Magyar Nyelvőr – 74. évfolyam – 1950.
5. szám - Könyvekről - Dénes Szilárd: Petőfi Sándor válogatott írásai
vannak, ő formázóládákról ír. Nálunk a folyékony fém beömlőcsövekel folyik át, nála öntőcső szerepel. Mi a formákban magokat helyezünk el, nála betét lesz belőle. A gépek állványa szerinte keret, a vas hevítésénél pedig nem reve keletkezik, hanem sakk. A gyár szállít osztálya szerinte szállítmány úszási osztály. A traktor hűője pedig érthetetlen módon radiátorként szerepel, pedig ez a magyar közhasználat szerint fütőtestet jelent. Végül meg kell említeni, hogy az idegen neveket teljesen elfordítva írja: a keménységvizsgáló Brunnell-gépből így Brünnel lesz, az ismert Czinsler-autógyárból pedig Kraysler. Azt hiszem, a kép világos: így nem szabad szovjet könyvet fordítani. Tudjuk, milyen alaposan tanulmányozzák a szovjet írók a gyárakat, a bányákat és a szakmát, amellyel foglalkozni akarnak. Nem szabad megengedni, hogy hanyag vagy szakszerűtlen fordítással elrontsák a jó szovjet könyvek olvasásának élvezetét. Íróink és fordítóink ne restelljék a fáradságot, készüljenek jól fel munkájukhoz, esetleg kérjék ki a műszaki szakemberek véleményét is, hogy dolgozóink ne bosszankodjanak olvasás közben, hanem élvezzék és tanuljanak a könyvekből. Pogány Miklós vegyészmérnök, Rákosi Mátyás Művek J Cosigvabi, Petőfi Sándor válogatott írásai. Franklin, Petőfi Sándor prózai írásai költői alkotásaihoz képest is nagy értékét jelentik irodalmunknak. Hangsúlyoznunk s terjesztenünk kell ezt a valóságot, mert ezidőszerint még nincsen eléggé köztudatban. Pedig aki kezébe veszi s véradással olvassa a nagy költőnek ilynemű írásait, önmagától is megállapítja, hogy ez az immáron évszázadot megért próza valóban Petőfi Sándorra vall. S ha úgy érzi, hogy ítéletében megerősítésre szorul, kiváló műbírálók irodalomtörténetírók is meggyőzik felfogásának helyességéről. Riedl Frigyes Petőfi Sándor eposthumus könyvében ezeket olvassuk: „Petőfi prózája sokkal művészibb és elevenebb a többi jeles költőnk stílusánál, felülmúlja Aranyt is, Vörösmartyt is. Úgy gondolom, mint prózaíróra is nagy jövő várt reá (1991.) Horváth János szerint, noha Petőfi „nem prózaíró, de prózaíróknak is megnyitotta a szabad élőbeszéd zsilipjeit". (Petőfi Sándor, 2001.) Mindenképpen örvendetes tehát, hogy a Franklin Könyvkiadó ez évi könyvnapi kiadványai sorában Petőfi válogatott prózai írásait is közrebocsátotta. A kiadónak az volt a törekvése, hogy az olvasó a szemelvényes kiadás alapján tiszta képet alkosson Petőfinek, a prózaírónak jelentőségéről. Ezt a célt sikerült is elérnie. Emellett azonban a közölt szemelvények, még az írónak ebben a tekintetben megállapítható fejlődését is eredményesen szemléltetik. A kötetben olvasható levelek közül a legelsőt Petőfi 1840-ben, (tehát 17 éves korában) írta, Nagy Imre nevű soproni iskolatársához. Ebben olvassuk ezeket a sírokat: „Csak néha emel ki e pokolból a költészet, a mennyei, a malasztofi. Oh, ha ezt keblemben nem hordanám, a kétségbeesés ölne meg! Egy hónapja már, hogy itt vagyok, s még igen keveset írtam; de hogyan is írja ki? A káplár, mihelyst tollat lát kezemben,, lármáz, szitkozódik reám s dolgot ad, így vagyok, azonban nem csüggedek. Non, si male nunc, et olim sicerit." (137. 1.) Íme már a 17 éves ifjú is könnyedén folyó, világos, szabatos, természetes mondatokba önti írnivalóját. Mint költészetét általában, prózai írásait is az egyszerűség jellemzi elsősorban. Riedl Frigyes ebben a kor demokratikus hatását látja, de Petőfinek közvetlen, nyílt, őszinte egyéniségében is megtalálhatjuk a magyarázatot