Magyar Nyelvőr – 98. évfolyam – 1974.
Íróink nyelve - 1
Hazának" (MKur. 1805. 25. sz. 388 — 9). Majd megteszi a cikkíró Csokonait legfőbb mértékül: „Magyar nem beszélt (irt) még ollyan magyarossan mint ez az igen eleven képzeletű kedves Poétánk. Ha pedig valaki meg tudta hordozni valaha a' M[agyar] nyelvet a' próba hellyeken, meg tudta ezt, ki vitte a' testi világból az értelem világába, a' hol, lelke mikor a' leg Felségessebb dolgokkal találkozott szembe. Tolmátzsa (nyelve) mindeniket rangjához illő módon szóllitotta meg. Az észnek kaptait[!] (categoriakat) el tudta nevezni. Anyai nyelvének szűk voltáról soha sem panaszkodott." Végezetül, Csokonai szavainak stílusának sajátos egyéni varázsára tett jellemző észrevételt: „Én nem tudom mit tsinált a' munkáiba való szaknak, mindenik azok közzül meg van edzve, és bizonyos felöltök hogy nagyon édessen illető erőt hagyott azoknak testamentumba, úgy hogy, ugyan azon szókat találja bár elől valaki másutt, észre veszi egyszerre, hogy az inneplő ruháikat Csokonai fogassaira aggódták." Lehetetlen észre nem vennünk, hogy egy évtizeddel későbbi bírálata írásakor ez a névtelen válasz is ott lebegett Kölcsey szeme előtt, amikor a nyelvújítást külön szóba hozta, s Csokonaitól éppen szavainak egyéni varázsát, az „újság ingerét" vitatta el. Kölcsey 1817-ben megjelent bírálatának valóságos kis irodalma támadt: Pálóczi Horváh Ádám Csokonai nevében versben felelt, pontról pontra véve a recenzió megállapításait: a „Provincialismus" kérdésében az „együgyü természet"-re hivatkozott a „ki-módizott", ,,"S ki tudja meddig állandó Aestheticá"-val szemben (1. Csokonai emlékek. Budapest, 1960. 309—10). Lényeges dologra figyelmeztetett: a változó korstílussal szemben a nyelv, a stílus változhatatlan, „abszolút" értékeire, és voltaképpen Csokonai szeme előtt is ez lebegett, s nekünk is ezt kell szem előtt tartanunk, ha a költő stílusát, stíluseszményét igazán meg akarjuk érteni. Terjedelmes tanulmányt, önállóan kiadott munkát szentelt Kölcsey bírálatának mindjárt a rá következő évben Némethi Nagy János (A mű teljes címe: Némethi Nagy János értekezése Csokonai V. Mihály életéről, mellyet kiadott Dombi Márton Pesten 1817. és Csokonai munkájának kritikai megitéltetésekről Köcsey [!] Ferentz által, melly a' Tudományos Gyűjtemény 1817-dik eszt. III-dik kötetjében találtatik. Bétsben nemes Haykul Antal betűivel 1818.) Mint Pálóczi Horváth, ő is pontról pontra vette Kölcsey tételeit, s párhuzamosan tárgyalta Dombynak szintén 1817-ben megjelent Csokonai-életrajzával. Csokonai verseinek némely „foltjait" (igaz, hogy „napfolt"-okról beszél!) ő is elismeri, de tiltakozik az ellen, hogy Kölcsey szinte „az egész Cs.-t [ Csokonait] ízlés nélkül valónak, pöbelhaftnak nevezi, és az ő Poétái Characterét is ezen pöbelhaftban, Hanswurstságban, ízléstelen nevettetésben helyezteti" (i. i. m. 17). Némethi Nagy szerint Csokonai a reális világ tárgyait éppen egy magasabb, költőibb világba emeli, mint ő írja: „elpoétásítja": ,,a' legegyügyűbb Tárgyak is az ő kezei közt valami tündéres ideál szépségét, 's formát öltözvén magokra, ollyan egészen másokká, szebbekké lesznek, mint a' közönséges Jelenetek a' Theátromon . . ." (uo.). (Ez az, amit Arany esztétikája így fogalmaz majd meg: „Nem a való ház, annak égi mása / Lesz amitől függ az ének varázsa . . .") S ha néhol félresiklik tolla, annak — mint már mások is figyelmeztettek rá — legtöbbször a stílust meghatározó tárgy, a téma s a műfaj az oka. Mint sarkalatos kérdést tárgyalja Némethi Nagy Kölcseynek a „köznép" nyelvére tett észrevételeit; megvallja, hogy ha a köznép nyelvén, szavain annak „csak az alacsony, botránkoztató, és aesthesis ellen való kifejezéseit"