmarad, s az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) átszervezése, ágyleépítése sem került szóba. Pedig valaki megvizsgálhatná azt, hogy miért vett meg az egészségbiztosító az utóbbi időszakban egymás után befuccsoló OVER, REVER és jelenleg talán még futó REVER vényellenőrzési rendszereket, s mennyit költött ezek lecserélésére, és miért nem lehet tudni azt, hogy ki milyen egészségügyi szolgáltatást vett igénybe. Ugyanis a miniszter részben az átláthatóság hiányával indokolta a szabad orvosválasztás megszüntetését, miután választott szakemberek esetén felárat kell fizetnie a beteg embereknek. Meg kellene vizsgálni azt is, hogy tavaly HBCS kódfejlesztő programra 24 millió, éves budapesti BKV-bérletekre 43 millió, a fővárosi és Pest megyei egészségpénztárnak fénymásoló bérlésre 29 millió, vidéki egészségpénztárak őrzésére pedig több mint százmillió forintot tényleg szükséges volt-e kifizetni? És ez csak néhány csepp a tengerből! Csak mazsolázgatás. A kormányzat ismételten a szakmai és társadalmi akarattal szemben hozza meg döntéseit, s oligarchikus csoportok érdekeit szolgálja, feltételezem, már biztosan kinézte magának valaki a Rókus-kórház belvárosi műemlék épületét. Hogy a minisztert mennyire szeretik az emberek, mérje le maga, üljön fel az 56-os villamosra Budapesten, a Moszkva téren, és döcögjön el vele a János-kórházig... És folytathatnánk a sort, hogy miként gyalázza meg az egészségügyet az elefántminiszter. Eddig évente kétezer gyermek született a lombikbébiprogramokból, de öt helyett már csak két beavatkozást támogat a kormány. A megtakarítás összegéből két kilométer autópályát építhetnek majd. Két kilométer utat kétezer gyermek helyett. Pedig fogy a magyar. Fejét vesztette az egészségügy. A miniszteri reform nem más, mint az egészségügy megcsonkítása, kiemelt és nem kiemelt kórházak meghatározása, a betegek megsarcolása a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal, a választott orvos esetén várható felárakkal, az alapellátásban és a népegészségügyi felvilágosításban elmaradtak az intézkedések SZABAD EURÓPA ii Csontos János______________________________________ Kirabolták egy argentin étteremben az amerikai elnök ikerlányait. Éppen vacsoráztak Buenos Airesben, amikor ismeretlen tettes elemelte egyikük, Barbara táskáját, benne a hitelkártyáival. A tettes azért ismeretlen, mert - legalábbis az ABC News amerikai hírcsatorna értesülése szerint - a lopást a titkosszolgálat nagy erőkkel jelen lévő emberei észre sem vették. A titkosszolgák azért voltak jelen nagy erőkkel, mert az elnöki ikrek Argentínában is az amerikai titkosszolgálat védelme alatt állnak, így lenne ez Budapesten, ám akár az Antarktisz néptelen jégmezőin is. A szokatlan eset számos tanulsággal szolgál. Először is minden globális rendpártiság ellenére változatlanul bízhatunk a civil vagányságban. Egy pillanatig se pártolnám a táskatolvajlás bűnét (amikor szakasztott ugyanez megesett a feleségemmel egy pesti központi kávéházban, és még az ipari kamerához sem akartak odaengedni, volt a dologhoz néhány keresetlen hozzáfűznivalóm), de itt most nem is szegény Barbara érzékeny veszteségeiről van szó. Inkább arról: az argentin tolvaj annak ellenére fogott akcióba, hogy tudta: a félelmetes pillanatnyi világhatalommal gyűlhet meg a baja. (Vagy nem tudta, de akkor a pillanatnyi világhatalomnak jobb a sajtója, mint a valóságos állapota.) Az éttermi bűnözőnél azonban érdekesebb a figyelmetlen titkos apparátus. Képzeljük el a helyzetet! Ott vannak nagy erőkkel a feltehetőleg elegáns étteremben: ez azt jelenti, hogy legalább fejenként ketten vigyáznak az ikernővérekre. Szóval ott vannak négyen, s mivel a bizalmas családi beszélgetésnél nem illik kagylózni, nyitván a szomszéd asztalnál telepednek le, hogy elvegyüljenek a rendes vacsorázók között. S ha már álcázás, rendelnek is. A helyi specialitás, a fűszeres marhasült roppant finom, s mivel amúgy is unják már az argentin banánt, némi chilei borokkal is meglocsolják a szomjkeltő étket. Közben eltűnik az a fránya táska hitelkártyástul, ám a védett (nő)személyeket odaát akár meg is erőszakolhatták volna: a gasztronómia fölényesen diadalmaskodott a szigorúan titkos konspiráció fölött. A világért sem kívánnék a washingtoni szerven élcelődni (bár egy ideje mintha kevesebbet látogatnának a sorjázó elnökök Dallasba), van nekünk saját apparátusunk is e célra. Hogy mást ne mondjak: a mieink bravúrosan lekapcsolták a mobiltelefonálgató, ám azóta is szabadlábon védekező Gyíkot és Debüt is - kár, hogy a sztorit nyolcvan évre titkosították, mert remek tévéjáték-forgatókönyvet lehetett volna csinálni belőle. Talán még az új James Bondot is megszoríthatta volna, akiről még az is kiderült a forgatás során, hogy szuperkém létére csak automata sebességváltós kocsit tud vezetni. Ha Szilvásyék felügyelik a Buenos Aires-i titkos rendet, táskaügy sem volna. Egyrészt az ABC News minden vezetője és alkalmazottja hosszú kihallgatásokra járna, s mérvadó értelmiségiek azt is fölvetnék, hogy nem kellene-e az ilyen felelőtlen, a nemzeti érdekeknek nyivánvalóan ártó tévétársaságot a miheztartás végett betiltani. Másrészt szlovák titkosszolgálati forrásokból kiszivárogna, hogy a táskatolvaj minden bizonnyal maga Orbán Viktor volt álruhában. Van persze más lehetséges forgatókönyv is. Egy hét múltán már arról cikkezne a sajtó, hogy két titkos ügynök - nem ismerve meg a másikat - egymást locsolta pezsgővel. A cég első embere pedig azt nyilatkozná a médiának, hogy az egész ramazuri csak azért van, mert a cég második embere az állására tör. Végül mindenki kérné a nyugdíjazását, amit az erkölcsi kőszikla Gyurcsány természetesen nem fogadna el. A dossziéra pedig ráütnék a pecsétet: Top Secret... Top Secret 2006. november 23., csütörtök Nézőpont Zsár Nemzet A megrostált demokrácia _ Szerető Szabolcs______________________________________ Elviselhetőbb az élet egy bomlófélben lévő diktatúrában, mint egy éppen kiépülőben. Alighanem sok, a nyolcvanas években eszmélő honfitársammal osztozom ebben az érzésben. A kellemetlen közérzet persze könnyen megcsalja az embert: működnek az alkotmányos intézmények, s választások is vannak. Mégis mintha lépésről lépésre visszavennének valamit a ’89-ből. Ma már mindenki meggondolja, mikor, hol és miért tüntet; ismét vannak a hatalom által megbélyegzett csoportok, újra van ok bizalmatlanul tekinteni a rendőrségre, titkosszolgálatokra. Éltető bizalom híján az alkotmányos jogrend üres formának, zörgő váznak tetszik. Ami a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése körül történik, tovább erősíti ezt az érzést. Előre lehetett tudni, hogy a demokratikus ellenzék vezetője által október 23-án bejelentett kezdeményezés legegyszerűbben kipipálható szakasza az aláírásgyűjtés lesz. Ami előtte és utána történik: kínkeserves jogi procedúra, politikai trükkök tucatjai, méltatlan ellenkampány. Az első felvonás a papírformának megfelelően zárult, amikor az Országos Választási Bizottság (OVB) többhetes halogatás után négyet kirostált a hét kérdésből. A végső szó az Alkotmánybíróságé. Normális esetben nem lenne jelentősége annak, hogy az OVB tagjainak többsége a kormányoldalhoz köthető, hiszen megbízatásuk szakmai (jogi) és nem politikai természetű. Csakhogy a civilben Marxot bújó elnök vezette testület vitáiban túl gyakran köszöntek vissza a nagypolitika érvei, s a választások idején kínosan sok, az ellenzék számára hátrányos döntését bírálta felül a független bíróság. Egy újabb intézmény azok aggasztóan hosszú sorában, amelyek alapos gyanúnk szerint nem mindig - éles helyzetben a legkevésbé - alkotmányos küldetésüket, a jog uralmát, hanem a gyurcsányi hatalmat szolgálják. A Medián felmérése szerint bár a közvetlen demokrácia alapintézményét, a népszavazást általános szkepszis övezi, a feltett kérdésekre válaszolók többsége hét igent mondana az ellenzéknek. Van tehát mitől tartania a baloldal vezérének. Nem lehet megjósolni az alkotmánybírák döntését (még akkor sem, ha a Horn-kormány egykor csúnyán felsült a testület előtt a földnépszavazás ügyében), de a megtagadott kérdések elleni fő érv, miszerint érintik a kormányprogramot, megalapozatlannak látszik. Nemcsak azért, mert e program eleve elrugaszkodott a választási ígéretektől, hanem mert a Fidesz által megtámadott lépések (vizitdíj, tandíj stb.) tételesen nem is szerepelnek benne. A koalíció népszavazásügyben időhúzásra játszik, ezzel a kezdeményezőnek is számolnia kellett. A kérdés csak az, az idő kinek dolgozik. A közvélemény kifárasztására törekvő, kirakategyeztetésekkel bűvészkedő, népszavazási ellenkampányában - alkotmányosan aggályos módon - közpénzek százmillióinak elköltésére készülő kormánynak? Vagy az ellenzéknek, amely a hónapok múlásával egyre inkább számolhat a költségvetéssel kizsigerelt társadalom elégedetlenségének felhajtóerejével? Akárhány kérdésben is voksolhatunk végül, a népszavazás újabb erőpróba lesz kormány és ellenzék, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között, politikai következményekkel. De van ennél komolyabb tét is: képesek vagyunk a közvetlen demokrácia eszközével befolyásolni a hatalmi cselekvést, vagy a népszavazás (is) halott alkotmányos joggá válik. A referendum értelmes politikai cselekvést kínálva alkotmányos mederben tarthatja a forrongó, a baranyai romák kétségbeesett akciója mögött is kitapintható szociális feszültséget. Ne feledjük: egy éve maga Gyurcsány jósolt éhséglázadást arra az esetre, ha kormánya a külső elvárásokhoz igazodva a megszorítások útjára lépne... TOLLHEGYEN Szolgálunk és kempingezünk ti Pti hát. György___________________________________________________ Azt kérdezte a kereszténydemokrata Latorczai János minap a kormány illetékesétől, meddig téliesítik az általuk alkotott „rendőrkempinget” a Parlamentnél. A snájdig erőszakszervezet ugyanis sátrakat állított fel a Parlament előtt, amit mostanában ne Kossuth, hanem Műveleti térnek tessék emlegetni. Latorczai arra is választ vár, mi a fészkes fenének vannak még mindig rendőrök az Országház előtt, amikor ott semmiféle helyzet nincs. Mennének haza a családjukhoz, a kandalló mellé, fokhagymás pirítást enni. Nem tudom, érzik-e, valami állandósult feszültséget akar fenntartani a hazában ez a dallamos járású, akkurátus miniszterelnök. A közpénzből finanszírozott magyar rendőrség ebben a pillanatban a Kossuth téren kempingezik. Hawaii van. Hogy jól érzik-e magukat a fiúk, arra nézve nincs hír, viszont legyünk biztosak, a mi adóforintjainkon fújják fel a gumimatracot. Hivatalos hírek szerint rendőreink pihennek és étkeznek az ország háza előtt. Szelídíti a történetet, hogy Gergényi (Viperás) Péter éppen a minap kapott valami nagyszabású vaskeresztet Demszky Gábor főpolgármestertől, akit amúgy, annak idején, az éppen aktuális kommunista rendőrség vert agyba-főbe, még a boldogult bolsevik érában. A jelek szerint azóta összejöttek. Vissza a rendőrkempinghez. Tényleg, hogyan képzeli el Viperás a jövőt? Hogy itt majd végleg lesátoroznak a nemzet Parlamentjének főterén? Halkan mondom, ez itt az ország házának a főtere, lehet itt rendőr, határőr, smasszer, bárki -férjen el még itt az ebből kimaradt magyar lakosság uszkve kilencvenkilenc százaléka is. Megértésüket kéri a szerző...