Magyar Nyelvőr – 110. évfolyam – 1986.
Horváth Mária: A Napló dicsérete
III. Műfaj és stílus. A napló mint műfaj sajátos kifejezési formákat igényel: Justh természetesen egyes szám első személyben beszél, gyors félmondatokban, vázlatosan, emlékező-emlékeztető vezérszavakkal; a friss élmények hatása a gyakori jelen idő használatban is tükröződik. A sűrűn felbukkanó, viszonylag nagyszámú ún. nominális szerkezet (állítmány nélküli mondatok, a jelzős szintagmák különféle válfajai stb.) alkalmas volt arra, hogy a szerzőt később is emlékeztesse, a rögzítetteket ismét felidézhetővé tegye számára. Ezeket a jelenségeket Herczeg Gyula egy korai tanulmánya. A nominális stílus a magyarban (Nyr. 80: 40—55; 204—17) részletesen vizsgálja, s egy alakulófélben lévő, „modern" stílus jegyeit fedezi fel bennük. Újabb munkáiban (A modern magyar próza stílusformái. 1975.; A XIX. századi magyar próza stílusformái, 1981.) vizsgálódásait az írók még szélesebb körére terjeszti ki. Justh stílusalakító szerepét továbbra is úttörő jelentőségűnek tekinti, bár utal arra, hogy a Napló a maga korában nem hathatott. A Justh Naplójából idézett részleteket a tömörítés, nyomatékosítás, kiemelés példáiként említi Herczeg: „Az, hogy nincsenek ragozott igék, hanem igét helyettesítő elvont főnevek . . . elősegítheti a melléknévi minőségjelzők használatát; ezekkel pedig sokszor színező, emfatikus hatás is elérhető" (A XIX. századi magyar próza stílusformái, 250—3). Munkája egy további fejezetében részletesen vizsgálja a felsorolások szerkezetét,majd több példát idéz Justh Naplójából, valamint a Formusból a „portrék", „leírások", „szobabelsők", a „külső környezet" és a „tájék" szerkesztésbeli sajátságainak bemutatásához (i. m. 302—21). — Elemzései rendkívül gondosak, igen alaposak, mégis — úgy vélem —, a könnyebb áttekinthetőség érdekében kissé leegyszerűsíti a Napló írásának folyamatát: „Justh naplóiban számos olyan példa található, amelyben a leírandó tulajdonnév a szövegösszefüggésből kiemelkedik, és egymagában áll. Justh rendszerint megjelent látogatóban valamelyik barátjánál, vagy estélyen vett részt, s az érdekesebb személyeket leírta, feljegyezte naplójában ... Ez a stilisztikai eljárás utóbb akkor is megmaradt, amikor a leírandó tulajdonnév igés állítmányú mondat alanyaként szerepelt" (i. m. 308). Azonban — itt utalnom kell a már korábban említettekre — a naplójegyzetek funkciója kettős: elsősorban emlékeztető szerepük van a „vezérszavas" felsorolásoknak, s csak másodsorban és csupán a Napló számára tekinthetők stíluselemeknek. Azaz: a „szuperstruktúra" (adott esetben: a regény vagy az elbeszélés műfaja) másfajta „mikrostruktúrát" kíván (vö. ehhez: van Dijk i. m. 128 kk.). Herczeg a következőket mondja: „A ragtalan változat, amelyben a testrészek és a ruházati tárgyak alanyesetben, rendszerint jelzős főnevekként, minden mondattani kapcsolódás nélkül követik a megadott személyt (esetleg dolgot) jelölő főnevet, tömegesen mindenekelőtt Justh Zsigmond Naplójában, ill. kevésbé gyakran regényeiben, novelláiban fordul elő" (i. m. 306). Mint már utaltam rá, Justh a napló írásakor gondolt annak valamikori megjelentetésére, de a párizsi napló egyes mozzanatait a feljegyzést követően hamarosan részletesebben is kidolgozta: feloldotta a „vezérszavak" kurta utalásait: (1888.) „Kedd január 31. . . .írok négyig, az új cikkemet megfabrikálom" (Napló, 83). Egy évvel a párizsi napló írása után jelent meg Páris elemei című könyve. Szinnyei Ferenc tanulmánya (Budapesti Szemle, 1918. 3: 372—407) részletesen felsorolja Justh párizsi tárgyú írásait, ő nyilván nem ismerte a Naplót magát, hiszen az tanulmánya írásakor még a Justh család