Kolozsvár, 1896. július-december (10. évfolyam, 147-299. szám)
1896-07-01 / 147. szám
Kolozsvár, 1896. Igazgató Tanácsunknak következő javaslatát határozattá emelni: 1. Tekintettel arra, hogy úgy a királyi Felség által szentesített zsinati törvényeknek, mint egyházkerületi Utasításunknak értelmében a lelkészképzés és nevelés ügyének rendezése feltétlenül az egyházkerület joga és kötelessége . 2. Tekintettel arra, hogy e végre önerejének megfeszítésével és részben a testvér egyházkerületek segítő támogatása mellett, az A. C. I. R 10. sz. 2-ik czikkében „legalkalmasabb helynek“ ítélt Kolozsvár városában és püspökség székhelyén, a theol. fakultása épületét, a most idézett törvény 3-ik czikkelye értelmében, úgy „a tudós professor emberek“, mint azonkívül is a „jó mesterek tartásával“, még a papjelölteknek is az internátusával a mai kor igényeinek megfelelően és eddig még páratlanul nem csak hogy díszesen fölépítettte, hanem azt belsőleg is teljesen berendezvén, benne a theologiai tudományok tanítását az 1895/6-ik tanév elejével tényleg kellő számú jeles tanerőkkel, meg is kezdette, sőt tovább menve, a magyar állam kormány készséges és eredményeiben megbecsülhetetlen hozzájárulása alapján, a növendékeknek a helybeli Ferencz József királyi tudom, egyetem bölcsészet nyelv és történelmi meg a jogi fakultásán, a rokon természetű nyelv és történelmi s esetleg államjogi tárgyaknak hetenként 10 órai kötelező hallgatása mellett, az egyetemmel létrehozott kapcsolatban, a pap képzést a legmagasabb színvonalra emelte, aminek következtében már az első évben a növendékek nem csak hogy a várakozásnak és a szükségletnek teljesen megfelelő, hanem oly számban jelentkeztek, mint a minőben hazánk egyik ref. theo. intézeténél sem . 3. Tekintettel arra, hogy az egyházkerületnek nem csak jogában, de kötelességében is áll, hogy a maga kebelében a nagyfontosságú papi pályára csak is olyan papjelölteket bocsásson ki, akik a theologiai és egyéb rokon és mellék tárgyú ismereteknek az általa megjelölt mértékét elsajátították és erről az egyházkerület színe előtt bizonyságot tettek, akiknek sorába egy intézet is, a maga más alapon és terjedelemben képzett növendékeit be nem erőszakolhatja és föl nem tolhatja . 4. Tekintettel különösen arra is, hogy a papi állomások javadalmának mennyiségéhez képest sorozott egyházak elnyerhetésére előírt qualificatiónak egysége és egyöntetűsége a kettős mérték szerint minősítő intézetekkel és külön vizsgáló bizottságokkal el nem érhető és igy esetleg az alaki minősítés egyenlősége a sokkal szélesebb körű alaposabb tanultság hátrányára válhatnék ; de 5. Tekintettel arra is, hogy úgy a fegyelemben mint a tanulás eredményeinek elbírálásában, a kettős mérték alkalmazása közül, a könnyebbséget kereső emberi gyarlóságnál fogva, az egyházkerületre nézve, éppen az válnék végzetessé, amely enyhébb volta alapján, a kevesebb küzdelem és könnyebb czélhozjutás kecsegtető kilátásaival a növendékekre nézve a nagyobb vonzó erőt gyakorolhatná, amit a szebb jövő érdekében annyi áldozatot hozott egyházkerület meg nem tűrhet. 6. Tekintettel arra, hogy a protestantismusnak az éltető és fenntartó elemét képező szabad szellemű papnevelésben, az iránynak képzésnek, vezetésnek és az egészet átható és megelevenítő szellemnek az egysége, az egyházkerületnek elsőrendű szükséglete, amely szükségletnek az életműködését már megkezdett és a kir. egyetemmel kapcsolatban álló kolozsvári theol. ref. facultás minden tekintetben megfelelve úgy a most létező, mint a jövőbeni biztosan remélhető növendékeinek számánál fogva is a papi állomások szükségleteit, kielégíti és biztosítja ; mindezek alpján, mondja ki az egyházkerületi közgyűlés, hogy : a. , alkészképzőst jövőre egyedül az egyházkerület, kolozsvári ev. ref. theologiai fakultásához köti; b. , hogy a nagyenyedi theologiai akadémiánál a tanári állások betöltését czélszerűnek , így szükségesnek nem tartja. c. , hogy ezeknek kimondásával a tárgysorozat pontjában foglalt tanárválasztás kérdése tárgytalanná válván, a felett napirendre tér és az a., b., pontok alatt hozott határozatok végrehajtásával és a nagyenyedi kollégium előjáróságának meghallgatása mellett, az átmeneti szükséges intézkedések megtételével az igazgatótanácsot bízta meg Az erdélyi ev. ref. egyházkerületig tanácsának Kolozsvárt, 1890. évi április- - én tartott üléséből. Parádi Kálmán tanügyi előadó. Szása Domokos, ref. püspök, mint elnök. „Az én atyámfiaiért és az én barátimért kérem most, hogy legyen békesség te benned,“ mondja tovább Dávid, a koronás király, a lángszavu énekes. És én csak úgy elmerengek lelkemben az időknek csodálatos járásán. Minő tünemény r íme, évezredek múlva csak ismét visszatérnek a régiek. A világnak minden dicsősége, minden hatalma, nagysága közül is kiválik a szív, amint a nap a világok felett, hirdeti, hogy belőle származik minden áldás. A mi felséges királyunk is szeretőjével, szivével tette ragyogóvá ezredéves ünnepünket, holott a trón zsámolyához emelte fel törvényt, alkotmányt, szabadságot tisztelő népét, melyhez ő leszabott bizalmával, szeretetével, szívével, hogy együtt kérjék a békességet Jeruzsálemre. „Az én atyámfiáért és az én barátimért kérem most a békességet.“ Lehet, hogy elválasztanak minket még e pillanatban is a nyelv, a szoká ok a vallás: lehetetlen, hogy ne egyesítsenek a jog, az igazság, a szabadság, az emberi méltóság után való vágyakozás; a szívnek amaz éhsége és szomjúsága, mely vágyik, vágyik, óh, véghetetlenül vágyik a szép, a jó, a magasztos, az eszményi tökéletesedés után, mely alapja, talpköve a földi birodalmaknak, fundamentoma isten országának Ezeknek odaadó ápolása dicsőítette meg atyáink megszentelt emlékét, kiknek árnyai e pillanatban is mint ha csak körül vennének és fölemelt, újakkal intenének, tanítanának , hogy a haladásnak végső, legfőbb czélja nem az anyagi emelkedés, mely nem egyszer veszélyezteti az egyéni, valamint a nemzeti jellemnek nemesebb vonásait, hanem amaz erkölcsi kényszer, a szivnek amaz örök törvénye, melynek neve szeretet, mely mindeneket hiszen, mindeneket remél és összetett, kezekkel könyörög attyafiainak, barátainak békességéért. De hát, vannak-e nekünk barátaink? Oh, én uram és én istenem, ne vedd bűnül, sem panaszul e kérdést. De ha visszapillantunk ezer esztendős történetünkre, ha látnunk kell kiöntött, vérünknek és annyiszor elhullatott könynyeinknek fekete tengerét; ha Galgorháinkra gondolunk, melyekről oly sokszor hangzott legjobbjaink sóhajtása: én istenem, én istenem, mért hagyál el engemet; ha nézzük a mai napot, holott az ezeréves alkotmány védelme alatt egyenlő emberi, polgári jogokban és szabadságokban részesül e földnek minden lakója, minden tekintet nélkül és mégis ... — Elhallgatok. Te tudsz, uram, mindeneket. Te tudod, hogy e nemzet minden századokon keresztül nem csak jellemében volt lovagias, törhetetlen, de ellenségeivel szemben is nagylelkű, könyörületes volt és kész a bocsánatra, most is könyörög, hogy legyen békesség a mi kerítéseinkben, csendesség a mi tornyainkban. Lesz-e, várjon ? Lenni kell, mert eljön az idő és diadalommal hirdetem, hogy immár közel vagyon, midőn lakozik a farkas a báránynyal, mert imádkozunk ellenségeinkért is. Tudomány, költészet, művészet, ipar, kereskedelem, földi és mennyei minden érdekeinknek találkozása homlokunkon az emberi méltóságban ; alázat, könyörületesség, irgalom, bocsánat és szeretet az emberi szívben : ezer esztendőn keresztül ezek voltak nemzetünknek mindenek felett való lelki vonásai; ezek a mi atyánkfiai, a mi barátaink és most ezer éves fennállásunknak örömünnepén: könyörögjetek atyámfiairts az én barátaimért ; Jeruzsálemnek, a mi édes hazánknak békességéért. „A mi urunknak, istenünknek házáért kivánok neked jót!“, végzi a zsoltárba, és ezzel végzem én is egyszerű beszédemet. És itt többé nincs bajom az elmúlandó földdel. Lelkem előtt feltárulnak az örökkévaló világok; felolvadok isten szellemébe és áldom azt az erőt, azt az édes jó atyát, ki bölcsen kormányozza a népek és nemzetek történetét; ki mellettünk áll az élet verőfényes napjaiban és nem hagy el az élet megpróbáltatásaiban ; áldom azt az istent, ki előtt ezer esztendő annyi, mint egy nap és a ki hatalmát, erejét megdicsőitette nemzetünknek ezer éves életében úgy, hogy biztató reménységgel indul újabb ezer évek felé és megáldotta ezt a kicsiny, szép egyházat is, hossú házat építsen az urnák, „az urnák e házáért kívánjunk neki jót.“ És ezt a jót meg is fogja találni, ha ragaszkodni fog vallásos hitéhez. Vallásos hit? Hol van ez a mai világban? Az a hit, melyért István megköveztetett. Az a hit, melyért Húsz megégettetett. Az a hit, melynek védelmében Luther istennek ajánlotta lelkét. Az a hit, melyért gályára mentek a magyar protestáns papok és tanítók. Az a hit, mely felépitette templomainkat, iskoláinkat, melyekben magyar nyelven, magyar szívvel, magyar hittel és lélekkel dicsőítették a jó istent, s ez által lettek megszabadítói, újjá teremtői magyar hazánknak, a mi Jeruzsálemünknek, melynek „békeségéért könyörgünk“ e szép templomunkban, melyet felszentelünk az urnák dicsőségére. Elképzelhetetlen az, hogy az ember, aki születik, él, küzd, fárad, szeret és meg kell hallnia, elképzelhetetlen, hogy vallástalan lehessen. És ha van nép, amelynek oka van vallásosnak lenni, az bizonyára a mi nemzetünk. Hányszor összecsapott feje fölött az özönvíz; hányszor szabadul ki az oroszlányok verméből , mint Lázár, hányszor kelt életre a koporsóból , hogy többé soha meg ne halljon, megálljatok rendületlenül őseitek, atyáink hitében, hogy ez adjon erőt, lelkesedést, kitartó akaratot, mnd a vérnek hullásáig, lennie sokat szenvedett, de új életre kell ezer esztendős hazának hitei is, isten országinak méltó polgárai, s legyen békeség Jeruzsálemnek keritéseiben, csendesség az ő tornyaiban. Ámen. Ugron-bajok. Az Ugron-párt kebelében nagy a ráérgelődés a fölött, hogy Kossuth Ferencz bemerészkedett Szatmárra, Ugron Gábor kerületébe; de még nagyobb ez a mérgelődés, azért, hogy Kossuthot a szatmáriak akkora lelkesedéssel fogadták, a minőben ott a nagy Gábrielnek soha része nem volt. E miatt aztán Ugronék hivatalos lapjában, a „Magyarország“-ban most az alábbi méregcsöpp adódik ki: „A tegnapi napon már említettük, hogy Kossuth Szatmáron, Ugrón Gábor kerületében is megállapodott és ott Papp Elek társaságában ho°szabb beszédet tartott. Ez már a második eset, hogy Kossuthék a függetlenségi és 48 as párt másik részének kerületébe elmennek, hogy ott maguk mellett propagandát csináljanak. Kossuthéknak ez az eljárása a függetlenségi és 48 as anyapártban meglehetős rossz vért szült és ott azt az elhatározást érlelte meg, hogy ezentúl ők sem fogják magukat visszatartani attól, hogy a másik pártárnyalat kerületeibe elmenjenek és ott a pártszervezést részükről is teljesen önállóan eszközöljék.“ így fenyegetőzik a „Magyarország.“ Csakhogy ez meglehetősen ártalmatlan mérgelődés. Mert a függetlenségi választók mindenfelé nagyon nagy hidegséggel viseltetők az Ugronék legújabb keletű kabarék politikája iránt, amelyikben van szoczializmus, klerikalizmus és jó adag kaczérkodás a nemzetiségekkel. Szóval: van benne sok minden, ami ellenszenves a józan ítéletű, hazafi előtt. Ugron legújabban O Becsen próbált szerencsét, ahonnan ezeket jelentik : Ugron, Visontai és Tompa képviselők ma érkeztek ide pártjuk, szervezése végett. Nagy erőlködés daczára a fogadtatás silány volt, alig 200 hallgató előtt kedvetlenül beszéltek a képviselők és sietve tovább utaztak Temerinbe. A tervezett közebéd meghiúsult és csupán 3 bérkocsi képezte a menetet. A helybeli ellenzéki vezetők közt a legnagyobb viszály támadt.“ Ezt a rövidke jelentést még jobban megvilágítja a következő óbecsei tudósítás: Ugronék fogadtatására kevesen jelentek meg és még így is botrány volt. Milassin és Szilágyi ügyvédek mindenki magának akarta lefoglalni Ugront. Milasin üdvözölte először, de mielőtt beszélhetett volna dr. Szilágyi ela tolta és nagyhangon ő kezdett a beszédbe. Ez az inczidens láthatólag elkedvetlenítette a közönséget, ami még csak fokozódott, mikor ez incidens Milassin lakása előtt ismétlődött, ahol is Ugrón úgy vágta el a gordiusi csomót, hogy a kocsist utasította, hogy a vendégfogadóba hajtson és igy netu szállt egyik vezérjelölt lakására sem. A megérkezés után a sörház kerthelyiségénél gyűlt össze a hallgatóság, ahol Miassin a népgyűlést megnyitván, átadta a szót Tompa képviselőnek aki mint a szomszédos kerület képviselője üdvözlő ebtársait. Utána Visontai képviselő hívta fel a figyelmet a közelgő választásokra. Ugrón beszélt azután, sürgetvén az önálló hadsereget, külügyi kormányzatot és az önálló vámterületet. A földbirtokoknál egyenlőséget kíván, a hitbizonyányokat az állam vegye és ositsa ki pareze-lánkiut a népnek. Le kell szállítani a földadót, viselje a terheket a tőke is. A választási rendszert megváltoztatni óhajtja, általános választói jogot és titkos szavazást sürget. Akkor a népet jobban becsülik. Örvend a testvéries viszonynak (!) amely a magyarok és szerbek között van; kívánja is, hogy továbbra is föntartassék. A beszédek a mérsékelt számú közönségre semmi hatást nem tettek.“ KOLOZSVÁR Nikita Belgrádban. Belgrád, jun 29. Belgrád még mindig kivételes ünnepi hangulatban, zászlódíszben ragyog. Nikita fejedelmet bárhol jelenik meg, lelkes ovácziókkal veszik körül. Különösen közbeszéd tárgya ma az a beszéd, melylyel Mihály metropolita Nikitát és Sándor királyt fogadta. A metropolita szivére kötötte az uralkodóknak, hogy egyetértve a szerbség helyzetének javítására törekedjenek, mire a montenegrói fejedelem kezét nyújtotta a szerb királynak. Ezt a szerb közvélemény óhajának tekintik, melyet a metropolita tolmácsolt a két uralkodó előtt. A szerb király vendégével délután jelen volt a tudományakadémia ünnepi ülésén, azután pedig megtekintették a Szretin Száva intézetet és az erődöt. A díszlakomán, amelyet tegnap a montenegrói fejedelm tiszteletére rendeztek és amelyre az összes miniszterek, az itt időző bécsi szerb követ és a diplomác,s a testület tagjai megjelentek, Sándor király „drága vendége”, Nikita fejedelem egészségére ürítette poharát, amire a fejedelem hosszabb beszédben felelt. Hangsúlyozta, hogy Sándor királynak trónra lépése óta élt benne az a vágy, hogy őt meglátogassa, s ezt még növelte az a jelentés, hogy Sándor király Montenegróban meglátogatni szándékozik őt. Nyomban a koronázási ünnepségek befejezése után drága barátjának karjaiba sietett. A régi szerb birodalom az egyenetlenségek következtében összeomlott. A két uralkodó tehát most egyetértőleg akarja intézni a szerb nép sorsát. Csak a békés egyetértésben élő nép erős és tisztelt. Mind a két nép igazságos és nem vágyik idegen javakra; nem óhajtanak egyebet, mint azt, hogy amijük van, megtarthassák. Jogos törekvéseiket jóakarattal fogják fogadni az összes haladó nemzetek, amelyek már kivívták egységüket. Törekvéseiknek erős támasza rejlik az északi testvérek szeretetében, a bolgárok és ama más népek barátságában, melyek Szerbia népeivel a közös vallás, a vérrokonság, vagy az azonos czélok kötelékeivel vannak összekapcsolva. A fejedelem e meggyőződésben örömmel üríti poharát a szerb királyra, Natália királynéra és a szerb népre. Ez a beszéd a legnagyobb lelkesedést keltette nemcsak a jelenvoltakban, hanem, mihelyt köztudomásúvá lett, az egész nép körében. Mindnyájan úgy értelmezik Nikita szavait, mint a Montenegro és Szerbia közti benső barátság hiv és nyomatékosan hangsúlyozott kifejezését. A tegnapi nap az udvaré volt, a mai a katonaságé. Ma folyt le ugyanis a banyicai-brdói fensikon a programaiba vett nagy csapatszemle és hadgyakorlat, melyet 40.000 főnyi hadosztály végzett. Sándor király és vendége, Nikita fejedelem, a szerb és montenegrói miniszterek mind teljes díszben, báró Rozen orosz követ, báró Taube orosz követségi katonai attasé, Nzsevaszkij orosz tábornok, kozákezred parancsnok, a külföldi diplomáczia katonai attaséi, a szerb tábornoki kar és számos nyugalmazott tábornok és ezredes, már kora reggel hat órakor megjelent Banyicza Brdon, ahol kezdetét vették a nagy katonai hadgyakorlatok. Agyüdörgés és lelkes zsivó kiáltással fogadták Sándor királyt, Nikitát és nagyszámú kíséretét, mire a parancsnokoló tábornokok jelentést tettek Sándor királynak. Aztán a Nikita nevét viselő ezred parancsnoka tett jelentést Nikita fejedelemnek, mire Sándor király megadta a jelt a gyakorlatok megkezdésére, melyek a legszebb rendben mentek végbe. A két fejedelem ismételten kifejezést adott megelégedésének, amikor a gyakorlatok déltájban véget értek A hadgyakorlatot udvari ebéd követte, amelyre meghívták a külföldi vendégeken kívül a hadsereg főbb tisztjeit is. Délután a topcsideri népünnepet tekintette meg Nikita fejedelem, Sándor király és Natália. A népünnepen több mint hatvanezer ember vett részt. Mintegy tízezer paraszt legény és leány az ország különböző tarka, festői népviseletében járták a fejedelem előtt a kólót. A népünnep alkalmával megnyitották a topcsideri királyi vadaskertet is. Egyre számos távirat érkezik a külföldről Nikitához és Sándor királyhoz, ezek közt különösen nagy feltűnést keltett Milán exkirály hosszabb távirata, a melylyel Nikita fejedelmet üdvözölte Szerbia földjén. sz»1 és »VI rá» csa M* pár két dót tah ból Bia g0 ha' da ny gél na* az* esi m be va ze 97 ill tá le a ki di annak mását megpróbáljam csinálni p kilt. is, sőt sikerült még két másik «ib. csőt is csinálni, melyeket az e819n \ I volna igénybe, ha az egyik kulCSc^ \ , két ajtót nem lehetett volna felnyitni 4 ^ A szökés napja mára volt. „1^, mikor a mai „levegőztetés“ alatt az vigyáztak nagyon reánk, én fákat, odamentem a Kazár ajtajához ^ egy kis nyílás van és azon át bedoboa”161^ álkulcsot, melynek segítségével most a maga czelláját is kinyitotta. Ez a 1. , néhány perczig, akkor mindketten kitartott Affendakisz czelláját. Affendadisznik flotta rend ruhája. * Volt kft A rajta levő kék kamgarnruhában k el a szökést, mig a másik ruhának n a k és kabátját odaadta Kázárnak, a mellé ^ dig nekem adta, én azonban nem vett^ ^ mivel gondoltam, hogy az Affendakis/'V*1- árulómmá válhatik. Mindhárman aztán kiemeltük a Kitáját, azt rátámasztottuk a szemben r eg*atai' gyeháznak egyik nyitva levő párkányzatára ezt átmászva kijöttünk a fogházból. F„ffa * fogtak a Strattner-Károlyi udvarban, wIV saim merre vették utjokat nem tudom $ *r' hiszem, hogy Affendakisz Trieszt felé ven Mt ját, mert mindig arról beszélt, hogy újrf a hazájába, ha a szökés sikerült. a" Délután fél öt órakor megjelent Erd'i Sándor igazságügyminiszter a pestvidéki rövényszék fogházában, hol Majorovszky törvényszéki elnök fogadta. Az igazságügyminis. megtekintette a szökés helyét a kemény Szavakkal megbotránkozásának adott kifejelt"*est felett. Takács helyettes fogházfelügyelő uzal védekezik, hogy csupán az őrök figyelmetlensége és eléggé meg nem büntethető hanyagsága segíthette elő a lökést. Az illető örök név szerint Szende és Dalovai ellen az fig. rögtön elrendelte a fegyelmi vizsgálatot. A miniszter csaknem egy félóráig időzött a 10.hM. ban, s ezután megtekintette a törvényszék egyéb helyiségeit, s megbotránkozását fejezte ki az ott uralkodott viszonyok felett s kifejezte hogy e tarthatatlan viszonyokon minél előbb változtatni kell. * n bi n n rl n e li b r c h t t I Ismét szökés. Tegnapi egyik táviratunk jelentette, hogy a pestvidéki törvényszék fogházából ismét megszökött néhány hírhedt fogoly. A szökevények nem kisebb kaliberű rabok, mint: Affendakisz Perikies, Scheiber Dezső és Kázár Ambrus. A „kedélyes fogház“ e legújabb szenzácziójáról a következőket jelentik: Mikor tegnap délben (mert fényes nappal hajtották végre a szökést!) az őr észrevette hogy Affendakiszs társai eltűntek, elsütötte fegyverét. A többi őr és a fogház egyéb személyzete összefutott a lövés zajára. Affendakisz két társával ekkor már a megyeháznak gránátos uczai kapujánál lehetett. Affendakisz ugyanis előbb a levéltár helyiségébe ment. Itt két ember volt jelen : Torbik Károly dijnok és Szász Elek hivatalnok. Torbik Károly állítása szerint a szökevények egyike világos a másik kettő pedig sötét ruhában volt. A szökevények nem tűntek fel senkinek, mert ilyenkor számos fél szokott a levéltárban és egyáltalán az egész megyeház épületében megfordulni így történt, hogy Affendakisz és két társa a levéltárból az árvaszéki irattárba, onnan a folyosóra, az alispán szobája mellett le a lépcsőre szaladtak. Affeudákisz elől haladt mindig utána Kazár Ambrus és végül Scheiber Dezső következett. Affendakisz és Kazár átlépték a megyeház gránitos utczai kapuja. Scheiber még a kapun belül igazított valamit ruháján Ekkor hallotta a kapu-iál álló hadu a lövést. Hirtelen odaugrott a kapuhoz és bereteszelte azt. Tudta ugyanis, hogy rab szökést kísérlett meg. Scheiber egy ugrással a kis kapuhoz ugrott és azon át szökött ki a gránátos uccára. A hajdú után vetette magát. Scheiber egyenesen a Trattner ház felé szaladt. A hajdú kiabálására előugrott az arra menő Bácsi Imre hitelsövetkezeti szolga, aki Scheibert torkon ragadta. Iszonyú tusa fejlődött ki kettőjök között. Scheiber a kétségbeesés erejével küzdött Bácsival, aki azonban erős kezeivel csakhamar a földre szorította Scheibert. Ezalatt két hajdú és néhány fogházőr összekötözte Scheiber keztt Arabot visszavitték czellájába. Affendák azt és Kazárt, kika Trattnerház udvarán át a koronaherczeg-utczába szöktek, két más egyén vette üldözőbe, eddig azonban még nem fogták el a szökevényeket. Scheiber Dezsőt, a nagy diadallal visszahozott rabot Rakovsky István királügyész azonnal kihallgatás alá vette, mely alkalommal Scheiber a következő vallomást tette: „A szökés ideája tőlem eredt. Beteg ember vagyok és mivel a fogházban nem jól bánnak velem, elhatároztam magamat arra, hogy mindent megpróbálok egy újabb szökésre, mivel inkább odakinn akartam elveszni, semhogy idebenn nyomorultan elpusztuljak Szökésem tervét közöltem a velem egy emeleten fogva levő Kazárral, kivel már megtettem a Papa kosztával együt megpróbált szökést, ki aztán czellaszomszédját, Affendakisz Perikiest nyerte meg a terv számára. Elősegítette a tervemet az, hogy valakitől, akinek nevét, még ha megkínoznak, se mondom meg, egy vésőt kaptam, melynek segítségével kiszakítottam az ablak rácsozatából egy darab vastag drótot, amelyből álkulcsokat csináltam. Egy izben láttam egy őrnél, amikor az a czellám előtt, ült, a zárkám ajtajának kulcsformáját, azt jól megjegyeztem magamnak és Li-Hung-Csang. — Saját levelezőnktől. — Berlin, juniaszi. Még a réztányér is azt mondta: csang, csang! — Mindenki az alkirályról beszél; tolong a tömeg erre arra, várjon mikor jön,várjon hol jön ? — Végre, vagy másfél órával a kitűzött idő után, este nyolc órakor, megérkezett Li Hung-Csang úr a Gawerbe-Ausszel- Sangba. Az ő tiszteletére aggatják tele tarka lámpásokkal az épületeket, az ő gyönyörködtetésére szökik a gyarló fontaine lumineuse,az ő ünneplésére van készítve mindaz, ami igazán vásári komédia benyomását teszi a nézőre: a khinai djunke a tó közepén a maga gyatra mivoltában és számos felfújt história. Li-Hung-Csangot pedig beszéddel fogadják, aztán végig vezetik az iparcsarnokon, a nép éljenzi, ő kegyesen bólingat, majd díszvacsorára telepednek le a Dresselben, pohárköszöntők hangzanak fel, ecsetelve Khina és Németország, benső barátságát. A barátkozások korszakát éljük, ölelkezés csak mindenféle, minek is létezett Judis?mert legalább nem jutna eszünkbe a Juás csókja, pedig nap nap után önkéntelenül eszünkbejut Ezelőtt az operette ők vették tárgyuka,a furcsa eseményekből, újabb időben úgy látszik hogy megfordítva áll. Mert Yamagata anno idején elkezdett trombitálni trombitálni, írom bírálni az az ezred trombitán“, de igenis sokat talált trombitálni Khina rovására, miért !* * ravasz diplomaták összedugták fejüket és elzengték Liliként: „hagyja abba szép-n kérésemért ez engem sért!“ (magyarán mondva: curukk!) Li-Hung-Csang pedig felkerekedett, hogy elrogadja háláját a diplomatáknak adott imasításokért, s hogy viszonzásul megnyissa hazáját az európai kultúrának. Jó ideje tapos német felelet. Tapasztalatokat gyűjt, mint a kis mehike mézet a világokról, elzarándokolt a fridrichsrichei remetéhez, mint egy szerelmes legény a javasasszonyhoz. Azt hitte, hogy a vas kancellár fel f°rJa ütni szakácskönyvét és lediktálja a nagy ország alkotás recipéjét, de a kolléga azt mond," el is hisszük, hogy ő nem khinai, tehát nem tud khinai módra főzni, különben kijelentettee , hogy mindig az volt a vágya, hogy Khinához közeledhessen, de nagyok voltak az akadálytmelyeknek elhárítása nem rajta múlt. Ha hatalmi teljében lett volna, bizonyosan annyit elárult volna az ország alkotás művészet^, ] hogy Klimának feltétlen szüksége van né® s lisztekre, van raktáron elég, kössünk alkatra a változott viszonyok következtében bajlan l' I vagyok ezt nem feltételezni, mert más j a vitorlát, minekujja ő? — Li-Hung-C**”' ! tanulmányozza a hajó építést, fegyvergya“1*' I a technika és hadászat h dudását. Igyekvő i,r' j ember kell, hogy legyen. A világ sorsát rendezők egy elejtett mik is jelentőséget, tulajdonítanak, min'100 következtetnek, bonyolítják, meg kioldj®1“ nemzetek összekötő fonalát, ők bizonyosan !'’ tudják mérlegelni a khinai alkirálynő®®z,1,* D° a jámbor szemlélőre oly eredeti henye® tesz ez az egész Ki ki pl'ant aranyke“® ‘ okuláréja felett a jó Li Hung-Csang, k°°s 11 f