Magyar Nemzet, 2017. április (80. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-07 / 82. szám
8 ROVATVEZETŐ: KÖRMENDY ZSUZSANNA • publiciszt@magyarnemzet.hu A Vita & vélemény oldalon megjelent írások nem okvetlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. vélemény MARABU RAJZA 2017. ÁPRILIS 7. PÉNTEK Mapi Nemzet , ÉS MILYEN EXTRÉM SPORTRA SZERETNE BALESETBIZTOSÍTÁST KÖTNI? BELPOLITIKA |_ MAGYARORSZÁG. VÁLASZTÁSOK ELŐTTI KAMPÁNYÉV. /“VIV A- A 8 U A kisebbségi pártok és az üvegplafon A Fidesz Romániában üdvözölte a pluralizmust, Szlovákiában ugyanakkor elítélte TÓTH CSABA SZLOVÁKIAI MAGYAR ÚJSÁGÍRÓ át évvel ezelőtt járta egy vicc Romániában: - Tudod, milyen lesz az új román kormány? - Nem, de az RMDSZ benne lesz. Következik-e ebből, hogy bő egy évvel ezelőtt a Híd is kormányra volt ítélve Szlovákiában a márciusi választások után? Korántsem. De hogy megértsük a kényszerpályát, amely aztán kormányra vitte Bugár Béla pártját, kicsit vissza és szét kell tekintenünk. A kisebbségi, nemzetiségi érdekeket képviselő pártok közös sorsa, hogy bár viszonylag stabil a szavazótáboruk, ki vannak téve a többség pártválasztásának. Sohasem lesz belőlük sokkal erősebb párt, mint amit a demográfiai arányok megengednek, pláne ha több alakulat is verseng a kisebbségi szavazatokért. Ellenben a kisebbségi szavazókra lehet számítani, ők ritkán választanak maguknak többségi pártot, leginkább a mozgósításukra kell koncentrálni. Romániában és Szlovákiában a két legnagyobb határon túli magyar közösségnek megvannak a maguk stabil szavazóbázisa, a parlamenti választásokat sorra sikeresen abszolváló pártjai: az RMDSZ és a Híd. Közös bennük, hogy ennek ellenére évekig szálkát jelentettek a Fidesz, majd 2010 után a magyar kormány szemében. Romániában a Fidesz azért támogatta a Magyar Polgári Párt (MPP) létrejöttét 2008-ban, mert az erdélyi magyarság úgymond megérett a többpártiságra, majd pár évvel később, immár kormánypártként egy újabb alakulatot (is) támogatott, az Erdélyi Magyar Néppártot. Ezek a pártok az országos megméretéseken rendre egy százalék alatt végeztek. A romániai magyarság parlamenti képviseletét ez azért nem veszélyeztette, mert 2008-tól a képviselői helyek nagy része az egyéni választókerületekben dőlt el, amelyek egy részében a román pártok labdába sem rúghatnak, és a nemzeti kisebbségek könnyített feltételekkel juthatnak mandátumhoz. A romániai magyarság túlnyomó többsége az RMDSZ-t választotta. 2015-ben Romániában bevezették a megyei listás választási rendszert, majd 2016-ban az RMDSZ és az MPP együtt indult a parlamenti választásokon. A magyar kormány üdvözölte az összefogást, és minden támogatási lehetőségét rendelkezésre bocsátotta. A többpártiságot megelőző eredményekhez mérhető 6,26 százalékos eredményt úgy ünnepelték, mintha ezen múlt volna a kormánytagság vagy legalábbis a parlamenti képviselet. Az utóbbi azonban most sem volt veszélyben, mivel a regionális pártoknak az országos öt százalék helyett elég volt négy megyében elérniük a húszszázalékos eredményt, hogy megugorják a parlamenti küszöböt. Az eredmény pedig akkor ért volna kormányzati pozíciót, ha a többségi pártok erőviszonyai is megfelelően alakulnak, így viszont maradt a kormány külső támogatása. Szlovákiában ezzel szemben nincsenek egyéni körzetek, csak listák versenyeznek egymással, viszont a választók preferenciaszavazataikkal felforgathatják a listán belüli sorrendet. Ha egy kisebbségi párt nem éri el az öt százalékot, elbúcsúzhat a parlamenttől, mivel nincs sem egyéni körzet, sem alternatív küszöb, sem más könnyítés, amelylyel képviseletet szerezhetne. Az 1998-ban a meciari nyomásra létrejött, Bugár Béla vezette Magyar Koalíció Pártjának (MKP) szerencséje volt az első két parlamenti megméretésen. Tíz százalék fölötti eredményeivel két olyan Dzurinda-kormánynak lehetett a tagja, amelyben nagyjából hasonló, jobbközép irányultságú pártok kaptak helyet, bár az elsőben egy demokratikus baloldali párt is kellett a Meciarellenes kormánykoalícióhoz. 2006-ban jött a Fico-Meciar-Slota rémálomkormány, 2007-ben az MKP élén személycsere történt, 2009-ben pedig Bugár Béla vezetésével létrejött a Híd. Míg a Fidesz nem sokkal korábban a pluralizmus győzelmét látta az újabb romániai magyar párt létrejöttében, addig a Híd megosztó politikáját elítélte. A 2010-es választásoktól már a Híd és az MKP is versengett a magyar szavazatokért. A két párt erőviszonyai nem sokat változtak. A magyar kormány által életben tartott MKP támogatottsága beállt nagyjából négy százalékra, a Híd népszerűsége pedig hat-nyolc százalék körül stabilizálódott. 2010-ben a jobbközép pártokból létrejött Radicová-kor-A tapasztalatok szerint a kisebbségi szavazókra lehet számítani, ők ritkán választanak többségi pártot mánynak a Híd is tagja lett. Ezt a kormányt saját tagjai buktatták meg, mert nem szerették volna vállalni az eurózóna-tagságból következő szolidaritást Görögországgal. 2012-ben ez olyannyira megrázta a szlovák belpolitikát, hogy bár a teljesen arányos szlovák választási rendszer nem segíti elő az egypárti kormányok létrejöttét, a Smernek mégis összejött. 2016. március 5-én döbbenet lett úrrá Szlovákián. Bejutott a neonáci eszmékkel kacérkodó Kotleba-párt, és a nyolcpárti parlamentben szinte kilátástalannak tűnt a kormányalakítás. Két lehetőség maradt. Az egyik szerint két-három jobboldali populista párt mellett a Híd, a Háló és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvételével egy sokszínű jobboldali kormány jött volna létre a liberálistól a nacionalistán át a nemzetiségi érdekeket képviselő pártig. A másik a mostani, amelyben a két-három jobboldali populista pártot a Smer váltotta ki. A végső szót az SNS mondta ki. A Híd kényszerpályán mozgott: ha nem köti meg ezt a koalíciót, akkor valószínűleg előre hozott választásokra került volna sor, s az csak a szélsőségeseknek és a populistáknak használt volna. De nézzük, kik lehettek volna az alternatíva! Itt van Richard Sulik, aki EP-képviselőként Brüsszelből irányítja Szabadság és Szolidaritás nevű pártját, bár a görögöknek nyújtandó segítség elutasítása után ebből a szolidaritás nehezen vehető komolyan. A szlovák sajtó ugyan liberálisnak nevezi őket, de menekültkérdésben Orbán Viktorhoz hasonlóan nyilatkoztak, és gyakran használnak szélsőjobboldali fordulatokat. Sulíkék mellett az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek alapítói is benne voltak a 2012-es kormánybuktatásban, ezért velük szemben is nagy a bizalmatlanság. Tagjai egymástól is annyira függetlenül dolgoznak a parlamentben, hogy frakciótársuk javaslatát is megfúrják alkalomadtán. A párt elképzeléseiről nem lehet sokat tudni, a populista álláspont mellett állandó médiabotrányokkal hívják fel magukra a figyelmet. A 2016-os választási kampány üde színfoltja volt Boris Kollár, aki azzal hirdette magát, hogy nem politikus. Pártja a Család Vagyunk (Sme rodina) nevet viseli, ami már csak azért is indokolt, mert tíz gyermeke kilenc különböző anyától született. Elveiben szintén nehezen kiismerhető, de az ő pártja sem megy a szomszédba, ha a romák vagy a migránsok ellenében kell nyilatkozni. És akkor ott van még Kotleba, aki már tényleg annyira vállalhatatlan a szlovák náci bábállam emlékének ápolásával, muszlimellenességével és félkatonai felvonulásaival, hogy senki sem szeretne vele egy gyékényről árulni. Ennek ismeretében érdemes végiggondolni a Híd tavaly márciusi választási lehetőségeit. Az egyik oldalon a populisták és a szélsőségesek, a másik oldalon az egypárti kormányzás minden gyanús ügyével érkező Smer, a Slota távozása után a homofób népszavazáson megerősödő, de valamivel jólfésültebb SNS, valamint a magát a Smer ellenében meghatározó, azóta a politikai palettáról eltűnő Háló állt. Még mondja valaki, hogy unalmas a szlovákiai belpolitika! Egy biztos: Bugár negyedjére vezette pártját kormányra, de egyúttal ezt a döntését kísérte a legtöbb kritika. Mégis úgy nyilatkozott, hogy ebben a kormányban érvényesek először az előzetes megállapodások. Talán éppen annak sokszínűségéből adódóan. Bugár Béla leadja szavazatát a 2016-os szlovákiai választáson fotó mti/Krizsán csaba Ar 1A 3 Tisztelt Szerkesztőség! A bizonytalanság az úr a Volánnál A Volán-társaságok örökébe lépő közlekedési központoknál tapasztalható munkaerő-elvándorlás elsődleges okaként a szerény jövedelmi viszonyokat szoktuk megjelölni. Ám ezen okok között egyre nagyobb súllyal szerepel a bizonytalanság, a jövőkép-nélküliség. A munkavállaló azt tapasztalja, hogy ami 2012 óta a szakmában állandó, az a változás. Szükség lenne egy megtartóerejű életpályamodellre. Egy olyan konstrukcióra, amely a területen dolgozó szellemi munkavállalók előtt felvillantaná a szakmai előmenetel lehetőségét, az autóbusz-vezetők számára újraszabná a korkedvezmény kérdését, a szakma egészének pedig nagyobb anyagi-erkölcsi megbecsülést nyújtana. Belátható, hogy 65 év körüli életkorban egyre kevésbé lehet emberi életekért és több tíz milliós járművekért felelőssé tenni munkavállalókat. Ezért újra kellene gondolni a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. A közösségi közlekedésben a karbantartói állomány egészségi kockázati tényezőit is számba kellene venni, hiszen itt is jellemző a korosodás, amivel ezek a tényezők felerősödnek. Eddig az egy helyben topogás volt jellemző: sem a kormányzati, sem a szakszervezeti oldal nem volt képes elvégezni a kezdőrúgást. Most valami megmozdult, pályára léptek a felek. Az autóbusz-vezetők körében végzett egészségügyi felmérések nem engedik meg, hogy sokáig parkolópályán maradjon a kérdés. A kormányzati szándék is a munkakörök sajátosságait venné figyelembe, különösképpen az egészséget károsító tényezőket. A szakma megtartóerejét jelentősen csökkenti a felette Damoklész kardjaként lebegő kiszervezési szándék. Most éppen a humán és a gazdasági területek kiszervezése zajlik, de már keringenek a hírek az újabb és újabb tervekről. Magasan képzett szakemberek fordítottak hátat a közlekedési központoknak. Ez nyomot hagy a szolgáltatás színvonalán, és így a városi önkormányzatokkal is egyre nehezebb zöld ágra vergődni az alapellátás anyagi-szakmai kérdéseit illetően. Hiányolják a magasabb minőséget, a komplexebb utaskiszolgálást. A megrendelői kívánságlistának gátja azonban a kritikus munkaerőhiány, a jármű-modernizációs program lassú üteme, illetve a szakma presztízsvesztése. A jelenleg is zajló folyamatok és a közelgő piacliberalizáció azt sejteti, hogy a megyén belüli helyközi közlekedés, néhány helyen a városi szolgáltatás, az ehhez hozzárendelt javító-karbantartó bázis és egy szűkre szabott irányítói állomány alkotja majd a közlekedési központok szervezetét. Ugyanakkor olyan verzióról is hallani, hogy egy vagy három Volán-cég működne a jövőben. A közlekedési stratégia koordinátarendszerében meg kellene végre határozni a Volán-társaságok helyét, szerepét, a fenntartható fejlődés feltételeit. Egy bizonytalan, világos jövőképet nélkülöző helyzetben a változó igényeknek megfelelő szolgáltatást nyújtani szinte reménytelen vállalkozás. Horváth László elnök Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete