Magyar pályázatok - Pozsonyi posta és távirda-épület, 1903. január (1. évfolyam, 1. szám)

Tartalom

35 Egyébként a munkálat beható tanulmánynak és szorgalomnak eredménye­ként mutatkozik. Dicsérettel említendő a homlokzatnak nyugodt, egyszerű, össz­­hangzatos alakítása. Beépített köbtartalom 32.945 ms tehát a rendelkezésre álló költség keretében létesíthető. 11. Ifj. NAGY ISTVÁN és LÖFFLER B. műépítészek. Alakilag a munkálat megfelelő. Tervezők a kitűzött feladatra három alap­rajzi vagylagos megoldással pályáznak. Az „A" jelű alaprajzok főelrendezése nem fogadható el, miután a rendelke­zésre álló udvarterület még akkor sem volna elegendő a kocsiforgalom lebo­nyolítására, ha a Barát­ utczai szárny előtt a folyosó fala alatt tervezett pillérek alkalmazására nem volna szükség, melyek azonban nem mellőzhetők; növeli ezen lényeges hiányt az is, hogy a földszinti padlónak -j- 15'50 m­.-re történt elhelyezése folytán a -1- 14­30 m. magasságban fekvő udvaron álló kocsikba a be- és kirakodás czélszerűen, csakis a tervben fel nem tüntetett perronok segé­lyével történhetnek, melyek az udvar mére­tét még inkább csökkentenék. Ezen igen lényeges hiányon kívül felemlítendő még, hogy a főnöki iroda, a főnöki szobától külön van választva; a levél-speditió és levélhordók terme nincs kellően megvilágítva; a lift távolesik az értékczikk-raktártól, melynek különben sincs különbejárata; a távirda- és távbeszélő-termek a főlépcső által vannak szétvá­lasztva ; a III. és IV. ügyosztály egyes szobáihoz nincs közvetlen hozzáférhetés. Mindezen elrendezések szolgálat szempontjából nem megfelelők. Ki nem elégítő az sem, hogy csak egy főlépcső terveztetett, különösen mivel annak aránylag szű­k nyughelyén át történik a csarnokhoz való közlekedés is, a melléklépcső pedig csak a kocsik által elfoglalt udvaron át közelíthető meg, a­mi czélszerűt­­len , a lakhelyiségek méretei meg nem felelők. A C-vel jelölt vagylagos tervezet részletesebb bírálat tárgyát nem képez­heti, miután arra nézve csak egy (földszint) alaprajz lett bemutatva, megemlí­tendő azonban mégis, hogy ennek fődispositiója folytán a keskeny udvarban a kocsiforgalom kellő lebonyolítása lehetetlenné válnék; a csarnokról, valamint a főlépcső hozzáférhetőségéről elfogadhatólag gondoskodva nincs. A fentebbi három alaprajzhoz készített homlokzatok kiképzése nem tetszetős és felfogásában nem önálló. 12. FISCHER JÓZSEF és SCHEER IZIDOR műépítészek. Az alakilag megfelelő tervezetben az alaprajzi megoldás sajátos módon tör­tént, a­mennyiben a postaudvar a Barát-utczára terasse-szerűleg lett kihelyezve. Ezen elrendezés által elővetett ugyan az, hogy a helyiségek legnagyobbrészt szabályos alakot nyertek és hogy a levél- és csomagspeditió a feladási helyiséggel czélszerű kapcsolatban áll; ezzel szemben azonban a kisebb belső udvar körül csoportosuló összes csomagkézbesítési helyiségek, úgy az elrendezés, mint a világítás szempontjából teljesen hasznavehetetlenné lettek. Ugyanis, a csomag­­kézbesí­ő raktárak távol esnek a csomagrakodótól, az utóbbi pedig oly rövid homlokvonallal bír az udvar felől, hogy a küldeményeknek megfelelő számú kocsikra való egyidejű felrakodása lehetetlen. A kezelési helyiségek elrendezése körül tapasztalható egyéb alárendeltebb hiányok felsorolását mellőzve, ki kell még emelni a fődispositiónak azon lénye­ges hátrányát, hogy a főlépcsők megközelíthetése igen körülményesen és igy meg nem felelő módon terveztetett, és hogy a folyosók egy része és a lakások néhány mellékhelyisége sötét. A munka kiképzése úgy czélszerűségi, mint építészeti szempontból nem fogadható el. Budapesten, 1903. évi január hó 17-én. Aláírások.

Next