Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)
1883-01-09 / 6. szám
G. * Wimpffen gróf betegsége. Páriából írják: A* osztrák-magyar követ már régebb idő óta lázideg betegségben szenvedett,* dr. Charcot történetesen egyszer azt találta előtte mondani, hogy ez előhírnöke az agylágyulásnak. Miután azt hitte, hogy menthetetlenül megörül, hogy e sorsot elkerülje, meglőtte magát. * Leon Leonie asszonyról, kinek a harmadik köztársaság történetében véletlenül oly jelentékeny szerep jutott, több érdekes leleplezést közölnek a lapok . Leon aszszony már a császárság idejében kezdette viszonyát Gambettával. Férjét elhagyta szerelméért, melynek gyümölcse az a fiú, kitanóptribun néhány év óta Németországban neveltetett. A fiú sorsa felett több ízben történt öszszezörrenés a szülők között, mert Gambetta vas elhatározással követelte, hogy tanulmányait Németországban folytassa. Leon asszony férje időközben meghalt. Most már mi sem állott útjában egybekelésüknek s a nő követelte is, hogy Gambetta tartsa meg ígéretét s adja vissza állását a társadalomban. Gambetta ellenszegülése több keserű jelenetnek volt okozója. Leon asszony feláldozott neki mindent, elszakadt családjától s társadalmi összeköttetéseiről lemondott. Gambetta megmaradt elhatározásánál s kijelentette, hogy nem teszi nejévé, nehogy nagy jövőjét koczkára tegye. Hetek óta tartott már a két fél közötti harcz. E közben León asszony megtudta, hogy Gambetta mással óhajt házasságra lépni. E hölgy, kit sokan neveztek már Gambetta jövendőbeli nejének, d'A...........i marchese volt, olasz hölgy, kinek termeit utóbbi időkben a gambettisták gyakran felkeresték. Leon asszony tudomására lővén az ügy állása, sietett Gambettához s megkérdezte, vájjon igaz-e a hir. Gambetta kitérőleg felelt, de egyúttal határozottan kimondotta, hogy őt nem fogja nejévé tenni. A reményeiben csalatkozott asszony elővonta revolverét zsebéből s szerelme tárgyának szemei előtt akarta magát főbelőni. Gambetta feléje rohant, karjai közé szorította, s ekkor dördült el a lövés, melynek következtében a diktátor utóbb meghalt Sokan így adják elő a katasztrófát. Mások tudni vélik, hogy Leon asszonynak sokkal szomorúbb szerepe volt az eseménynél, melynek titkát azonban Gambetta sírjába vitte. * Az orosz koronázási trón. A moszkvai kremli czári paloták igazgatósága Wunderlich moszkvai asztalos és bútorkereskedőnél, egy született németnél, ki a moszkvai iparkiállításon csak bronzérmet kapott, megrendelte a czári koronázáshoz szükséges trónszék elkészítését tízezer rubelért, Filimonov tábornok rajzai szerint. *A fekete tölgyfából készült szék egyszerűen, de remek ízléssel lesz faragva orosz díszítési modorban. * Pofozkodás a bulgár parlamentben. Aki egyátalában a „bulgár parlament“ nevét olvassa a lapokban, bizonyára meg is alkotja magának a fogalmat a bocskoros, bicskás bulgár képviselő urakról s a fenti czím által nagyon meglepetve nem lesz. Ha a görög parlamentből kirúgták Dimatrakakist, az egyik derék honatyát s maga az elnök is leszállott a pódiumról, hogy a dulakodásban tevékeny részt vegyen, nem csoda, ha a műveltségben még hátrább álló bulgár parlamentben is ököllel mennek egymásra a honatyák. A budgetről volt szó és pedig abban is a nemzetőrség redukcziójáról. A nemzetőrség tisztikara a karzatra gyűlt és a javaslat ellen szólókat megéljenezte, a többit lehurrogatta. Naumoff honatya fülállván, kijelenté, hogy ennek daczára is a tisztek ellen fog beszélni, s igen kicsinylőleg nyilatkozott képességeikről, mert sorukban nemcsak fogadatlan politikusok, de kémek is vannak. A tisztek erre óriás orditozással elhagyták a karzatot s a tanácsterem melletti helyiségbe vonultak, azon jó szándékkal, hogy Naumoffot keservesen eldöngetik, ha kijön. Erre azonban nem volt szükség, mert a Naumoff előtt szólt Karadijoff képviselő odajárulván Naumoffhoz, annak az orrát öklével beüté. Naumoff erre tehetsége szerint válaszolt, mire pártkülönbség nélkül egészséges verekedés kezdődött, mialatt az elnök feltette a kalapját és kotródott kifelé. A mérsékelt ellenzék közbevetvén magát, szétválaszta a dulakodókat, s az elnököt is elcsípte. Az ülés újra megnyittatván, Naumoff visszavonta szavait, miről a tisztelt csillapító Strecker tábornok főparancsnok értesítve Jön s megelégedését jelenté ki. Meghagyta egyúttal, hogy ne merjék Naumoffot bántani, s maga kisérte ezt lakására. A redukcziót nagy, de beütött orrú többség fogadta el. kr. Novák Miklós 20 kr, Dohi Sándor 2 frt 60 kr, Novák Edéné 80 kr, ifj. báró Kemény György 1 frt, báró Kemény Lőrincz 1 frt, br. Kemény Dániel 1 frt, Keresztes Áron 2 frt 80 kr, Molnár Károly 80 kr, Salamon János g.kath. esperes 40 kr, Kiss István 40 kr, Zsigmond János 3 frt 40 kr, Micsgs. Miksa Elek 19 frt 20 kr, Bara Sámuel 2 frt, Szabadi Gábor 1 frt 20 kr, Csontos Olivér 40 kr, dr. Nagy Jakab 40 kr, Schwarcz Adolf 1 frt 40 kr, özv. Kósa Dánielné 1 frt, Csontos János 5 frt, Schwarcz testvérek M.Vásárhelyről 5 frt, Csontos Elek 1 frt, N. N. 40 kr, Péter József 2 frt, Székely Dániel 1 frt 40 kr, ifj. Újvárosi Sándor 20 kr, Szántó Béla 20 kr, Szentpéteri Márton 1 frt 20 kr, Zudor Dénes 1 frt 40 kr, Mátéfi Pálné 1 frt, Kovács Kálmán 1 frt 40 kr, Bokodi László 1 frt 40 kr, Felföldi Elek 40 kr, Osztián József 40 kr, Duducz Dávid 60 kr, N. N. 20 kr, Veress Pál 3 frt 40 kr, Julián Sándor 1 frt 20 kr, Eyes Albert 10 frt, Márton Istvánná 10 frt, Mérai Ida k. a. 2 frt, Keresztesi Lajos 1 frt, Novák Izsák 2 frt, Kanyaró Mihály 1 frt, gróf Wass Albert 5 frt, gróf Teleki Domokos 5 frt, Főző József 1 frt, Huszár József 1 frt, Tomcsik József 1 frt 60 kr, Pap László g.kath. lelkész 2 frt, Borbély Sándor tanuló 1 frt, Szábó Gábor 2 frt 40 kr, Kimpián Sándor 2 frt 40 kr, id. Imre Lázár 2 frt, Micsys Kabos Kálmán 2 frt, Benedek Ferenc r ev. ref. esperes 1 frt, Kovács Elek főjegyző 1 frt, Bartalos Sámuel 1 frt, Nagy Domokos ref. lelkész 1 frt, id. Eczken Sándor 2 frt, Számtartó Gábor 1 frt 60 kr, Dán Sándor 1 frt, Székely Dénes Kolozsvárról 2 frt, Újvárosi Sándor tanító 1 frt, Csiszár Sámuel 1 frt, Fekete Anna k. a. 80 kr, ifj. Újvárosi Lajos 2 frt. Íme nagyérdemű közönség a vallás iránti buzgalom fentebbi nyilatkozata. Most, amidőn a vallás iránti közönyről szólnak mindenütt, minő tény ez, kell-e ennél nagyobbszerű esemény, hogy ellenkező meggyőződésre jussunk? Kell-e az emberek nagylelkűsége, áldozatkészsége ezen ügyben kommentár? Begyült öszszesen jegyek és felülfizetésből 242 frt 20 kr, azaz kétszáznegyvenkét forint busz krajcrár; kiadatott ebből az előforduló szükségletre 87 frt 20 kr. Maradt tiszta jövedelem 155 frt, azaz százötvenöt forint. S most, amidőn a nagyrabecsült közönséggel szemben nyilvánosan számolok el, nem tehetem, hogy ügyünk iránti buzgóságukért egyházam nevében forró köszönetet ne mondjak: fogadják hát uraim és hölgyeim egy-egyen nagyrabecsülésem mellett őszinte elismerésemet és hálámat ezen nemes tettükért. Az emlékezetnek ezen ténye meg lesz erősítve a mező-bodoni ev. ref. egyház történetében. De nem tehetem, hogy gróf Bethlen Géza ő méltóságának, Felföldi Elek jószágigazgató, Keresztes Lajos kereskedő, Ábrahám Mózes és Végh Mátyás állami tanító uraknak, kik jóravaló törekvésemben, nem kimélve semmi fáradtságot, készek voltak támogatni, mindenek felett ne emlékezzem meg e lapok hasábjain, valamint azon tisztelt családokról is, kik a termek feldíszítésére szívesek voltak házi bútoraikat átbocsátani. Legyen e buzgalomért mindannyiaknak az elismerés jutalmuk. Kelt Mező-Bodonban, 1883. jan. 4-én. Nemes Árpád, ev. ref. lelkész. Nyilvános számadás. A mező-bodoni ref. egyháznak Maros-Ludason 1882. decz. 2-án tartott hangverseny anyagi sikeréről. A szent czél előmozdítására felülfizettek: Gróf Bethlen Géza elnök 10 frtot, gróf Bethlen Sándor 3 frt, gróf Bethlen Balázs 1 frt, gróf Bethlen Zsófika 1 frt, gróf Bethlen Józsi 1 frt, Scholcz Antal nevelő 1 frt, Viktoriné Bock 1 frt, Gábor János 1 frt, dr. Recze Tivadar 1 frt 20 kr, Pihari Zsigmond 50 kr, Tokai Géza 20 MAGYAR POLGÁR. (6. sz.) Nyilvános köszönet. Alólirott kedves kötelességemnek tartván, az egylet nevében, hálás köszönetemet nyilvánitnom mindazon hölgyeknek és uraknak, kik az e hó 2-án tartott „Jelmezes fillérestélyen“ felszólításomra legnagyobb készséggel részt vettek, és ugyanazon estély sikerrel koronázott lefolyásában közre működtek Hohn Lipótné, elnök. Idegenek névsora (1883. január 8.) B i a s i n i s z álloda. Gencsi Alajos kát. kerül. bizt. tag Gy.-Szt. Miklós. Deér Venczel becslőbiztos Gy.-Sz.-Miklós. Sebe Bálint kát. j. biztos K.-Monostor. Pál Rezső kát. bizt. Sz.-Udvarhely. Gergely Károly ref. lelkész Brassó. Bertha Géza tímár Deés. Kiss Gyula szig. orvos Zombor. Keresztes Gerő mag. Sz.-Ujvár Técsi Kálmán M.Lápos. Hofgrif J. képv. Besztercze. Nemzeti szálloda. Lészai Ferencz birt. M.Gorbó. Schlesinger N. ut. Budapest. Rosenblatt Emil ut. Becs. Embery József kat. lovat. Csik-Szereda. Stern Berthold keresk. Segesvár. Gróf Kornis Viktor birt. Deés. Brüll Samu bírt. N.-Várad. H u n g a r i a-s z á 11 o d a. Török Károly szolgabiró B.-Hunyad. Gyarmathi Zsigmond és neje birt. B.-Hunyad. Miksa Imre birt. Hadrév. Lázár Domokos birt. Csik. Pannonia-szá 11 oda. Madarassy Pál államtitkár Budapest. Horváth János birt. Udvarhely. CSARNOK.____ Egy szó. Ebers György regénye. Fordította: Kacziány Géza. (Folytatás.) HETEDIK FEJEZET. A kitört vihar. Megjött az ősz. Az iskola kertjében sárgult levelek szállingóztak, a templom tetején gyülöngtek a csókák, a vándorútra készülve . Ukik legszívesebben velük ment volna, mindegy, akármerre. Nem tudott megszokni a klastromban, társai között. A mi a hóhérhegyen volt mindig, az az első, itt igen kevésben lett azzá, az iskolában soha, mert atyja megtiltá a doktornak, hogy latinul tanítsa fiát s igy ő valamennyi között az utolsó lett. Gyakran ült az előszoba örök lámpája mellett tanulva, szegény bohó akkor is, midőn a többi rég aludt, de nem ment, nem érte utol a többit, s ez a kellemetlen tudat, hogy legjobb igyekezete daczára is mindig elmarad, megvonta egész életét , ingerlékenynyé tette őt. Pajtásai nem nagyon kímélték, s ő mindannyiszor dühbe jött s éreztette azokkal túlnyomó testi erejét, kik őt „lovászinas“-nak csúfolták, a mert Benedek atyának gyakran kellett segitnie makranczes lovakat megfékezni. Legrosszabb lábon állott a fekete Xavérral, kinek e gúnynevet is köszönhető. E fiú atyja a városka főhivatalnoka vagy polgármestere volt, és Mihály napján szabad volt a fiát hazavinnie. Mikor újra visszatért a fekete, oly dolgokat mesélgetett Ulrik szüleiről, miket félig megértett vallomásból tudott. Ulrik oly szavakat hallott, melyek a vért arczába kergették, azonban úgy tett, mintha nem hallotta volna azokat, mert nem hazudtolhatta meg, nem tudva, nem-e igazak. Igen jól tudta, kinek köszönheti e bosszantásokat s azért Xavér álnok magaviseletét nyílt ellenségeskedéssel viszonzá. Lipsz gróf nem sokat törődött ezekkel. Ulriknak a legjobb pajtása maradt azontúl is, igen szívesen ment vele együtt a lovakhoz is. Élénk szelleme gyönyörködött abban, ha e kézműves fia azon képzeletvilágról mesélt neki, melybe Ruth vezette be, s igen gyakran külön is váltak ketten a játszótérre menő többi pajtástól; ezt aztán igen sokan nem bírták a jövevénynek megbocsátani. A gróf fia a városi Xavért soha ki nem állhatta s ennek sikerült is többeket elidegeníteni a régi kedvencztöl, ki magát náluknál különbnek hiszi; de még inkább föllovalta őket Ulrik ellen, ki féligmeddig szolga s mégis uralkodni akar felettük testi erejével. Az iskolában foglalkozó szerzetesek csakma már észrevették, mily nagy viszony uralkodik a tanulók és az uj jövevény között; volt különben egyéb okuk is elég, mely miatt aggályosan csóválták fejeiket. Benedek nem titkolta el, ki volt Ulrik tanítója a hóhérhegyen, s amit a zsidó a gyermek lelkébe oltott, úgy látszott, mérges és kárhozatos gyümölcsöket kezd teremni. Jeromos atya, ki a hittant tanítá a fiuknak, egész magánkívül volt dühében, ha azokról a kárhozatos tanokról beszélt, melyek uj tanítványa fejében rajzanak. Ulrik fölvétel© után kevéssel beszélt ő épen Krisztus megváltói munkájáról s e kérdést intézte a fiúhoz: „Mitől váltsa meg hát a világot az Üdvözitő sok szenvedése?“ mire e feleletet nyerte: „A gazdagok és hatalmasok dölyfétől.“ Jeromos máskor a sakramentumokról beszélvén, e kérdést tette föl: „Mi által nyerhet a keresztény biztos bocsánatot, ha másrészről nem záratik el előle a bocsánat ajtaja?“ mire Ulrik így felelt: „Ha senkinek sem teszünk olyat, mi magunkat bántaná.“ Ily különös válaszokat tucat számra lehetett hallani a fiútól. Egyiket a Lógo-Marxtól tanulta, a másikat a doktortól, — de mikor azt kérdezték tőle, hogy honnan szerezte ezeket, mindig csak a doktort említette; a szerzeteseknek mit sem volt szabad megtudniok a vadorzóval való ismeretségéről. Most iae oly szavakért, melyeket Ő szépeknek és istennek tetszőknek tartott, éles megrovásokat és kemény vezekléseket szabtak ki rá, s a szegény szorongatott ifjú lélek igazán nem tudott segíteni magán ínségében. A jó istenhez és üdvözítőhöz, kiket káromolt, nem fordulhatott, mert félt tőlük, de mikor szívfájdalmában,csüggedésében és sóvárgó vágyában azt se tudta, mihez kezdjen, a Madonnát hívta segélyül. Azon boldogtalan asszony képe, kiről Ő eddig csak roszat hallott, ki őt elhagyta s kinek hűtlensége a többi iskolás gyermeknek jogot adott arra, hogy őt csúfolják, az ő szemeiben egybeolvadott a templomban azzal a tiszta, szent szűzzel, kinek ezt a képét Lukács atya Wallon országból hozta magával. Az apát mindazon vádak és panaszok daczára is, melyeket Ulrik ellen hallott, sőt mégis tévútra vezetett, de sokat ígérő jó fiúnak tartotta, s e nézeten volt az énektanitó és Lukács atya, a festő is, kinek legjobb tanítványa a kovács fiú vala; de ezek is mind elförmedve gondoltak a zsidóra, ki e szép tehetségű fiút a romlás útjára csábitá s gyakran ösztönözték az apátot, ki minden inkább volt, csak túlbuzgó nem, hogy az ellen vizsgálatot indíttasson. Novemberben végre oda hivatták a főhivatalnokot s tudomására juttatták azon tévtanokat, melyekkel a héber orvos egy keresztény fiú lelkét eltölté. A bölcs apát, tekintettel arra, hogy most az egyház hatalma ellen mily ellenállás mutatkozik, minden feltűnést el akart kerülni, a főnök azonban maga követelte saját számára azon jogot, hogy a zsidó ellen felléphessen. Természetesen, így szólt, előzetesen elegendő bizonyítékot kell összehozni a vádlott ellen. Jeromos atya, jegyezgesse fel gondosan azokat az istenkáromló igéket, melyeket a gyermek szájából tanuk előtt hallott, s adventkor a kovács és fia ki fog hallgattatni. Az apát, aki legszivesebben humanisztikus tanulmányaival tölte el idejét, örült, hogy az ügy a világi hatóság kezébe került s Jeromost buzdítá a megfigyelésre. Advent harmadik vasárnapján jött ismét a főnök a klastromba. Lovai nagy kínnal bírták szánkáját a szakadék magas haván keresztül vontatni s ő maga félig dermedten ment be a refektoriumba, tudakozódván fia után is. A hideg hálószobában bekötött fél szemmel ott feküdt Xavér, s midőn a főnök fölkereste, hallotta tőle, hogy Ulrik lettegy csúffá. Nem is volt szükség Xavér vádaskodásaira, hogy atyja fölmérgelődjön az erőszakoskodó fiú ellen, s a főnök teljességgel nem találta azt megfelelő elégtételnek, hogy a szerzetesek több heti időre kizárták Ulrikot a játszótérről és böjtre fogták. Fölháborodva rohant az apáthoz. Tegnap, szombaton délben a fiatal gróf valami csintalanság miatt be volt zárva, s Ulrik nála nélkül jött a behavazott játszótérre. Itt Xavér és még egy tucat pajtása rárohant, beletaszították egy hótömegbe, hol csaknem megfulladt. Az összeesküvők jégdarabokat és havat dugdostak ruhája alá, meleg testére, lábairól lehúzták czipőit s azt hóval tömték meg, eközben Xevér a hátára ugrott és Ulrik arczát addig nyomkodta a hóba, mig ennek a lélegzete is egészen elállott s azt hitte, hogy utolsó órája ütött. Végerőfeszítéssel sikerült neki ledobni magáról kínzóját s megragadni. Amig a többiek nagy gyorsan szétfutottak, Ulrik kitölthette bosszúját a főnök fián, először öklével, majd mellette heverő nehéz czipőjével, szive szerint. Ezalatt mindenfelől hógolyók repültek fejére és testére, ami dühét még inkább fokozta, s mikor aztán Xavér már védtelenül bevert alatta, ő dühvel ugrott fel, ökleivel megfenyegette őket és arcra lángolt a haragtól: — Várjatok csak, várjatok, gaz kölykök! A doktor ott lenn a babérhegyen tud egy szót. Egyes valamennyiteket békává és patkánynyá változtat, ti gonoszok! E szavait Xavér igen jól megjegyezte s még hozzátoldva egy s más hazugságot, atyjának elmondotta. Az apát nyugodtan hallgatta végig a főnök panaszát. A felingerült apa nem volt szemeiben kifogástalan tanú, az ügy azonban eléggé fontos arra nézve, hogy habár a közös étkezés már megkezdődött, fölhivassa Ulrikot és kihallgassa. A zsidó tehát tényleg szólt leányának e varázsszóról s a fiú ezzel fenyegette iskolatársait. A vizsgálat e szerint megkezdődhetik. Ulrikot visszavezették a karéterbe. Vékony leves és egy darabka kenyér várt itt rá, ő azonban hozzájuk se nyúlt. Utálta az evésivást, a munkát is, s a nyugodtan ülés kinos volt neki. Szokatlan időben hallá a zárda harangját megcsendülni, mely a zárda minden lakóját egybehívta; vecsernyekor az ablakhoz szókta őt a harangozó. Az apát és Jeromos atya beszélgettek halkan a főnökkel, ki épen szánjába ülni készült. Róla és a doctorról beszéltek ezek s az előbb a tanulókat hívták össze, hogy bizonyságot tegyenek ellene. Ezt ugyan senki se mondotta neki, de ő mégis tudta s oly aggály lepte meg a doctor urat, hogy a veritek kitört homlokán. Most jutott eszébe, hogy ő tanítójának szavait s a vadorzónak káromlásait összekeverte s ez utóbbiakat is Ruth atyjának a szájába adta. Áruló, hazug, nyomorult gonosz volt ő. Az apáthoz akart menni, bevallani előtte mindent, — de mégse merte ezt megtenni, s igy teltek az órák egész az esti miséig. A templomban imádkozni akart volna, nemcsak magáért, hanem a doctorért is, azonban nem talált szavakat ájtatosságára, mindig az ítéletre kellett gondolnia, s míg összekulcsolt kezekkel, térdelve feküdt, a zsidót látta maga előtt lánczokba verve, megkötözve, önmagát és kihallgatáson a városházán. Valahára vége jön a misének. 1883. jan. 9.