Magyar Szalon, 21. kötet (11. évfolyam, 1893-1894/2)
Tartalomjegyzék
785 JÓSIKA MIKLÓSRÓL 786 főúri családok s kitűnőségek és nevezetességek, ide értve a tudósokat s művészeket is, nagy számban szoktak összegyűlni. Alkalma volt itt látni s csodálni Erdély összes szép asszonyait, államférfiak, lovagjait, s ezek során páratlan különczeit s bolondjait is, kiknek furcsaságai mélyen vésődtek emlékezetébe, s anyagot szolgáltattak humoros műveihez, Békessy Feri kalandjaihoz, s regényeiben és beszélyeiben felmutatott több érdekes, komikus alakhoz. Ily felejthetetlen typusok voltak név szerint az úgynevezett párisi gr. Bethlen Farkas, a legfrancziább magyar, ki valaha czipőt és selyem harisnyát viselt; báró Naláczy István, ki egyéb furcsaságai közt a guberniumhoz intézett folyamodványait úgy stilizálta, mintha valamely jó pajtásának írna tréfás levelet: «Kedves Gubernium! Köszöntetem N. N. titkár urat» stb.; br. Kemény Farkas, a vénasszony képű, arczát fehér s rózsaszínnel, homloka és keze vérereit épen kékre festő, gyógyszereket s mixtúrákat készítő, új ételfajokat s alakokat kigondoló jeles magyar gazdasszony, spanyol kalpagban s köpönyegben; gr. Máss Miklós, az általa gambeczek s haruczoknak nevezett örmény urak makacs üldözője ; s a Jósikák közül József, ki minden kereskedő s mesterember részére külön fiókot tartott pénztárában, s bár a varga fiókja tele volt, a szabót vagy fűszerárust,ha ennek fiókja kiürült, végtelenig várakoztatta; ha beretválkozott, három piros-pozsgás oláh fájával szolgáltatta ki magát, kiknek egyike a szappant, másika a langyos vizet, harmadika a beretvát tartotta, s ha e közben az udvaron — mert az ablaknál szokott beretválkozni — zajt hallott, félig beszappanozva, a legmeglepőbb pongyolában rohant a szobából, s ily toilettben olykor egész Branyicskát végig nyargalta; ki gyepes udvarának kacskaringós útjain a hidakat végtelen türelemmel oly sétálásra szoktatta, hogy mindig a fövényes úton maradjanak, s a gyepre ki ne térjenek, mit a fegyelmezett kapitali hősök a legkomolyabban teljesítettek. Fortini büszke jogtanár, az úgynevezett kutyaverő, ó-divatú frakkjában, kér-Magyar Szalon XXI. dékig érő mellényében, térdig érő bugyogója és fehér harisnyáiban, oldalán gyíklesővel, fején háromszögű kalappal, mely alól vékony czopf fityegett, de mely alatt Gájus és Ulpiánus összes tudománya, a pandekták és glosszák teljes tárháza volt beszállásolva stb. Atyja e szokásának, hogy őt már gyermekkorában elvitte magával a társaságokba, köszönhette Miklós úrfs, hogy az úgynevezett parquet-lázt sohasem ismerte, a nagyvilágban fesztelenül mozgott, s úgy a legfelsőbb rangú mint minden más tisztességes társaságban jól mulatott. Itt tette sajátjává az erdélyi szalonok, könnyed, udvarias, de tősgyökeres magyar nyelvét, az erdélyi úri élet minden szokását, melyet regényeiben annyi szerencsével használt fel. Ez élénk benyomásokhoz, melyeket az erdélyi társaságból, a sajátságos, eredeti lovagok s matrónák, atyja barátainak s nagy terjedelmű rokonságának érdekes és regény anyagra nagyon alkalmas köréből merített, kiegészítőleg járult szülőföldének hagyományos romantikája s várromokkal koronázott bérczeinek, kristály patakokkal öntözött zománczos völgyeinek s titokzatos barlangjainak s vízzuhatagainak szemlélete. Kolozsvár s a többi, ha nem is várnak nevezett de védelemre készült városokban megvoltak még ez időben s részint megvannak ma is, a régi sötét körfalak, az utczákat elzáró kapuk s azokat fedező ódon tornyok. A sziklás, erdős bérczekben s virágos völgyekben pedig minden kanyarulatnál szebbnélszebb képek bontakoznak ki. Jósika Miklós egész gyermekkora s első ifjúsága az erdélyi természetnek e tündéries képei közt a legregényesebb környezetben telt el, s igy már korán bizonyos költőiség fejlett ki lelkében, melyet régi krónikák, emlékiratok s hagyományok tápláltak. Atyja birtokai, hol felváltva időzött, s hol gavallér atyjával együtt lovagolt, vadászott, csatangolt,s e közben Erdély mint állam, és az erdélyi ős nemzetségek múltjából sok történeti adatot, regét. II. Báró Jósika Miklós utolsó arczképe. 50