Magyar Nemzet, 2015. január (78. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-31 / 26. szám

20 Magazin 2015. január 31., szombat é­fti Folytatás a 17. oldalról - Pontosan tisztában voltak azzal, ki az uzsorás? - A hét-nyolc éves gyerekek olyan dolgokkal is tisztában voltak, hogy hány százalékot tesz rá a kölcsönre az uzsorás. A számokhoz, a pénzhez ezek a cigány gyerekek jobban értenek, mint a magyarok. Jel­lemző, hogy a magyar családok szendvicset csomagolnak a gyereknek, a cigányok inkább pénzt adnak, hogy vegye meg. Főleg a fiúk zsenik matekból, vág az eszük., - Mások viszont arról számolnak be, hogy alapvető­ dolgokra, a fog­mosásra is meg kell tanítani a hátrányos helyzetű gyerekek némelyikét, hogy nem értik például a szám és a számosság fogalmát, vagyis hogy mi a különbség tíz busz és a tízes busz között. Ilyen alapvető hiányosságok­kal nem találkozott?­­ De, a csoportban lévő gyerekeknek alapfogalmakat kellett megta­nítani, nem értették olyan szavaknak a jelentését, mint körül, mögött, mellett. Az alapvető higiéniával sincsenek tisztában. Motiválni kellett őket, első körben ezt úgy lehet legkönnyebben, ha valamit ingyen adsz. A foglalkozásokra mindig hoztunk teát, süteményt, s beszélgettünk, a gyerekek jól érezték magukat. Mindössze egy magyar kislány járt a cso­portba, ő otthonról semmilyen előítéletet nem hozott magával, mindig próbált közeledni a többiekhez, melléjük ült. De a többiek ezt nem en­gedték, mindig otthagyták. Kérdeztem őket, miért csinálják ezt, mire egy 13 éves cigány lány azt válaszolta: azért, mert nem közénk való. - Vannak ők, és vagyunk mi? - A gyerekek között arra jöttem rá, hogy azok a magyar gyerekek, akiknek nincs rossz tapasztalatuk cigányokkal, nem is tesznek különb­séget, ugyanúgy közelítenek a romákhoz, mint bárki máshoz. Nem mondom, hogy nem létezik előítélet, de összességében mégis ez a ta­pasztalat. A cigányok közül sokan viszont már engem, félcigányt sem fogadtak be. Ha nő vagy, akkor aztán különösen. Engem romungricá­­nak neveznek; ha fiúnak születek, inkább elfogadnának. Ez erős tör­vény köztük, köztünk. Az utcán is általában a cigány férfi megy elöl, a nő másodrangú. Otthon viszont megfordul a dolog: matriarchális a rendszer, csak ezt nem mutatják kifelé. - Sok vita folyik a szegregációról. Mi a véleménye a mindenáron való integrációról? - Kivitelezhetetlen. Ha egy nagyon rossz közösségből érkező cigány gyereket beteszünk színmagyar közegbe, akkor nem fog ordítani, látja, hogy itt mások a normák. Ha viszont többen vannak, akkor lerombol­ják a közösséget. Úgy menne az integráció, ha egyenként lehetne beil­leszteni őket az osztályokba, de ez nyilván nem kivitelezhető minden­hol. A speciális iskolában fordítottak voltak az arányok; hozzáteszem, az az egy-két magyar gyerek is vásott lett, megértették, hogy akkor ma­radnak fent, ha ők rúgnak nagyobbat. Erőszakkal nem tudsz integrálni. Nagyon sok roma szülő kifejezetten olyan iskolába akarja adni a gyere­két, ahol sok a cigány. Aki gazdálkodik, rendbe rakja a házát, elmegy dolgozni, azt gyakran lenézik, kiközösítik. A Sáros utcában is él egy ilyen tisztes család, nyolc éve várnak jobb állapotú szociális bérlakásra a város másik részén, most talán megkapják. - Amikor játszottak, a vajdának volt tekintélye? - Megparancsoltam, hogy a vajda ítéletét fogadják el. Akit képlete­sen megbüntetett, annak végre kellett hajtania az ítéletet, esetünkben például tíz fekvőtámaszt. De mégiscsak az uzsorás az igazán menő! Ő a szemükben nem rossz ember, jön a fényes, nagy autójával, rengeteg aranyat visel, emberei vannak, a gyerekek meg ilyenek akarnak lenni. A mama ötven éve azt sem tudta, hogy létezik olyan szó, hogy uzsora. Ak­koriban az volt érték, hogy valaki megállapodjon, legyen háza. Ők an­nak idején vándoroltak, teknőket, kanalakat készítettek, s eladták őket. Télre bevackolták magukat valahova, aztán mentek tovább. 1976-ban telepedtek meg Soltvadkerten. Ő csináltatott a városban először olyan lovas kocsit, amelynek gumikereke volt. - Mi okozta a változást, miért változott meg az értékrend? - A mama erre mindig azt mondta, hogy ma már minden műanyag­ból van. Nem kellenek a teknők, de a gyárak sem, minden bezárt, nincs már igény a kézműves termékekre. Ha ma valami tönkremegy, eldob­juk, veszünk helyette másikat. Nem is viszi tovább senki a régi szakmá­kat, a hagyományos szerszámokkal senki sem dolgozik, a betanított munkások sem kellenek. - Az előbb a parancs szót használta... - Következetesnek és keménynek kell lenni. Hihetetlen türelem szükséges. Aki csak ordítozik, akiben nem látnak biztonságot, valódi erőt, arra nem hallgatnak. Egyszer sem szabad tévedni, s túl közel sem engedheted őket magadhoz, mert utána nincs szavad. Nehéz megtalál­ni, hogy hol van éppen a határ. Az egyik kislánynak rendszeresen verte az apja az anyját. Megkérdeztük, miért hagyjátok, ott vagytok még nyolcan. Azt felelte, hadd verje csak, ha hagyja magát. Az alkoholista apja pártjára állt a gyerek, mert ő az erős. - Fel lehetett kelteni akár játékosan a kultúra iránti érdeklődést? - Amikor elindítottam nekik A csodaszarvas regéjét, az érdekelte őket. A népzene tetszett nekik, de leginkább szappanoperákat néznek, olyasmi érdekli őket, kinek milyen szép a haja, mennyire van kifestve, és mennyire gazdag. Nézik nyolcan-tízen a kis putriban a brazil soroza­tot, aztán ha vége, átkapcsolnak a Nóta Tv-re. - Pozitív példaképeket követnek? - Egyetlen olyan cigány vezetőről tudok, aki kifejezetten a cigányok számára is példaképpé tudott válni: a cserdi polgármester. Az a gyako­ri, hogy ha valaki másként gondolkodik, előre próbál lépni, arra azt mondják, kezd túl magyaros lenni. - Ez pejoratív kifejezés? - Egyértelműen negatív kifejezés. Az elmúlt néhány évtized eredménye, hogy lenézik azt, aki dolgozik. Borsodban az egyik cigány család csi­nált egy kiskertet, vetett burgonyát, magokat. Először csak kinevették a szomszédok, aztán már direkt le is törték a hajtásokat. Tény, na­gyon nehéz kicsiben gazdálkodni, drága a takar­mány. Ha az asztalra nem kerül kenyér, a ma­lacnak sem lesz eleség. - Nem fejtette ki az előbb, miért érdeklődik a cigány közélet és a politika iránt... - Kérdés, mit nevezünk politizálásnak. Ilyen típus vagyok. Ott kezdődött, hogy a gyerekek kegyetlenül tetvesek voltak az iskolában. A szü­lők nem vették meg az irtószert, fertőzték egy­mást. Akartam szerezni ingyen vegyszert, de ezt már nem lehet úgy, mint régen. Még rühvel is találkoztam, a húsáig ki volt marva a gyerek bő­re, ez legalább féléves fertőzöttséget jelent. Elju­tottam az Országos Roma Önkormányzat egyik vezetőjéhez, aki meg­ígérte, elintéz mindent, küld majd a szükséges szerekből. Azóta is küldi persze. Akkor kezdtem igazán gondolkodni, vajon mi mehet fent a ci­gánypolitikában. Éreztem, hogy valami nagyon nem működik, hogy bár a címeket kiosztják, valamiért mégis egyre mélyebbre süllyed a cigány­ság. Persze amikor ennek kezdtem hangot adni, egyre több ellenséget szereztem. Ha azt a pénzt lepakolnák valahová, amelyet 25 év alatt az úgynevezett integrációra költöttek, napokig nem lehetne talicskával sem elhordani. Ki kell mondani: érdek, hogy legyenek nagyon szegény cigány emberek, akikért papíron küzdhetnek az egyre gazdagabb ci­gány vezetők. Ha nem lennének az előbbiek, nem lenne szükség utób­biakra sem. - Min kellene változtatni? - Ott kezdődik, hogy fel kellene számolni az uzsorát... - Ennek érdekében történtek lépések az elmúlt néhány évben. - Az­ a baj, hogy ha lecsukják az uzsorást, a családja csinálja tovább. Az adósságból nem lehet kiszabadulni, a járandóságok eleve nem a csa­lád kezébe kerülnek. Mindig halmozódik a tartozás, sőt, ha tisztázni tudná magát az adós, az uzsorás nem fogja elfogadni a teljes összeget, mert neki az az érdeke, hogy a tartozás örökre fennmaradjon. Emellett a kisebbségi önkormányzati rendszert is újra kellene gondolni, vagyis ha már fenntartjuk, akkor legalább kezdeni kellene vele valamit. - Az állítólag a cigányság érdekében fellépő úgynevezett jogvédő szer­vezetekről mi a véleménye? - Többek között ezeknek a megjelenésével romlott el minden. Én­­ezt úgy nevezem, hogy a Mohácsi-vész. Valójában Mohácsi Viktó­­riáékra gondolok, akik elkezdték kiokosítani a cigányokat. De nem ám akárhogyan, megtanították nekik például, hogyan lehet a gyerekek után vagy a gyerekek családon belüli örökbefogadásával minél több pénzt felvenni az államtól! A másik az ápolási segély. Hirtelen nagyon sokan lettek betegek, akiket ápolni kell. Elkezdődtek a feljelentések, mert a tanár, ne adj’ isten!, odasózott kicsit a gyereknek, aztán mind­járt lehetett­ kiabálni, hogy ez azért van, mert cigány, ez diszkriminá­ció! Ezt a szót, hogy diszkrimináció, hihetetlen gyorsasággal megta­nulták, miközben alapfogalmakkal nincsenek tisztában. Mohácsiék színre lépése óta ennyire hevesek a magyar-cigány ellentétek, a ro­mák közül sokan elhiszik, hogy a többség tehet arról, hogy ők ilyen rossz sorban élnek. - A hátrányos helyzetű gyerekek nagyobb számban történő kollégiu­mi elhelyezését támogatná? - Régi, Klebelsberg idejéből ismert megoldás, hogy a kollégiumok fontos szerepet töltenek be az oktatásban, nevelésben. Ezt ma már bő­víteni lehet, és akár gyermekvédelmi funkciót is kaphat adott esetben, mint Kiskunhalason. Hétfőtől péntekig biztos körülményeket, tisztál­kodási lehetőséget, étkezést kapnak a gyerekek, elkerülhetők az iskolai hiányzások. Úgy is fordíthatom a kérdést, hogy a szülőknek nincs gondjuk a gyerekre, csak hét végén, miközben a családi pótlékot ugyanúgy megkapják. Ci­gány és magyar gyerekek együtt lehetnének, hiszen a mélyszegénység nem csak a romákat sújtja. A kötelező óvodáztatás bevezetését is kifejezetten támogatom, ugyanazért, mint a kollégiumokat.­­ Ha ma Budapesten egy megfelelő végzett­séggel rendelkező, tisztességes cigány ember bol­dogulni akar, milyen hátrányt szenved el amiatt, hogy cigány? - Akkor szenved el igazán hátrányt, ha hi­bázik. Akkor mindjárt a szemére vetik, hogy cigány. De ki nem hibázik az élete során? A többségi társadalom tagjai egymással megbo­­csátóbbak. - Ha már nyíltan beszélünk, fokozzuk még egy ténymegállapítással! Bár összességében egy­re kevesebb a gyilkosság Magyarországon, az el­múlt években sajnos sok olyan emberöléses rab­lás történt, amelynek a brutalitása sokkolta az országot. Tucatnyi esetet fel tudnánk sorolni az ároktői banda rémtetteitől a cibakházi plébános meggyilkolásáig. Ezeknek a bűncselekményeknek az áldozatai elképesztő szenvedésen mentek keresztül, mire meghaltak, s minden esetben az de­rült ki, hogy az elkövető cigány. Mi ennek a brutalitásnak az oka? - Gondoljunk bele, honnan érkeznek az elkövetők! Ezeket a gyere­keket, akikből az elkövetők lesznek, eleve betegként kezeljük, s nem azért, mert hülyének születtek, hanem mert a családjuk nem adta meg nekik azt, amit kellett volna. Felnőtt egy új generáció, kitermelte a tár­sadalom ezt a réteget. Ezért is lenne jó a kollégium, ahol talán az utol­só pillanatban még jó irányba lehet fordítani a fiatalok sorsát. Gond, hogy nem beszélhetünk nyíltan. Kiskunhalason kimentünk az egyik problémás területre, amely inkább szeméttelep, mint lakóhely: elké­pesztő állapotokkal találkoztunk, döglött patkányok hevertek a házak körül, emberi ürüléket kellett kerülgetni. A kollégák el is neveztek a szemétdomb királynőjének. Utólag kitettem egy videót a látottakról a Facebookra, s nem nyilvános posztomban annyit írtam alá - cigány származású emberként -, hogy a kolompárok a legalja. Ott tartunk, hogy erre a bejegyzésemre hivatkozva elbocsátottak a hivataltól. A hie­rarchikus rendszerünkről a többségi társadalom keveset tud. A cigá­nyok nem egyformák. Én nem tudok azonosulni a kolompár cigányok életmódjával. A posztban szereplő Kolompárék ékes bizonyítéka en­nek. De ha egyszer ez az igazság, miért ne mondhatnánk ki, hogy ennél már nincs alább?! „Ha egy nagyon rossz közösségből érkező cigány gyereket beteszünk színmagyar közegbe, akkor nem fog ordítani, látja, hogy itt mások a normák. Ha viszont többen vannak, akkor lerombolják a közösséget.” |­O­T­Ó : V­É­G­H LÁSZLÓ Márton Szilvia szerint amelyik cigány gazdálkodik, rendbe rakja a házát, elmegy dolgozni, azt gyakran lenézik, kiközösítik a társai Mohácsi-vész

Next