Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)
1883-10-09 / 232. szám
Ő a lázadás elnyomása után teljes satisfactiót fog adni a lázadóknak. Kifogásolja Bamberg kineveztetését, aki közös hadseregbeli tábornok. Sophismának tartja némelyek azon állítását, hogy éppen abban rejlik a nagy politika, megmutatni a bonátoknak, mennyire megváltoztak a viszonyok, hogy t. i. a horvátok nyakára egy osztrák tábornok küldetik. A miniszterelnök javaslata bizonyítja azt, hogy a miniszterelnök azon reményben ringatja magát, hogy a nemzeti érzület anynyira kiveszett, miszerint saját meggyaláztatásáért is bizalmat szavaz a kormánynak. Ami a czimereket illeti, akár benne van a törvényben, akár nem, hogy így vagy úgy tűzendők ki, semmiféle magyarázat nem fér ahhoz, hogy a kormány az állam czimereit saját területein kifüggesztetheti. Amely állam területének egy részén ezt nem képes kivinni, ez annyit tesz, hogy az állam azon területnek nem ura. A czimerek kitétettek, azoknak ott kell maradniok, amíg Horvátország Magyarországhoz tartozik. A czimerek magyar feliratát csak erőszakosan lehet nyelvkérdéssé felfújni, az a három szó, mely a czimerek fölött áll, nem követeli azt hogy a horvátok megértsék, az a három magyar szó csak a magyar államiságot jelképezi. Ha a miniszterelnök határozati javaslata elfogadtatik, meg lesz az öröm Zágrábban, a horvátok ujongani fognak a fölött, hogy ők győztek, híjába küldtek le hozzájuk néhány hétre egy királyi biztost. A helyzet jelenleg olyan, hogy a magyar kormánynak Horvátországban egyetlen egy közege sincs, mint ezt a zavargások bebizonyították ; volt egy, Dávid pénzügyigazgató, s ennek is távoznia kellett. Beszéde végén benyújtja a már ismert ellenindítványt. Szilágyi Dezső mindenekelőtt azt hozza föl, hogy a kormány azt, amit tett, hiteles alakban a ház elé terjeszteni érdemesnek nem tartotta. Ha a kormány a házat a hírlapokra utasítja, akkor fogadja el az önmaga által választott alapon való megítéltetést. Áttérve a horvát mozgalom jellegének fejtegetésére, előadja, hogy a rablásból, fosztogatásból, zűrzavarból egy körülmény emelkedik ki, az, hogy a horvát nép minden bajának symbolumát a magyar czimerben, okozóját pedig a magyar államban látja. Az események alatt, s az események lezajlását követő körülmények között a kormány nem teljesítette azon jogi és politikai kötelességét, mely reá hárult. Jogi kötelessége lett volna a kivételes állapotok létezésének szükségét indokolni, s mindezekért felmentvényt kérni. Másik kötelessége lett volna a kormánynak előadni, hogy ezen visszás állapotokból mily módon s mily eszközökkel akar kilábolni. Sine ira et studio akarja bírálni a kormány eljárását, s bár a miniszterelnök határozati javaslatában rejtve benfoglaltatik azon kérés, hogy az alkotmányos állapotok felfüggesztésére irányuló intézkedéseket a ház helyeselje, mégis kötelessége lett volna a kormánynak egyenes úton eljárni a házzal szemben, amely azt is szerette volna tudni, hogy miért vannak Horvátországban kivételes állapotok, s micsoda szükség parancsolja ezek fenforgását. Mi szükség volt elbújtatni ezen kéréseket! A határozati javaslatban a grammatikán tett erőszakot megbocsátja, de a homályt nem, mikor a miniszterelnök nagyon is világosan tud beszélni, ha akar. A minisztereimig kéri ez ügyben tett nyilatkozata helyeslését. És csak két ily nyilatkozatot tett. Az egyik a nagyváradi toast. Angliában is szokásos a nyilatkozás ily módja. De a miniszterelnök ennek helyeslését csak nem kívánhatja. Marad tehát a másik , a házban elmondott beszéde a határozati javaslat beterjesztése alkalmával. A határozati javaslat egész első részéhez semmi körülmények közt sem járulhat. A kormány a felirat kérdését opportunitási oknak mondja. Ha opportunitási ok kívánja, hogy a czímerek most levétessenek, akkor micsoda opportunitási ok kívánta kifüggesztésüket. Az olyan határozati javaslathoz, mely egy pillanatban kettőt akar, két ellentétes valamit, nem járulhat; de azt hiszi, nem járuhatnak azok sem, kik külön saját meggyőződésüket köztekinteteknek alá szokták rendelni. A kormány által a jövőre kért felhatalmazásnak közjogilag és politikailag értelme nincs. Felhatalmazásnak akkor van szüksége, ha a kormány új intézkedést akar tenni, a czimerek kérdése azonban nem az, hiszen arra nem kért a kormány felhatalmazást, hogy a czimereket kifüggesztesse. Ha pedig e felhatalmazás csak politikai helyeslés akar lenni, akkor miért neveztetik felhatalmazásnak. Megengedi, hogy a kormányt opportunitási ok vezette; azt hiszi, hogy ez az ok öszszefügg azon másik kérdéssel, szabad-e egy állam tekintélyén csorbát ejteni azért, hogy egy legális eljárás kizárassék, kizárassék pedig azért, mert ez a horvátoknak nem tetszik. Magyarországnak Horvátország iránt tanúsított előzékenysége, Horvátországnak területi szempontból való növekedése azt eredményezte, hogy ott bizonyos aspirátiók megnövekedtek. Nem helyes politika a miniszterelnök erélytelensége, nem jó politika megvárni azt az időt, mikor ezen aspirátiók hatalmi eszközökkel nyomatnak el. A bán kinevezésénél sem azon szempontnak kellene irányadónak lenni, hogy vájjon a bán egyetértésben áll-e a horvát politikai többséggel. Ezen felfogásnak ellene mond a báni hivatalnak históriai fejlődése; a bánnak, ki a magyar miniszterelnök előterjesztésére és ellenjegyzése mellett neveztetik ki, a magyar kormánynyal kötelessége egyetértésben lenni. A bánok hozzászoktak lassan kint ahhoz, hogy különféle concessiók alakjában a horvát aspiratióknak eleget tegyenek, s épen úgy hozzászoktak a horvát képviselők is ahhoz, hogy működésük súlypontját a magyar országgyűlés termén kívül helyezzék, amit a magyar kormány sohasem bánt saját hatalmának fenmaradására való tekintetből. Végül a következő határozati javaslatot terjeszti be: „Határozati javaslat: Tekintettel arra, hogy a kormány elmulasztotta azon alkotmányos kötelességének teljesítését, hogy a Horvát-Szlavón országokban létesített kivételes kormányzati állapotra nézve a közös országgyűléstől felmentést kérjen és ezzel egyidejűleg úgy az ottani sajnos eseményekről, valamint saját intézkedéseiről és azok indokairól részletes jelentést tegyen és hogy ennek folytán az országgyűlés ezen intézkedésekről egész kiterjedésükben hitelesen értesítve nincs; tekintettel továbbá arra, hogy ezen intézkedések, amennyiben az országgyűlési tagjai azokat köztudomás útján ismerhetik, különböző politikai megítélés alá esnek; tekintettel végül arra, hogy a miniszterelnök határozati javaslatának második része a magyar korona országai közös jelvényének alkalmazását illetőleg oly módozatra kér felhatalmazást, mely szt.István koronája birodalmának tekintélyét meg nem óvja. A képviselőház a miniszterelnök határozati javaslatát nem fogadja el. Szilágyi Dezső, Bittó István, Ernuszt Kelemen, Somssich Pál, Pulszky Ágost, Horváth Lajos, Horánszky Nándor, Hódossy Imre, Hevessy Bertalan, Chorin Ferencz, Fenyvessy Ferencz, Apponyi Albert, Veszter Imre, Bessenyey Ernő.“ Ezen határozati javaslat elfogadását ajánlja a háznak, s nézete szerint tovább menni ma nem lehet. A helyeslést már a cselekmények különböző természete miatt sem lehet oly általánosságban kifejezni. De hogy félreértés ne legyen, kijelenti, hogy sem ő, sem barátai semmi körülmények közt nem vonakodnak a felmentést megadni, de nem adják meg indok nélkül és vakon. Megadják, ha a miniszterelnök, amivel tartozik, az eljárásnak szükségességét, az állam érdekében való elkerülhetetlenségét igazolja. Akarják, hogy az eszközt a kormány kellő alakban kérje, akarják ismerni az indokokat, amelyek a szükségességre vannak alapítva. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk!) Nem lehet szándékomban a két elmondott nagyszabású beszéd minden részletére kiterjeszkedve, válaszolni. De mondattak bizonyos dolgok, amelyekre, azt hiszem, válaszszal, nyilatkozattal azonnal tartozom. Határozati javaslatom megtámadtatott oly szempontból is, amelyből azt megtámadtatva még a legközelebbi ülésig sem hagyhatom. Mindenekelőtt azonban meg kívánom jegyezni azt, hogy már előre is kifejeztem volt azon nézetemet, hogy igen örültem volna, ha interpelláció útján megtudhattam volna, mik azok, amikre a képviselő urak felvilágosítást követelnek. (Egy hang a szélsőbalról : Az egész eseményre! Én azt gondolom, hogy az egész esemény, bármily fontos is, oly természetű, hogy annak minden egyes pázisáról hivatalból kormányjelentést tenni nem lehet, és azt oly nagy fontosságúvá talán épen a Horvát és Magyarország közti viszony szempontjából nem volna helyes keresztelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Különben ezt előrebocsátva, megjegyzem még azt, hogy mindazokra, amík akár a Helly képviselő úr határozati javaslatában, akár a Szilágyi J. képviselő úr nyilatkozatának végén arra vonatkoznak, hogy a horvátországi helyzetet meg kell változtatni, én ma részletesen nyilatkozni nem szándékozom. Nem szándékozom pedig azért, mert nekem az a meggyőződésem, amit kifejeztem másutt is és kifejezek itt is, mint legilletékesebb helyen, hogy ma mindenekelőtt azon kell lennünk, hogy helyreállhasson a rendszeres helyzet, meghiggadjanak az ok nélkül ugyan, de tagadhatlanul felzaklatott kedélyek, és akkor aztán, mikor a kedélyek meghiggadtak, lehet beszélni, hogy kell-e és mit kell változtatni a törvényen; de előbb felvetni a kérdéseket a most fenforgó ügyek mielőbbi helyes és közös érdekünkben való elintézését csak hátráltatná. (Igaz! Úgy van a jobboldalon.) Szilágyi igen, képviselő úr azt mondja, hogy a kormány hibái és mulasztásai növelték nagygyá Horvátorszában azon aspiratiókat, hibáztatja a horvátok képviseltetési módját, mulasztással vádolja mindezekben a határőrvidék visszacsatolásában és más hasonlókban a jelen kormányt. Szilágyi Dezső (közbeszól): Nem kizárólag!Tisza Kálmán: Nem kizárólag, ae 10- leg. De hát, t. hát, igazság-e az? 1868-ban meg lett alkotva a kiegyezési törvény, nem a mi befolyásunkkal; 1873-ban meg lett alkotva, nem befolyásunkkal; törvényesen, a nemzet szava le lett kötve a határőrvidék bekeblezésére; aztán sürgettetett. Mint miniszter felszólíttattam, nem horvát képviselők részéről, miért nem teszek eleget a törvénynek ? És akkor én, kit azzal vádol ma Szilágyi kép,viselő úr, hogy én is rontottam a helyzetetmert az itt megjelent horvát képviselő uraka mai alkudozásba bocsátkoztam, én, mielőtt a határőrvidék bekebelezése iránt a javaslatobeadtam, igyekeztem azon cumulatív képviseltetésnek hatályát gyengíteni, szemben a korábbi törvénynyel, amennyiben sikerült, az egyetlen törvényes módon, mert az 1868 iki törvény ezt is meghatározza, a horvát szlavón országgyűlésnek is beleegyezésével és hozzájárulásával, a küldendő képviselők számát, nem tudota 16 vagy 17-et leszállítani. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hogy ezek után azt mondhassa valaki, hogy én neveltem nagggyá azon aspirációkat, meg engedékeny voltára, azért, hogy a kormánynyal szavazzanak, ez, engedelmet kérek, az igazságnak még csak látszatával sem bír. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Méltóztassék elhinni, méltóztassék bárkitől megkérdezni, hogy valaha horvát képviselők tettek-e nekem ajánlatot, vagy állottak-e velem szóban ilyen alkudozások felett. (Élénk he lyeslés jobbfelől. Zaj balfelől. Egy hang a szélsőbal felől: Bosznia!) Boszniára nézve, hogy mellesleg erről is szóljak, egy-egy új felfedezést tettek, tette különösen Helfy képviselő úr, mert azt mondta, hogy a muszka hatalmi sphaerát tágítottuk azáltal, hogy Boszniát elfoglaltuk. Megvallom, nagyfontosságú észrevétel, melynek szerzői joga csakugyan kizárólag a képviselő úré, mert eddig ezzel az egygyel még nem vádoltak. (Élénk derültség a jobboldalon.) Mielőtt rátérnék arra, amivel Szilágyi képviselő úr ostromolta határozati javaslatomat — megjegyezve előre is, hogy én gramatikámat védeni nem fogom, nem mindenki lehet egyformán erős gramaatikus. Vannak jó grammatikusok, kik rossz politikusok és vannak rossz grammatikusok, kik jó politikusok (Élénk derültség) — mondom, tehát, mielőtt ezen érvelésről szólnék, egy pár dologra kívánok kitérni, melyeket Helfy képviselő úr előhozott. Hogy határozati javaslatát el nem fogadhatom, mégpedig nemcsak azon pontjára nézve, mely rosszulást fejez ki a kormány iránt, de azon pontjára nézve sem, amely a Horvát-Szlavónországok és a Magyarország közti viszonynak mostani tárgyalását sürgeti, az a beszédem elején mondottak szerint, úgy hiszem, eléggé világos. A képviselő úr sérelmül, törvénytelenségül hozza fel, hogy a magyar kormány oda vitte a dolgot, szemben magával az 1867: XII. törvényczikkel, hogy Magyarország belügyeibe a közös miniszterek beleavatkoznak. Hát, t. képviselő úr és t. ház, határozottan biztosíthatom a t. házat, hogy a közös miniszterek tudtomra soha, de ez alkalommal is Magyarország belügyeibe nem avatkoztak, (Zaj a szélső balon) de igenis, bármily nevetségesnek is tartja a t. képviselő úr, ha egy fontossá válható esemény készül a monarchia egyik vagy másik államában, az nemcsak meg nem tiltható, de a dolog természetében fekszik, hogy az a külügyekre gyakorolható befolyás szempontjából figyelembe vétessék, és hozzáteszem, hogy ez alkalommal nemcsak felkérve nem lettek, de sőt éppen mint törvénytisztelő férfiak, önmaguk ezen miniszter urak határozottan a legszigorúbban tartózkodtak még csak véleményt is mondani akár a magyar kormány intézkedéséről akár a zágrábi eseményekről. (Helyeslés a jobboldalon), csakis az iránt mondták el nézetüket, hogy egyik vagy másik esetben mi lehetne a saját ressortjuk szempontjából a következés. Ezt pedig törvénytelenségnek, törvénysértésnek nevezni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) De a t. képviselő úr az ellen is felszólal, hogy a hadügyminiszterrel azon esetre, ha nagyobb katonai erő alkalmazásáról van szó, beszélni kellene. Bocsásson meg a t. képviselő úr, ez mégis csak természetes dolog. És egyben téved. Nem azért kellett a hadügyminiszterrel beszélni, hogy kunyeráljon a magyar minisztérium, hogy adjon katonát, hanem azért, hogy a minisztérium megállapodásai folytán szükséges katonáknak mikor és mi módon való kirendelése iránt megegyezzenek. (Élénk helyeslés a jobboldalon). Ebben van a különbség. Ami pedig, t. képviselőház, azt illeti, hogy hibának tartja a t. képviselő úr, hogy nem magyar, hanem — mint mondá — egy osztrák császári generális lett biztosnak kinevezve, nem fogok messzemenő indokokat keresni, csak arra figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ki lett nevezve a közös hadseregnek egy tábornoka, amely közös hadseregnek tábornoka egyaránt tartozik saját körében szolgálni Magyarországot úgy, mint a monarchia másik államát, akármelyiknek legyen is állampolgára. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) S én azt gondolom, igen kár lett volna egy oly férfi helyett, aki másokban is és bizonnyal a hadseregben is feltalálható egyéb tulajdonságai mellett azzal az előnnyel is bírt, hogy két év óta Zágrábban lakván, az embereket és viszonyokat ismerte, csak azért mást tenni oda, hogy az esetleg talán magyar állampolgár. (Helyeslés a jobboldalon.) Különben azt, hogy egyáltalán mi lett volna, vagy mi volt helyesebb: az osztrákmagyar monarchia összes erejét mutatni e fel a lázongókkal szemben, vagy egy magyar embert állítani velük szembe, ezt mindenki maga megítélheti. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Még egyet mond a képviselő úr, amiben Szilágyi Dezső képviselő úr is részben osztozni látszik, azt t. i., hogy a horvátok most is már mint győztesek gerálják magukat Zágrábban. Én tudom, t. képviselő úr, kitől hallotta ezt. Thaly Kálmán: A „Pozor“-tól. Tisza Kálmán miniszterelnök : A „Pozor“tól? Az mint győztes? No engedelmet kérek, tessék elolvasni, nem, kevesebb hazaárulónak mondja az itteni horvát képviselő urakat, mint a minőnek önök engem néha híresztelnek. (Hosszas , élénk derültség és tetszés a jobboldalon.) És higgyék el, nem kevésbbé gyűlöletes az a hang, melyen ott rólam szólnak. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ha győzelemre segítettem őket, akkor ezt a hangot nehezen hangoztatnák. (Tetszés a jobboldalon.) De engedjen meg Helfy képviselő úr, hogy arra figyelmeztetem, hogy azt már csakugyan nem tarthatom tapintatosnak, talán törvényesnek sem, hogy azt mondja: ha Zágrábban volt utczai zavargás és csak így bántak el vele, s ott esetleg a czimerfelirás tekintetében engedni is akarnak, és úgy lehet oláh, szerb és isten tudja miféle csőcselék lázadása, ugyanaz kell, hogy legyen következménye. Már, t. képviselőház, én a haza minden polgárának nyelvét tisztelem saját hatáskörében, azontúl, amennyire a törvény bocsátja, egyiket sem. De hogy a törvény szempontjából Horvátországot és a horvátokat nem lehet egy színvonalra helyezni a többiekkel és nem lehet azon következtetést kihúzni, hogy ha valami Horvátország külön autonómiája mellett történik, akkor másutt legire ugyanannak kell történni, ezt határozottan merem állítani és azt határozottan kijelenteni a közügy érdekében kötelességem is. (Élénk helyeslés a jobboldalon). Nem tehetek róla, tetszik vagy neratetszik, én ítéletet nem akarok mondani, de míg a nemzetiségi törvény azt mondja: Magyarországon egy politikai nemzet van : a magyar, addig a nem általam alkotott 1868-iki törvény azt mondja, hogy a horvát politikai nemzet. Ne tessék ezen különbséget elfelejteni. (Úgy van a jobboldalon). Ami már most, t. képviselőház, a Szilágyi Dezső képviselő úr által határozati javaslatommal szemben felhozottakat és különösen azt illeti, hogy ezen határozati javaslatot logire sem lehet megszavazni, mert két része logikai ellentétben van, erre leszek bátor egy pár szót mondani. (Halljuk!) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy igenis a kormány azt tartván, hogy nem ütközik törvénybe, jogosulva tartotta magát a kettősre haló czimereket alkalmazni. Most legközeleb épp azon körülmény, melyet Szilágyi képvise úr is felhozott, hogy körülbelül másfél év,n hány helyen ki voltak téve, anélkül, hogy erök szó emeltessék, tette azt lehetővé, iokolttá, hogy minden nagyobb következimény'' től való tartás nélkül a pénzügyminiszter azo czimerek kitételét Zágrábban is elrendelte. De tartotta szükségesnek a kormány felhatalzást kérni erre, mert amit administrati' 11 a törvénynek megfelelőleg tesz, arra fel'1,1 mazást nem szokott kérni. .• De épen azért, mert fentartja és fenn ,vánja tartani azt a felfogást, hogy azon írás törvénybe nem ütközött, ha helyes«'1 ' helytelenül, azt a ház bölcsessége megítélni, deaz ő meggyőződése szerint szürges és czélszerű ezen eljárástól eltérnie) hiszem, nem hogy alkotmánysérelmet kér el, nem hogy illetéktelenül be akarná a házat a felelősségbe, de épp teljesen angosan jár el, midőn felhatalmazást kér , hogy törvényen alapuló eljárását "el”,térőlegvény ellenére ugyan, de mégis attól g. megváltoztassa. (Helyeslés a jobboldal • ^ lenmondások a bal- és szélső balolt*d °"' tehát azt hiszem, hogy az elsőre meghazás nem kellett, de a másodikra mefc mazás igen is kell. .pme#' Hanem a t. képviselő ur azt 188 re veti, hogy tágkörü meghatalmaz.!^ hogy én kérek meghatalmazást a jegy megtartására, azt sem tudva meddig, tudva hogyan. Szilágyi Dezső: Nem kéri. Tisza Kálmán miniszterelnök . S met kérek, én ezt a meghatalmazást mvszati javaslatomban nem kerem, nyi a needel MAGYAR POLGAR (232. sz.) 1883. okt. 9.