Magyar Nyelvőr – 75. évfolyam – 1951.
Íróink nyelve - Mészöly Gedeon: Nyelvi magyarázatok költőink műveihez. 1. Csokonai „róna” szava
moz sok száz asztagot" (Visszajövet©! az Alföldről) és „Békés vármegyében az alföldi magyar gazdag szűrőjében hét-nyolc nyomtató ló... patkós lába tapos a világnak legszebb búzájába" (Dorottya)? Csokonai ne tudta volna, mi az a róna? Tudta bizony, de másnak tudta, mint Petőfi. Minden magyar antológiában és irodalomtörténeti olvasókönyvben benne van Csokonai Parasztdala, annak pedig első versszaka így szól: Mellékesen megjegyzem: Csokonai korában senki nem tartotta nevetségesnek azt, hogy a vityillóban nyög a szép ható, mert az idétt a nyög még annyit jelenthetett, mint a sóhajtot. Itt azonban most azt vizsgáljuk, hogy a róna mit jelent Csokonaiinak ebben a Petőfi népdalait fél századdal megelőző, úgynevezett parasztdalában. Az, ami a part felé (azaz a víz partja felé) sűrű rekettye közt (azaz fűzfák között) vezet, bizonyára nem lehet más, mint valami ösvény, valami gyalogút. Az a táj pedig, amelyiken nyárfák alatt, fűzfák között, víz partja felé vezet az út, csakis rétségi táj lehet. Csokonai Parasztdalának rónája tehát nem téres síkság, hanem rétségi út Előfordul a róna szó Csokonainak A bagoly és a kócsag című politikai gúnyiratában is. Ott a színtér a kócsagok lakta nádas, zsombékos, tavas rétség. Ott jár az ifjú poéta (ki más az, ha nem Csokonai), dúdolgatva „a tó szélén"...: „Kijövök minden reggel még hajnal hasadtakor és a ti réteiteket zengedeztetem Phyllisnek, az én kedves Phyllisemnek nevével; azt cselekszem akkor is, amikor a leszálló nap a nyúlánk nádaknak csak felső bojtjokra tekintget." Nem sokkal utána pedig ezt olvassuk: „Még alig ért ama kedves róna mellé, mely a szigetre vezet..." Csakugyan 'rétségi út' hát itt a róna, hiszen „szigetre vezet". Egyik szigetről a másikra vezető rónákat Csokonaival egyidőtájbeli öreg pákászok vallomásai is emlegetnek: „Ezek a rónák — olvassuk egy 1807-i jegyzőkönyvben — arra készültek, hogy vizes időben egyik szigetről a másik szigetre kelletvén a marhákat hajtani, a gazt (értsd: bozótot) helyenként megtörték a marháknak s annak nekiverték s ott keresztülhajtották. Hol úszott, hol nehezen egymásután keresztülgázolt s ilyen csapásokat csinált. A rétes ember azt jól megesmeri". (Györffy: Szilaj pásztorok 30). Egy másik párkászt 1810-ben úgy vall, hogy: „Amely vakrónákról a Fektó szomszédságában emlékezik a tanú, azokon marhákat általjönni sohasem tapasztalt, sőt mármost éppen járhatatlanok. De a bajomiak által kitisztított rónán és ahhoz közel levő két vak rónán ámbár marhákat általjárni nem látott is, a jelekből, melyeket ott látott, bizonyos, hogy azokon a helyeken marha-általjárás volt" (Györffy: Nagyk. Krón. 34). Ezekből a leírásokból azt látjuk, hogy a róna a rétségben a házasabb részek, szigetek között átjáró volt, út volt. Ezért írja Csokonai a rétségi táj útját rónának, az vezet „sűrű rekettye közt" a parti vityilló felé, az vezet a „tó szélét"-ről a „nyúlánk nádak" között belljebb „a szigetbe". Csokonainak harmadik szerzeményében is előbukkan a róna szó, egy „alkalmatosságra írott" versben. Nem valami költői alkotásban, d© haladó idők haladó szellemére jellemző versben. A 17—18. századi lexikonok divatja tudásvágy jele volt, a vallástörténeti lexikonok is a racionalizmusra törekvése. Csokonai nem udvariasságból, hanem szívből írt elöljáró verset egy „Religióról való Históriai Lexikon"-hoz, melyet Broughton után (an historical dictionary of all religion) fordított Mindszenti Sámuel. Azokban a kitűnő ritmusú és rímelésű dicsérő sorokban az egyetemes műveltségű Csokonai végigmustrálja a hasonló tárgyú lexikonokat ilyeténképpen: Ama fejér nyárfák alatt A part felé Sűrű rekettye közt vezet Egy róna bé. Oh! mert ez a hely énnekem Irtóztató. Ott egy vityilló, abba nyög A szép Kató.