Kardos László (szerk.): Tóth Árpád válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1964)
Tanulmányok, bírálatok, hírlapi cikkek
Tóth Árpád Ha Saint-Simonnak az Alcaforado-problémában igaza van, egy kicsit kétségbe lehet esni mindannyiónknak, egyenruhátlanul olvasó polgártársaim. A világ legfájdalmasabb odaadású, legőrületesebb hevű szerelmét egy katonatiszti mundér keltette volna fel? Istenem, hiszen mindannyiónknak megvan a véleményünk ezekről a csábos szabóremekekről, ugye civil kollegáim ? A cifra mundér régen is, most is teljesen felesleges és nem is szép attrakció. Vagy csakugyan olyan elragadó volna például az, hogy valakinek a kabátján a gombok mellett kemény, párhuzamos zsinórok sárgállanak, s a nyakát kellemetlen merevségű pléhgallér fojtogatja? És ha szép is az ilyesmi, és hozzá is tartozik, mondjuk, a hősi lelkülethez, hát a legforróbb szerelem se lehet meg nélküle? Bolond egy probléma ez, tisztelt olvasók, s a legbolondabb az benne, hogy még hálásaknak is kell lennünk a snájdig katonaruhák iránt, mert ezek nélkül tán sohase is lett volna sejtelmünk a szerelem oly csodaszép végleteiről, aminek az Alcaforado Mária leveleinek olvasása közben borzongatják meg szegény civil szívünket. CSOKONAI SÉTÁJA Most szép matinét rendeznek a tiszteletedre, s a sírod előtt is méltóságos, komoly ünnepélyt tartanak azok, akik a te drága emlékednek hivatalos gondozói, hát én, a hétköznapok eseményeinek hegedűse, micsoda szerenádot játsszam ma zenéked, Csokonai Vitéz Mihály? Hallatja levelét az idő vén fája, s mint a népdalbeli rezgő nyárfa leveleire, ezekre az őszi lomb módjára lesuhanó napokra is üzenetek vannak írva: emlékek és hangulatok, s a ma elhervadó órák a te áldott neved emlékétől, a te fájó életed hangulatától iratosak. Én nem megyek el azok közé, akik a megkésett dicsőítés könnyű aranyfüstjével cifrázzák ragyogóvá emlékedet, engem émelyít az utókor feléd gomolyodó tömjéngőze, én a mai évfor-