Magyar Nyelvőr – 141. évfolyam – 2017.
2017 / 1. szám - Szathmári István: Rövid vissza- és előretekintés nyelvtudományunkban konferenciánk kapcsán
Rövid vissza- és előretekintés nyelvtudományunkban konferenciánk kapcsán , hogy amit ők leírnak, azt már megírták mások (akár néhány évtizeddel korábban), hanem valamit kitalál valaki, s »eladja« gyorsan portékáját. Ez a gyanúm szerint terjedő gyakorlat, sajnos. Pedig a tudományos etikának, a tisztességnek alapvető követelménye az előzményeknek nemcsak az ismerete, hanem tiszteletben tartása, tudomásul vétele is” (Benkő 2003: 432). Azt hiszem, az utóbbi évtizedben különösen időszerű, amit az úgynevezett adaptációról mond: „Nyugtalanító az adaptáció fölértékelődése is. Természetesen szükség van erre is, mindent meg kell tanulni, át kell venni, s amit alkalmazásra méltónak találunk, azt alkalmazni is kell. De hogy az adaptációt tartsuk a tudomány egyik legfőbb követelményének, s hajlongjunk minden előtt arra, ami nem saját gondolatainkból származik, nem saját megfigyeléseinkből való, azzal nem értek egyet” (Benkő 2003: 432). Magam - különösen az új diszciplínáknak, mindenekelőtt a kognitív nyelvészet és a pragmatika keretében íródott tanulmányoknak - a tálalásmódját és megfogalmazását tartom sok esetben a legkevésbé megfelelőnek. A téma kifejtésében tudniillik gyakran hiányzik a logikus felépítés és taglalás, viszont sorakoznak a rendkívül hosszú, belső szerkezetekkel megtűzdelt mondatok, amelyekben gyakori a megmagyarázatlan új szakszó és szakkifejezés, valamint - nemegyszer felesleges - sok-sok idegen szó. Mindehhez járul az elméleti háttér túl részletes tárgyalása, amely már inkább elméletieskedésnek nevezhető. Ezért is tartják többen az ilyen írásokat érthetetlennek. Természetesen a felsorolt vonások nem minden idevágó írást jellemeznek, de meglehetős nagy számban találunk olyanokat, amelyek telítve vannak a jelzett negatív vonásokkal vagy azok valamelyikével. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az általam olvasott idevágó munkák közül minden tekintetben mintaszerűnek találtam Tolcsvai Nagy Gábornak a Kognitív szemantika című, nemrég Nyitrán megjelent könyvét.) 5. Engedtessék meg, hogy az általam kedvelt stilisztika bizonyos fokú visszaszorulásáról egy kissé részletesebben szóljak. A stílus ugyanis - mint ismeretes - egész életünket áthatja, mindenfajta kommunikációnak egyik legfőbb kelléke és jellemzője, tudniillik minden beszédünkkel, írásunkkal így vagy úgy hatni akarunk. A nyolcvanas, kilencvenes években és a századforduló utáni első évtizedben virágzott is a stilisztika egyetemünkön. Többek között az ország valamennyi egyetemének, főiskolájának (a pécsi kivételével) valamennyi stilisztikát oktató tanára az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke mellett működő Stíluskutató csoportnak a tagja lett. A csoport szigorú terv szerint dolgozott, sok hasznos tanulmányt megjelentetve a funkcionális stilisztika tárgyköréből. A csoport legfontosabb munkája - mint szintén ismertes - a csaknem 600 oldalas Alakzatlexikon. Mindezek hatására színvonalas középiskolai tankönyvek is születtek. Szinte sorakoztak továbbá egyetemünkön a stilisztikát választó PhD-sek. A 2007-ben megrendezett utolsó nagy nyelvészkongresszuson például két stilisztikai szekciót kellett a végén létrehozni, olyan sokan jelentkeztek színvonalas előadásokkal. Ezután azonban megkezdődött e fontos stúdium visszaszorulása. A csoport 2008 után lényegében befejezte működését. Szerencsére azonban van folytatása maibb tematikával, de kisebb létszámban és jóval kisebb országos hatással. Stilisztikai jellegű tanulmány szintén kisebb számban jelenik meg folyóiratainkban. Aztán megemlítem.