Magyar Nyelvőr – 127. évfolyam – 2003.
3. szám - Nyelvművelés - Rácz János: A Szőlő és Bor
A Szőlő és Bor A cím írásmódja szembeszökően helytelen; ejtsünk néhány szót az alábbiakban arról, hogy vajon szőlő- és borneveink mára széles körben elterjedt, de a köznyelvben nem elfogadott nagy kezdőbetűs írásmódja viszont helyes-e? A szavak, nevek nagy kezdőbetűjének indokoltságáról már a régiségben is vitatkoztak, visszatekintésünkben még a közelmúltról is elsősorban azt állapíthatjuk meg, hogy a kis- vagy nagy kezdőbetűk kérdésében erősen eltértek a vélemények. A különösebb értelmi vagy érzelmi mozzanatokkal telített szó nagy kezdőbetűs kiemelése elsősorban a barokk korszakban és a XIX. század elején volt divatos. (Később is kísértett a magasztosítás szándékával megszemélyesített fogalmaknak, égitestek, épületek, politikai események neveinek, magas hivatalt viselők címeinek hatáskeltő, nagybetűs kiemelése, pl. Nagy Októberi Szocialista Forradalom, Titkos Tanácsos stb.). A XIX. századi akadémiai szabályzatok kezdőbetűkről szóló fejezetének anyagát elsősorban a tulajdonneveknek és származékaiknak az írására vonatkozó szabályok adják. De az egymás után következő kiadások egyre több olyan esetet is szabályoznak, amelyekben a tulajdonnevek írásától függetlenül alkalmazunk kis vagy nagy kezdőbetűt, „öreg betűt". A Magyar Nyelvőr (1898: 307) hasábjain arról panaszkodtak, hogy „úgy elszaporodtak a nagy kezdőbetűk, hogy már-már a német helyesíráshoz hasonlatos az íráskép." Ugyanerről ebben a folyóiratban 1918-ban (115) azt írják, hogy „idegen minták utánzásaképp burjánzott el a nagy kezdőbetűk használata". Nyelvünkben a nagy kezdőbetűs szót nem kell idézőjellel kiemelni, mint például a németben, „mert a magyarban a nagy kezdőbetű megkülönböztet." Ami újabban a szőlő- és borfajták helyesírását illeti, igencsak tarka a kép! Különösen a szőlészek, borászok, ampelográfusok körében vannak sokan, akik a szőlőfajták és a borok neveit nagy kezdőbetűvel látják szívesen. Arra hivatkoznak, hogy ezek tulajdonnevek, sőt, hogy ezek kisbetűs írásmódja a nemzetközi kereskedelemben minket hátrányos helyzetbe hoz. Ám, ha belenézünk a szakkönyvekbe, szakfolyóiratokba, nem látunk egységet ebben a tekintetben. A Kertészet és Szőlészet című, Budapesten kiadott folyóirat számaiban például olvasható 1957-ben a Furmint, Hárslevelű nagybetűvel, ugyanakkor a szamorodni kisbetűvel. Ugyanígy a következő évben például: Kékfrankos, szamorodni, Olaszrizling. Ennek a folyóiratnak egyik cikkében (1957/7: 18) szóvá is teszik ezt a jelenséget, és kérik az érdekelt szakemberek hozzászólását, illetve várják a Magyar Tudományos Akadémia döntését: „megérdemlik-e a szőlőfajták, hogy nagybetűvel írják a nevüket?" Egy számmal később (8: 22) ketten is hozzászóltak. Egyikük teljesen elfogadhatónak tartja a fajták nevének nagy kezdőbetűjét, és érveinek alátámasztására a zöldségtermesztés köréből hoz példákat. A másik levélíró a közelmúltban elhunyt híres ampelográfus, Csepregi Pál, aki szintén a nagy kezdőbetűs írást tartja helyesnek a következő okokból: a kertészeti termesztés valamennyi ágában a fajták így írottak, továbbá, hogy a szőlőfajták neveit a legtöbb országban nagy kezdőbetűvel írják. Említi még a hagyományokat és a kisbetűs tábor következetlenségét - például Kecskemét virága, de kecskeméti rizling, Mathiász Jánosné muskotály, viszont Csabagyöngye, Izabella. Cikkének másolatát