Magyar Nemzet, 2021. február (84. évfolyam, 26-48. szám)

2021-02-20 / 43. szám

2021. február 20., szombat Magyar Nemzet KULTÚRA 17 Megtűrt szórakoztatás, támogatott magasművészetek a Kádár-korban 1966-ban a könnyűzenészek számára még nem jött el a Kánaán A hazai történelmi emlékezet és közbeszéd úgy tartja számon az 1968-1972 közötti időszakot, mint a proletárdiktatúra lassú és óvatos nyitási politikájának megnyilvá­nulását. Több tekintetben tény­leg megvalósulni látszott némi engedményre való hajlandóság a hatalom részéről, leginkább a gaz­dasági életben, annak érdekében, hogy ne azonnal menjen csődbe az ország, de a szórakoztatóipar­ban Aczél György nem túl sok ked­vezményt helyezett kilátásba. Ép­pen ötvenöt éve, 1966-ban mon­dott beszédet a Magyar Zenemű­vészek Szövetségében, nem hagy­va kétséget afelől, hogy a köny­­nyűzenészeknek még nem jött el a Kánaán. Ha rajta múlt vol­na, soha nem jön el. Csatári Bence A „három T” jól bevált rendszere ek­kor már egy évtizede olajozottan mű­ködött, olyannyira, hogy néha az érin­tett zenészek is kapkodták a fejüket, ők vajon hova tartoznak. Ennyi év távlatá­ból Kóbor János, az Omega frontembe­re kétségbe vonja, hogy őket valaha is beskatulyázta volna egyik vagy másik kasztba a Kádár-rendszer; szerinte ők istenigazából egyikbe sem voltak egy­értelműen besorolhatók. A helyzetet némiképp bonyolítja, hogy 1966-ban, szó szerint, még senki nem ejtette ki a száján a „három T” elvét hivatalos for­mában, azt majd csak 1968. április 1-jén teszi meg Aczél György saját elvtársai körében, a Politikai Akadémián. Aczél György 1966 tavaszán azonban mégis ennek az önnön maga által meghatá­rozott keretrendszernek megfelelően nyilatkozott a Magyar Zeneművészek Szövetségének ülésén, amikor beszé­dében előrevetítette: az új gazdasági mechanizmusban el kell majd hatá­rolni a szórakoztató műfajt az igazi művészetektől. (Igaz, hogy az új gaz­dasági mechanizmust csak 1968. ja­nuár 1-jén vezették be Magyarorszá­gon, de elindításáról az MSZMP leg­magasabb fórumain már végső dön­tés született 1966-ban.) Utasítása sze­rint a könnyűzenét csak tűrni kellett, de csak akkor, ha az nem szegődik az államszocializmust fellazítani szán­dékozó politika csapatához, ellenke­ző esetben természetesen be kellett tiltani az ilyen gondolatokat képvise­lő zenészeket. Azt, hogy a szilencium pontosan mit tartalmazzon és meddig tartson, az élvonalbeli zenészek esetében sze­mélyesen Aczél György döntötte el. Az álszent kegygazdálkodás részét képezte az is, hogy amikor a letiltás megszűnt, mintegy a megkegyelmezési procedú­ra részeként,b­ehívatta magához a ze­nekarvezetőt, így tett Illés Lajossal is, aki öltöny-nyakkendőbe vágta magát, amikor hívatták, és bement a „főnök­höz”, hogy megtudhassa, letelt az egy­éves kényszerszünetük. Aczél György igazi autodidakta sznobként - aki per­sze igyekezett magát kiművelni a saját szakterületén, és ez nem esett nehe­zére, mivel érdekelte is a téma, hiszen korábban színészi ambíciókat is dédel­getett - a magasművészethez a zenén belül csak a komolyzenét és a népze­nét sorolta, már az operettek sem vol­tak annyira az ínyére. Az általa nagy­ra tartott komolyzeneszerzőket éppen ezért jelentős támogatásra is méltónak tartotta, és amit ő mondott, az ezen a szakterületen úgy is volt, a pártállam más „szakértő" korifeusai nemigen ágál­tak a döntései ellen. Azért a nagy tá­mogatás a komolyzenei életben érdekes módon néha nehézségekbe ütközött. Kodály Zoltán közismerten nem volt a kommunista rezsim feltétlen híve, zse­nialitása miatt azonban mégis hagy­ták tevékenykedni és kibontakozni. A hatvanas években mégis előfordult az első számú hazai zeneszerzővel, hogy a rendszer által biztosított, a Galyate­tőn lévő kétszobás üdülő fenntartási költségeinek térítését visszautasította, és úgy döntött, hogy ezentúl ő fizeti a rezsit. Ez egyfajta jelzés volt a hatalom­nak, hogy ugyan támogathatják őt, de ne nézzék gyereknek vagy koloncnak a rendszer nyakán, mert ki tudja fizetni azokat a kiadásokat, melyek őt terhe­lik. Ez a fajta függetlenedési szándék persze nem tetszett a Művelődésügyi Minisztérium zene- és táncművészeti főosztálya vezetőjének, Barna András­­nénak (Biszku Béláné barátnőjének), de már nem tudott semmit sem ten­ni, mert „Kodály tanár úr” - ahogy ő nevezte a híres zeneszerzőt és pro­fesszort - már rendezte is a számlá­kat, valamint - kihagyva a miniszté­riumot — közölte az üdülő fenntartó­jával, hogy a továbbiakban is ő rende­zi majd a számlákat. Más alkalommal is kitért Kodály Zoltán a rendszer ga­rasoskodásai elől. Amikor 1963-ban gondot jelentett az, hogy kettőnél több szakértőt küldjenek egy izraeli zenei kongresszusra, felajánlotta a műve­lődésügyi tárcának, hogy saját zseb­ből fizeti a többiek kiutazását, szál­lását és ellátását. Erre már felhorkant Barnáné, és feletteseinek azonnal je­lezte egy házi feljegyzésben, hogy az efféle nagyvonalú gesztusokra semmi szükség nincs, még ha a minisztérium anyagi korlátai végesek is. Az akkor már megcsontosodni lát­szó kultúrpolitikai elvi útmutatások gyakorlati megvalósulását taglalta a Magyar Zeneművészek Szövetsége, amikor Aczél György látogatása után a fellazítási politikáról készített jelen­tést 1966-ban az MSZMP KB tudomá­nyos, közoktatási és kulturális osztá­lyának. A fellazításnak szerintük két tényező miatt volt komoly befolyása: a megnövekedett nyugati kapcsolatok és a magyar zenei intézmények nem­törődömsége miatt. Valóban, a hatva­nas évek közepén az 1956-os emigrán­sok már küldhettek haza leveleket, sőt pénzt, és a Fenyő Miklós által megéne­kelt IKEA-csomagokat is. Jöhettek te­hát a nyugati lemezek — már amiket a vámosok nem koboztak el vagy rak­tak félre maguknak­­, de cseles úton még kőkemény valutát is elrejthettek a küldeményekben. Szörényi Leven­te is úgy vette az első elektromos gi­tárját a magyar rocktörténeti hagyo­mányok szerint, hogy egy csomagban küldött kabát belső bélésébe varrták a bankókat, amiből már kijött egy jó minőségű hangszer. A zeneművész-szövetség jelentése úgy látta, hogy a támogatás és a tűrés határai egybemosódtak, annak elle­nére, hogy az MSZMP IX. kongresz­­szusa erről a részletezés szándékával nyilatkozott, a tiltás kategóriája pedig egyáltalán nem jelent meg, amivel a kulturális politikát egyenesen gyen­gének minősítette. Ezeket a megál­lapításokat a könnyűzenére is értet­ték, és élő problémaként említették - ami műfajra való tekintet nélkül igaz volt minden zenészre -, hogy az elő­adóművészek inkább Nyugaton sze­rettek fellépni, mert ott valutában fi­zették őket. Ezzel összefüggésben az impresszálás gondjaira is felhívták a figyelmet, mert az volt a bajuk, hogy a szocialista eszméknek nem megfelelő műfajokat részesítették előnyben kül­földön, ami a művelődéspolitika ha­tármezsgyéinek tisztázatlanságából fakadt. Azt is megjegyezte a jelentés, hogy a magyar zenei közéletnek kife­jezetten hasznára vált a vasfüggöny léte, mert így „a káros nyugati hatások" legalább egy részét meg tudták szűr­ni. Persze ez csak a kommunisták ol­vasata volt, a demokratáké pedig ez­zel szemben az, hogy ezáltal magyar emberek millióitól vették el a szabad kulturálódás és művelődés lehetősé­gét — szerencsére nem örökre. Kodály Zoltán nem volt a rezsim híve, többször borsot tört a kommunisták orra alá Forrás: Fortepan/Bojár Sándor S Ferdinandy György online, nyilvános gyónásra készül Doncsev Toso Tambo. A kecsuák, az inkák utódai nyel­vén pihenőhelyet jelent, meg talán ez lesz Ferdinandy György legújabb - az év első felében még készülő - köteté­nek is a címe. Az író internetes vallo­mása szerint számvetésre, nyilvános gyónásra, bűnbánatra készül. Az élet nevű őserdőben nyolcvanöt év után a további úthoz jólesik egy kis tisztáson erőt gyűjteni. Ez jut eszembe, miután több mint egy órán át tartott a világhálón Mé­száros Márton, a felkészült szakértő ri­porter és a múltján merengő prózaíró, a hajdani Puerto Ricó-i professzor idő­utazása. A két barát nem azonos tér­ben, hanem Budapestről és Miamiból beszélgetett a szerző Könyv a világ vé­gén című munkájáról, amelyet a Ma­gyar Napló adott ki a tavaly. Az igazán érdekes és izgalmas kér­dések az utolsó néhány percben kerül­tek terítékre: a szülőföld sokszínűsége, a háromnyelvű alkotó magyarságának értelmezése, magyarázata, a kettésza­kadt hazai kulturális tér talánya, a sze­kértáborok közötti kapcsolattartás le­hetősége, a közvetítő hitelességének a titka. De a kíváncsi hallgatók közelítő válaszokat sem kaptak. A lényegre ez­úttal nem maradt elég idő. Ferdinandy életén keresztül tükrö­ződik az általa ábrázolt világ, a magyar hon, Európa, az emigráns lét és esetle­ges jövendőnk: Amerika. Könyv a világ végén című könyvének online bemuta­tója (Budapest-Miami, 2020. decem­ber 13.) a YouTube-on elérhető. FERDINANDY GYÖRGY KÖNYV A VILÁG VÉGÉN Forrás: Magyar Napló HIRDETÉS Szomorúan tudatjuk, hogy BERECZKY LÁSZLÓNÉ KOCSIS KATALIN hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt. Gyászolják: fia, menye és unokái­t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy DR. STIPULA MAGDA neurológus és pszichiáter, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház ny. ov. főorvosa, a Horányi Béla Klinikai Idegtudományi Társaság alapító tagja és tiszteletbeli elnöke 2021. január 22-én, 95 éves korában elhunyt. Gyászolják családja és mindazok, akik szerették. Emléke szívünkben örökké él! „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” (2Tim 4,7)

Next