Szauder Máriaa (szerk.): Kazinczy Ferenc: Levelek - Magyar Remekírók (Budapest, 1979)
24. Hajnóczy Józsefnek
Skublik 6«. Emlékezz meg örvendő jövendölésemről. Ó, légy akkor ismét ember, s tedd emberekké, polgárokká alattvalóidat is. Tanítsd tanításoddal, példáddal, hogy az igazságot szeressék, és róla tegyenek bátran vallást. Sírva kérlek erre. Olvastam egy más munkádat is, sőt leírom azt. Világ nagyjai, veszedelem! Zendítő munka, kivált midőn klaszszikus magyarsággal írja Dömém! Csudáltalak, de boszszankodtam rád. Ha jó szívedet nem ismerném, azt, mit ott mondasz, szofizmának mondottam volna; így legalább a legnyilvánságosabb paralogizmusnak kiáltom. A religiót félted. Nem azt félted, barátom! A papi rend tekintete hanyatlása rettentett el, nem a religió esete; ez most tisztább, minekutána Pozsony és Pest szemináriumokat állított kebelében, mint annak előtte volt, míg a religiót a tudatlanság őrzötte. Ah, Dömém, ha látnád, mint vérzik szívem, midőn azt kell szemlélnem, hogy te is azok közé állasz fegyvereddel, akiktől én iszonyodom ! Még egyszer jövendölöm, Dömém, hogy püspök leszel. Ó, ha azt láthatnám, hogy püspöki megyédben asilumot nyitsz azoknak, akik az igazságot buzgón szeretik! De lehetne-e egyebet reményleni Dömétől ? Teljesítse az ég reménységemet, kívánságomat. Aszalay barátom egy Stellát és egy Vak lantost fog néked küldeni. Vedd örök szeretetem s forró tiszteletem jeléül, s szeresd Kazinczydat HAJNÓCZY JÓZSEFNEK Regmec, 1794. júl. 12. Szentmarjay, akit tegnap Patakon hagytam hátra, és aki örömet szerzett nekem azzal, hogy Károlytól Patakig