Magyar Nyelvőr – 75. évfolyam – 1951.
Íróink nyelve - Goda Géza: Jókai szó- és szólástár
MAGYAR NYELVŐR 75. ÉVFOLYAM * 1951 SZEPTEMBER-OKTÓBER * 5. SZÁM JÓKAI-SZÓ- ÉS SZÓLÁSTÁR írta: Goda Géza Hosszabb idő óta egy Jókai-szó- és szólástár szerkesztésével foglalkozom, mert úgy érzem, hogy örvendetesenmegindult nyelvtisztító mozgalmunk mindaddig suta marad, amíg egyúttal meg nem indítunk olyan nyelvgazdagító mozgalmat is, amely a magyar nyelv dús irodalmi hagyományait van hivatva gyakorlatilag használható értékké tenni szocialista irodalmunk számára. E mozgalom lehetőségeit okvetlenül és mielőbb meg kell teremtenünk, amit úgy értek, hogy a múlt haladó íróinak szókincsét, sajátos nyelvi fordulatait, szóösszetételeit, hasonlatait, szólásait, közmondásait, táj-, személy- és tárgyleírásait, képeit a mi szocialista irodalmunk gazdagítására össze kell gyűjtenünk és főleg könnyen hozzáférhetővé kell tennünk. Kétségtelen, hogy e feladat egy része szoros értelemben vett nyelvtudományi feladat, amelyet nyelvészeink nagy buzgalommal iparkodnak is teljesíteni, de ez lassan készülő, szigorúbb nyelvtudományi munka. A kibontakozó szocialista magyar irodalomnak azonban nagy szüksége van olyan nyelvi vérátömlesztésre is, amely a múlt haladó íróinak művészi, írói nyelvét a leggyorsabb útonképes átönteni a mi szocialista irodalmunk vérkeringésébe. Ilyenformán feladatunk olyan gyakorlati mű megteremtése, amely a sztálini nyelvtudomány föltételeinek megfelelve, az íróművész szempontjából akarja a legfejlettebb magyar írók és költők beszédgazdagságát gyakorlati módon megnövelni mai élő irodalmunk számára. Ezeknek a szempontoknak megfelelően, elsőnek Jókai Mór műveihez nyúltam, mert ha nem is nyelvtani szabatosságával, de nyelvi gazdagságával egyetlen magyar prózaíró sem vetekszik vele. Tolnai Vilmos az Akadémián tartott előadásában azt írta róla, hogy Jókai szókincse kifogyhatatlan és gazdagságban fölülmúlja a magyar szókincs nábobját, Arany Jánost is. Gyulai Pál, aki Jókai legszigorúbb bírálója volt, szó- és szóláskincse gazdagságának a legnagyobb dicsérettel adózott, Arany János pedig azt írta róla, hogy „Jókai műveit olvasva, mintha újra tanulnák tőle a kedves anyai nyelvet, azt a valódit, melynek megragadó ereje nem kisebb természetes bájainál és szemen szedett kifejezései ép oly határozottan, mint festői plaszticitással terjesztik és szabják meg a gondolatot... Élvezetet talál benne mindenki és egy író és nyelvtudós tanulságot meríthet belőle". Folytathatnám az elragadtatásnak azon szavaival, amelyeket Mikszáth Kálmánon, Simonyi Zsigmondon és Tóth Bélán kívül (aki különben elsőnek pendítette meg 21 Magyar Nyelvőr LXXV. 5, 28-30