Magyar Nemzet, 2021. december (84. évfolyam, 278-303. szám)

2021-12-07 / 283. szám

2021. december 7., kedd Türelemre tanító, okos állatmese Az Énekelj! második része nagy hangsúlyt helyez a gyász folyamatának bemutatására Általában a filmek jelentős ré­szénél a második rész nem iga­zán tudja hozni az első színvo­nalát. Vannak viszont kivételek, nem is kevés. Az Énekelj! című animációs mesefilm második ré­sze ilyen kivétel, legalább annyi­ra izgalmas, okos és szórakozta­tó alkotás, mint az első. Míg az első részben azt kellett megtanul­niuk az énekeseknek, hogy még a legreménytelenebb élethelyze­tekben sem szabad feladni a küz­delmet, addig a második részben arról van szó, hogy az énekléshez nemcsak hangra, hanem szívre is szükség van, az élethez meg te­mérdek türelemre. Csejk Miklós Az állatmesék ősidők óta a legnépsze­rűbbek a népi hagyományban. A ma­gyar népmesék között is számos olyan történetet találunk, amelyekben állatok a főszereplők, de persze temérdek ne­gatív vagy pozitív emberi tulajdonság­gal. A mesék Homérosza, a híres óko­ri görög meseköltő, Ezópusz leírásából - amelyek nagy részét szintén a nép­hagyományból vette - is nagyon sok állatmese került a köztudatba. Mind­ez azért érdekes, mert az állatmesék segítenek abban, hogy más szemszög­ből tekintsünk rá olyan emberek éle­tét érintő problémákra, amelyekkel mindannyiunknak meg kell küzde­­nünk. Amióta ugyanis világ a világ, mindig is erre voltak a mesék, most is erre vannak. Garth Jennings, ajsi.mind az első, mind a második rész rendezője és for­gatókönyvírója, úgy látszik, pontosan tudja mindezt, remekül választott ani­mációs filmjéhez állatszereplőket. Egy­részt úgy tűnik, hogy mindkét rész­ben a modern ember problémáival kell megküzdeniük - elsősorban az­zal, hogyan valósítsuk meg álmain­kat, hogyan teljesítsük ki tehetségün­ket­­, másrészt azért jó igazán Jennings mozija, mert egyáltalán nem ez a lé­nyeg. Mindkét részben azt kell meg­tanulniuk a szereplőknek, hogy egye­dül egyáltalán nem megy. A művészi alkotás, esetünkben egy zenés műsor létrehozása, csakis csapatban lehetsé­ges. Mindkét rész azért állja meg a he­lyét, mert mindezt nem közhelyesen mesélik el az alkotók, hanem sikerül igazán mélyre hatolniuk. Az első rész­ben arról van szó, hogy létre kell hozni egy közösséget. Ez azért nehéz, mert a különböző tulajdonságokkal felvér­tezett tagoknak (esetünkben állatok­nak) úgy kell együttműködniük, hogy közben ne érezzék rosszul magukat. Nem arról van szó, hogy összezörre­­nés nélkül kellene dolgozniuk, hiszen minden együttműködés konfliktusok­kal jár, hanem arról, hogy ezeket ügye­sen kezeljék. Ebből a meséből sok ilyet meg lehet tanulni. Ráadásul még az is fontos, hogy megmaradjunk tisztessé­gesnek. Korunkban, amikor sok olyan mintát is látni, hogy a tisztességtelen és gátlástalan magatartás révén kön­­­nyebben lehet érvényesülni, nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni. Az Énekelj! második részében köz­ponti hangsúlyt kap a gyász folyama­tának bemutatása. Az oroszlán ugyan­is - aki világhírű és idős énekes - el­vesztette a feleségét, nem akar többé színpadra állni, nemhogy énekelni nem akar, de még beszélni se nagyon sze­retne senkivel. A történet szépen be­mutatja, hogy ilyen esetben az a dolga egy jó közösségnek, hogy begyógyítsa a szív fájdalmát. Azért okos alkotás ez, mert rávilágít, hogy ez nemcsak ne­mes feladat, de nagyon nehéz is egy­ben. Aki bánatos, az sokszor morgós­­sá válik, kellemetlenül viselkedik. Az Énekelj! 2 a gyermekeknek azt tanít­ja meg, hogy ha valaki igazán szomo­rú, akkor temérdek dolgot tehetünk, hogy megkönnyítsük a bánat elviselé­sét, de a legfontosabb, hogy ne hagyjuk egyedül. A bánat, a szomorúság legfon­tosabb „tápláléka” ugyanis a magány. Aztán azt is meg lehet tanulni ebből a moziból, hogy ne ítéljünk elsőre. Az egyik legfontosabb emberi tulajdonság a türelem. Korunkban mindez azért fontos információ, mert olyan mérté­kig felgyorsult a világ, hogy nem na­gyon vagyunk már türelmesek. Pedig türelem nélkül nem fog menni semmi. Türelem nélkül nem múlik el a bánat, türelem nélkül nem lehet legyőzni a félelmet, türelem és állhatatos gyakor­lás nélkül nem leszünk képesek kibon­takoztatni a tehetségünket. És ami a legfontosabb, türelem nélkül nem mű­ködik a család sem, főleg, ha az anya­malac éneklésre adja a fejét. A történetek segítenek abban, hogy új szemszögből tekintsünk rá a problémáinkra Forrás: UIP-Duna Film A legendás színészpárosnak állít emléket a Riválisok Mindketten ministráltak, mielőtt megjárták az algériai és vietnami háborúkat, majd kétkezi munkásokból a francia filmtörténet legnagyobb sztárjai lettek. Er­ről a viszontagságos útról ír Király Levente a Jean-Paul Belmondo és Alain Delon színészpárosnak emléket állító, Riválisok című könyvében, amely a napokban je­lent meg, és amelyben izgalmas és mulatságos sztorikat olvashatunk a két legen­da forgatásokon történt kalandjairól és magánéletéről. B. Orbán Emese - Szerettem volna bemutatni a „Franciaország szent szörnyetegeinek” kalandregénybe illő éle­tét, hogyan juthat el valaki sírásóból és juhpász­­torból, illetve hentes és mé­szárosból a francia filmtör­ténet legnagyobbjai közé - mesélte Király Levente, a könyv szerzője. Merthogy kevesen tud­ják, de a nemrégiben elhunyt francia legenda, Jean-Paul Belmondo karrierje, akárcsak színésztársáé, Alain Delo­­né, számos viszontagságon keresztül vezetett el a világ­hírnév felé. A második vi­lágháború kitörésekor Jean- Paul mindössze hatéves volt, mégis egy életen át kísér­ték a háború borzalmai és a vele járó nehéz időszak. Bár a kis Jean-Paul gyer­mekkorában bohóc szere­tett volna lenni, a felhőtlen szórakozás mellett a komoly dolgok iránt is fogékony volt. Hatéves korától fogva ministrált és temetésekre járt a he­lyi pappal a Párizshoz közeli Rambouillet-ben, amiért öt frankot kapott. Tizenéves volt, amikor juhokat őrzött, szénán aludt, és a terve az volt, hogy egy nap farmot vásárol néhány jószággal, és gazda lesz belőle. Álma azonban nem vált va­lóra, hiszen 1958-ban be kellett vonulnia kato­nának az algériai háborúba. A frontról egy év­vel később térhetett csak haza. Csomagolóüze­mi munkás lett, naphosszat dolgozott a gyárban. Fiatal korában nagyon sokat járt színházba, mi­vel édesapja rengeteg színészt ismert. Tizenhét éves volt, amikor megnézte A púpos című elő­adást egy párizsi színházban. Ekkor döntött úgy, hogy színész lesz. Bár Belmon­­dót többször is eltanácsolták a színésziskolából, Párizs ut­cáit járva autodidakta módon sajátította el a színészmester­séget. Kitartásának köszönhe­tően pedig sikert sikerre hal­mozott a színpadon és a film­vásznon egyaránt. Belmondo kirobbanó tehet­ségével komoly rivalizálásra kényszerítette a pisztolyfor­gatásban és magányos zsarus­­kodásban verhetetlen ellenfe­lét. Alain Delont az első in­dokínai háború edzette meg. Vietnamból való hazaérkezé­se után Alain Delon alkalmi munkákat vállalt. Volt újság­kihordó, gyümölcsös-, illetve zöldségesládákat rakodó munkás egy vásárcsar­nokban, de dolgozott hentesüzletben is. - Az egyetlen, amit sajnálok - sóhajtozik hogy nem lettem zenész. Annyira szeretem a ze­nét, és lehet, hogy nagy hangversenyjátékos lett volna belőlem - tette hozzá a színész. Azt pedig mi tesszük hozzá, hogy annyira nem bánjuk, hogy végül Alain Delon színész lett és nem zenész. Király Levente: Riválisok - Élő mítoszok, szívtipró francia legendák, Macro-Media Bt., 2021 KIRÁLY LEVENTE RIVÁLISOK JEAN-PAUL BELMONDO ALAIN DELON Élő mítoszok, szívtipró francia legendák KULTÚRA 17 ------------------------------------------------- HIRDETÉS ------­ZENEAKADÉMIA, NAGYTEREM A ROMANTIKA ARANYKORA VADIM REPIN, ALEXANDER KNIAZEV ÉS BALÁZS JÁNOS KONCERTJE Jegyek kaphatók a Zeneakadémia jegypénzt valamint a cziffra100.com és a czf.jegy.hu olt cziffra100.com bethlengabc* mdmkult REKECZKY CSABA MINISZTERELNÖKSÉG KŐBÁNYA CZIFFRA GYÖRGY FESZTIVÁL 2022

Next