Bartalus István: Magyar népdalok - Egyetemes gyűjtemény V. (Budapest, 1895)
J - Jaj, de búsan harangoznak
2 Liliommal festették a koporsót, Olyan fejér, olyan fényes azért vöt; Oda ment a szeretője szegénynek, S bánatától a koporsó sötét lett. 3 Rozmaringot ültettek a sírjára, Úgy zokogott felette a babája; Végig végig siratta a temetőt, Kérte vissza a hűséges szeretőt. 4 Szép gyolcs ingét nincsen a ki kimossa, Csak a síró két szemének zápora. Kondor haját déli szellő kuszálja, Nincs már, a ki lesimitsa vállára. 5 Megint búsan harangoznak Tarjánba, Most teszik a legszebb legényt sírjába. Addig addig siratta a babáját, Hogy mostan már őtet magát siratják. 6 Lányok, lányok, nagy Tarjáni leányok, Rózsátokat soha el ne hagyjátok; A legényfeziv galambjáért megreped; De a lánysisiv, megkönnyebbszik, elfeled. (Arany János után.) galambot. 186