Magyar Rendőr, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-27 / 43. szám
Nagy István György: 99 Űrkutatás és űrtechnika Az embert a legrégibb időktől foglalkoztatja a Föld elhagyásának gondolata. Már a XVII—XVIII. század irodalmában találkozunk ilyen irányú elméleti fejtegetésekkel, a megvalósításhoz azonban akkoriban még hiányzott a technikai alap. Az első mesterséges hold felbocsájtása korszakalkotó jelentőségű fordulópont — a tudomány és a technika történetének minőségileg új fejezete kezdődik: az űrkutatás korszaka. Az elmúlt években nagyszámú űrkutatással foglalkozó könyv látott napvilágot. Nagy István Györgynek a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában nemrégen megjelent munkája elsősorban az űrkutatás technikai vonatkozásaival foglalkozik — közöttük kiemelten a katonai kérdésekkel. A könyv tartalmilag három részre oszlik. Az első gondolatcsoportban a szerző végigkíséri az olvasót az asztronautika történetén, és megismerteti a csillagászati, az űrkutatási és az űrhajózási alapfogalmakat. A munka fő mondanivalója a második részben összpontosul. Itt tárgyalja a szerző az űrkutatás technikai vonatkozásait — közöttük a rakétatechnikának, az irányítástechnikának, a híradástechnikának és a műszertechnikának az asztronautikával kapcsolatos legfontosabb kérdéseit, a fejlődés során eddig megtett utat, valamint a közelebbi és a távolabbi jövő perspektíváit A könyv harmadik részében az űrkutatás és az űrhajózás haditechnikai vonatkozásait fejtegeti a szerző. Megtudjuk, hogy a mesterséges égitestek elindításához a második világháború idején kialakított nagyrakéták továbbfejlesztése vezetett el. A nyugati rakétaszakértők ebből a felismerésből kiindulva, kezdettől az űrhajózás katonai lehetőségeit kutatják — szemben a Szovjetunió békés célokra irányuló törekvéseivel. Napjainkban az imperialistáknak ez a koncepciója csak erősödik. Űrkutatási terveikben első helyen áll az űrhaditechnikai eszközök felbocsátása Képet kapunk a mesterséges holdaknak a rakétairányításban és a rakétaelhárításban betöltött szerepből, a felderítő mesterséges holdak hadászati lehetőségeiről, majd egy pillantást vetünk a „bombázó műholdak” ma még távolinak tűnő perspektíváira A könyv tanulmányozása jelentős mértékben emeli olvasóink technikai és ezen belül haditechni- s kai műveltségét, s ráirányítva figyelmüket a munkában felvetett kérdések katonai jelentőségére. Szabó Sándor LOVAS LÁSZLÓ: Xis cj&mcLQ. enniaalé... Kimondhatatlan nyugtalanság költözött az öreg Pásztoráé szívébe, amióta az októberi éjszakában meghallotta az első lövéseket. S amikor gépfegyverek kattogása, sőt ágyúk tompa moraja verte fel a nappalok és éjszakák csendjét, még szót is alig válthattak vele. Eszter — a fiatalabb Pásztoráé — minden kedveskedése, biztatása hiábavalónak bizonyult. A nagymama — aki máskor a gyerekek legvidámabb játszótársa volt — magába roskadva ült a széken. Egyetlen fia — Géza — alhadnagyként teljesített szolgálatot Budapesten egy karhatalmi alakulatnál. Már eltelt néhány nap, mióta utoljára látta a fia arcát, amely szakasztott mása volt édesapjáénak. Szegényt a csendőrök kínozták halálra. Géza édesanyja és felesége rendületlenül várták a jeladást. Az egyik este végre megszólalt a telefon. A vonal másik végén Géza beszélt. Az öreg Pásztorné tartotta kezében a kagylót, majd kiugrott a helyéből. — Hogy vagy, egyetlen fiam? Nincs semmi bajod? — Semmi bajom... Itt vagyok szolgálatban, a minisztériumban ... A beszélgetés hirtelen megszakadt ... A telefonhívás után újabb két nap telt el. Az idős anya és a katonafeleség igyekezett úrrá lenni kétségbeesése felett, jóllehet nagyon nehéz volt. Valahol a közelben — kisebbnagyobb megszakításokkal — golyószórók idegtépő kattogása hallatszott... A gyerekek az izgalomtól elcsigázva már aludtak. Az idős asszony úgy tett-vett a szobában, mintha ez foglalná le minden gondolatát. Váratlanul megszólalt, és amit mondott, megijesztette Esztert: — El kell mennem hozzá ... Látni akarom! A fiatalasszony meglepetten fordult anyósához: — Hogy juthat az eszébe ilyen képtelenség?! — Nem képtelenség ez ... El kell mennem hozzá!... Érted? — De hiszen, fogalma sincs arról, mire vállalkozik... A város tele van szökött bűnözőkkel ... Fegyverek kerültek gonosz emberek kezébe .. . De az édesanya nem tágított. A megmásíthatatlan elhatározás biztos tudatában halkan és röviden csak ennyit mondott: — öreg vagyok én már ... Engem nemigen bántanak ... A fiatalasszony tudta, hiába tiltakozik. Ismerte jól az anyósát — kár ellenkeznie És Géza édesanyja másnap reggel elindult. Minden lépéssel, minden utcasarokkal közelebb érezte magát a fiához. Néha-néha megállt kis időre, meg kellett pihennie ... Kezében kis csomagocskát tartott, kevéske elemózsiát — Gézának vitte. A minisztérium bejáratánál géppisztolyos rendőrök álltak. Az asszony egy pillanatra megtorpant, azután elmondta, mi járatban van. Nemsokára egy főhadnagy lépett hozzá, az őrség parancsnoka. — Hiába tetszett fáradni... — sajnálkozott. — A karhatalmistákat máshová vezényelték. Alig néhány órája hagyták el az épületet... — Hova vitték őket...? — Ezt, sajnos, nem tudom megmondani... — Nem akarta közölni, elhallgatott. Nem mondhatta, hogy a karhatalmi alakulat éppen ezekben a percekben rendkívül nehéz feladatot hajtott végre. Olyan helyre mentek, ahol bizony nem drága az emberélet. Azt viszont még ő sem tudta, hogy többen életüket vesztették, s Géza is váll- meg karlövést szenvedett. Pásztorné nem jutott meszszire a minisztériumtól, amikor néhány tankot pillantott meg. Motorjaik harsányan dübörögtek. Egy nagyon fiatal, csodálkozó arcú szovjet katonát pillantott meg. Szemével a Pásztornát követte. Az özvegynek valahogy úgy tűnt, hogy a gyerek — mert hiszen még annak nézett ki — nem is őt látja, hanem egy másik asszonyt, valahol nagyon messzire Budapestől. „Az a távoli élő asszony is aggodalommal gondolhat katonafiára . . Pásztoráénak hirtelen eszébe jutott, hogy még mindig kezében tartja a fiának szánt kis csomagocskát. A fiatal szovjet katona kezébe nyomta ... A szőke legény szabadkozását elnyelte a Duna partján süvítő őszi szél Az idős asszonyt most már valóban nehezen vitték lábai. Lassan-lassan a híd budai oldalára érkezett. Zúgó fejében egyre csak a meghiúsult találkozás felett érzett fájó gondolatok kergetőztek Kis idő múlva egy csöndes kis utcához ért. Egy teremtett lelket sem látott. Megindult. Egyszerre gyorsan közeledő lépéseket hallott a háta mögött ... Majd hirtelen két fiatalember toppant elé. Az egyiken felöltő sem volt. A másik gúnyosan vigyorgott előreugró fogaival. — Na ... öreg . .. erre nem számított, mi?! — tört rá az utóbbi — Mit akarnak tőlem?! — Hogy mit akarunk? Először is a párttagsági könyvét. Ide vele, de gyorsan! — Nekem nincs olyan. Az előreugró fogú fiatalember ismét rátámadt. — Most azután leszámolunk ... Kár is tagadni, hogy a ruszkinak csomagot adott át... Nem is magyar az ilyen... — De az vagyok! Hogyan merészeli...?! — így ni!... Pásztorné már csak a magasba lendülő öklöt látta. A rövid pillanat olyan volt, mint valami lidérces álom. Nem magára gondolt, nem a szégyenre, és nem a fájdalomra... Mozdulatlanul feküdt az utca szürke kövezetén. Orrából vér szivárgott. S amikor újra eszmélni kezdett, sok aggódó szempillantást látott... És segítő kezek simogatták észbevegyült, csapzott haját, ahogy felsegítették. Színgazdag képek, hiteles atmoszféra — így elevenedik meg a filmvásznon Kosztolányi Dezső „Aranysárkány” című regényének századfordulós kisvárosa, Sárszeg. Ranódy László rendező már a „Pacsirta” filmrevitelével igazolta: érző és értő tolmácsolója Kosztolányi lírai hangvételű prózájának, atmoszferikus varázsának. Az író alakrajzoló képessége méltán ihlette meg a filmalkotót, hogy életre keltse Novák Antal, matematika—fizika szakos tanár humánus alakját, illetve csöndes és megrázó tragédiáját. Vidám gyereksereg fut a kora nyári kék ég alatt szálló sárkány után. Tanárok nézik — Novák Antal, gyengéd szeretettel, Fóris tanár úr pedig hidegen, gyűlölettel. E két emberi magatartás konfliktusa bontakozik ki a filmben, s e harcban alul marad a gonoszsághoz alkalmazkodni képtelen, emberséges Novák Antal. Tulajdonképpen érthetetlen előtte bukott diákjának megalázó boszszúja s Hilda lányának árulása, szökése. Az érzékeny lelkű, jóra született tanár szinte görcsösen hisz abban, hogy tévedés történt — fokozatosan veszti el kapcsolatát a realitással, mígnem beteljesedik a tragédiája. A film nem egy képsora — sárkányeregetés, a tanulók harsánytréfái, a szertelen Hilda és a gazdag diák, Csajkás Tibor szerelmi jelenetei — látványos, mozgalmas kifejezése a regény tömör, szűkszavú részleteinek. S ahogyan sűrűsödik a tanár drámája, úgy válik mélyebbé minden dialógus, gesztus, s jut mind nagyobb szerephez a lélekrajz, a főhős, Novák tanár belső harca. S így adódik, hogy a film vége felé érezhetően lassul a ritmus. Az „Aranysárkány" filmváltozatának kiemelkedő erőssége Mensáros László átélt, szuggesztív alakítása. Novák tanár úr pillanatig sem hagy kétséget: humanizmusa belülről fakadó, és az embertelenség ijesztő, idegen a számára. Hildában Béres Ilona kacér, szertelen, könnyelmű figurát formál meg. Csajkás Tibor szerepét rokonszenvesen játssza Tóth Benedek. Meglepetésként hat Tahi Tóth László alakítása: a bukott diák — Liszner Vili — kezdetben kissé komikus alakja a kemény konokságtól fokozatosan jut el a félelmetes bosszúállóig. Kitűnő, karakterisztikus játékot nyújt a filmben — egy züllött zughírlapíró szerepében — Sinkovits Imre. Az „Aranysárkány” korhű atmoszférája, s a színes, szélesvásznú képek hatásossága Illés György operatőrt dicséri. (r g —t) NMGMA RINGOK