Magyar Nemzet, 2017. április (80. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-07 / 82. szám

8 ROVATVEZETŐ: KÖRMENDY ZSUZSANNA • publiciszt@magyarnemzet.hu A Vita & vélemény oldalon megjelent írások nem okvetlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. vélemény MARABU RAJZA 2017. ÁPRILIS 7. PÉNTEK Mapi Nemzet , ÉS MILYEN EXTRÉM SPORTRA SZERETNE BALESETBIZTOSÍTÁST KÖTNI? BELPOLITIKA |_ MAGYARORSZÁG. VÁLASZTÁSOK ELŐTTI KAMPÁNYÉV. /“V­IV A- A 8 U A kisebbségi pártok és az üvegplafon A Fidesz Romániában üdvözölte a pluraliz­must, Szlovákiában ugyanakkor elítélte TÓTH CSABA SZLOVÁKIAI MAGYAR ÚJSÁGÍRÓ át évvel ezelőtt járta egy vicc Ro­mániában: - Tudod, milyen lesz az új román kormány? - Nem, de az RMDSZ benne lesz. Következik-e ebből, hogy bő egy évvel ezelőtt a Híd is kor­mányra volt ítélve Szlovákiában a már­ciusi választások után? Korántsem. De hogy megértsük a kényszerpályát, amely aztán kormányra vitte Bugár Béla párt­ját, kicsit vissza és szét kell tekintenünk. A kisebbségi, nemzetiségi érdeke­ket képviselő pártok közös sorsa, hogy bár viszonylag stabil a szavazótáboruk, ki vannak téve a többség pártválasz­tásának. Sohasem lesz belőlük sokkal erősebb párt, mint amit a demográfiai arányok megengednek, pláne ha több alakulat is verseng a kisebbségi szavaza­tokért. Ellenben a kisebbségi szavazók­ra lehet számítani, ők ritkán választanak maguknak többségi pártot, leginkább a mozgósításukra kell koncentrálni. Romániában és Szlovákiában a két legnagyobb határon túli magyar közös­ségnek megvannak a maguk stabil sza­vazóbázisa, a parlamenti választásokat sorra sikeresen abszolváló pártjai: az RMDSZ és a Híd. Közös bennük, hogy ennek ellenére évekig szálkát jelentet­tek a Fidesz, majd 2010 után a magyar kormány szemében. Romániában a Fidesz azért támo­gatta a Magyar Polgári Párt (MPP) lét­rejöttét 2008-ban, mert az erdélyi ma­gyarság úgymond megérett a többpár­­tiságra, majd pár évvel később, immár kormánypártként egy újabb alakulatot (is) támogatott, az Erdélyi Magyar Nép­pártot. Ezek a pártok az országos meg­méretéseken rendre egy százalék alatt végeztek. A romániai magyarság parla­menti képviseletét ez azért nem veszé­lyeztette, mert 2008-tól a képviselői he­lyek nagy része az egyéni választókerü­letekben dőlt el, amelyek egy részében a román pártok labdába sem rúghat­nak, és a nemzeti kisebbségek könnyí­tett feltételekkel juthatnak mandátum­hoz. A romániai magyarság túlnyomó többsége az RMDSZ-t választotta. 2015-ben Romániában bevezették a megyei listás választási rendszert, majd 2016-ban az RMDSZ és az MPP együtt in­dult a parlamenti választásokon. A ma­gyar kormány üdvözölte az összefogást, és minden támogatási lehetőségét ren­delkezésre bocsátotta. A többpártiságot megelőző eredményekhez mérhető 6,26 százalékos eredményt úgy ünnepelték, mintha ezen múlt volna a kormánytag­ság vagy legalábbis a parlamenti képvi­selet. Az utóbbi azonban most sem volt veszélyben, mivel a regionális pártok­nak az országos öt százalék helyett elég volt négy megyében elérniük a húszszá­zalékos eredményt, hogy megugorják a parlamenti küszöböt. Az eredmény pe­dig akkor ért volna kormányzati pozíci­ót, ha a többségi pártok erőviszonyai is megfelelően alakulnak, így viszont ma­radt a kormány külső támogatása. Szlovákiában ezzel szemben nincse­nek egyéni körzetek, csak listák verse­nyeznek egymással, viszont a választók preferenciaszavazataikkal felforgathat­ják a listán belüli sorrendet. Ha egy ki­sebbségi párt nem éri el az öt százalé­kot, elbúcsúzhat a parlamenttől, mivel nincs sem egyéni körzet, sem alterna­tív küszöb, sem más könnyítés, amely­­lyel képviseletet szerezhetne. Az 1998-ban a meciari nyomásra lét­rejött, Bugár Béla vezette Magyar Koa­líció Pártjának (MKP) szerencséje volt az első két parlamenti megméretésen. Tíz százalék fölötti eredményeivel két olyan Dzurinda-kormánynak lehetett a tagja, amelyben nagyjából hasonló, jobbközép irányultságú pártok kaptak helyet, bár az elsőben egy demokra­tikus baloldali párt is kellett a Meciar­­ellenes kormánykoalícióhoz. 2006-ban jött a Fico-Meciar-Slota rémálomkor­mány, 2007-ben az MKP élén személy­­csere történt, 2009-ben pedig Bugár Béla vezetésével létrejött a Híd. Míg a Fidesz nem sokkal korábban a pluraliz­mus győzelmét látta az újabb romániai magyar párt létrejöttében, addig a Híd megosztó politikáját elítélte. A 2010-es választásoktól már a Híd és az MKP is versengett a magyar sza­vazatokért. A két párt erőviszonyai nem sokat változtak. A magyar kormány ál­tal életben tartott MKP támogatottsága beállt nagyjából négy százalékra, a Híd népszerűsége pedig hat-nyolc százalék körül stabilizálódott. 2010-ben a jobb­közép pártokból létrejött Radicová-kor-A tapasztalatok szerint a kisebbségi szavazókra lehet számítani, ők ritkán választanak többségi pártot mánynak a Híd is tagja lett. Ezt a kor­mányt saját tagjai buktatták meg, mert nem szerették volna vállalni az euró­­zóna-tagságból következő szolidaritást Görögországgal. 2012-ben ez olyannyi­ra megrázta a szlovák belpolitikát, hogy bár a teljesen arányos szlovák választá­si rendszer nem segíti elő az egypárti kormányok létrejöttét, a Smernek még­is összejött. 2016. március 5-én döbbenet lett úr­rá Szlovákián. Bejutott a neonáci esz­mékkel kacérkodó Kotleba-párt, és a nyolcpárti parlamentben szinte kilátás­talannak tűnt a kormányalakítás. Két le­hetőség maradt. Az egyik szerint két-há­­rom jobboldali populista párt mellett a Híd, a Háló és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvételével egy sokszínű jobb­oldali kormány jött volna létre­­ a libe­rálistól a nacionalistán át a nemzetisé­gi érdekeket képviselő pártig. A másik a mostani, amelyben a két-három jobb­oldali populista pártot a Smer váltotta ki. A végső szót az SNS mondta ki. A Híd kényszerpályán mozgott: ha nem köti meg ezt a koalíciót, akkor valószínűleg előre hozott választásokra került volna sor, s az csak a szélsőségeseknek és a po­pulistáknak használt volna. De nézzük, kik lehettek volna az al­ternatíva! Itt van Richard Sulik, aki EP-képviselőként Brüsszelből irányítja Szabadság és Szolidaritás nevű pártját, bár a görögöknek nyújtandó segítség el­utasítása után ebből a szolidaritás nehe­zen vehető komolyan. A szlovák sajtó ugyan liberálisnak nevezi őket, de me­nekültkérdésben Orbán Viktorhoz ha­sonlóan nyilatkoztak, és gyakran hasz­nálnak szélsőjobboldali fordulatokat. Sulíkék mellett az Igor Matovic ve­zette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek alapítói is benne voltak a 2012-es kormánybuktatásban, ezért velük szemben is nagy a bizalmatlan­ság. Tagjai egymástól is annyira füg­getlenül dolgoznak a parlamentben, hogy frakciótársuk javaslatát is megfúr­ják alkalomadtán. A párt elképzelései­ről nem lehet sokat tudni, a populista álláspont mellett állandó médiabotrá­nyokkal hívják fel magukra a figyelmet. A 2016-os választási kampány üde színfoltja volt Boris Kollár, aki azzal hir­dette magát, hogy nem politikus. Párt­ja a Család Vagyunk (Sme rodina) nevet viseli, ami már csak azért is indokolt, mert tíz gyermeke kilenc különböző anyától született. Elveiben szintén ne­hezen kiismerhető, de az ő pártja sem megy a szomszédba, ha a romák vagy a migránsok ellenében kell nyilatkozni. És akkor ott van még Kotleba, aki már tényleg annyira vállalhatatlan a szlovák náci bábállam emlékének ápolásával, muszlimellenességével és félkatonai fel­vonulásaival, hogy senki sem szeretne vele egy gyékényről árulni. Ennek ismeretében érdemes vé­giggondolni a Híd tavaly márciusi vá­lasztási lehetőségeit. Az egyik oldalon a populisták és a szélsőségesek, a másik oldalon az egypárti kormányzás minden gyanús ügyével érkező Smer, a Slota tá­vozása után a homofób népszavazáson megerősödő, de valamivel jólfésültebb SNS, valamint a magát a Smer ellenében meghatározó, azóta a politikai palettá­ról eltűnő Háló állt. Még mondja valaki, hogy unalmas a szlovákiai belpolitika! Egy biztos: Bugár negyedjére vezet­te pártját kormányra, de egyúttal ezt a döntését kísérte a legtöbb kritika. Még­is úgy nyilatkozott, hogy ebben a kor­mányban érvényesek először az előze­tes megállapodások. Talán éppen an­nak sokszínűségéből adódóan. Bugár Béla leadja szavazatát a 2016-os szlovákiai választáson fotó mti/Krizsán csaba Ar 1A­ ­3 Tisztelt Szerkesztőség! A bizonytalanság az úr a Volánnál A Volán-társaságok örökébe lépő köz­lekedési központoknál tapasztalható munkaerő-elvándorlás elsődleges oka­ként a szerény jövedelmi viszonyokat szoktuk megjelölni. Ám ezen okok kö­zött egyre nagyobb súllyal szerepel a bizonytalanság, a jövőkép-nélküliség. A munkavállaló azt tapasztalja, hogy ami 2012 óta a szakmában állandó, az a változás. Szükség lenne egy megtartóerejű életpályamodellre. Egy olyan konstruk­cióra, amely a területen dolgozó szel­lemi munkavállalók előtt felvillantaná a szakmai előmenetel lehetőségét, az autóbusz-vezetők számára újraszabná a korkedvezmény kérdését, a szakma egészének pedig nagyobb anyagi-erköl­csi megbecsülést nyújtana. Belátható, hogy 65 év körüli életkor­ban egyre kevésbé lehet emberi élete­kért és több tíz milliós járművekért fe­lelőssé tenni munkavállalókat. Ezért új­ra kellene gondolni a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. A közösségi közlekedésben a karbantartói állomány egészségi kockázati tényezőit is szám­ba kellene venni, hiszen itt is jellemző a korosodás, amivel ezek a tényezők fel­erősödnek. Eddig az egy helyben topogás volt jellemző: sem a kormányzati, sem a szakszervezeti oldal nem volt képes elvégezni a kezdőrúgást. Most valami megmozdult, pályára léptek a felek. Az autóbusz-vezetők körében végzett egészségügyi felmérések nem engedik meg, hogy sokáig parkolópályán ma­radjon a kérdés. A kormányzati szándék is a munkakörök sajátosságait venné fi­gyelembe, különösképpen az egészsé­get károsító tényezőket. A szakma megtartóerejét jelentősen csökkenti a felette Damoklész kardja­ként lebegő kiszervezési szándék. Most éppen a humán és a gazdasági terüle­tek kiszervezése zajlik, de már keringe­nek a hírek az újabb és újabb tervekről. Magasan képzett szakemberek fordítot­tak hátat a közlekedési központoknak. Ez nyomot hagy a szolgáltatás színvo­nalán, és így a városi önkormányzatok­kal is egyre nehezebb zöld ágra vergőd­ni az alapellátás anyagi-szakmai kér­déseit illetően. Hiányolják a magasabb minőséget, a komplexebb utaskiszol­gálást. A megrendelői kívánságlistá­nak gátja azonban a kritikus munkaerő­­hiány, a jármű-modernizációs program lassú üteme, illetve a szakma presztízs­­vesztése. A jelenleg is zajló folyamatok és a kö­zelgő piacliberalizáció azt sejteti, hogy a megyén belüli helyközi közlekedés, néhány helyen a városi szolgáltatás, az ehhez hozzárendelt javító-karbantartó bázis és egy szűkre szabott irányítói ál­lomány alkotja majd a közlekedési köz­pontok szervezetét. Ugyanakkor olyan verzióról is hallani, hogy egy vagy há­rom Volán-cég működne a jövőben. A közlekedési stratégia koordináta­­rendszerében meg kellene végre hatá­rozni a Volán-társaságok helyét, szere­pét, a fenntartható fejlődés feltételeit. Egy bizonytalan, világos jövőképet nél­külöző helyzetben a változó igényeknek megfelelő szolgáltatást nyújtani szinte reménytelen vállalkozás. Horváth László elnök Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete

Next