Kolozsvár, 1898. január-március (12. évfolyam, 1-69. szám)
1898-01-03 / 2. szám
A ha az itt- Egy szerelmes asszony vallomásai. I írta: ifj. Téglás Gábor. Hét évvel ezelőtt egy végzetes napon anyám kézen fogott és a szalonba vezetett, ahol egy se nem barna, se nem szőke, nem szép, de nem is csúnya fiatalember várakozott reánk. — Carla — szólt hozzám anyám szokatlanul ünnepélyes hangon — bemutatom neked vőlegényedet: Gaál Aladár urat. A kifogástalanul öltözött férfiú udvariasan meghajtotta magát. Én rémülten tekintettem anyámra, a ki nyugodtan beszélt tovább: — Mivel vagyoni helyzeted megfelel a Gaál úr beléd helyezett várakozásának, házasságod el van határozva. — De anyám! .... — Hagyd későbbre a hálálkodást, az most egyáltalán nincs helyén. — Ez az értesítés — folytattam leverten — megvallom, teljesen készületlenül talál. — A szülők feladata gondoskodni leányuk boldogságáról. Én és atyád ismerjük kötelességünket. Gaál, aki eddig kiváncsi és beható pillantásokkal méregetett a hajamtól a czipőm orráig, most, valószínűleg azért, hogy értelmi képességeim és hajlamaim felől tájékozást szertáron, különféle kérdéseket intézett hozzám •— Szokott új darabokba járni? Ült már kerékpáron ? Ismeri-e a Kreutzer-szonátát ? Volt-e már lóversenyen ? Mi a kedve ez virága? Hallgatta-e Thomson Cézárt? Járt már egyszer Afrikában ? Hát Bécsben ? Kit olvas szívesebben : Musset-t, Kiss Józsefet, vagy Serao Matildot? Zongorázik? Meddig tud számolni? Igyekeztem kétségbeejteni a feleleteimmel: — Új darabokba csak akkor járok, ha azokat tisztességes szerző irta, például Zola, Marcel Prévost, vagy ifj. Bokor József ... A virágok közül a georginát és az írók közül Kiss Józsefet favorizálom, akitől azonban csak az »Ember tragédiájáét és »Simon zsidó«-t ismerem A zongorán lehetőleg hamisan játszom, kivéve a »Kreutzer szonáta«-t, amelynek zenei szépségeiért valósággal rajongok . . . És most engedjen meg nekem is egy kérdést, kedves Gaál. — Tessék. — Szereti a csigát? — Nem. — Hát a fáczánt? — Azt sem. Miért kérdi? — Mert ha férjhez megyek, mindennap csigát és fáczánt akarok enni ... Ez a két étel ép oly kevéssé hiányozhatik az asztalomról, mint szegény Henrik király idejében a főtt lyúk a franczia parasztok vasárnapi menüjéből. A vőlegény nem jött zavarba. — Ha már benne vagyunk az őszinte vallomásokban, — mondta mosolyogva — én se titkolhatom el, hogy mióta egy új-zéelandi utazó étvágygerjesztő leírásait olvastam, beálltam magam is meneaternek és ünnep i napokon rendszerint friss emberhús párolog az asztalomon . . . A feleleteimmel különben nem volt elégedetlen és mikor eltávozott, hangsúlyozta, hogy jó benyomást tettem reá. Alig vártam, hogy magamra maradjak anyámmal. — Válasszon magának más feleséget ez az úr; én ugyan nem fogok hozzá menni! Anyám nevetett. — Dehogy nem! Sőt halálosan szerelmes leszel a férjedbe. — Hiszen ki nem állhatom. — Ne félj megváltozol. — Soha! — Ó, jóval hamarább. — Soha ! — Ismételtem elszántan, mint a Musset fehér lelkű grófnője. — Lehet, hogy tíz hónap, vagy talán tíz év múlva, de előbb vagy utóbb feltétlenül rajongani fogsz az uradért. — Meg fogom ölni azt az embert. — Pompás! — kaczagott szivéből anyám. El ne feledj engem is meghívni erre a látványosságra. Ez a mesterkéletlen jókedv végtelen roszszul esett. — Hogy lehet léháskodni egy szerencsétlen leány szivével ? — fakadtam ki keservesen zokogva. Ekkor anyám mellém ült a pamlagra. Sokáig simogatta a hajamat, aztán megcsókolt. Az ő szép fehér kezének az érintése mindig magnetikus hatással volt reám. És íme, most is alig éreztem a közelemben jóságos szivének melegét, csillapodni kezdett az ismeretlen veszélytől megrettent lelkem, s a könnyek felszáradtak a szememről. — A szavak, miket anyám e pillanatban mondott, máig is tisztán csengenek fülembe. — Az igazi, mély és tartós szerelem a gyűlöletből fejlődik. Édes Carlám, amily boldogtalanul érzed most magadat, és oly boldog leszel egykor az uraddal. A megnyugvás édes napjain emlékezz majd jövendölésemre Pár perczig haboztam, aztán előálltam a nagy titkommal: — Én mást szeretek, akit soha se tudnék elfeledni a Gaál kedvéért. Anyám nem mutatott különösebb meglepetést. — Tizennyolca éves vagy és igy természetes, hogy nem tartod szabadnak ajszivedet. A házasság azonban hamarább, mint gondolnád, ki fogja törülni emlééedből az éretlen leányálmokat. Ez a biztos, határozott modor megdöbbentett. Egész éjjel nyugtalanul forogtam a vánkosaim között. Vajjon kinek van igaza ? A szüleimnek, vagy a szívemnek? Összehasonlítottam a vőlegényemet Horváthtal, az ideálommal. Horváth pár évvel volt idősebb Gaálnál, aki viszont legalább húsz esztendővel látszott komolyabbnak. Aztán pénze is volt, ami óriási előnyt szerzett neki Horváth fölött, aki, mint kezdő ügyvéd, évi három-négy ezer forintból tengődött. Tudtam, hogy Horváthtal semmit se kezdhetek. A szüleim csak gazdag fiúhoz adnak. Anélkül, hogy megállapodásra juthattam volna a lelkiismeretemmel, az államgépezet nemzetiszín szalagos közege egy rövid, de meglehetősen együgyű beszéd kíséretében időközben törvényesítette a Gaál úr irántam érzett vonzalmát. Horváth, aki tudta, hogy szeretem, nem tett szemrehányásokat az hirtelen jött esküvő után. Hét hosszú, küzdelmes és lelki gyötrelmek közt eltöltött éven át nem is találkoztam többé azzal a férfival, akire tegnapig sohase tudtam a nélkül gondolni, hogy nehéz, fájdalmas nyomást ne éreztem volna a szívemen. Már-már azt képzeltem, hogy az anyám emlékezetes szavai örökre teljesületlenül maradnak, amíg végre az én regényem is végéhez ért és hányatott lelkem megtalálta az elveszített egyensúlyát. Tegnap színházban voltam a férjemmel. Egy lármás olasz operát adtak s a páholyból mélységes unalmamban a nézőteret látcsöveztem. A bejáró körül egyszerre mozgás támadt. A támlásszékek között csillogó monoklival a szemén egy feketeruhás úr jelent meg. Kihívóan kopogott végig a széksorok mellett, aztán fölkeltett egy féltuczat embert, amíg a helyéhez talált. A járásáról és a mozdulatairól az első pillanatban fölismertem a a régi ideált Éreztem, hogy lángolni kezd az arcom. A hamvadó, félig eltemetett szerelem fájdalmas vágyakkal töltötte be szívemet. Horváth, mióta elváltak az utaink, különösen az újabb időben, gyakran beszéltetett magáról. Egyik szomszédos megyében kéviselőnek választották s most egyike a Ház legnagyobb közbeszólóinak. Hosszabb beszédet még nem mondott, de máris magára irányozta az újságok figyelmét. Sohase gyűlöltem annyira a férjemet, mint e pillanatban. Elhibázott, boldogtalan életemre gondolva, megtelt a lelkem keserűséggel. Közben a függönyt leeresztették. Horváth felállt, szembe fordult a páholyokkal és arczához emelte a látcsövét. Tűzben égő szemekkel figyeltem minden mozdulatát. A karján egyszerre egy fényes tárgy villant meg. Jobban odanéztem és valósággal összerezzentem. Karperecz volt! Kölyök-leány koromban az anyám egyszer tánczmestert járatott a házunkhoz- Az a hosszúhajú szerencsétlen Harlequin aranyozott kígyót viselt a kézcsuklóján Az együgyű piperköcz végtelenül ellenszenves volt előttem, egy hét múlva aztán útnak is eresztették. Xll-ik évfolyam. 1898.2 szám. Szerkesztő-iroda: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhír és nyomda telefon is. 304. Kolozsvár, hétfő január 3. Kiadóhivatal: BEUÖZEP UTCZA 4. 8ZAM. ELŐFIZETÉSI DUU : £«á* őr.......................; Ufrt. F»W»r. ....... 7 frt. Nofjod ín. . • 3 írt 50 kr. Kgy hóra...........................1 frt 80 fa. Közvetítőknek százalékot nem adnak. Egy szám ára 6 kr HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés mán :10 kr. Nyílttér Bera 20 kr. Felhívás előfizetésre. Az események maguk hirdetnek most előfizetést a hírlapokra, s szinte feleslegesnek látszik, hogy még külön felhívással is forduljunk a közönséghez, melynek egyébiránt ma már nálunk magyaroknál is életszüksége kezd lenni a hírlapolvasás, amint azt élénken bizonyítja a múlt évi hírlapforgalomról csak a napokban közzétett hivatalos kimutatás. De szólunk mégis a közönséghez, mert évforduló előtt állunk, mégpedig, úgy tetszik, nevezetes évforduló előtt. A múló év maga is jelentőséggel teljes volt nemzetünk életében, mert praegnans kifejezésre juttatta Magyarország önállását a Budapesten végbement fejedelmi látogatások által, s egyúttal rendkívül örvendetes és megnyugtató jeleit nyilvánította a nemzet és uralkodója közötti egyetértésnek. A következő év azonban egyenesen történelmi jelentőséggel bírhat állami életünk továbbfejlődésére nézve, az utóbbi hetekben Ausztriában előállott fordulatnál fogva. Ily körülmények között csak azt ígérjük közönségünknek, hogy minden igyekezetünkkel az események színvonalán fogunk állani. Tudósításaink és értesüléseink megbízhatóságát már úgyis ismerik olvasóink. Távirataink bőségére nagy súlyt fektetünk, mert hiszen ezek nélkül ma már a hírlap nem számíthat a közönség támogatására. De most is kijelentjük, hogy táviratainkat üres kombinácziókkal és szenzáczióra számított alaptalan hírekkel nem szaporítjuk. Tárczánk mindig változatos, s közönségünk többször kifejezett óhajtásához képest inkább közlünk eredeti tárczaczikkeket és érdekes elbeszéléseket, mintsem hosszú, unalmas regényeket. De ha jó regényt közölhetünk, úgy mint eddig, közlünk ilyent is. Hit-rovatunk folyton élénk, s az irodalmi, színházi és egyleti rovatokkal együtt hű tükre a kolozsvári társadalmi és kulturális életnek. * A lap kiadójával történt megegyezés alapján a „Kolozsvár“ előfizetési áraiban változás történik az újévvel. Megkísértettük ugyanis a múlt évben az előfizetési árak jelentékeny alábbszállítását, s előfizetőink száma gyarapodott is, de ez még sincs arányban azokkal az áldozatokkal, melyeket egy ily nagyobb politikai napilap kiadása a mai viszonyok közt igényel, különösen táviratokkal való ellátás tekintetében. Ez okból, s hogy módunkban legyen a lap tovább ferjesztésére megadni a szükséges eszközöket, a „Kolozsvár“ évi előfizetési árát 14 írtban állapítottuk meg. Még így is olcsóbb lapunk két írttal a mult években fennállott előfizetési árnál. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. A „Kolozsvár“ előfizetési árai: Egész évre ... 14 frt Fél évre .... 7 frt Negyedévre ... 3 frt 50 kr. Egy hóra .... 1 frt 20 kr. Tények, kívánságok. Kolozsvár, jan. 3. (szk.) A választópolgár most már nyugodtabban aludhatik, mint az utasítások korában. Most minden öt évben (ha ugyan nem várt esélyek miatt a Ház fel nem oszlattatik) beadjuk szavazatunkat s a többségnek képviselője elfoglalja a helyét a parlamentben és tőlünk függetlenül gyakorolja kötelességét. Igen helyesen, most a megyegyűlés már többé nem ellenőrzője a törvényhozásnak és a képviselők nem aggódnak e miatt, hogy hátha megbízóik őket vissza találják hívni. De amikor nagy kérdések forognak szőnyegen mégis csak a választópolgárok azok, akik erőt, biztatást adhatnak megbízottaknak a törvényalkotás nehéz munkájában s a választópolgárok azok, akiknek szavában, nézetében a nemzet szava, a nemzet nézete, a nemzet lelkiismerete nyilatkozik meg. A szabadelvű párt intézőségét bizonyára csak az idő rövidsége gátolhatta meg abban, hogy a választópolgárok nézetére a most lefolyt obstrukciós vitát illetőleg nem appellált.így véljük, hogy 1867 óta nem volt a magyar parlamentben kérdés a melyben a nemzet óriási nagy többsége oly határozott állást foglalt volna el a kormány mellett, mint épen a mostan tárgyalás alatt levő provizórium kérdése. De ha a választópolgárok nagy többségének nem is volt alkalma nézetét impozáns népgyűlésekben kifejezni, nincsen a magyar parlamentnek oly elfogult obstrukciós tagja, aki meg ne volna győződve, hogy Bánffy Dezsőt és a szabadelvű pártot ebben a kérdésben a nemzet nagy többségének osztatlan helyeslése, rokonszenve és meleg támogatása kíséri. Nem pártkérdés ez már többé, hanem a nemzeti konszolidáczió, a hatvanhetes alap védelmének kérdése, amelynek támogatásában nemcsak a nemzeti párt egyesül velünk, amelynek elvégre is inkább csak személyi differencziái vannak velünk szemben, hanem a néppárt is, holott ez -e a szabadelvű párt a tűz és víz antagonismusban állanak egymáshoz. És az a nagy erő, amely Bánffy Dezsőnek helyzetét oly szilárddá teszi, épen ez az erősen kifejlődött és szabatosan megalakult közvélemény. Az a közvélemény, amely azt mondja, hogy az 1867-iki kiegyezés szellemét meg kell tartani, a nemzetnek ragaszkodni kell jogaihoz, de teljesíteni is kell erkölcsi kötelességeit, amelyekkel a király és a monarchia iránt tartozik. Lehet, hogy mi magyarok elfogultak vagyunk, de kétségen kívül a legpártatlanabb harmadik szemlélő is el kell hogy ismerje, hogy a szabidelvű kormány a monarchia érdekei iránt való lojalitásban és a király helyzetének lehető megkönnyítésében valóban a legvégső határig ment el. Mert hiszen a magyar kormánynak egész obstrukciós kellemetlensége csak abból az esetlegből eredett, hogy a provizórium javaslat későre adatott be. Csak ez az alkalom csábíthatta a közjogi ellenzéket a könnyelmű háborúra, mivel sokkal több józanságot kell feltételezni bennék, hogysem ezen kínálkozó alkalom nélkül megobstruálják most, ugyanazon statusquó fentartását, amely statusquónak egy évi fentartására ez év nyarán a paktumos törvényjavaslatot keresztül menni engedték. A magyar kormány pedig az új provizórium törvényjavaslatát egyes egyedül azért nyújtotta be oly későre, mert az osztrák kormánynak a kényszerhelyzetét nem akarta az osztrák obstruálókkal szemben még kényesebbé és kirívóbbá tenni az által, hogy az ultimátumot a javaslat parlamenti keresztül vitelére oly korai időre szabta volna meg, amelyen túl nálunk még bő idő maradt volna az egyoldalú rendelkezés nyugodt letárgyalására. Bizonyára módját találta a magyar kormány, hogy ez a valóság a királynak és az osztrák kormánynak tudomására jusson , hogy az osztrák kormány megértse, hogy a mi obstrukciónk egész kellemetlenségét az előbbi osztrák kormány boldogtalanságának és saját parlamentjében való tehetlenségének köszönhetjük. Jó ezt a levest felmelegíteni azon kihívó viselkedés után, amelyet a Badeni kormány még szorultsága legvégsőbb napjaiban is velünk szemben tanúsított, amire mindenki jól emlékezhetik, ha a volt osztrák pénzügyminiszter hírhedt beszédére az osztrák pénzügyi bizottság ülésén visszagondol. A magyar parlament közjogi ellenzéke tehát nem a magyar kormánynak mulasztását zsákmányolta ki az obstrukcióval, hanem csak a magyar kormány lojalitását, gyöngédségét és figyelmét a korona, az osztrák Parlamentarismus és az osztrák kormány iránt. S a midőn így a magyar kormánynak az új provizóriumról szóló törvényjavaslatával szemben, amely az önálló intézkedés elvi alapján áll , amely azért késett meg, mert a mi kormányunk végső pillanatig tartani akarta az osztrák alkotmányosságot. Kossuth Ferencz és társai épen a 67-iki törvények s az osztrák alkotmányosság védelmének színe alatt indítják meg a harczot: valóban nem tudjuk, hogy éretlenségüket, naivságukat, avagy cinizmusukat szánjuk e inkább, amelyeknek akármelyike is kiábrándíthatja a negyvennyolczas politika minden komoly pártolóját a negyvennyolczaspárt parlamenti képviselőinek politikai komolyságába és beszámíthatóságába vont körülmények között nem is csuda, ha dr. Bánffy Dezső szokatlan élességgel és mondhatni keserűséggel fakadt ki a közjogi ellenzék sajnálatos akciója ellen, s reámutatott arra, hogy ezzel a párttal szemben nem meghátrálással, nem koncessziókkal és megalkuvással, hanem csak erős akarattal és egységes törekvésekkel lehet ezélt érni. És a szabadelvű párt ezen egységében van csakugyan a siker titka. A kormánynak, a pártnak álláspontja tiszta és világos. T. i. az, hogy az ország érdekében áll a provizórium fentartása a végleges rendezésig. E mellett aztán teljesen eltörpül és második rangúvá lesz az a kérdés, hogy váljon az ideiglenesség állapotában rendeletet kell-e kiadni vagy nem kell? Az ideiglenesség állapotáért valakinek csak kell felelni. Ez a valaki a kormány és a szabadelvű párt. A kormány nyugodtan felel a parlament és a szabadelvű párt a nemzet ítélőszéke előtt. Nyugodtan felelt volna akkor is, ha generális rendelet adatott volna ki, amely az eddigi állapotokkal kifejezetten fentartja , nyugodtan felelhet most is, amikor ilyen rendelet tényleg ki nem adatott, hanem csakis egyes, netalán előforduló, esetekben leend szükséges, hogy a kormány tájékoztató nyilatkozatot tegyen, vagy utasítást adjon, ha ugyan az eljáró tisztviselők, vagy magánfelek ilyenekre reá szorulnak. A kormány tehetett úgy is, így is. Ténykedése (mert hisz az ex lex állapot is ténykedés) a parlament és a nemzet ítélete alá kerül s ez az ítélet a kormánynak szilárd, következetes magatartásáért csak elismerést, köszönetet fog szavazni. A mi kérésünk most nem is a közjogi ellenzékhez, hanem a szabadelvű párthoz szól. És azt foglalja magában, hogy egyformán értse át mindenki azt, amit a kormányelnök lapidárisan kifejezett e szavakkal: „csak erős akarattal és egységes törekvésekkel lehet diadalt aratni“. Azt is magában foglalja a mi kérésünk, hogy engedjék át a párt összes korifeusei nyugodtan a vezetést a párt hivatalos vezérének, Bánffy Dezsőnek, s velünk szabadelvű-párti választókkal szemben a kormányelnököt ne protegálják, mert annak a három évnek számtalan sikere, amelyet Bánffy Dezső a miniszterelnöki székben eltöltött, a legigazabb protekczió a mellett, hogy benne bizzunk sőt vezérünknek elismerjük. Mi szabadelvűpárti választók ízléstelennek találják az oly bókot, amely Bánffy Dezsőt a naturalista úszóhoz hasonlítja s mi úgy gondoljuk, hogy mindaddig, amig a kormányelnökségből nem fognak doktori diplomákat osztogatni, az arravalóság mértéke a siker lesz. És a végén azt is magában foglalja a mi kérésünk, hogy az a harmónia, amely Bánffy Dezső és Apponyi Albert között ebben a kérdésben keletkezett s amelynek őszinteségét Bánffy Dezső a nála mindig szokásos egyenességgel, lovagias gyöngédséggel és talán