Magyar Nemzet, 2012. október (75. évfolyam, 269-298. szám)

2012-10-01 / 269. szám

M­IMS1 -ül H ü - ''I mmmmcm. cm. c mmm Józsa István elvesztette a fejét Az MSZP-s politikus megrángatta egy bizottság női főtanácsadójának haját Megrántotta egy főtanácsadó haját Józsa István MSZP-s képviselő a Malév-vizsgálóbi­­zottság ülésén az MNO.hu bir­tokába került jegyzőkönyv szerint. A lapunk által meg­kérdezett politikusok és civil szervezetek szerint a cseleke­det elfogadhatatlan és felhá­borító, a szocialista politikus­nak pedig ezek után nincs he­lye a közéletben. Józsa tagadja a tettlegességet, és egy poén­nal túl is tette magát rajta. _ Mizsf.i-Vona__________________ J ózsa István, az MSZP gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető­helyettese a Malév-vizsgálóbizott­­ság egy májusi ülésén rántotta meg Kubovicsné dr. Borbély Anett bizottsági főtanácsadó haját - szá­molt be az MNO.hu egy, a hírpor­tál birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva. A dokumentum sze­rint a 2012. május 16-i ülésen a szocialista képviselő hangosan vi­tatkozni kezdett a grémium elnö­kével, Varga Istvánnal. Józsa azt nehezményezte, hogy még nem hívták be a meghallgatásra váró, folyosón várakozó vendégeket. Varga Józsát ezután arra kérte, ül­jön le a helyére, majd közölte, hogy házszabályszerűen jártak el. Józsa ezt követően - a jegyzőkönyv sze­rint - a helyére menet megrántot­ta az elnök mellett ülő bizottsági főtanácsadó, Kubovicsné dr. Bor­bély Anett haját, aki feljajdult. A szocialista képviselő a jegy­zőkönyvben részletesen leírt ese­ményekkel ellentétben azt áhítot­ta: nem történt semmi rendelle­nesség. - Tény, hogy a kolléganő nagyon zavarban volt, ugyanis ő szakmailag tudta, hogy nekem van igazam, de beosztás szerint az elnök úr munkatársa - nyilatkoz­ta az MNO.hu-nak Józsa István. Az, hogy a jegyzőkönyv mégis tartalmazza a tettlegességet, sze­rinte félreértés lehet. Mint fogal­mazott, a bizottsági főtanácsadó azon jajdult fel, hogy súlyosan megsértették a házszabályt a ven­dégek kívül tartásával. Megjegyez­te, nagyon jó viszonyban van a kolléganőjével, „nagy kézű­ csóko­­lommal” van iránta. - Sem az Országgyűlésben, sem a bizottsági üléseken nincs helye ilyen sunyi és erőszakos vi­selkedésnek - reagált megkeresé­sünkre Bábiné Szottfried Gabriel­la. A Fidesz női tagozatának tagja szerint ez nem óvoda, ahol fiúk és lányok egymás haját húzgálják, hanem a döntéshozatal színtere, ahol komoly honatyák, honanyák és szakértők végzik a munkáju­kat. - Ez a cselekedet enyhén szólva is elfogadhatatlan - tette hozzá. Vadai Ágnes, az MSZP frakcióvezető-helyettese lapunk­nak azt nyilatkozta, nem tudja, hogy mi történt, eddig nem hal­lott az esetről. Megígérte azon­ban, hogy megkeresi az ügyben érintett képviselőt és tájékozódni fog. Hozzátette, természetesen el­utasítja a fizikai és a verbális erő­szak minden formáját. Fehér József a Magyar Köz­­tisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszer­vezetének volt főtitkára, a Szak­­szervezetek Együttműködési Fó­rumának alelnöke szerint elítélen­dő minden olyan cselekedet, amely tettlegességig fajul. - Nem ismerem a konkrét esetet, de ha valóban megtörtént, akkor az tűr­hetetlen és felháborító - véleke­dett az elnök. Fehér József úgy lát­ja, aki ilyen cselekedetet követ el, annak nincs helye a közéletben, a nyilvános bocsánatkérés pedig a minimum, amit Józsa Istvánnak meg kell tennie. - A képviselő magatartása ti­pikus bántalmazó viselkedés - mondta lapunknak Spronz Júlia, a nők elleni erőszakkal már régóta foglalkozó Patent Jogvédő Egye­sület jogsegély-szolgálatának ve­zetője. Hozzátette, a legtöbb bán­talmazó soha nem ismeri el a fizi­kai erőszakot, inkább úgy visel­kednek, mintha meg sem történt volna a cselekmény. - A nővédő szervezetek gyakran szembesül­nek azzal a problémával, hogy a bántalmazók tagadnak, és ha nin­csenek szemtanúk, akkor nem is lehet az esetet bizonyítani - ma­gyarázta Spronz Júlia. A Patent egyesület vezetője kitért arra is, hogyha a bántalmazó esetleg elis­meri a tettlegességet, akkor is szá­mos indokot, kifogást hoz fel a mentségére, például azzal érvel, hogy a másik fél olyat mondott, úgy nézett, esetleg úgy viselke­dett, hogy kiprovokálta az erősza­kot. A szakember hangsúlyozta, a többdiplomás, művelt, magas po­zícióban lévő bántalmazók ponto­san ugyanolyan viselkedést pro­dukálnak, mint az egzisztenciális gondokkal naponta szembesülő bántalmazók. Józsa István azt üzente kolléganőjének (a képen nem ő látható), hogy­­nagy kézit csókolom" fotó: székelyhídi Balázs Braun már egy éve szocialista Boros Imre közgazdász szerint a jegybank politikailag elkötelezett Folytatás az 1. oldalról­­­­ A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) Bartha Ferenc elnöksége óta nem sikerült olyan vezetőséget felállítani, amelyik teljesítette vol­na azt az - egyébként a bank alap­szabályában is rögzített - felada­tot, hogy a kormány politikájával együtt kell működni. Sajnos ami­kor az országnak nemzeti kormá­nya van, akkor megfigyelhető, hogy az MNB az ellenzékkel ját­szik össze annak érdekében, hogy ellenlábas külföldi gazdasági, illet­ve politikai erőknek juttassanak ki bizalmas információkat, és így támadják például az államkötvé­nyeket vagy a forintot - mondta a szakértő. Ismeretes, múlt csütörtökön la­punk elsőként számolt be róla, hogy Braun Róbert belépett az MSZP III. kerületi szervezetébe. A tanácsadó még aznap bejelentette felmondását a jegybanknál, bár to­vábbra is hangoztatta, hogy nem jelent összeférhetetlenséget a két szerepvállalás. Azt viszont tagadta a Lánchíd Rádiónak, hogy Mes­­terházy Attila pártelnöknek is ta­nácsadója lett volna, ahogy arról az Index korábban hírt adott. Szerinte „csak beszélgettek”, egyebek mel­lett például a jólét közgazdaságta­náról, de a találkozók során olyan téma nem került szóba, amiről előtte Simor Andrással beszélt. Noha az MSZP korábban több­ször is bírálta a kormányt a jegy­bank függetlenségének megsérté­se miatt, a párt képviselői most mégis hallgatnak az ügyről. Török Zsolt megkeresésünkre nem volt hajlandó beszélni Braun Róbert párttagságáról, de a párt szombati választmányi ülése után Mester­­házy Attila is mindössze annyit válaszolt a véleményét firtató kér­désre: „butaságokat hadd ne kom­mentáljak”. Ma egyébként az Országgyű­lésben is szó lesz a botrányról. Sel­­meczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pénteken jelentette be, hogy hét­főn a frakció kérdőre vonja Simor Andrást, hogy kiderüljön, „mióta tartja az MSZP befolyása alatt a Magyar Nemzeti Bankot”. Mesterházy Attila és Török Zsolt butaságnak tartja, hogy foglalkoznak Braun párttagságával fotó: MÁTÉ PÉTER 2012. október 1., hétfőBelföld üz­­emzet : Szilágyi Richard A mai napon többek között döntés várható a kormány munkahelyvédelmi akciótervében foglaltak megvalósítását célzó tör­vénymódosító javaslatokról, vala­mint a kisadózó vállalkozások téte­les adójáról és a kisvállalati adóról szóló indítványról. A képviselők rendezhetik azt a - kormányzat ré­széről technikai hibaként leírt - jogalkotási problémát, amely alap­ján közel háromezer ember özvegyi ellátása csökkent volna. A kora esti órákban Navracsics Tibor közigaz­gatási és igazságügyi miniszter nemzetgazdasági szempontból ki­emelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsítását célzó javaslatáról kezdődik általános vi­ta, majd Lázár János alkotmány­módosító indítványának részletes vitája következhet. A Miniszterel­nökséget vezető államtitkár az alaptörvénybe foglalná, hogy sar­kalatos törvény rögzíti a választá­sokon az ajánlás, a szavazás és a je­löltként indulás lehetőségét. Kedden kezdi meg az Ország­­gyűlés a 2011-es zárszámadás vi­táját, de lezárhatják a választási el­járásról szóló, előző hétről elna­polt előterjesztésének általános vi­táját is. Ez az indítvány tartalmaz­za a választójog előzetes regisztrá­cióhoz kötését, továbbá az ajánló­szelvények rendszerének meg­szüntetését és a kampányctand el­törlését. Szerdán az új Ptk. általá­nos vitáját folytatja le a Ház, ezút­tal az első, a második, a negyedik és a hetedik könyvekről mondhat­ják el a véleményüket a képvise­lők, legfeljebb 20 perces felszólalá­sok keretében. ■ SPORTCÉLÚ MÓDOSÍTÁS: A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott egyik módosító indít­vány 20 milliárd forintra emelné az önkormányzatoknak ingyene­sen átruházható állami vagyontár­gyak értékét. A fideszes Babák Mi­hály által benyújtott módosító ja­vaslat többek között azt célozza, hogy a MÁV Zrt. könyveiben lévő például sportingatlanok minél na­gyobb számban kerülhessenek az önkormányzatokhoz. A nemzeti vagyonkezelőnél a korábbinak többszörösére nőtt az önkor­mányzati igénylések száma és ér­téke. (MTI) ■hmbhnmnhhmhhmhmmhhmmi Rendezik az özvegyi nyugdíjak ügyét A héten ismét háromnapos ülést tart az Országgyűlés: a képviselők ma döntenek a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő tör­vényjavaslatról, holnap lezárhatják a választási eljárásról szóló in­dítvány általános vitáját, szerdán pedig folytathatják az új polgári törvénykönyv (Ptk.) körüli érvek és ellenérvek ütköztetését. ÁTALAKUL A LEVÉLTÁRI RENDSZER. Ma lép hatályba a levéltári törvény má­jusban elfogadott módosítása, amely egyebek mellett határoz arról, hogy az egykori állampárt, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteinek iratai a Politi­katörténeti Intézet levéltárából a Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba kerüljön. A megyei levéltárak intézményi önálló­sága a módosítás által egyébként megszűnik, a közfeladat-ellátás tartalmi ele­mei azonban nem változnak Szintén megszűnik a kutatási engedélyeket ed­dig kiadó levéltári kutatási kuratórium is, az engedélyeket az Ál­lam­biztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetője adhatja ki ezután. (MTI) Simicskó István váltja Czene Attilát Folytatás az 1. oldalról­­­­ Czene Attilára továbbra is nagy szükség van a magyar sportélet vezetésében, ám az ő jelenlegi tisztségével járó feladatokat in­kább aktív politikusra szeretnénk átruházni - mondta a tárcaveze­tő. Úgy tudjuk, hogy a volt állam­titkár várhatóan a Magyar Olim­piai Bizottságnál folytatja pálya­futását. Simicskó távozásával felszaba­dul a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkári posztja. - Az ő utódlásával kap­csolatban sokkal bonyolultabb a helyzet - hangsúlyozta kormány­zati forrásunk, hozzátéve: tovább­ra sem dőlt el, hogy ki lesz a hon­védelmi tárca új parlamenti ál­lamtitkára. Kérdésünkre megerő­sítette, több név is felmerült Hen­­de Csaba miniszter környezeté­ben az elmúlt hetekben. Úgy tudjuk, hogy az új állam­titkárt mindenképp a Fidesz adja (Simicskót 2010-ben a KDNP je­lölte), az érintettek mindegyike - Mátrai Márta, Ágh Péter, Csampa Zsolt, Kocsis Máté és Vargha Ta­más - pedig tagja a parlament honvédelmi és rendészeti bizott­ságának is. Az egyik érintett fi­­deszes politikus munkatársunk­nak azt is elmondta, hogy már a szeptember eleji sárvári frakció­ülésen elkezdődtek a puhatolózó megbeszélések, de úgy tudja, konkrét felkérést még egyik kép­viselő sem kapott. Czene Attila a Magyar Olimpiai Bizottságnál folytathatja FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN

Next