Magyar Siketnéma-Oktatás, 1922 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1922-01-01 / 1-2. szám

MAGYAR SIKETNÉMA-OKTATÁS. 1-2. sz. szakpaedagógust tételez fel, aki nem nevelve gyógyít és tanítva gyógyít, hanem aki beszédet tanít és aki beszélni tanít. A vezetésemre bízott nagyothallók iskolája az elemi iskolai tanterv alapján dol­gozik. Szakszerűsége a szájról-leolvasás, melyet az általam kidolgozott „magyar­módszer“ alapján oldunk meg. Sajnos, most évközben igen nehéz a beiskolázás. Reméljük, menni fog. Itt tehát, ami természetes is, a munka szakszerűsége sokkal minimálisabb, mint a néma gyermekek iskoláiban. E kettőnek keverednie nem szabad, mert a kevésbé szakszerű nagyothallók oktatása teljesen tönkreteszi a siketnéma-intézeteket. E kettőnek egymás mellett kell haladnia, s a siketnéma-intézeti tanárnak a nagyothallók iskolája egy oázis legyen, mint a gyógypaedagógusnak a vakok intézete. A siketnéma-intézetek akkor fognak mutatni szép fejlődést, akkor fog a tanár­ság újra tanárság lenni, ha lerázza magáról a salakot, ha tisztán a beszéd­tanításnak szenteli magát, s ha a nagyothallók és később megsiketültek révén nem engedi szakszerű paedagógiájához büntetlenül hozzászólni a laikus paedagógust. Budapest, 1921. december hó. Dr. Bárczi Gusztáv orvos, skn. int. tanár. A siketnémák kiejtés-tanításáról. Irta: Völker József. l. Ha tanításunk eredményét tekintjük, megállapíthatjuk, hogy ezideig a fejlő­désnek, fejlettségnek csak a rasszal mérhető fokára­ jutottunk. Tudjuk, érezzük, hogy még nagyon sok a tennivalónk. Eltekintve attól, hogy sok, immár közmeggyőződéssé érlelődött követelés, mint a siketnémák oktatása államosításának, — az általános tan­kötelezettség kimondásának —, a képzés ideje meghosszabbításának —, a siketnémáknak tehetség és a fogyatkozás mérve szerint való elkülönítésének —, a tanárok vállalandó feladatuk nagyságához, nehézségéhez mért kiképzésének a kérdése még mindig a megvalósítást várja, a siketnémák hangos beszédre való tanításának elvi alapján állva, nem tágít tőlem, belém veszi magát az a gondolat, hogy az oktatás rendjén, menetén, kivitelén a jobb, a jó eredmény érdekében feltétlenül változás kell, hogy essék. Változás kell hogy essék különösen a kiejtés-tanítás rendjén. Mielőtt a dolgok taglalásába bocsátkoznám, tiszta helyzetet kell teremtenem. Az eredményes hangos beszédtanításnak elemi feltétele a rendes tehetségű siket­némáknak elkülönítése a gyenge tehetségetektől. Tapasztalásunk, hogy a kétféle siketnémának együttvaló tanítása mindkét típusra végzetes. Ha 8—10 rendes képességű gyermek mellett 5—7 gyenge van, — mert a meglevő állapotokkal számolok — az eredmény nem lehet, nem lesz kielégítő sohasem. Az a kétségbe ejtő erőlködés,­ melyet nekünk is, a gyenge siketnéma gyermekeknek is ki kell fej­teniük, hogy a kiejtési nehézségek szintjén átvergődjenek, hogy a tartalmi és formai nehézségeket legyőzzék és akár tudatos, akár gépilegesen reprodukálandó sajátjukká váljanak, szinte hiábavaló. 8—10 év után is a gyengetehetségű siketnéma nem sajátítja el a hangos beszédet oly mértékben, hogy gondolatait akár szóban, akár írásban úgy tudná kifejezni, hogy más megértse, tehát hogy gonddal, kínnal, kese­rűséggel és nehéz fáradsággal szerzett ismeretei, beszédkészsége a létért való küz­delmében aránylagos hasznot jelentene rá nézve. A mai kor életfelfogása szerint kinek-kinek joga van a tisztességes megélhetésre, az anyagi jólétre. A jólétért azon­ban ellenszolgáltatásra, munkára kötelezhető mindenki. Ha már az anyagi jólétet csak a munka ellenében tudjuk elképzelni és tétel gyanánt állítjuk fel az ahhoz való jogot, akkor nem lehetetlen követelés, hanem beváltásra váró ígéretnek kell tekintenünk azt is, hogy a sorsunkat irányító, azt megszabó alakulat, az állam, adjon módot a haza minden rendű és rangú polgárának, minden épkézláb embernek,

Next