Magyar Polgár, 1903. október-december (26. évfolyam, 221-292. szám)
1903-10-01 / 221. szám
1993. október 1. MAGYAR POLGÁR3 ..Mi hát akkor a földi élet? Egy teremtő gondolatnak örökre és előre megszabott nyilatkozása ? Avagy véletlen bekövetkezések lánczolatának eredménye, amelyben az összehangzást, a sokat csudást, magasztalt harmóniát, a fenmaradás ténye szükségkép magával hozza ? Egyik sem a kettő közül és mégis mind a kettő! A teremtő gondolat a mindenütt azonos törvények, amelyek szerint a világegyetemben mindenütt azonos és mindenütt folytonos anyag mozgási állapota, a mindenség arczulata egy adott pillanatban, változhatik. Ezeket a törvényeket bizonyos vonatkozásaikban physikai törvényeknek, más vonatkozásaikban chemiai törvényeknek nevezik. Természetes tehát, hogy nincsenek olyan chémiai jelenségek, amelyek ne hódolnának a physikai törvényeknek, és nincsenek olyan physikai tünemények, amelyek bármiféle chemiai törvénynyel ellentétben állhatnának. De ama mindenütt azonos törvények más vonatkozásokban is nyilvánulhatnak, mint amelyekben physikai és chemiai törvényeknek nevezzük őket. Ilyen más vonatkozás az élet, éppen olyan joggal, mint ahogy physikai és chemiai törvényekről, szólhatunk élettörvényekről is. Nincs ugyan semmiféle tüneménye az életnek, amely physikai törvényeknek ne hódolna és chemiai törvényekkel ellentétben állhatna; de nem ismeri az életet, aki azt hiszi, hogy az életnek minden nyilvánulatát vissza lehet physikai és chemiai tüneményekre vezetni. Az életnek mindenekelőtt jellemző sajátossága az, hogy máskép, mint élő lényekben vagy élő lények útján nem nyilvánulhat. Élő anyagról szólni : ellenkezik minden tapasztalatunkkal és fogalmi képtelenség is. Minden élő lényben különleges anyagoknak egy bizonyos, környezetétől, legalább érzékeinkre nézve, élesen elkülönített mennyisége foglaltatik. Ez a mennyiség az élőlények minden fajára nézve meghatározott és jellemző, és ennek a mennyiségnek minden része, egyik a másikkal szoros kapcsolatban, bizonyos belső egységet, alkot, amelyet egyéniségnek nevezünk Élő anyagról szólni nincs egyéb jogczímünk, amit hogy az anyagnak egy-egy bizonyos adott mennyisége egy-egy adott élő lény testét alkotja. Ez pedig nem elég. Élő lény testanyaga nem következéskép élő anyag. Ha létezhetnék élő anyag, az nem jelentkeznék szükségkép mindenütt élő egyéniségek képében és meghatározott, fajonként különbözőleg korlátolt mennyiségben. Nincsen két olyan élő lény, bármily egyszerűek is, amelyek teljesen egyforma anyagból állanának. Egyénileg és adott állapotuk szerint mind különböznek egymástól. Végül, ha léteznék élő anyag, nem kellene minden élő lénynek szükségképen más élő lényből származnia és nem indulna ki az esetek legnagyobb részében a magasabbrendű lények fejlődése is egy-egy elemi élő lény- shír, amelyet többnyire fhetének nevezünk". * * *" „Különösen az egyedfejlődésnek, az egyes élőlények külön-külön fejlődésének, kísérleti tanulmányozása kényszerít bennünket épen a legújabb időben arra, hogy az életjelenségekben a physikai és chemiai ismert energia-alakokon kívül más, különleges energia alakokat is keressünk, s a physikai és chemiai rendű tényezőkön kívül más tényezőket is tételezzünk föl. Épen azok, akiket az egységes világfölfogásnak szent nevében mindig arra tanítottak, hogy az életben is minél egyszerűbb physikai és chemiai folyamatokat keressenek ; hogy az élettüneményeket is mathematikai képletekkel igyekezzenek kifejezni , mihelyt hozzáfogtunk, hogy az élettüneményeknek ilyen egyszerű voltát ne csak állítsuk, hanem, a physika és a chemia segédeszközeivel meg is vizsgáljuk, — be kellett látnunk, hogy, mint physikai és chemiai folyamatok, az életnek, nevezetesen az egyedfejlődésnek legegyszerűbb jelenségei is magyarázhatatlanok és nem felelnek meg az ok és okozat amaz egyszerű viszonyának, amelyet az élettelen világban találni szoktunk. Ha nem üres szólásforma, úgy a legjobb esetben is csak föltevés, hypothesis az, hogy az élet physikai vagy chemiai folyamat. Ez a föltevés épen úgy dogmává lett, mint ahogy dogma volt a régi vitalismus, amely szerint az élettünemények az anyagtól független erőnek, egy külön életerőnek hódolnak csupán. Az a materialismus, amelyet a régi vitalismusszal szembe állítottak, ennél csak tudákosabb, ha lényegileg semmivel sem igazabb. És mégis épen olyan vakbuzgó, bírálatot nem tűrő hirdetői vannak, mint akárminő vallási dogmának, úgy, hogy ma már küzdenünk kell az ellen, amit nem régen még a természettudományok legbecsesebb vívmányának tekinthettünk. Nagyon igaza van Goethe-nek, hogy a hamis hypothesis is jobb, mint semmin. Mert az, hogy hamis, magában még nem okoz kárt. De ha meggyökeredzik, ha, mindenkitől elfogadva, a hitvallásnak egy nemévé alakul, amit senkinek sem szabad vizsgálni, az már szerencsétlenség, amelytől esetleg századok szenvednek. Nem akarják megengedni, hogy az élőlények világa sok tekintetben külön világ, és hogy annak a világnak bizonyos autonómiája is lehessen, amely, bár nem független az általános physikai és chemiai törvényektől, mindazonáltal ismer más, nem physikai és chemiai rendű, irányító tényezőket is. Az élitjelenségek automiájának tanát mintegy megbélyegezni akarják a neovitalismus névvel. Mondottam, hogy az egyedfejlődés, az egyes individuumok külön-külön kifejlődése, a legsajátlagosabb élettünemény. Azért nem kevésbbé csak részlettüneménye annak az általános átalakulásnak, amely a létezéstől elválaszthatatlan. A létezők összesége mindig csak adott pillanata egy öröktől fogva és örökkétig tartó átalakulásnak. Soha sem volt semmi olyan tegnap, mint a minő ma, és holnap sem lesz többé olyan semmi, mint a minő ma. A változás itt gyorsabb és azért föltűnőbb, ott lassúbb és arasznyi létünknek meg sem állapítható , de azért egyaránt végbe megy mindenütt. Az arany, az ólom és mindazok az anyagok, amelyeket chemiai elemeknek nevezünk, lassan változnak, avagy legalább megjelenésüknek bizonyos változásai után ismét viszszanyerhetők látszólag ugyanazon állapotban, ezért közönséges értelemben változhatatlanoknak mondjuk őket. Arányoslag gyorsan változnak az élő lények úgy a maguk egyéni életében, mint nemzedékről nemzedékre. Az átalakulást, ha élő lényeken észleljük, bizonyos feltételek alatt, fejlődésnek nevezzük. A fejlődés tehát a létezéstől el nem választható átalakulásnak csupán egy különleges megnyilvánulása. Nem helyes azt mondani, hogy az élő lényeket jellemzi az a képességük, hogy fejlődni tudnak , mert szükségképi és minden létezővel közös átalakulást nevezünk fejlődésnek. A fejlődés az élő lények bizonyos átalakulásainak adott ténye, amely nem szorul semmi külön magyarázatra. Szükséges azonban részletesebben körülírni, mit és mikor nevezzünk fejlődésnek : az élőlényeken is észlelhető többféle átalakulásból ; szükséges továbbá részletezni, hogy a fejlődésnek nevezendő átalakulásnak minő különösebb nemei és vonatkozásai vannak.“ • * ♦ .Röviden és általánosan: a fejlődés az alakbéli megjelenésnek az életműködésekkel járó periódusos változásokon kívül fellépő változásaiból áll. Az egyénfejlődés az átalakulásoknak az a sorozata, amelyen az élőlény a maga egyéni életének keretén belül (az életműködéseket kísérő periódusos változásokat nem tekintve) keresztül megy. A fajfejlődés pedig az egyéni fejlődés menetének és eredményének a faj életében nemzedékről-nemzedékre bekövetkező változása.“ ♦ * * „A fajfejlődés menete természetesen korántsem oly gyors, mint némely élőlény egyénfejlődése Oly óriási átalakulást, valát a minő például rövid néhány nap alatt lejátszódik előttünk, midőn a tojásból csirke vagy a selyempille petéjéből hernyó, abból báb és a bábból pillangó lesz, rövidre szabott emberi életünk még azoknak az állatoknak faj fejlődésében sem észlelhet, amelyeknek nemzedékei a leggyorsabban követik egymást. Amaz állatoknak legnagyobb része, amelyekkel az emberi nem már régen ismerős, az alatt az idő alatt, hogy felőlük őseinktől az első tudósítások reánk maradtak, semmi változáson nem ment át. Azoknak a házi állatoknak csontváza, amelyekkel a cölöpépítmények embere sok ezer év előtt együtt élt, semmiben sem különbözik mai házi állatainkétól. Sok állatfajról tudjuk, hogy kipusztult azóta ; még több pusztulhatott ki anélkül, hogy tudnék , de amelyek megérték a mai kort, azok alig-alig változtak. Még legtöbb változáson mennek át azok az állatok és növények, amelyeket az ember a maga szükségleteire és kedvére tenyészt, illetőleg termel. Állataikon a tenyésztők néha néhány év alatt is nagy változásokat érnek el, egyszerűen azáltal is, hogy tovább tenyésztésre minden nemzedékből azokat választják ki, amelyek czéljaiknak leginkább megfelelnek. Ismeretes a galamboknak ilyen módon rövid idő alatt létrehozott sok változata. De mihelyt a tenyésztő megszűnik bizonyos tulajdonságú egyedeket kiválogatni és állatjait, szabadon engedi kereszteződni, épen olyan rövid idő alatt előáll a sok különleges változat helyén az a törzsalak, amelyből a tenyésztés kiindult. Visszatérést látunk egy régebbi állapotba, tehát az átalakulás nem felelt meg a fajfejlődés előre bocsátott fogalmának... * * * Azt hiszem, a mesterséges kiválasztáséhoz hasonlítható az egyes emberek hatása az emberi intézményekre is. Magukra hagyatva, erős és következetes vezető kéz nélkül, mint az elvadult galamb, elzüllenek azok is. Ezért nem gondolom, hogy hiábavaló, hatástalan legyen a a gond, amelyet, mint rector, egyetemünkre fordítani szándékozom, de így is csak akkor nem lesz hatástalan, ha törekvéseim fonalát majdan átveszi tőlem más. “ * ♦ * „Minden egyetemnek két feladata van. Az egyik a tudomány előbbrevitele új igazságok kiderítése útján ; a másik a tudományok eredményeinek közlése tanítás útján. Annál inkább egyetemmé magasul az egyetem, minél inkább szolgál egész fölszerelésével, szervezetével és tagjainak, tanítóinak és tanulóinak, egész közszellemével az első feladatnak, új igazságok kiderítésének ; minél inkább irányítja a tanítást is arra, hogy a tudomány előbbreviteléhez a régiek helyébe új munkásokat és a kevesek ke