Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-10-09 / 232. szám

Ő a lázadás elnyomása után teljes satisfactiót fog adni a lázadóknak. Kifogásolja Bamberg kineveztetését, aki közös hadseregbeli tábornok. Sophismának tart­ja némelyek azon állítását, hogy éppen abban rejlik a nagy politika, megmutatni a boná­toknak, mennyire megváltoztak a viszonyok, hogy t. i. a horvátok nyakára egy osztrák tábornok küldetik. A miniszterelnök javaslata bizonyítja azt, hogy a miniszterelnök azon reményben ringatja magát, hogy a nemzeti érzület anynyira kiveszett, miszerint saját meggyaláztatásáért is bizalmat szavaz a kor­mánynak. Ami a czimereket illeti, akár benne van a törvényben, akár nem, hogy így vagy úgy tűzendők ki, semmiféle magyarázat nem fér ahhoz, hogy a kormány az állam czimereit saját területein kifüggesztetheti. A­mely állam területének egy részén ezt nem képes kivinni, ez annyit tesz, hogy az állam azon területnek nem ura. A czimerek kitétettek, azoknak ott kell maradniok, a­míg Horvátország Magyar­­országhoz tartozik. A czimerek magyar feliratát csak erő­szakosan lehet nyelvkérdéssé felfújni, az a há­rom szó, mely a czimerek fölött áll, nem kö­veteli azt hogy a horvátok megértsék, az a három magyar szó csak a magyar államisá­got jelképezi. Ha a miniszterelnök határozati javaslata elfogadtatik, meg lesz az öröm Zág­rábban, a horvátok ujongani fognak a fölött, hogy ők győztek, híjába küldtek le hozzájuk néhány hétre egy királyi biztost. A helyzet jelenleg olyan, hogy a ma­gyar kormánynak Horvátországban egyetlen egy közege sincs, mint ezt a zavargások bebizo­nyították ; volt egy, Dávid pénzügyigazgató, s ennek is távoznia kellett. Beszéde végén benyújtja a már ismert ellenindítványt. Szilágyi Dezső mindenekelőtt azt hozza föl, hogy a kormány azt, a­mit tett, hiteles alakban a ház elé terjeszteni érdemesnek nem tartotta. Ha a kormány a házat a hírlapokra utasítja, akkor fogadja el az önmaga által vá­lasztott alapon való megítéltetést. Áttérve a horvát mozgalom jellegének fejtegetésére, előadja, hogy a rablásból, foszto­gatásból, zűrzavarból egy körülmény emelke­dik ki, az, hogy a horvát nép minden bajá­nak symbolumát a magyar czimerben, okozó­ját pedig a magyar államban látja. Az ese­mények alatt, s az események lezajlását kö­vető körülmények között a kormány nem tel­jesítette azon jogi és politikai kötelességét, mely reá hárult. Jogi kötelessége lett volna a kivételes állapotok létezésének szükségét in­dokolni, s mindezekért felmentvényt kérni. Másik kötelessége lett volna a kormánynak előadni, hogy ezen visszás állapotokból mily módon s mily eszközökkel akar kilábolni. Sine ira et studio akarja bírálni a kormány eljárá­sát, s bár a miniszterelnök határozati javasla­tában rejtve benfoglaltatik azon kérés, hogy az alkotmányos állapotok felfüggesztésére irá­nyuló intézkedéseket a ház helyeselje, mégis kötelessége lett volna a kormánynak egyenes úton eljárni a házzal szemben, a­mely azt is szerette volna tudni, hogy miért vannak Hor­vátországban kivételes állapotok, s micsoda szükség parancsolja ezek fenforgását. Mi szük­ség volt elbújtatni ezen kéréseket! A határo­zati javaslatban a grammatikán tett erőszakot megbocsátja, de a homályt nem, mikor a mi­niszterelnök nagyon is világosan tud beszélni, ha akar. A minisztereimig kéri ez ügyben tett nyi­latkozata helyeslését. És csak két ily nyilat­kozatot tett. Az egyik a nagyváradi toast. Angliában is szokásos a nyilatkozás ily mód­ja. De a miniszterelnök ennek helyeslését csak nem kívánhatja. Marad tehát a másik , a házban elmondott beszéde a határozati javaslat be­terjesztése alkalmával. A határozati javaslat egész első részé­hez semmi körülmények közt sem járulhat. A kormány a felirat kérdését opportunitási ok­nak mondja. Ha opportunitási ok kívánja, hogy a czímerek most levétessenek, akkor micsoda opportunitási ok kívánta kifüggesztésüket. Az olyan határozati javaslathoz, mely egy pilla­natban kettőt akar, két ellentétes valamit, nem járulhat; de azt hiszi, nem járuhatnak azok sem, kik külön saját meggyőződésüket köztekinteteknek alá szokták rendelni. A kor­mány által a jövőre kért felhatalmazásnak közjogilag és politikailag értelme nincs. Fel­­hatalmazásnak akkor van szüksége, ha a kor­mány új intézkedést akar tenni, a czimerek kérdése azonban nem az, hiszen arra nem kért a kormány felhatalmazást, hogy a czime­reket kifüggesztesse. Ha pedig e felhatalma­zás­ csak politikai helyeslés akar lenni, akkor miért neveztetik felhatalmazásnak. Megengedi, hogy a kormányt opportuni­tási ok vezette; azt hiszi, hogy ez az ok ösz­­szefügg azon másik kérdéssel, szabad-e egy állam tekintélyén csorbát ejteni azért, hogy egy legális eljárás kizárassék,­­ kizárassék pedig azért, mert ez a horvátoknak nem tetszik. Magyarországnak Horvátország iránt ta­núsított előzékenysége, Horvátországnak terü­leti szempontból való növekedése azt eredmé­nyezte, hogy ott bizonyos aspirátiók megnö­vekedtek. Nem helyes politika a miniszterel­nök erélytelensége, nem jó politika megvárni azt az időt, mikor ezen aspirátiók hatalmi eszközökkel nyomatnak el. A bán kinevezésénél sem azon szem­pontnak kellene irányadónak lenni, hogy váj­jon a bán egyetértésben áll-e a horvát poli­tikai többséggel. Ezen felfogásnak ellene mond a báni hivatalnak históriai fejlődése; a bán­nak, ki a magyar miniszterelnök előterjeszté­sére és ellenjegyzése mellett neveztetik ki, a magyar kormánynyal kötelessége egyetértés­ben lenni. A bánok hozzászoktak lassan kint ahhoz, hogy különféle concessiók alakjában a horvát aspiratióknak eleget tegyenek, s épen úgy hozzászoktak a horvát képviselők is ahhoz, hogy működésük súlypontját a magyar országgyűlés termén kívül helyezzék, a­mit a magyar kormány sohasem bánt saját hatalmá­nak fenmaradására való tekintetből. Végül a következő határozati javaslatot terjeszti be: „Határozati javaslat: Tekintettel arra, hogy a kormány elmu­lasztotta azon alkotmányos kötelességének tel­jesítését, hogy a Horvát-Szlavón országokban létesített kivételes kormányzati állapotra néz­ve a közös országgyűléstől felmentést kérjen és ezzel egyidejűleg úgy az ottani sajnos ese­ményekről, valamint saját intézkedéseiről és azok indokairól részletes jelentést tegyen és hogy ennek folytán az országgyűlés ezen in­tézkedésekről egész kiterjedésükben hitelesen értesítve nincs; tekintettel továbbá arra, hogy ezen in­tézkedések, a­mennyiben az országgyűlési tag­jai azokat köztudomás útján ismerhetik, kü­lönböző politikai megítélés alá esnek; tekintettel végül arra, hogy a miniszter­­elnök határozati javaslatának második része a magyar korona országai közös jelvényének al­kalmazását illetőleg oly módozatra kér felha­talmazást, mely szt.­István koronája birodal­mának tekintélyét meg nem óvja. A képviselőház a miniszterelnök határo­zati javaslatát nem fogadja el. Szilágyi Dezső, Bittó István, Ernuszt Kelemen, Somssich Pál, Pulszky Ágost, Horváth Lajos, Horánszky Nán­dor, Hódossy Imre, Hevessy Bertalan, Chorin Ferencz, Fenyvessy Ferencz, Apponyi Albert, Veszter Imre, Bessenyey Ernő.“ Ezen határozati javaslat elfogadását ajánl­ja a háznak, s nézete szerint tovább menni ma nem lehet. A helyeslést már a cselekmé­nyek különböző természete miatt sem lehet oly általánosságban kifejezni. De hogy félre­értés ne legyen, kijelenti, hogy sem ő, sem barátai semmi körülmények közt nem vona­kodnak a felmentést megadni, de nem adják meg indok nélkül és vakon. Megadják, ha a miniszterelnök, amivel tartozik, az eljárásnak szükségességét, az állam érdekében való elke­rülhetetlenségét igazolja. Akarják, hogy az esz­közt a kormány kellő alakban kérje, akarják ismerni az indokokat, a­melyek a szükséges­ségre vannak alapítva. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk!) Nem lehet szándékomban a két el­mondott nagyszabású beszéd minden részle­tére kiterjeszkedve, válaszolni. De mondattak bizonyos dolgok, a­melyekre, azt hiszem, vá­­laszszal, nyilatkozattal azonnal tartozom. Ha­tározati javaslatom megtámadtatott oly szem­pontból is, a­melyből azt megtámadtatva még a legközelebbi ülésig sem hagyhatom. Mindenekelőtt azonban meg kívánom jegyezni azt, hogy már előre is kifejeztem volt azon nézetemet, hogy igen örültem vol­na, ha interpellác­ió útján megtudhattam vol­na, mik azok, a­mikre a képviselő urak fel­világosítást követelnek. (Egy hang a szélső­balról : Az egész eseményre!­ Én azt gondo­lom, hogy az egész esemény, bármily fontos is, oly természetű, hogy annak minden egyes p­ázisáról hivatalból kormányjelentést tenni nem lehet, és azt oly nagy fontosságúvá talán épen a Horvát­ és Magyarország közti vi­szony szempontjából nem volna helyes ke­resztelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Különben ezt előrebocsátva, megjegyzem még azt, hogy mindazokra, a­mík akár a Helly képviselő úr határozati javaslatában, akár a Szilágyi J. képviselő úr nyilatkozatá­nak végén arra vonatkoznak, hogy a horvát­országi helyzetet meg kell változtatni, én ma részletesen nyilatkozni nem szándékozom. Nem szándékozom pedig azért, mert nekem az a meggyőződésem, a­mit kifejeztem másutt is és kifejezek itt is, mint legilletékesebb he­lyen, hogy ma mindenekelőtt azon kell len­nünk, hogy helyreállhasson a rendszeres hely­zet, meghiggadjanak az ok nélkül ugyan, de tagadhatlanul felzaklatott kedélyek, és akkor aztán, mikor a kedélyek meghiggadtak, lehet beszélni, hogy kell-e és mit kell változtatni a törvényen; de előbb felvetni a kérdéseket a most fenforgó ügyek mielőbbi helyes és közös érdekünkben való elintézését csak hát­ráltatná. (Igaz! Úgy van­ a jobboldalon.) Szilágyi igen­­, képviselő úr azt mond­ja, hogy a kormány hibái és mulasztásai nö­velték nagygyá Horvátorszá­ban azon aspira­­tiókat, hibáztatja a horvátok képviseltetési módját, mulasztással vádolja mindezekben a határőrvidék visszacsatolásában és más ha­sonlókban a jelen kormányt. Szilágyi Dezső (közbeszól): Nem kizá­rólag!Tisza Kálmán: Nem kizárólag, ae 10- leg. De hát, t. hát, igazság-e az? 1868-ban meg lett alkotva a kiegyezési törvény, nem a mi befolyásunkkal; 1873-ban meg lett al­kotva, nem befolyásunkkal; törvényesen, a nemzet szava le lett kötve a határőrvidék be­­keblezésére; aztán sürgettetett. Mint minisz­ter felszólíttattam, nem horvát képviselők ré­széről, miért nem teszek eleget a törvénynek ? És akkor én, kit azzal vádol ma Szilágyi kép­,­viselő úr, hogy én is rontottam a helyzetet­­mert az itt megjelent horvát képviselő uraka mai alkudozásba bocsátkoztam, én, mielőtt a határőrvidék bekebelezése iránt a javaslato­­beadtam, igyekeztem azon cumulatív képvi­­seltetésnek hatályát gyengíteni, szemben a ko­rábbi törvénynyel, a­mennyiben sikerült, az egyetlen törvényes módon, mert az 1868 iki törvény ezt is meghatározza, a horvát szla­vón országgyűlésnek is beleegyezésével és hoz­zájárulásával, a küldendő képviselők számát, nem tudota 16 vagy 17-et leszállítani. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hogy ezek után azt mond­hassa valaki, hogy én neveltem nagggyá azon aspirációkat, me­g engedékeny voltára, azért, hogy a kormánynyal szavazzanak, ez, engedel­­met kérek, az igazságnak még csak látszatá­val sem bír. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Mél­­tóztassék elhinni, méltóztassék bárkitől meg­kérdezni, hogy valaha horvát képviselők tet­tek-e nekem ajánlatot, vagy állottak-e velem szóban ilyen alkudozások felett. (Élénk he­­ lyeslés jobbfelől. Zaj balfelől. Egy hang a szél­sőbal felől: Bosznia!) Boszniára nézve, hogy mellesleg erről is szóljak, egy-egy új felfedezést tettek, tette különösen Helfy képviselő úr, mert azt mond­ta, hogy a muszka hatalmi sphaerát tágítot­tuk az­által, hogy Boszniát elfoglaltuk. Meg­vallom, nagyfontosságú észrevétel, melynek szerzői joga csakugyan kizárólag a képviselő úré, mert eddig ezzel az egygyel még nem vádoltak. (Élénk derültség a jobboldalon.) Mielőtt rátérnék arra, a­mivel Szilágyi képviselő úr ostromolta határozati javaslato­mat — megjegyezve előre is, hogy én gra­­matikámat védeni nem fogom, nem mindenki lehet egyformán erős gram­­aatikus. Vannak jó grammatikusok, kik rossz politikusok és van­nak rossz grammatikusok, kik jó politikusok (Élénk derültség) — mondom, te­hát, mielőtt ezen érvelésről szólnék, egy pár dologra kí­vánok kitérni, melyeket Helfy képviselő úr előhozott. Hogy határozati javaslatát el nem fogadhatom, még­pedig nemcsak azon pontjá­ra nézve, mely rosszulást fejez ki a kormány iránt, de azon pontjára nézve sem, a­mely a Horvát-Szlavónországok és a Magyarország köz­ti viszonynak mostani tárgyalását sürgeti, az a beszédem elején mondottak szerint, úgy hi­szem, eléggé világos. A képviselő úr sérelmül, törvénytelensé­gül hozza fel, hogy a magyar kormány oda vitte a dolgot, szemben magával az 1867: XII. törvényczikkel, hogy Magyarország bel­­ügyeibe a közös miniszterek beleavatkoznak. Hát, t. képviselő úr és t. ház, határozottan biztosíthatom a t. házat, hogy a közös mi­­­niszterek tudtomra soha, de ez alkalommal is Magyarország belügyeibe nem avatkoztak, (Zaj a szélső balon) de igenis, bármily nevetséges­nek is tartja a t. képviselő úr, ha egy fon­tossá válható esemény készül a monarchia egyik vagy másik államában, az nemcsak meg nem tiltható, de a dolog természetében fek­szik, hogy az a külügyekre gyakorolható be­folyás szempontjából figyelembe vétessék, és hozzáteszem, hogy ez alkalommal nemcsak felkérve nem lettek, de sőt éppen mint tör­vénytisztelő férfiak, önmaguk ezen miniszter urak határozottan a legszigorúbban tartóz­kodtak még csak véleményt is mondani akár a magyar kormány intézkedéséről akár a zágrábi eseményekről. (Helyeslés a jobboldalon), csak­is az iránt mondták el nézetüket, hogy egyik vagy másik esetben mi lehetne a saját res­­sortjuk szempontjából a következés. Ezt pedig törvénytelenségnek, törvénysértésnek nevezni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) De a t. képviselő úr az ellen is felszó­lal, hogy a hadügyminiszterrel azon esetre, ha nagyobb katonai erő alkalmazásáról van szó, beszélni kellene. Bocsásson meg a t. képviselő úr, ez mé­gis csak természetes dolog. És egyben téved. Nem azért kellett a hadügyminiszterrel be­szélni, hogy kunyeráljon a magyar miniszté­rium, hogy adjon katonát, hanem azért, hogy a minisztérium megállapodásai folytán szük­séges katonáknak mikor és mi módon való kirendelése iránt megegyezzenek. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon). Ebben van a kü­lönbség. A­mi pedig, t. képviselőház, azt illeti, hogy hibának tartja a t. képviselő úr, hogy nem magyar, hanem — mint mondá — egy osztrák császári generális lett biztosnak kine­vezve, nem fogok messze­menő indokokat ke­resni, csak arra figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ki lett nevezve a közös hadsereg­nek egy tábornoka, a­mely közös hadsereg­nek tábornoka egyaránt tartozik saját köré­ben szolgálni Magyarországot úgy, mint a mo­narchia másik államát, akár­melyiknek legyen is állampolgára. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon.) S én azt gondolom, igen kár lett volna egy oly férfi helyett, a­ki másokban is és bi­­zonnyal a hadseregben is feltalálható egyéb tulajdonságai mellett azzal az előnnyel is bírt, hogy két év óta Zágrábban lakván, az embe­reket és viszonyokat ismerte, csak azért mást tenni oda, hogy az esetleg talán magyar ál­lampolgár. (Helyeslés a jobboldalon.) Különben azt­, hogy egyáltalán mi lett volna, vagy mi volt helyesebb: az osztrák­magyar monarchia összes erejét mutatni e fel a lázongókkal szemben, vagy egy magyar em­bert állítani velük szembe, ezt mindenki ma­ga megítélheti. (Mozgás a szélső­balol­dalon.) Még egyet mond a képviselő úr, a­mi­ben Szilágyi Dezső képviselő úr is részben osztozni látszik, azt t. i., hogy a horvátok most is már mint győztesek gerálják magu­kat Zágrábban. Én tudom, t. képviselő úr, ki­től hallotta ezt. Thaly Kálmán: A „Pozor“-tól. Tisza Kálmán miniszterelnök : A „Pozor“­­tól? Az mint győztes? No engedelmet kérek, tes­sék elolvasni, nem, kevesebb hazaárulónak mondja az itteni horvát képviselő urakat, mint a minőnek önök engem néha híresztel­­nek. (Hosszas , élénk derültség és tetszés a jobboldalon.) És higgyék el, nem kevésbbé gyűlöletes az a hang, melyen ott rólam szól­nak. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ha győze­lemre segítettem őket, akkor ezt a hangot ne­hezen hangoztatnák. (Tetszés a jobboldalon.) De engedjen meg Helfy képviselő úr, hogy arra figyelmeztetem, hogy azt már csak­ugyan nem tarthatom tapintatosnak, talán tör­vényesnek sem, hogy azt mondja: ha Zágráb­ban volt utczai zavargás és csak így bántak el vele, s ott esetleg a czimerfelirás tekinte­tében engedni is akarnak, és úgy lehet oláh, szerb és isten tudja miféle csőcselék lázadása, ugyanaz kell, hogy legyen következménye. Már, t. képviselőház, én a haza m­inden pol­gárának nyelvét tisztelem saját hatáskörében, azontúl, amennyire a törvény bocsátja, egyi­ket sem. De hogy a törvény szempontjából Horvátországot és a horvátokat nem lehet egy színvonalra helyezni a többiekkel és nem le­het azon következtetést kihúzni, hogy ha va­lami Horvátország külön autonómiája mellett történik, akkor másutt legire ugyanannak kell történni, ezt határozottan merem állítani és azt határozottan kijelenteni a közügy érdeké­ben kötelességem is. (Élénk helyeslés a jobbol­dalon). Nem tehetek róla, tetszik vagy nera­­tetszik, én ítéletet nem akarok mondani, de míg a nemzetiségi törvény azt mondja: Ma­gyarországon egy politikai nemzet van : a ma­gyar, addig a nem általam alkotott 1868-iki törvény azt mondja, hogy a horvát politikai nemzet. Ne tessék ezen különbséget elfelejte­ni. (Úgy van­ a jobboldalon). A­mi már most, t. képviselő­ház, a Szi­lágyi Dezső képviselő úr által határozati ja­vaslatommal szemben felhozottakat és különö­sen azt illeti, hogy ezen határozati javaslatot logire sem lehet megszavazni, mert két része logikai ellentétben van, erre leszek bátor egy pár szót mondani. (Halljuk!) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy igenis a kormány azt tartván, hogy nem ütközik tör­vénybe, jogosulva tartotta magát a kettős­re h­aló czimereket alkalmazni. Most legközele­b épp azon körülmény, melyet Szilágyi képvise úr is felhozott, hogy körülbelül másfél év,n­­ hány helyen ki voltak téve, anélkül,­ hogy er­­ök szó emeltessék, tette azt lehetővé, io­kolttá, hogy minden nagyobb következimény'' től való tartás nélkül a pénzügyminiszter azo czimerek kitételét Zágrábban is elrendelte. D­e tartotta szükségesnek a kormány felhata­l­zást kérni erre, mert a­mit administrati' 11 a törvénynek megfelelőleg tesz, arra fel'1,1 mazást nem szokott kérni. .• De épen azért, mert fentartja és fenn ,­vánja tartani azt a felfogást, hogy azon­­ í­rás törvénybe nem ütközött, ha helyes«'1 ' helytelenül, azt a ház bölcsessége meg­­­ítélni, de­­az ő meggyőződése szerint szü­r­ges és czélszerű ezen eljárástól eltérnie) hiszem, nem hogy alkotmánysérelmet kér el, nem hogy illetéktelenül be akarná a házat a felelősségbe, de épp teljesen a­ngosan jár el, midőn felhatalmazást kér , hogy törvényen alapuló eljárását "el”,térőleg­vény ellenére ugyan, de mégis attól g­. megváltoztassa. (Helyeslés a jobboldal • ^ lenmondások a bal- és szélső balolt*d °"' tehát azt hiszem, hogy az elsőre meg­ha­­­zás nem kellett, de a másodikra mefc mazás igen is kell. .­­pme#' Hanem a t. képviselő ur azt 188 re veti, hogy tágkörü meghatalmaz.!^ hogy én kérek meghatalmazást a je­g­y megtartására, azt sem tudva meddig, tudva hogyan. Szilágyi Dezső: Nem kéri. Tisza Kálmán miniszterelnök . S met kérek, én ezt a meghatalmazás­t mvs­­zati javaslatomban nem kerem­, nyi a ne­edel­ MAGYAR POLGAR (232. sz.) 1883. okt. 9.

Next