Magyar Nyelv – 68. évfolyam – 1972.

1. szám - Szabó T. Attila: Mutatvány egy erdélyi szótörténeti tár szócikkeiből

MAGYAR NYELV LXVIII. ÉVF. 1972. MÁRCIUS 1. SZÁM Mutatvány egy erdélyi szótörténeti tár szócikkeiből 1. Előzetes híradások után közelebbről — immár a szerkesztéssel bajos­kodva — ismét szükségesnek látszott, hogy tájékoztatót adjak az erdélyi régiség szókincsének feltárására vonatkozó szótári munkálatokról.­ A rendel­kezésre álló tér korlátaira hivatkozva akkor kitértem az elől a feladat elől, hogy mutatványszócikkekkel ízelítőt nyújtsak a szótár anyagából. Minthogy azonban PAIS DEZSŐ lapalji jegyzetben (MNy. LXV, 414) „nemcsak maga és a szerkesztőség, hanem az idekapcsolódó tudományok közösségének tagjai nevében" is lekötelező érdeklődéssel a példákon való bemutatás szükségessége mellett nyilatkozott, a most következőkben sort kerítek a szerkesztésben követett szempontok rövid ismertetésével egyidőben jó néhány szótári szó­cikk bemutatására is. Megelőző közleményeimben a szótár általánosabb jellegű kérdéseit — gondolom — már olyan mértékig megvilágítottam, hogy most ezúttal valóban csak néhány szerkesztési kérdésről: a címszó- és utalószó­kijelölés, illetőleg -alakítás, a szótörténeti adalékok, a jelentés-megállapítás problémáiról kell a példaszócikkek bemutatása előtt szólanom. 2. Mivel a szótár szerkesztője az anyagelrendezésben a címszók szoros betűrendes besorolása mellett döntött, az alább következő mutatvány-szó­cikkek is ilyen rendben sorakoznak fel. A történeti adalékokban lényegében egyetlen alakváltozatban jelentkező szók esetében a címszó megálla­pítása önként adódik, a több, egymástól többé-kevésbé eltérő alakváltozat esetében a szerkesztő a következőképpen jár el: A) Ha két vagy több alakváltozat közül valamelyik forma a történeti adalékok között elő­fordulásbeli gyakoriságban jóval megelőzi a többit, cím­szóként mindannyi közül ez vetődik ki, egyébként mindig a betűsorban előbb kívánkozó emelkedik a címszó rangjára, a többi alakváltozat utalószó formá­jában menekedik meg az ismeretlenül maradás sorsától. Ilyen meggondolásból leggyakoribb alakváltozatként kerül bele például az apródonkint szó önálló címszóként, az apródonkint pedig utalószói rangban a szótár anyagába. A sok alakváltozatú avadag ~ avadég ~ avatag ~ avatég ~ avaték sorából a mai nyelvérzék ugyan az avatag formát tartja egyedül élőnek, mégis az alakvál­tozat-sor tagjainak régiségbeli szeszélyesen váltakozó jelentkezésében a gya­koribbság meg nem állapítható volta miatt a betűrendbeli elsőség címén az összes idevonható történeti adalékok az avadag címszó alá kerültek be a szó­tárba úgy, hogy a többi alakváltozat a maga betűrendi helyén utalószó for­májában figyelmeztet, hogy az érdeklődőnek hol kell keresnie a megfelelő alakváltozatra, illetőleg változatkörére vonatkozó adalékokat. B) A szavak címszóként szereplő alakjának megállapításakor a leggya­koribbnak látszó változat legvalószínűbb olvasatát igyekezett a szerkesztő rögzíteni, de valamelyik alakváltozatnak címszóként való véglegezése egyál- 1 Az előbbi közlések: Pais-Eml. 69—77; StudUBB. Phil. 1968. Fasc. 2. 43—9; MNy. LXV, 403—17, 1. még a szerzőtől: A szó és az ember 520—43.­ ­ Magyar Nyelv LXVIII. 1.

Next