Magyar Sajtó, 2000 (41. évfolyam, 1-10. szám)

2000 / 1. szám

­ Ülésezett a MÚOSZ választmánya A testület január 29-ei ülésén meghallgatta és elfogadta Wisinger István elnök beszámolóját a szep­tember óta eltelt időszakról. Köszö­netét fejezte ki a MÚOSZ vezetői­nek az újságírók egészségügyi ellá­tásának biztosításáért tett erőfeszí­tésükért. Ugyancsak elfogadta az el­nök tájékoztatóját a küldöttgyűlés előkészítéséről. Jóváhagyta az elnökség javaslatát a küldöttgyűlés előkészítését végző bizottságok összetételére. A választmány elfogadta az 1999. évi gazdálkodásról szóló tájékozta­tót és a 2000. évre szóló költségve­tési tervezetet. Elfogadták azt a javaslatot, hogy ebben az évben, ha az Aranytoll ki­tüntetést odaítélő bizottság ezzel egyetért, huszonnégyen kaphassák meg a díjat. Tizenkét javaslatot, te­kintettel az első szabad választás tizedik évfordulójára, az Örökös Tagok Testülete kíván előterjesz­teni. A választmány tudomásul vette az etikai bizottságnak az Újságíró eti­kai kódex módosításáról szóló vita­anyagát. (Teljes terjedelmében kö­zöljük e számunk 4-5. oldalán.) MAGYAR SAJTÓ ■ 2000. 1. SZÁM A küldöttgyűlést előkészítő bizottságok Jelölést előkészítő bizottság Elnök: dr. Müllner Jenő (Helyi Lapok Szakosztá­lya) Titkár: Fekete Béla (Dé­li Hírlap, nyugdíjas) Tagok: Hekeli Sándor (regioná­lis titkár, Eger) Fejes István (regionális titkár, Pécs) Rákos Ildikó (megyei tit­kár, Hajdú-Bihari Napló) László Zsuzsa (alelnök, Zenei Szakosztály) Hupján Mária (Hölgyvi­lág) Varga Sándor (MTV) Szalay Zoltán (Fotóri­porterek Szakosztálya) Horváth Gábor (Nép­­szabadság) Gréczy Zsolt (Magyar Hírlap) Miskolci Péter (MTI) Tóth Zoltán (Magyar Sportújságírók Szövetsé­ge) Varga István (Helyi Te­levíziók Országos Egye­sülete) Száraz Lajos (Helyi Rá­diók Országos Egyesüle­te) Szerkesztő­bizottság Elnök: Komlós Attila, a MÚOSZ alelnöke Titkár: Frank Iván, a Magyar Sajtó főszer­kesztője Tagok: Barát Tamás, a Kommu­nikációs és PR Szakosz­tály elnöke Sárkány László, a Szen­tesi Hírek főszerkesztője Pauska Zsolt, az Új Du­nántúli Napló főszer­kesztője Szervezési bizottság (tervezet) Elnök: Vince Mátyás Titkár: Körösi Zoltánná Tagok: Bajnai Zsolt Rátesi Margit (a MÚ­OSZ külső munkatársa) Sárosi Péter (Public­ Press) Wisinger István Alapszabályt előkészítő bizottság Elnök: Wisinger István Titkár: dr. Orosz Ba­­lázsné Tagok: Komlós Attila Bajnai Zsolt Bernáth László Bőle Dezső Horváth Sándor (Győr) Győri László (Magyar Rádió) Az érdekvédelmi kódex kidolgozását előkészítő bizottság Elnök: Bernáth László Titkár: Bényei József (Debrecen) Tagok: Borenich Péter (Magyar Rádió) Horváth Sándor (Győr - regionális titkár) dr. Simíts Iván (Népsza­badság) Az etikai kódex módosításait a MÚOSZ etikai bizottsága készíti elő Elnök: dr. Halák László Alelnökök: dr. Baranyó György Szegő Anna Eljárótanácsok: Avar János - Kartal Zsuzsa, Láng György dr. Boross Dezső - Bart­­ha Rózsa, Józsa Benő Erőss Ágota - Petró András Haskó József - Berkes Erzsébet, Rónay Ferenc Kövér Tamás - Bódi Ágnes, Kiss. G. Péter N. Sándor László - Hup­ján Mária, Martin József Rigó János - dr. Erős Zoltán, Gara Péter A XVIII. Sajtófotó-pályázat nyertesei A MÚOSZ és a Magyar Fotóriporterek Társasága által meghirdetett XVIII. Sajtófotó-pályázatra összesen 189 szerző 2324 felvétellel pályázott. A képeket Korniss Péter elnökletével az Arnold Éva, Gárdi Balázs, Keleti Éva, Matusz Károly, Pataky Zsolt és Szigeti Tamás összetételű zsűri bírálta el. A MÚOSZ nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítmé­nyért Sopronyi Gyulának, a Népszabadság fotósá­nak ítélték. A pályázat anyagából 2000. március 10-én nyílik kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Hír I. díj: Dudás Szabolcs (HVG) - Rogovo, Koszo­vó, Jugoszlávia II. díj: Sopronyi Gyula (Népszabadság) - Tasná­­dit letartóztatta a rendőrség III. díj: Koszticsák Szilárd (MTI) - Végső búcsú Képriport I. díj: Sopronyi Gyula (Népszabadság) - Titkos menekültszállás Dunakeszin II. díj: Benkő Imre (szabadúszó) - Napfogyatko­zás III. díj: Habik Csaba (Magyar Hírlap) - Mohácsi Krisztián temetése Emberábrázolás, portré I. díj: Sopronyi Gyula (Népszabadság) - Torgyán József az MTK-Ferencváros örökrangadón II. díj: Kovács Bence (Népszabadság) - Pege Ala­dár III. díj: Gordon Eszter (Hócipő) - Csitt Művészet és tudomány I. díj: Sándor Katalin (MTI) - A lélek temetése II. díj: Dudás Szabolcs (HVG) - Rézfúvósok nép­zenei fesztiválja III. díj: Fejér Gábor (Népszabadság) - Bulgakóv­­ház Sport I. díj: Czagány Balázs (Blikk) - „Start” Öttusa-vb II. díj: Szigetváry Zsolt (Magyar Hírlap) - „A Ba­logh” III. díj: Sopronyi Gyula (Népszabadság) - Ritmi­kus gimnasztika EB „Az orosz csapat” Természet és környezet I. díj: Szigetváry Zsolt (Magyar Hírlap) - Teljes napfogyatkozás Magyarországon II. díj: Kovács Attila (MTI) - Kanalasgém III. díj: Kovács Attila (MTI) - Reggeli ködös nap­sütés az Alpokban Mindennapi élet - társadalomábrázolás I. díj: Benkő Imre (szabadúszó) - New York, 1999 II. díj: Pető Zsuzsa (Pand P Press) - Generációk III. díj: Fazekas István (Blikk) - Por és hamu Humor I. díj: Czerkl Gábor (Mai Nap) - Pintér Sándor a munkahelyére tart II. díj: Schmidt Andrea (Délmagyarország) - Jó napot...! III. díj: Teknős Miklós (Népszabadság) - Plakát­ragasztó Különdíjak A Magyar Hírlap által felajánlott Escher Károly­­különdíj a legjobb hírképért: Szabó Barnabás (Nép­­szabadság) - A Szerelemkörút víz alatt. A legjobb Budapest-kollekcióért a Budapest Fesztivál Központ Kht. díja: Ratkó Tamás - Szép csendesen. Az Axel Springer Magyarország által adományo­zott díj a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek: Németh György (MTI, Sze­ged) - Ortodox zsidó vallásúak szent ünnepe Ma­kón. Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja: Fe­jér Gábor (Népszabadság) - Az éjszakai Moszkva fényei. Népszava-különdíj: Szandelszky Béla (szabadú­szó) - Koszovó, 1999. A Magyar Fotóriporterek Társasága Munkácsi Márton-különdíja a legjobb kollekcióért: Fejér Gá­bor (Népszabadság). A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ál­tal felajánlott különdíj 35 év alatti fotóriporternek: Dudás Szabolcs (HVG). Ezredfordulós Budapest, fotográfiai ösztöndíj - Benkő Imre (szabadúszó).

Next