Magyar Nemzet, 2019. október (82. évfolyam, 198-223. szám)

2019-10-10 / 206. szám

2 BELFÖLD 2019. október 10., csütörtök „Sokkal több pénzt lehetne keresni, hogyha miénk lenne a kerületi DK” A hanganyagok alapján úgy látszik, hogy a kispesti szocialista politi­kusok a közügyeket, a politikát is üzleti ügynek tekintik. A beszélge­tők visszaemlékezése szerint Gajda Péter polgármester arra ösztökélte embereit, hogy hozzák létre a ke­rületben a Demokratikus Koalíció alapszervezetét, mert azzal „sok­kal több pénzt lehetne keresni”. A jelek szerint a kerület mostani ve­zetője már csak egy ciklust vállal­na, mert nem szeretné, ha „ráég­nének” az ellenzéki összefogásból érkező „éhes” fiatalok. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak lapunk birtokába, amelyeken egy kispes­ti MSZP-s képviselő beszélget tár­saival a helyi ügyekről „kólának” nevezett fehér por és alkohol fo­gyasztása közben. Cikksorozatunk ötödik része. Bácskai Balázs „Figyelj, a Gajda rengeteget küzdött ve­lünk, hogy mi csináljuk meg a kerüle­ti DK-t. Sokkal több pénzt lehetne ke­resni, hogyha miénk lenne a kerületi DK” - meséli Lackner Csaba egy­ isme­retlennek az egyik felvételen, aki visz­­szakérdez: „Nem volt rá ember?” „Ak­kor nem volt rá ember. Meg nem hit­tük, hogy a DK-ból lesz valami” - vála­szolt Lackner. Az általunk megismert anyagok alapján kijelenthető: a XIX. kerületi MSZP-s képviselők az ellen­zéki összefogást egyfajta pénzszerzé­si lehetőségnek, üzletnek fogták fel. A hangfelvételek főszereplője ismét Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő, aki az egyik hanganyag ta­núsága szerint úgy fogalmazott, hogy aki nem keres évi százmillió forintot az önkormányzati politikában, az hülye. Lackner a saját bevételeiről beszélve azt mondta, hogy havi másfél milliót visz haza - ám eközben papíron, hivatalo­san körülbelül negyedennyi a fizetése. Mint ismert, olyan kép- és hangfel­vételek jutottak a Magyar Nemzet bir­tokába, amelyeken főként a XIX. ke­rületi polgármester, Gajda Péter bi­zalmasa mesél a helyi ügyekről, kólá­nak nevezett fehér por és alkohol el­fogyasztása közben. A beszélgetése­ken felbukkan egy vállalkozó és ko­rábbi, valamint jelenleg aktív balol­dali politikusok is. Lackner az egyik felvételen megosztja egyik nagy, 2014-es megérzését beszél­getőtársaival. Mint elmesélte, az akko­ri önkormányzati választások előtt azt javasolták az MSZP vezetésének, hogy a párt önállóan induljon, mert egyedül is meg tudja nyerni a választókerüle­teket. „Az indok az volt, hogy ha ezek a DK-sok beteszik a lábukat a küszö­bön belülre, akkor onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni” - mondta Lackner. Végül Gyurcsány pártja há­rom egyéni körzetben kapott lehetősé­get az indulásra, amiből kettőt meg is nyertek. Az MSZP készített egy forga­tókönyvet arról is, hogy mi lett volna, ha egyedül indulnak, ám ezeket Gajda Péter polgármester rejtegette Lackner elől, és csak két év múlva bizonyoso­dott be, hogy igazuk volt. „A ciklus felére, amikor a Patekkal ki­csit jobban elkezdtem dolgozgatni, meg a Somogyi Lacit beintegráltam mellé, akkor a Garda megmondta, hogy most­­már ők tudják, hogy amikor 2014-ben a Kránitzcal még mondtuk, akkor még meg lett volna. Ugyanúgy, mint a XIII. kerületben, ahol szintén megvolt a DK nélkül. Mi is meg tudtuk volna nyerni. Most már nem” - mesélte Lackner. Pa­­tek Gábor a Vagyongazdálkodási és Vá­rosüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kabinetfőnöke, Somogyi László vállalkozó pedig papíron az Anildia Kft. vezetője, ám Lackner elmondása szerint olyan projekteken is rajta tart­ja a kezét, amelyeket papíron más vál­lalkozások nyertek. Somogyinak háza van Miamiban, egy alkalommal pedig Lackner elmondása szerint több mil­lió forintot adott át Kránitz Krisztián­nak, a kispesti vagyonkezelő igazgató­jának, hogy „a jövőben is legyen mun­kája”. Az biz­tos, hogy a kispesti adófi­zetők nem fognak örülni, ha kiderül, hogy pontosan mit is jelent „Somogyi Laci beintegrálása” Patek mellé. Egy másik felvételen a hanganya­gok egyik állandó szereplője, Kiss Jenő XXIII. kerületi MSZP-s képviselő be­számol egy ajánlatról. „Megkeresett a Kertész [K Kertész Csaba kispesti alpol­gármester], hogy legyek a kispesti DK elnöke, és azt mondta nekem, Jenő, én nem akarom tovább csinálni. Nem vál­laltam el” - meséli Kiss. „Jó nagy f...az vagy, hogy nem vállaltad el. Te f...sz. Most ez komolyan igaz? Akkora hü­lye vagy, b...meg. Hogy lehetsz ekko­ra f...sz?” - méltatlankodott Lackner Csaba. Majd nem sokkal később így folytatta: „Pénzt kellett volna keres­ni” - mondta annak kapcsán, hogy mi­ért gondolta, hogy Kiss hibázott, ami­kor nem vállalta el a posztot. A XXIII. kerületi MSZP-s képviselő elmondta, hogy nem volt kedve politizálni, tag­ságát összehívni, a tagságnak beszé­deket tartani és hallgatni „a nénik hü­lyeségeit”. „De ezt üzletként kellett vol­na kezelni” - válaszolta Lackner. Ker­tész Csabára visszatérve Kiss kifejtet­te, hogy már régóta be akarja fejezni. „Ettől függetlenül ku...a éhes” - rep­­likázott Lackner, Kiss Jenő pedig iga­zat adott neki: „Persze, a pénzt meg akarja keresni." Kiss Jenő a hangfelvételek nyilvá­nosságra kerülése után néhány napig nem volt elérhető. Lapunk tegnap is felhívta a politikust, aki fel is vette a telefont, ám azonnal bontotta a vona­lat, amikor a beszélgetésekről kérdez­tük. Ő volt az, aki például Gajda Pé­ter vagyonosodásáról kérdezte Lack­ner Csabát az eddig nyilvánosságra ho­zott hangfelvételeken, de arról is be­szélt Lacknernek Kránitz Krisztiánnal kapcsolatban, hogy „bajtárs kezét nem szabad elengedni”. Kiss 2014-ben az el­lenzéki összefogás (MSZP, DK, Együtt, PM) színeiben jutott be kompenzációs listáról. A politikussal kapcsolatban telefonon kerestük a soroksári MSZP elnökét, Liptákné Kovács Magdolnát, a XXIII. kerület 5. számú választóke­rületében induló képviselőjelöltet. A politikus nem kívánt nyilatkozni la­punknak. Lackner Csaba az egyik felvételen arról is beszélt, hogy az ellenzéki ösz­­szefogás többi pártjának politikusai ve­szélyt jelentenek Gajda Péterre, az el­lenzéki összefogásból jövő új, pénz­éhes momentumos, DK-s és párbeszé­des politikusok kompromittálhatják a polgármestert. „Elmondom, hogy mi a baj. Amit mondtam a Zsombor­ról, hogy annyira sok fiatal éhes em­ber teszi be a lábát az önkormányzat­ba, hogy vannak dolgok, amiket nem tud kontrollálni [Gajda], és nem akarja már, hogy ráégjen. Kopnak ki az idő­sek, jönnek az újak, az új éhesek, és ezek az új éhesek ugyanúgy rá tudnak égni” — vázolja fel a polgármester fé­lelmeit Lackner. A megszólalásában emlegetett éhes fiatalember Guzmics Zsombor, az Építéshatósági és Város­­fejlesztési Iroda vezetője. Mivel a kispesti kerületvezető érzi a veszélyt, ezért már csak egy ciklust vállal. „Ő azt mondta, hogy ez az, amit szeretne még megcsinálni, az utolsó öt év, mert még úgy érzi, úgy, hogy ne bolonduljon meg, neki még ez fér bele” - mesélte Lackner. A képviselő­nek nem tetszett a polgármester terve, mondván, hogy „vele mi lesz később, ha ő még szeretne maradni?”, és cse­rébe csak annyit kért a kerületvezető­től, hogy „akkor viszont ebben az öt évben együtt kell végigtolni mindent”. október 1 30 . Lackner Gajda Csaba Péter 7 Vk' K„po„ il S !"é­s* Lackner Csaba önkormányzati képviselő és Gajda Péter polgármester, a hangfelvételek két főszereplője Fotó: Bach Máté Kránitz Krisztián, a vagyonkezelő igazgatója Forrás: Facebook * TUDOTT-E GAJDA PÉTER A KORRUPCIÓGYANÚS ÖSSZEFONÓDÁSOKRÓL? Kedden az Index.hu írásban megkereste Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármestert, hogy mit tud a So­mogyi László körüli cégekkel kapcsolatos összefonó­dásokról. Mint ismert, a hangfelvételek alapján So­mogyi az egyik olyan vállalkozó, akin keresztül visz­­szaáramlanak a pénzek a XIX. kerületi MSZP-s politi­kusokhoz. Az Index arról kérdezte Gajdát, hogy mit tud az Anildia Kft. és a Compassion ügyeiről, vagyis a Somogyi körüli cégekről, valamint arról, hogy a kis­pesti Egészségügyi Intézet felújítása kapcsán Somo­gyi tárgyalt a kivitelezők nevében, holott papíron semmi köze a vállalkozáshoz. A polgármester írás­ban válaszolt: „A szóban forgó tárgyalásokon nem vettem részt, nincs tudomásom arról, hogy kik kép­viseltették magukat rajta.’Magáncégek ügyeivel nem foglalkozom." Lackner Csaba erről mást mondott a Magyar Nem­zet és a Hír TV által megszerzett hangfelvételeken. Az önkormányzati képviselő az Egészségügyi Intézet fel­újításával kapcsolatos bonyodalmakról beszélt.„Nincs kivitelezési terv, csak látványterv, meg nincsen kivite­lezési költségvetési terv" - állította Lackner, ám So­mogyiék ezeket megcsinálták a politikus szerint. Azonban a tervekbe nem volt bekalkulálva a bizton­ságtechnikai felszerelés. A problémát a jelek szerint Gajda Péter elé kellett vinni. „Lacikám, majd megcsi­nálod te, és megbeszéled a Péterrel" - mondta Lack­ner szerint a projekt egyik felelőse, Guzmics Zsombor, az Építéshatósági és Városfejlesztési Iroda vezetője. Lackner felháborodva mesélte, hogy az irodavezető azt mondta egy nagy megbeszélésen: „Aki utoljára beszél a Péterrel, majd az lesz, mert a Péter mindig az­­utolsó ember szavára hallgat." A polgármesterhez visz­­szajutott ez az információ, és megharagudott Guz­­micsra. A beszélgetésből az derül ki, hogy Gajda Péter döntési pozícióban volt ebben a helyzetben, ami el­lentétes az Indexnek megfogalmazott állításaival. A hangfelvétel meghallgatható a Magyarnemzet. hu oldalon.

Next