Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-03 / 1. szám

4 vámközösség­ által az iparfejlődést. Ha iparunk volna — ha csak annyi is, a­mennyi hazánk szükségletét ellátná, nem beszélnénk kivándorlásról, nem kopog­tatnának az ajtókon munkakeresők, nem kellene tűrnünk azt a szégyent, hogy kul­tiválatlan nép vagyunk, mely még ruházni sem tudja magát. A hivatottság gőgjével vertétek (és veritek «M. P.») a melleteket, hogy csak úgy jó, csak úgy bölcs az eljárás, a­hogy ti csináljátok. Most itt vannak az éhezők. Adjatok kenyeret nekik. Itt vannak a munkátla­nok. Adjatok nekik munkát. Itt vannak a kivándorlók. Adjatok nekik otthont. Silány és bukott rendszeretekkel mit akartok még? Nem volt elég a sikertelen próbákból? A középosztály vonaglik, a kézműves-osztály tönkre ment, a nép új hazát keres. Mi van még elpusztítani való, hogy oly szívósan ragaszkodtok ahhoz a rendszerhez, mely ennyit pusz­tított? Bartha Miklós: MAGYAR PAIZS Üdv a községi és körjegyzőknek! Gratulálhatnak önmaguknak a zalai kör­jegyzők, hogy Kováts Kováts Gyula elnök Gyula az elnökük. Starzsinszky György főjegyzővel Zala vármegye községi és körjegyző egyletének tagjait rendkívüli közgyűlésre hivta össze 1901. január 5. szombaton délelőtt 9 órára a vármegyeház nagy gyüléstermébe. A közgyűlés tárgya a közigazgatás javitá­sára és általános rendezésére vonatkozik. A kormányzás uj levegőjében változnia kell a a közigazgatásnak, — változnia kell annak a lélekölő bürokratizmusnak. A közjegyzők is memorandumot terjesztenek a belügyminiszter elé: felmutatják a mostani szolgálatjukat, melytől meg kell borzadnia az embernek, s előadják reformszerű­ k­ivánságukat, melyet meg kell, legalább illő meghallgatnia a felsőbb tényezőknek is. Az eddigi papírkorszak és géprendszer nem ölte ki még egészen a szellemet az emberből, sőt némelyikbe egy kis reakcziót szült, s mint a földre sújtott gummi lapda, visszapattan, élni kíván az ember emberi hogy tu­lajdonságával, megkülönböztetve a gépszer­kezettől. . . . Kováts Gyula és Starzsinszky György jegyzők 42 pontban állították össze a jegyzői tisztség kívánságát. Nem csak kívánság ez ; egy érvekkel okadatolt hatalmas előterjesztés ez, melyet a közgyűlésen csak meg kell hall­gatni s a tanácskozás is felesleges. Nincs ember a körjegyzőkön kiv­üil, aki nemhogy az ők dolgát el tudná végezni, s az ők tudományát meg tudná tanulni, hanem aki csak el is hinné, hogy mi mindenhez kell ne­kik érteniük : a bábaságtól a hidépitészetig, a házasságkötéstől a végrehajtásig és a tan­ügytől a vértetű szaporodásáig, s ki minden­kivel vannak összeköttetésben és alárendelt­ségben : a minisztertől a bakterig . . . A 42 pontban összefoglalt kivánságpro­gramjukból egyet-kettőt felemlítek: 1.) kíván­ják, hogy az adó­ügyek kezelését vegyék el tőlük. 3.) Minthogy diszmagyarban nemzeti jelvénnyel házasságot kötnek, ne kötelezzék, arra is, hogy a másik órában zálogtárgyakat, tollas párnákat szedegessenek a faluban gyűlölt végrehajtókként. 2. Elfogadják az ebadó ki­vetés lajstromának a készítését, csak ne kell­jen azt három példányban is megkészíteni, épenígy a tankötelesek összeírását is. — 23. Hogy a gyámoltak és gondnokoltak nyilván­tartását ne legyenek kénytelenek az árvaszé­kekkel is, a szolgabíróságokkal is külön-külön közölni stb. 28. Epenugy az adóügyekre nézve is. 34. a szőlőtörköly összeírásától óhajtanak menekülni. 35. Elégségesnek tartják továbbá, ha a körorvosi fizetésekről, a munkásviszo­nyokról, a szerb tövis kiirtásáról, a korcsmák és üzletek megvizsgálásáról, az utak állapotá­ról, a vértetüről, a cserebogarakról — éven­ként egyszer készítsenek jelentést. 37.: Fö­löslegesnek találják a sok tárgynélküli nyilván­tartást. Javasolják a közvetlenséget és egy­öntetűséget minden vonalon. 40. Megkönyí­tendő a községeknek a vagyonszerzési jog, a rendelkezés egyszerűsítendő, hogy a magyar nemzeti törekvéseket semmi se gátolja. 42. Végre óhajtják a községi tisztviselők szolgá­lati pragmatikáját, nyugdíjügy rendezését stb. Nos, mi közönség is megjegyezhetjük evvel a mozgalommal kapcsolatban, hogy bizony a bürokratizmus, ez a feketlen és életnélküli formaszerűség nem magyar ember tal­álmánya, valahol a pokolban született, s ezért nagy örömmel üdvözli a «Magyar Paizs* Zala­megye jegyzői egyletét s főleg annak veze­tőségét, mikor azt a pokolból származó rend­szert igyekeznek visszataszítani a pokol fe­nekére. Adjon Isten sikert nekik. B. 1901. január 10. A föld. A «Magyar Paizs» múltkori vezérczikke avval foglalkozik, hogy a föld ad nekünk ételt, italt, ruházatot, bútort és szerszámfát; az ő terményé­ből lesz az ipar; a termény és az ipar szüli a kereskedelmet s csak azután következnek a levegőbeli philosophálások. Lépjünk csak a földre, itt van a mi életünk. A föld termi a füvet, fát, mely nélkül levegőnk sem volna. A földművelési miniszter figyelmet fordít a faiskolákra. Van 15 faiskola s 25 kert és földmű­ves iskola, melyeknek név és árjegyzékét ter­jeszteni óhajtja, hogy a kertészet, a gyümölcs­fák művelése erősödjék közgazdaságunkra. A név és árjegyzékről szóló füzetet az egyes iskolák vezetősége is megküldi ingyen, vala­mint megrendelésekkel is fordulhatnak a gaz­dák ugy az iskolákhoz, mint Molnár István kir. tanácsoshoz, aki miniszteri biztosa az orsz. gyümölcstermelésnek és fatenyésztésnek. — E gazd. iskolák névsora a következő : Erzsébet királyné gyümölcstelep Buda-Eör­sön. Igazgatóság Bpest I. ker. Ménesi­ ut 45-Állami faiskolák vannak: Fogaras, Kisbér, Kis Szeben (Sáros megye), Kolozsvár, Lúgos, Nyitrarudna, Sepsiszentgyörgy, Szolyva (Be­reg megye), Tarczal, Tihany, Torda, Trencsén, Ungvár, Zilah, (Szilágymegye) helyeken ; M. kir. gazd. akadémia Magyaróvárt. M kir. Kertészeti tanintézet Budapest Ménesi­ ut 45; M. kir. gazd. tanintézet Debreczen, Keszthely, Kolozsvár, Kassa városokban ; M. kir. föld­művelési iskola Ada, Algyógy, Békés, Csaba, Csákovár (Temes megye), Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Pápa, Rimaszombat, Szentimre (Somogy megye, u. p. Kadarkút), Szerbnagyszentmiklós (Torontálmegy­­e); Áll. Kert munkásiskola van Nagybocskón, Lőcsén, Baján, Tordán ; Állami Miklós-Szőlőtelep Kecs­keméten, Kertgazdasági tanszék Orosházán ; Magyar kir. Vinczellér iskola Ménesen (u. p. Gyorok), Nagyenyeden. Heti hirek. Szilveszteri istentisztelet. A helybeli nagy­templomban 6 év utolsó estéjén az 5 órai misén óriási néptömeg tolongott istentiszteletre, hol Decsits Géza a rendes szokástól eltérőleg hathatós prédikácziót is tartott, hálára intve az embereket az isteni gondviselésért, s hitet, reményt és szeretetet keltve a szívben a jövő iránt. Az éjféli misén Németh Géza vezette a templomi szertartást. A ,,Magyar Paizs" pályázatára decz. 31-én érkezett az ötödik dal. Egy bíráló­ bizottság fogja átvenni az öt költeményt, s a legjobbnak jól. Azután össze-vissza álmodnak mindenféle tökéletességeket, ezekkel ártatlanságukban fel­díszítenek egy férfit és a kiválasztott férfiúban képzeletüknek ezt az ideálját szeretik . . . Egy társasköri táncrestélyen ő is találko­zott az ideáljával, egy fölötte chikkes fiatal­emberrel. A sima parketten, a ragyogó csillá­rok alatt, flirtelt vele. A jégpályán pedig ő kötötte fel mindég, piczi lábára a korcsolyát. És midőn a tavasz lehelete alatt, a jég olva­dozni kezdett, az ő lelkük is egy­másba ol­vadt, merő vonzalomból . . . És a­hogy csak szerét ejthette, egyik vagy a másik, úgy egymáshoz közeledtek és hos­­szasan beszélgettek. Megjött a bűbájos tavasz. A fák rügyet hajtottak és a szép parkban szerelemről da­loltak a kis madárkák és szerelemre gondolt az ott sétáló ifjú pár is . . . A májusi nap arany csókjai alatt, kivirított az orgona­bokor is. Illatos hajlékony virág­galyain csattogva hintázott a kis csalogány. A madárkák danája, az orgonabokor bódító illata édes érzelmeket fakasztott az ifjú lé­nyek szívében, a­kik némán haladtak egymás mellett. Lassú léptekkel közeledtek az orgona­bokor felé. És ott megálltak. A leányka sze­dett orgonavirágot egy csokorra valót, a­mi­ben az ifjú is segédkezett és összereszketett mind a kettő, ha a kezük véletlenül egymáshoz tévedt. A szemük is találkozott. És erre az ifjú ma­gához vonta a kedves leánykát és az öntu­datlanul engedte, hogy a szeretett férfi meg­ölelje, forró csókot nyomjon hajára, szemére, piczi piros ajakára . . . S a természet is örülni látszott a boldog­ságuknak. Szerelmesebben csattogott a kis madár is a fészke fölött, a növények, a fák má­morító virágillatot leheltek . . . A nap diszkréten egy fehér felhőfátyol mögé bújt, de azért mégis két tanúja volt e jele­netnek : A csalogány az agon és az apa a közeli fák árnyában. A csalogány az édes tit­kot kicsattogta, az apa pedig a leányát elje­gyezte, de nem a vagyontalan csinos ifjúnak, hanem egy dúsgazdag öreges kérőnek. Nagyon szomorú lett erre a szép leány és szomorúan mult a tavasz és muló félben volt már a nyár is. A rózsák a gyönyörű parkban levirítóban voltak már, és hervadtak a rózsák a szép leány orczáján is . . . A holnapi napra pedig ki volt tűzve az esküvő. Ott a pamlagon készen várja már a fehér Luchesse ruha, csipke uszályát myrtus szegély díszíti. Mellette hever a hosszú meny­asszonyi fátyol. És a zongorán zöldellik a koszorú is . . . Halvány sugár éri, mely ott imbolyog a zongora sárga fényezetű régi fáján . . . Ez a zongora ismeri minden víg és bús érzelmét. Még a nagyanyjáé volt és bizonyára ő is ült mellette mint menyasszony, mint bol­dog menyasszony! Valamint az édes anyja is és ő ? ... A halvány arczú leány szive elszo­rult . . . Sötét szeme végig siklott, a zongo­rán és a myrtus koszorún megakadt . . . s remegő kis keze alatt elhangzott az utolsó ütem is, ez életben az utolsó . . . s a régi zongorán is elpattant ép egy húr ... a szép leány felrezzent ... és villám­gyorsan fel­csillog a kezében egy fényes kis tárgy, me­lyet a zsebében rejtegetett, s egy durranás és a halvány arczú leány holtan elterült a szoba virágos szőnyegén ... és utolsó sóhaja összevegyült az elpattant húr siralmas rezgé­sével . . . A virágüzletben ép most készül a meny­asszonyi csokor, most metszik le az illatos fehér tubarózsákat ... a vőlegény csinos fogatja kint áll az üzlet előtt és várja, ő pedig sajátkezűleg válogatja a legszebb példányokat, s ez alatt mosolyogva kacsint a szép virág­árus leánykára . . . A nap még mindég odatű­z az erkély-ablakra, melynek zöld redőnyei mögött ép tanyát ütött a kétségbeesés . . . * * * Új sírt ástak a közeli temetőben . . . me­lette egy ifjú állt. Férfias szép barna arczán legördült a köny . . . Elmerengve pillantott a felhantolt sírgödörre . . . s gomblyukából odadobta a hervadozó szegfűjét. Szomorúan távozott. Harmadnapra e sírba temették a fehér arczú leányt. Virágerdőben állt a rava­tala. Illatos fehér tubarózsákból készült a fej­párnája, erre tették örök alomra hajtott bá­­­jos fejecskéjét . . . mennyasszonyi fátyola lett a szemfödője ... Az aranyozott ércz­koporsó födelén ott zöldelt most a myrtus

Next