Magyar Nyelv – 115. évfolyam – 2019.
2019 / 2. szám - SZEMLE - Balázs Géza: Domokos Mariann - Gulyás Judit szerk., Az Arany család mesegyűjteménye
beliségbe való áttétel folyamatában beálló torzulás, a lejegyzés technikája, módszere, az esetleges utólagos javítások — ezekre a most közreadott Arany család mesegyűjteménye bőven szolgáltat példákat. A szöveggondozónak el kell igazodnia az egymást követő szövegkiadások különböző rétegei között. A folklorisztika történetében az első ilyen jellegű munka a Grimm testvérek mesegyűjteményének Heinz Rölleke (1975) által szerkesztett genetikus és szinoptikus szövegforma szerinti kiadása. Ez egyben a mostani kötet előképének is tekinthető, mivel mind a Grimm-, mind az Arany László-féle mesék erőteljes írói beavatkozás eredményei (ún. könyvmesék), ezért szövegelőzményeik lényeges információk hordoznak. 3. Az Arany család mesegyűjteménye. Ezek után térjünk át az Arany család mesegyűjteményére! 1862-ben jelent meg a 19. századi magyar folklórgyűjtemények legnagyobb hatású kiadványa, Arany László Eredeti népmesék című kötete. A második világháború után a Magyar Tudományos Akadémia pincéjéből előkerültek olyan kéziratok, amelyek e kötet alapját képezhették. A szövegeket Arany Jánosné Ercsey Julianna és gyermekei, Arany Julianna és Arany László jegyezték le valószínűleg az 1850-1862 közötti időszakban. A mostani kritikai kiadás azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kéziratok, illetve az 1862-es kiadás szövegeit párhuzamba állítja, s ezzel bemutassa, hogy milyen szövegalakítási eljárások révén jött létre a publikált népköltési szöveg. Rendelkezésünkre állnak ugyanis a következő szövegváltozatok: a lejegyzők autográf mesekéziratai, a kéziratokon a lejegyzők saját korrekciói, a sajtó alá rendező javításai, valamint a kiadott gyűjtemény szövege. Tudni kell ehhez, hogy a korban a folklórszövegek közlésében nem a szó szerinti hűség volt a szempont, hanem az, s ezt követte Benedek Elek és Arany László is, hogy a népmesének választékos legyen a nyelvi megformáltsága, stílusa. Ez a szempont annyira győzhetett, hogy szavakat cseréltek ki, mondatokat írtak át, sőt a lejegyzett szöveget alkotó módon átírták (kikerekítették, kiegészítették). Ez utóbbi gesztus akár odáig mehetett, hogy egy népmese szüzséjére írói mesét alkottak. A genetikus/szinoptikus kiadás szerkesztői egy több mint százoldalas tanulmányban mutatják be kutatásaik eredményét (nem ebben a sorrendben): a kéziratok keletkezésének helyét, idejét, hányatott sorsát, kéziratok előkerülését, a szövegek lejegyzőit (a lejegyzők kis portréit), a címadási eljárást, a korrekciókat, margináliákat, kommentárokat, az 1862-es kiadást és annak fogadtatását. Beszámolnak az Arany család meseismeretéről, az Arany János által szerkesztett Magyar olvasókönyvről (ugyanis ennek is köze lehetett a meselejegyzésekhez). A bevezető tanulmány foglalkozik Arany János és Arany László meseértelmezésével (például azzal, hogy abban a korban a találósok is a mesék közé sorolódtak). E helyt csak a mesekiadás címében szerepelő „eredeti” jelzőre hívom fel a figyelmet. Vajon mit értettek a 19. század közepén „eredeti népmeséken”? Valószínűleg azokat a népmeséket, amelyek közvetlenül első forrásból erednek, tehát nem korábbi szövegek újraközlései vagy fordítások. Csak egy példa a rekonstrukcióra, amely rámutat arra, hogy mennyire alapos szövegkritikai munkára volt szükség, ami nem is vezetett teljes eredményre. Az Arany család kéziratos meseanyagában öt mese Arany Jánosné (és részben Arany Juliska) lejegyzése, egy mese Arany Lászlóé (fiatal felnőttkori írásával), huszonhét további mese és a találások Arany Juliskáé. (Egyes szövegek esetében találgatásokra hagyatkoznak a szerzők.) 4. Szövegközlés. A mostani genetikus/szinoptikus szövegkiadás célja a szövegalakulás folyamatának, fázisainak érzékeltetése tipográfiai eszközökkel. A kötetben a kéz-