Magyar Nemzet, 2012. november (75. évfolyam, 299-327. szám)
2012-11-06 / 303. szám
Nem lehet önfinanszírozó a felsőoktatás Princzinger Péter: Szó sincs a pedagógusok terheinek növeléséről 2013 őszétől kezdve minden pedagógusnak, iskolaigazgatónak és intézménynek ötévente át kell esnie külső szakmai ellenőrzésen, amelyet speciálisan erre a célra kiképzett szakértők végeznek majd - mondta lapunknak az Oktatási Hivatal elnöke. Princzinger Péter szerint a vizsgálatok nem minősülnek ugyan hatósági eljárásnak, de akár munkáltatói döntések is múlhatnak rajtuk. Kitért arra is, hogy teljes mértékben önfenntartó felsőoktatás nem létezhet. Biszikás Adrienn______________________ „Tanév itt kezdődik” című tanévnyitó konferencián tartott előadásában hangsúlyozta, hogy felélesztenék a tetszhalott állapotban lévő szakfelügyeleti rendszert. Mikor indul és hogy zajlik majd a tanárok munkájának ellenőrzése? - Nem valami forradalmian új intézmény bevezetéséről van szó, hanem a nagyjából mindenki számára ismert, korábbi tanfelügyelet újraértelmezéséről. A kormányzatnak a választáskor az egyik legmarkánsabb programpontja volt, hogy a köznevelési intézmények nem működhetnek külső szakmai kontroll nélkül. A rendszer megújításának lényege az, hogy a kifejezetten erre a feladatra kiképzett szakértők bizonyos időközönként látogassanak el az iskolákba, látogassanak meg tanórákat is. Az ellenőrzés három pillérből - a pedagógusok, az intézményvezetők és az intézmények vizsgálatából fog állni. A cél mindhárom esetben az, hogy kiderüljön, sikerül-e elérni a pedagógus, illetve az intézmény által kitűzött pedagógiai célokat. Több mint emlékeztető - Milyen időközönként várhatók a vizsgálatok? - Nem folyamatos szakmai kontrollról, hanem eseti látogatásokról van szó: ötévenként mindenkinek át kellene esnie szakmai ellenőrzésen. - Kikből lehetnek szakértők? Szükség lesz speciális képesítésre? - A közoktatási szakértői tevékenység két leginkább kiforrott területe a tanügyigazgatás és a szervezetfejlesztés. Speciálisan pedagógiai értékelésre kiképzett szakembereket nem tartunk nyilván, ilyen „szakmai orientáció” jelen pillanatban jogilag nem létezik. A most működő szakértői tevékenységnek ráadásul minőségbiztosítása sincs, hiszen senki nem értékeli a szakértők munkáját sem. Az új rendszerben éppen ezért kizárólag olyanok vehetnek részt az ellenőrzésben, akik elvégzik az Oktatási Hivatal (OH) által kifejezetten ebből a célból akkreditált továbbképzési programot. Fontos kritérium lesz, hogy a szakértő folyamatosan tovább képezze magát, ezt igazolja is, és ne essen ki a gyakorlatból. Ezért csak azok maradhatnak a rendszerben, akik évente minimum négy vizsgálat lefolytatásában, illetve pedagógusminősítő eljárásban közreműködnek. Maga az ellenőrzés egyébként úgy fog kinézni, hogy a kormányhivatalok oktatási főosztályai által elkészített ellenőrzési terv mentén a kormányhivatal által kirendelt szakértők végzik el az iskola- és óralátogatásokat, amelyeknek tipikus esetben egy nap alatt le kell folyniuk. Az intézményvezetők és intézmények vizsgálata egyidejűleg is elvégezhető. - Lesz központi szempontrendszer, amit minden iskolára és pedagógusra alkalmazni kell, vagy személyre szabják a vizsgálatokat? - Jelenleg készül az a módszertan, illetve az a bírálati és szempontrendszer, aminek a használatára első körben mintegy két tucat szakértőt fogunk kiképezni. Ekkor következik az a tesztelési időszak, amikor az ő munkájukat „élesben”, iskolai környezetben kipróbáljuk, majd a szükséges korrekciók után összeállítjuk a véglegesített szakértői képzési programot. Ezeken a képzéseken a tervek szerint jövő nyáron nagyjából ezren vesznek majd részt, az értékelések „üzemszerű” indítását pedig 2013 őszére tervezzük. - Szankciókra is számítsanak a tanárok, vagy csak jelzésértékű dokumentáció készül? Elképzelhető például, hogy a gyengén teljesítő pedagógus elveszítse az állását? - A kiállított szakvélemény több egy puszta emlékeztetőnél, de közvetlen munkajogi jogkövetkezményekkel nem jár. A levont következtetések hasznosak a tanárnak, az igazgatónak, valamint a fenntartónak, és figyelembe lehet őket venni például a pedagógus-életpályamodell minősítéseinél vagy az intézmény pedagógus-továbbképzési programjának tervezésénél. Természetesen nem az a cél, hogy a vizsgálatok valamiféle retorzió alapját képező dokumentációval szolgáljanak, hanem az, hogy mind a tanár, mind az intézményvezető visszajelzéseket kapjon a munkájáról. Persze álszentség lenne elhallgatni, hogy a markánsan negatív eredmények a pedagógus előmenetelét illetően a minősítési eljárásokban vagy munkáltatói döntéseknél is figyelembe jöhetnek, de maga a rendszer nem ezért jön létre. Térjünk át egy másik, nagyon fontos változásra, a hallgatói ösztöndíjszerződések bevezetésére. A beiratkozott gólyák 90 százaléka aláírta a megállapodást, de elég magas, hat százalék feletti azok aránya, akik a sikeres felvételi ellenére úgy döntöttek, hogy mégsem kezdik meg tanulmányaikat. Önnek mit üzennek ezek a számok? Elégedett? - A kérdést nem az elégedettség vagy az elégedetlenség oldaláról ragadnám meg. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyáltalán nem vagyok meglepődve. Amikor a szeptemberben elindult szemeszterre felvett hallgatók februárban benyújtották a jelentkezésüket, ismerték az ösztöndíjszerződés konstrukcióját és a feltételeket is. A jelentkezési adatok feldolgozásakor már láthattuk, hogy minden riogatás ellenére népszerűek maradtak azok a szakok, ahol akár lényeges is lehetett volna a jelentkezők számának visszaesése - például az orvosképzésben vagy a mesterszintű műszaki képzések területén -, ha az állami ösztöndíjszerződés komoly visszatartó erőt jelentett volna. Ez pedig előre vetítette, hogy drámai fordulat a szerződések aláírásánál sem várható, így is lett, a hallgatók túlnyomó része vállalta a feltételeket. - Akinek szűkösek az anyagi lehetőségei, annak nemigen volt más választása. Nem beszélve a támogatott hallgatói helyek körének szűküléséről. - A mi álláspontunk szerint hamisak és félrevezetők azok az értelmezések, amelyek úgy szólnak, hogy egyoldalú a szerződés. Nem igaz, hogy csak a hallgatónak vannak kötelezettségei, hiszen az állam vállalja, hogy a hallgató képzési költségeit megtéríti az intézménynek. Ami pedig a támogatott hallgatói férőhelyek számát és elosztását illeti, 2012-ben lényegében annyi történt, hogy a keretszámok elosztásában a korábbinál sokkal határozottabb lett az oktatásirányítás. Az elmúlt két évtizedben az volt jellemző, hogy az intézmények minden évben többé-kevésbé ugyanannyi támogatott férőhelyet „kaptak” az egyes képzési területekre, mint az azt megelőző évben. Az én fogalmaim szerint erre nehéz lenne azt mondani, hogy ez egyáltalán tervezés volt. Az idén viszont a kormány egyértelműen letette a voksát bizonyos képzési területek mellett, és azokra a szakokra koncentrálja az egyébként korlátozottan rendelkezésre álló forrásokat, amelyek az oktatáspolitika megítélése szerint inkább szolgálják a gazdasági versenyképességet, mint más szakok. Én nem dramatizálom a helyzetet. Annál is inkább, mert a felvételi eredmények alapján mindenki láthatta, hogy „nem haltak meg” azok a képzések, amelyekre a korábbinál kevesebb ösztöndíjas hallgatót vettünk fel, hanem növekedett az önköltséges hallgatók belső aránya. Paradigmaváltás - Gondolja, hogy akár teljes mértékben önfinanszírozóvá válhat a felsőoktatás? Teljes mértékben nem lehet önfinanszírozó, de nem is kell annak lennie, hiszen vannak bizonyos szakok és kutatási területek, amelyek finanszírozása az állam első rendű érdeke, illetve amelyek felvevőpiaca nem elég erős ahhoz, hogy arra támaszkodva fenn tudnák tartani magukat. Gondoljunk például a pedagógusokra, a közszolgálatban munkát vállalókra vagy egyes különleges, kis létszámban képzett elit szakmai csoportokra! Emellett pedig az ágazat egy egészen kiterjedt részéről a következőkben ki fog derülni, hogy el tudja tartani saját magát, hiszen az intézmények az elmúlt húsz évben megtanultak piacokat szerezni, és ezeken a piacokon érvényesülni. Az az oktatáspolitikai paradigma, hogy minden intézmény, „bármi áron” növelje a hallgatóinak létszámát, egyértelműen véget ért. Amikor már nem a tömegesítés az elsőrendű cél, értelemszerű, hogy a finanszírozás logikájában megjelenjenek a teljesítménymutatók. A rektori konferencia az intézmények bevételeinek növelése érdekében azt javasolja a kormánynak, hogy az egyetemek és főiskolák kiterjedt gazdasági tevékenységet folytathassanak. Támogatható módja lehet ez az önfenntartásnak? - Az egyetem klasszikus funkciói a szakemberképzés, a saját tudományos utánpótlásának kitermelése, és a korábban felhalmozott tudás gyarapítása, fejlesztése. Emellett azonban ma már van egy negyedik funkció is: a felsőoktatásnak szolgáltatásokat kell nyújtania, mégpedig nem csupán a hallgatóinak, hanem a társadalmi partnereknek is. Ez nem újdonság, hanem tényhelyzet: az intézmények egyre több szállal kötődnek a gazdasági környezetükhöz, részben maguk termelik meg működésük gazdasági alapjait. A javaslattal tehát vitatkozni nemigen lehet. - Egy pillanatra visszatérve a hallgatói szerződésekre: ki és hogyan ellenőrzi majd, hogy teljesítik-e az előírt munkavállalási feltételeket? - A felsőoktatási információs rendszer egyik modulja a diplomás pályakövető rendszer, a végzett hallgatók további karrierútját ebben követjük. A mai megoldás - ami egyelőre összesített adatokat produkál, mégpedig az intézmények, és nem a hallgatók egyéni teljesítményéről - lényege az, hogy intézményi felmérésekből, illetve az adóhatóság információiból és a társadalombiztosítási adatokból következtetünk arra, mikor, hol bukkannak fel a munkaerőpiacon a végzettek. Ezt a rendszert azonban ki kell egészíteni és tovább kell fejleszteni. Az biztos, hogy a hallgatói jogviszony fennállása alatt az Oktatási Hivatal feladata az ösztöndíjszerződésekkel kapcsolatos teljes körű ügyintézés. Hogy a diploma kiadása utáni nyomon követés az Oktatási Hivatal vagy a NAV feladata lesz, arról még folynak a szakmai egyeztetések. Álvita - A pedagógus-életpályamodell elhalasztása az elmúlt hetek egyik legnagyobb sajtóvisszhangját váltotta ki. A szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőzve követelnek béremelést, és attól tartanak, hogy a fizetésemelés csúszása ellenére a munkaterhek változása mégis időben életbe lép. Elképzelhetőnek tartja, hogy a jogszabály e két passzusát egymástól függetlenül vezessék be? Érzékeny kérdés, hiszen, ami az időzítést illeti, a költségvetési helyzet által messzemenően meghatározott politikai döntésről van szó. A véleményem viszont az, hogy az úgynevezett óraszámemelés és a bérrendezés összekapcsolása, és az ekörül elmérgesedett vita bizonyos értelemben álvita. Mégpedig azért, mert a változás nem abban áll, hogy a tanároknak egy jogszabályban meghatározott időponttól kezdve, varázsütésre többet kellene dolgozniuk. Induljunk ki onnan, hogy a pedagógusoknak - jelenleg is - ugyanúgy heti 40 óra a kötelező munkaidejük, mint bármely más magyar munkavállalónak. Akik eddig úgy gondolták, hogy a 22 kötelezően megtartott tanóra után kapják a fizetésüket, és ennél többet kizárólag béremelés ellenében hajlandók dolgozni, nos, az ő helyzetükre valóban érvényes lehet a közbeszédben elterjedt, keserű mellékízű óraszámemelés kifejezés. Szerintem viszont ez a pedagógustársadalomnak csak egy szűk rétege, a túlnyomó többség pedig ma is lényegesen többet dolgozik a törvényi minimumnál, és az életpályamodell hatálybalépésével sem növekednek meg a terhek. Az újdonság ugyanis abban áll, hogy eddig a pedagóguson a 40-ből 22 órát lehetett tételesen számon kérni, most meg majd 32 óráról kell számot adnia. De a „plusz tízben” ugyanúgy benne van az órákra való felkészülésre, a dolgozatok kijavítására, az adminisztrációs feladatokra fordított idő, mint eddig. Nem beszélve a szakköri foglalkozásokra, illetve a tanórán kívüli tevékenységekre fordított időről, amelynek nem feltétlenül az iskola kerítésén belül kell eltelnie, de nyilvánvalóan az oktatásinevelési program kereteibe kell illeszkednie. Mindannyiunknak ahhoz fűződik elsőrendű érdeke, hogy a gyermekeinkkel a pedagógusok az iskolában töltött idő minél nagyobb hányadában pedagógiailag szakszerűen és gondosan megtervezett, értékes munkával foglalkozzanak. Ez fejeződik ki a 32 órás szabály néven elhíresült új rendelkezésben. Ettől az én megítélésem szerint elválasztható az a kérdés, hogy mikortól indulnak az életpályamodell egyes fokozataihoz kapcsolódó minősítési eljárások, és az azokkal összefüggő bérrendezés. Természetesen az lenne a szerencsés, ha ez a húsz éve várt szakmapolitikai intézkedés az oktatás hagyományos, ciklikus ritmusához illeszkedően egy tanév, mégpedig a 2013/2014-es tanév kezdetére esne. Az érdekvédők fellépésében én ennek a két, alapvetően szakmai gyökerű, de nyilván anyagi konzekvenciákkal is járó ügynek az összekeveredését - ha csípősebben akarok fogalmazni: öszszemosását - vélem felismerni. Úgy érzem, sajnos ezek a kérdések is átcsúsztak a józan szakmai kommunikáció területéről a politikai misztikum világába. A Princzinger Péter A köznevelési intézmények nem működhetnek külső szakmai kontroll nélkül FOTÓ: SZÉKELYHÍDI BALÁZS 2012. november 6., keddLátó-Tér • Masar ssinzii