Magyar Sakkvilág, 2014 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2014-09-01 / 9. szám
Portré „Visszavonulok99 Mindenki meglepődött a bejelentéseden, de én nem. Amióta az iskolai sakkoktatás bevezetésének programjában főszerepet vállaltál, az ezzel járó elfoglaltság miatt várható volt, hogy visszavonulsz a profi versenyzéstől. A The Times magazinnak mivel indokoltad döntésedet? Több mint 30 éve sakkozom, és 25 éve vagyok női ranglistavezető, éveken keresztül voltam a férfi Top 10-ben világklaszszisok társaságában. Tábla mellett ennél többet már nem érhetek el. 2012-ben hoztam létre a Polgár Judit Sakk Alapítványt, ez komoly munkát ad. Úgy gondoltam, most jött el az idő a váltásra. Családommal is többet lehetek, és a sakkoktatásban elvállalt misszióba is nagyobb energiát fektethetek a jövőben. A sakk természetesen nem tűnik el az életemből, követni fogom továbbra is a versenyeket és más sakkeseményeket. A sakk örök szerelem marad számomra. Az életedről két könyv jelent meg eddig magyarul. Ké Interjú Polgár es András Matt a férfiaknak című műve inkább családregény, amely nemcsak rólad és családodról szól, hanem bepillantást enged a sakktörténet egy igen izgalmas korszakába is. Ebben egy darab játszma sincs! A másik (Hogyan döntöttem meg Fischer rekordját?) ezzel ellentétben tankönyvszerű keretbe foglalja a gyerekkorod világát, játszmákkal, elemzésekkel és emlékekkel együtt. Ennek folytatása két kötetben még kiadásra vár. Hogyan állsz ezzel a nem kis energiát igénylő munkával? Nagyon jó érzés volt, amikor elkezdtem írni az önéletrajzi sorozatot. Élvezetes és izgalmas visszatekinteni a legkorábbi éveimre és fotókkal felidézni a múltat. Először angolul jelent meg a Quality Chess-nél, és őszinte örömömre szolgált, amikor a Műszaki Kiadó úgy döntött, hogy vállalja a magyar kiadás gondozását. Őszszel jelenik meg a Nagymesterből világklasszis címmel a második kötet magyarul, és szinte ezzel egy időben az angol nyelvű harmadik, egyben utolsó rész. Németül pedig az első kötet került nyomdába az idén. A három részben nagyon sok versenyről és gyakorlati tapasztalatról mesélek pályafutásom elmúlt évtizedeiből. Néhány kedvenc fejezetem a sorozatból: az amszterdami napló és a trükkök (I. kötet), illetve a „királyindiai" fejezet (II. kötet). Nemcsak a sakk népszerűsítésében vállalsz szerepet, hanem a nők társadalmi elfogadtatásának és az ennek problémáit taglaló televíziós műsorokba is elfogadsz meghívásokat a világ különböző tájairól. Másfél éve például egy svéd tévécsatorna vitaműsorában láttalak. Hogyan tartod a kapcsolatot a hazai és külhoni médiával? Mivel napi rendszerességgel kapok felkéréseket, ezért külön csapat segít ebben. Nagy munkát fektetsz az évente a sakk ünnepének tekinthető Aquaprofit-Polgár Sakknap szervezésébe, amely igen népszerű a sakkozók és az amatőrök körében is. A szimultánvendégek között a magyar „celebek" mellett nemzetközileg elismert hírességek is feltűnnek. Azt lehet látni, hogy veled veletek, Polgár-lányokkal együtt megjelenni még magyar politikusoknak, olimpiai bajnok sportolóknak vagy neves művészeknek, pénzembereknek is megtisztelő dolog. Megrendezitek idén ősszel is ezt a hagyományos rendezvényt? Nyolc évvel ezelőtt egy gyors ötletből indult az Aquaprofit-Polgár Sakknap a sakkrajongók számára Zsuzsa, Zsófi és jómagam közös részvételével. Idővel úgy éreztem, hogy a sakk sokkal többet tud megmutatni magából, ha kiszélesítjük a programokat, és 2011-től már egész na peltűnést keltő bejelentést tett Polgár Judit a norvégiai sakkolimpia alatt a The Times magazinnak adott interjújában: abbahagyja profi sakkozói pályafutását. A múltról, a jelenről és a jövőről Tompa Jánossal beszélgetett. Tompa János 18 MAGYAR SAKKVILÁG