Magyar Nyelv – 115. évfolyam – 2019.
2019 / 4. szám - TÁRSASÁGI ÜGYEK - Gerstner Károly: Elekfi László (1920-2018)
Társasági ügyek a német szakhoz és a zenéhez kapcsolódóan írta: Német karácsonyi dallamok a magyar templomban. Szerzőként itt (miként korábban is) még Eckerdt László szerepel, ezt a szepességi német eredetű családnevet magyarosította Elekfire. Zenei érdeklődése abban is megnyilvánult, hogy 1943 októbere és 1944 júniusa között mintegy negyven zenekritikát, zenei eseményekről szóló tudósítást közölt a Pester Lloyd című német nyelvű napilapban. A zenei néprajzi kitérő után volt egy másik is a nyelvészeti tevékenység felé vezető útján. 1943 és 1949 között tanárként működött a budapesti Érseki Katolikus Gimnáziumban és a hozzá tartozó Rákóczi Kollégiumban (a mai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, illetve a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium, valamint az újra működő Rákóczi-kollégium elődjeiben), valamint különféle általános iskolákban. Németet, magyart, éneket, de még gyorsírást is tanított, és ahogy az sok-sok tanártársának is osztályrészül jutott, a háború után oroszt is. A háborús események miatti tanítási szünetben különféle fonetikai és mondattani műveket tanulmányozott, cédulázott ki (köztük Brassai Sámuel korszakalkotó műveit), ám feljegyzései Buda ostroma alatt szinte teljesen megsemmisültek. Ennek ellenére 1947-ben megtartotta első előadását a Magyar Nyelvtudományi Társaságban: A mondatfunkció és változatai. 1952-ben aspiránsi helyre pályázott, de nem vették fel. Pais Dezső javaslatára ekkor az MTA Nyelvtudományi Intézetébe jelentkezett, ahol akkoriban zajlottak a nagy, hétkötetes értelmező szótár (ÉrtSz.) munkálatai: ennek az igen kiváló nyelvészekből álló munkaközösségnek lett a tagja. Elekfi László egy helyen azt mondja, hogy így lett „botcsinálta” lexikográfus: ez nyilván az ő közismert szerénységéből fakadt, mert az a tevékenység, amelyet ő a magyar szótárírásban, a szókészleti viszonyok feltárásában végzett, egyáltalán nem lebecsülendő. Ezt igazolja az a terjedelmes fejezet is, amelyet az 1966-ban megjelent Szótártani tanulmányokban közölt. Az igék szótári ábrázolásáról a lexikográfiában az egyik legnehezebb feladat ennek a szófajnak az árnyalt bemutatása. Az ÉrtSz. után részt vett a Petőfi-szótár szerkesztésében, a Magyar értelmező kéziszótár első kiadásában (ÉKsz., 1972) ő állította össze a magyar szóragozás mintáit, és számos írásában foglalkozott a Nagyszótárba tervezett szavakkal is. Mindegyik itt megnevezett munkálatnak valamilyen formában „következménye” is lett. 1976-ban nyerte el a nyelvtudomány kandidátusa fokozatot a következő értekezéssel: Petőfi költeményeinek versmondattani felépítése (különös tekintettel az aktuális mondattagolásra) - a mű 1986-ban jelent meg nyomtatásban. Az ÉKsz. ragozási mintáiból nőtt ki az 1994-ben megjelent Magyar ragozási szótár, mely szervesen beépült A magyar nyelv nagyszótára (Nszt.) 2006-ban megjelent első kötetébe, a Segédletekbe. Az 1990-es évek elején-közepén a Nyelvtudományi Intézet Szótári Osztályán folytak a már évszázada tervezett Nagyszótár (újabb) előkészítő munkálatai. Ezek keretében Elekfi László három részből álló, Nagyszótári tervek és lehetőségek című monumentális cikksorozatában foglalta össze nézeteit, illetve illusztrálta ezeket az új főnév szócikkével (Magyar Nyelv 1997 és 1998). A mondattan iránti érdeklődése nyilvánul meg abban is, hogy Predikatív viszonyok értelmezése és szerepe című értekezésével 2005-ben megszerezte az MTA doktora címet - 85 éves korában is irigylésre méltó könnyedséggel és eleganciával szerepelt a nyilvános védésen! 1985-ben nyugdíjas lett, de munkakedve töretlen maradt. Különféle publikációinak száma tovább gyarapodott, köztük a hangzó nyelv kérdéseivel foglalkozóké is. Ezt a témát dolgozza fel Az értelmes beszéd hangzása című kötet (2003), melyet intézetbeli régi kollégájával, Wacha Imrével közösen írt. A művelt hangzó és írott nyelv használatával kapcsolatos írásainak száma is tetemes. A Nyelvművelő kézikönyv két kötetében (1980.