Magyar Nemzet, 2016. szeptember (79. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-14 / 216. szám
Közérdek és magánalku Egységes uniós direktíva a techcégek adózására máig nincs érvényben Balogh Roland Vajon a magyar kormánynak sikerül-e az, ami eddig senkinek az Európai Unióban, hogy térdre, pontosabban fair adózásra kényszerítse a nagy nemzetközi csúcstechnológiai vállalatokat? Elérheti-e, hogy azok az egész EU területén azonos szabályokkal vegyenek részt a közteherviselésben, és ne menekítsék ki innen - az elsősorban a hirdetésekből befolyó - profitjukat? Jelenleg ugyanis ezek a vállalatok - köztük az Apple, a Google, a Facebook vagy épp az Amazon - arcpirítóan alacsony összegeket fizetnek be a tagállamok büdzséjébe, miközben különféle csatornákon eurómilliárdokat utalnak ki olyan adóparadicsomokba, mint például a Kajmán-szigetek. Egységes uniós direktíva erre, vagyis a techcégek adózására nincs érvényben, így azok a helyi adózási kiskapukat kihasználva úgy garázdálkodhatnak egyik országról a másikra ugrálva, ahogy nekik tetszik, illetve ahogy azt az adott tagállam jogszabályai megengedik. Ebben a keretrendszerben Varga Mihálynak az uniós pénzügyminiszterek hét végi pozsonyi informális találkozóján bedobott javaslata teljesen jogosnak tűnik. A nemzetgazdasági miniszter szerint, hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadóval kellene terhelni azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy határon túli szolgáltatóhoz megy a pénz olyan gazdasági esemény után, amely viszont valamely adott országban, nemzeti szinten történt. A visegrádi négyek (így Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Lengyelország) által is támogatott javaslat az elsősorban a digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozások adózási problémáinak a kiküszöbölését célozná, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másikban fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselés alól. A megoldás lényege nagy vonalakban az lenne, hogy a bankok minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből visszatartanának egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját országuk adóhatóságának. A levont összeg mintegy a meg nem fizetett adó fedezeteként szolgálna. A kérdés persze az, megvalósítható-e mindez, hiszen uniós szinten eddig egyetlen ilyen próbálkozás sem ért célba. Közös fellépés nélkül pedig csak olyan részeredményeket lehet elérni, mint amilyeneket nemrég Olaszország és Nagy- Britannia esetében láttunk - e tagállamok saját, kétoldalú magánalkuk keretében tudtak kicsikarni némi hozzájárulást a főleg amerikai cégektől, így Róma 318 millió eurót sajtolt ki az iPhone okostelefont is gyártó Apple-ből a szerintük 2008 és 2013 között be nem fizetett 880 millió eurós „adótartozásukra” hivatkozva, míg a britek hasonló, 130 millió eurós megállapodást kötöttek a Google-lal. A technológiai multik elleni fellépés jó példája lehet Írország és az Apple esete, amelyben a minap az Európai Bizottság rekordmagas, 13 milliárd eurós bírság megfizetésére kötelezte az amerikai vállalatot, amiért szerintük a cég állami támogatásnak minősülő kedvezményeket kapott Dublintől 2003 és 2014 között, s ezt most vissza kell fizetnie az ír államnak. Varga Mihály javaslata minden valószínűség szerint ezen a mezsgyén tapogatózik, vajon van-e hajlam a tagállamokban egy közös regulára. A kezdeményezést azonban számtalan akadály és egy korábbi hasonló lépés tapasztalata gátolja. Elsőre ugyanis úgy tűnik, a kormányzat a rossz emlékű internetadó után - amely a visszájára sült el - a másik oldalról akar hozzányúlni a világháló megsarcolásához. Legyen azonban bármennyire is dicséretes szándék, félő, hogy ez a bankadóhoz hasonlóan a fogyasztónál fog lecsapódni, azaz - ahogy ott láttuk - a trükkös csomagolás ellenére az átlagember fizeti meg a techcégek pluszterheit is. Ahogy a Google esetében az is kérdés, mennyire érdemes magyar részről nekimenni egy olyan cégnek, amely egyébként irodával és oktatóközponttal van jelen Budapesten, s nem egy úttörő innovációját, technikai újítását Magyarországon tesztelte először. Ha most fogadni kellene, kicsi az esélye, hogy valóban azokra tudnak lecsapni, akik eddig is kimentették a profitot. Nem egy szakértő szerint ráadásul a techcégek közben a brexitet kihasználva az eddig adóparadicsomként számon tartott, ezért közkedvelt Írországból Nagy- Britanniába telepítik európai kirendeltségüket, így bújva ki bármiféle jövőbeli uniós szigor alól, így nem kell előadniuk a politikailag motivált bosszút kiáltó szólamaikat sem, mint amilyennel most nyomás alatt tartja az ír parlamentet Tim Cook Apple-vezér. Emellett a transzatlanti szabad kereskedelmi egyezmény körüli fagyos légkör sem hatna rájuk (a TTIP megkötése ugyanis e vállalatoknak kedvezne). Persze az sem lenne meglepő, ha hamarosan arról értesülnénk: a magyar kormány különalkut kötött valamelyik nagy techcéggel, amelyik ennek értelmében befizetne egy bizonyos összeget az „elmaradt” adója fejében. S hogy ezt ki fizeti meg nekik? Illúzióink ne legyenek. Sejtjük. A NEM MÚLÓ IDŐ Pakisztánban az íd al-adhá ünnepen a muszlimok bárányt, szarvasmarhát vagy, mint képünkön látható, tevét áldoznak, amelyet éppen kikötnek a rítushoz Különös belegondolni, hogy ez az áldozat az Izsákot feláldozni kész Ábrahám erős hitének emlékére maradt ünnepükben évezredek óta. Európában hívők és nem hívők a Biblia olvasásakor vagy Kierkegaard eszszéje nyomán meditálnak az Izsákot feláldozni kész Ábrahám döntésén, Pesavarban ezt másképpen élik meg. FOTÓ: MTI/EPA/BNAVAL ARBAR A munka gyümölcse Ne légy szeles. /Bár a munkádon más keres - / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes. B. Molnár László József Attila igencsak megszívlelendő, követésre érdemes sorai napjainkban is időszerű üzenetet hordoznak. Természetesen nem kell a költőhöz hasonlóan megváltoztathatatlan tényként elfogadnunk azt jelenséget, hogy az általunk szépen elvégzett munka anyagi hasznából időnként nem csak mi részesülünk. Azzal viszont maximálisan egyet kell értenünk, hogy dolgozni csak „pontosan, szépen” érdemes, mert azt mindenki tudja, hogy a Jóisten úgyis döntetlenre játszik: az embernek előbb vagy utóbb mindenképpen megtérül a befektetett kemény munkája. Ugyanakkor feltehető az a kérdés is, vajon lehet-e egyáltalán örömforrás a munka. A válasz egyértelmű igen, még akkor is, ha az eredményekhez, a haszonhoz nagyon hosszú és rögös út vezet. Mert nem mindenki születik istenadta tehetségnek, aki mintegy a génjeiben hordozza az egy adott területen elérhető sikert, eredményességet. A sportban, annak valamennyi szakágában is sokan vannak a legeredményesebbek között, akikre annak idején azt mondták: jó, jó, nem tehetségtelen, de első ránézésre sosem válik belőle bajnok. Bár ha éveken keresztül keményen dolgozik, akkor - de csak akkor - lehet majd belőle valaki. Annak idején a 12 éves Gyurta Daninak egy bizonyos Széchy Tamás azt mondta: fiam, te istenáldotta tehetség vagy, és még nagyon sokra viheted. Gyurta azóta már felnőtt, és valóban, a világ egyik legjobb úszója vált belőle, akit éveken keresztül senki sem tudott legyőzni a világversenyeken. Ám ott a másik példa, Hosszú Katinka, akinek nem véletlenül az a kedvenc példamondata, hogy csak kemény munkával lehet eredményt elérni. Ha valaki, hát ő aztán kőkeményen megdolgozott a sikerért - még ha József Attila örök érvényű szavainak megfelelően néha más aratta is le helyette a dicsőséget -, és nem is olyan régen, Rióban felért pályafutása csúcsára. De említhetnénk Kozák Danutát is, aki sok szempontból hasonló utat járt be, mint az Iron Ladyként emlegetett úszónő. A nemrég véget ért US Open is jól példázza a fent elmondottak igazát. Ott van Stan Wawrinka esete, aki hazájában, Svájcban mindig is a tenisz géniusza, Roger Federer árnyékában volt. Míg utóbbi a sportág egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát, jórészt veleszületett tehetségének köszönhetően, addig az előbbi kizárólag a kemény munkában reménykedhetett. És mára elért oda, ahová csak nagyon kevesen tudnak eljutni, mert képes volt dolgozni lehajtott fejjel, összeszorított foggal akkor is, amikor mások már-már leírták. 31 évesen háromszoros Grand Slam-bajnok, és már „csak” Wimbledonban kell sikert aratnia, hogy bekerüljön abba a szűk elitbe, amelynek tagjai valamennyi nagy tornán győzni tudtak. Vagy ott van a női győztes Angelique Kerber, aki saját bevallása szerint annak köszönheti a világelsőségét és azt, hogy idén eddig ő a messze legeredményesebb női teniszező, hogy kőkeményen, mindent félretéve dolgozott és hitt magában. De említhetnénk Babos Tímeát is, aki francia trénerével néha ájulásig edzett, aminek most már kézzelfogható eredményei vannak. Hosszú, fárasztó utat bejárva felért a világranglista 26. helyéig egyesben, míg párosban az egyik legjobbnak számít. Mégsem hajlandó a babérjain ülni, hanem edz keményen, ha kell, hét-nyolc órákat naponta, hiszen rövidesen kezdődik az ázsiai turné, ahol a jó szereplés akár további előrelépést is rejthet magában. Ő is tudja, hogy dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csalag megy az égen, úgy érdemes. És akkor előbb-utóbb az eredmény is meglesz. 2016. szeptember 14., szerda Nézőpont'7 ar T OLLHEGYEN Elsötétített parlament Pilhál György A másfél éve hírcsatornává alakított M1 köztelevízió számos „újításának” az egyike, hogy máról holnapra fölhagyott a parlamenti ülések élő közvetítésével. Igaz, az átalakítást nem előzte meg semmilyen felmérés vagy hatásvizsgálat - abbahagyták, oszt’jó napot. Nem bonyolították túl a dolgot.Ha vizsgálódtak volna, még a végén kiderül: van igény a közvetítésre. Az adófizető ember ugyanis szereti tudni, mivel múlatja az idejét a közpénzből a Házba delegált honatya: képviseli-e rendesen az ő ügyeit, vagy csak önfeledten vakarózik meg az orrát piszkálja, ahogyan arról korábban volt alkalmunk meggyőződni.) Kollégánk nemrégiben megkérdezte Lázár Jánost egy kormányinfón, nem lenne-e kutya kötelessége a köztévének az ülések rendszeres sugárzása, de a választól nem lettünk sokkal okosabbak. A vicceskedő főminiszter azt mondta, azzal, hogy a köztévé nem közvetít az ülésekről, óriási előnyt ad az ellenzéknek. „Képzeljük csak el, ha minden hétfőn látná az ország amit az ellenzék előad... Hol lennénk a népszerűségben?” A változás okai után kutakodó munkatársunk a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sajtóosztályát is megkereste, ott meg arról tájékoztatták, hogy aggodalomra semmi ok. Legyünk nyugodtak, amikor fontos téma szerepel a napirenden, vagy olyan esemény történik, amely a hírértéke miatt lényeges, azonnal kapcsolják a parlamentet, senki nem marad le semmiről. Hogy mi a fontos nekünk, arra meg ott vannak az arra illetékesek, akik ezt pontosan tudják. Ahogyan régen is ott voltak, csak akkor illetékes elvtársaknak hívtuk őket... Sötét verem Csécsi László Sokáig tabunak számított a hazai sajtóban a közszereplők magánélete, a szerelmi életük pedig különösen kerülendő téma volt. Az utóbbi időben azonban ezt a tilalmat a magyar médiumok is kezdik lazábban kezelni. A kormányközeli sajtó például szívesen alkalmazza ezt az eszközt, ha az ellenzék képviselőit rossz színben akarja feltüntetni. Lapunk viszont azon a véleményen van, hogy a politikusoknak, magas beosztású tisztségviselőknek is joguk van ahhoz, hogy a kíváncsi szemektől elvonulva élhessék át a meghitt pillanataikat. A jegybankelnök válása és románca tehát önmagában nem érdemelne vezércikket. Időnként azonban előállhat olyan helyzet, amikor a szerelmi élet elveszti magánélet jellegét. Matolcsy György és Vajda Zita esetében pontosan erről van szó. A kapcsolatuk nem azért érdekes a közvélemény számára, mert egy főnök-beosztott viszonyból már megint szerelem virágzott, egy ilyen történet a mozivásznon is közhelyszámba megy. Azért kellene minden magyar adófizetőnek felkapnia rá a fejét, mert a jelek szerint ennek a kapcsolatnak kicsit mindannyian részesei vagyunk. Matolcsy György ugyanis az adófizetők pénzéből jutalmazta olyan bőkezűen a hozzá közel álló hölgyet. Ezen a ponton kénytelen vagyok más zsebében turkálni, ami nem szép dolog, de talán felmentést adhat, hogy kizárólag közpénz tölti meg azt a bizonyos zsebet. A Népszabadság értesülése szerint Vajda Zita a legjobban fizetett jegybanki alkalmazottak közé tartozott, amíg idén májusban fel nem adta a szakmai titkári állását. Bruttó 1,73 millió forint volt a havi fizetése, ami körülbelül 1,1 millió forint nettót jelent. Emellett a jegybank alapítványainál is tisztségeket szerzett. A Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) nevű jegybanki alapítványban kuratóriumi, a PADI által létrehozott Vízház Zrt.-ben pedig igazgatósági tag. Miután megvált a szakmai titkári posztjától, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál (Pageo) lett igazgatóhelyettes, de az alapítvány kutatóintézetében kutatói státust is kapott. Bár arról nincsenek információink, hogy Vajda Zita jelenleg mennyit keres (pedig a fizetését közpénzből létrehozott alapítványoktól kapja), a Népszabadság számítása szerint anyagilag egyáltalán nem járt rosszul azzal, hogy feladta a szakmai titkári állását. A Pageo igazgatóhelyettesi posztjáért havi bruttó 600 ezer forint jár, a kutatói státusért szintén ennyi. A PADI kuratóriumi tagságáért is több mint bruttó félmillió forintot kap havonta, erre jön még rá a többi pozíció javadalmazása. A Pageo alapítvány egyébként több szálon is kötődik Vajda Zitához, jobban mondva a családjához, ugyanis három alapítványnak is Matolcsy kedvesének édesanyja, Vajda Péterné készítette a könyvelését. Ráadásul mind a hat jegybanki alapítvány megbízta munkával azt a céget, amelyiknél Vajda Zita édesanyja dolgozik. Nem titok, hogy a jegybank alapítványai eddig is jó viszonyt ápoltak azokkal az emberekkel, akik közel állnak Matolcsy György szívéhez. A felesége által vezetett Balatonakarattyán is fektettek be pénzeket, de a jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás bankjában is helyeztek el öszszegeket. És most csak a legszűkebb családról beszélünk. Matolcsy György tehát régóta tartozik a közvéleménynek néhány magyarázattal. Amennyiben inkább az emberek fantáziájára bízza a kérdés megválaszolását, akkor ne lepődjön meg, ha sokan gondolják azt, hogy a szerelem nemcsak sötét verem, hanem bizonyos esetekben korrupciós kockázatot is rejt magában.