Magyar Szalon, 36. kötet (19. évfolyam, 1901-1902/1)
342 SZANA TAMÁS Sándor pedig Az özvegy férje czímmel víg elbeszélést olvasott föl. A hatás oly általános volt, hogy társaságunk közlönye legközelebbi számában méltán írhatta: «Hogy a siker váratlan volt, hogy a közönség valódi lelkesedéssel vett részt a társaság első közülésében, ezt, mint tényt, mi nem hangoztatjuk újra, csak örvendetes tudomásul veszszük, mint eklatáns jelét annak, hogy a nemzet művelt osztályai nem vezethetők félre, hogy az az elem, mely a nemzeti műveltség zálogát és erejét képezi, most is elhozta ihletét és buzdító tapsait annak a társaságnak, mely magas missziót tűzött maga elé. Veszélyeztetett szépirodalmunk biztosítását. A január elsei körülésen a nemzet nyilatkozott,nyilatkozott azokban, kik az akadémia termében összegyűltek. Nem párt, nem részrehajlás, nem clique volt ott jelen. A Petőfi Társaság a nemzethez fordult s a nemzet elküldte válogatott képviselőit, hogy az új irodalmi szövetség kibontott lobogóját szívből fakadt üdvözletével avassa föl. Míg a közönség érdeklődése ily impozáns módon nyilatkozott meg első ülésünk iránt, a társaság közlönyét is nagy kitüntetés érte: első megrendelője, feledhetetlen emlékei Nagyasszonyunk, Erzsébet királyné volt. Biztatóbb, megtisztelőbb kilátások közt már nem kezdhette volna meg működését a társaság. Nyilvánvaló volt, hogy fölolvasóüléseink jó hírnevét az első föllépés egy csapásra megállapította. A második ülést már várta, sürgette a publikum, ami minket nem kis zavarba hozott, mert közönségünk volt ugyan, de alkalmas termet későbbi üléseink számára nem kaptunk. Az akadémia velünk szemben ekkor még nagyon tartózkodó volt, tagadó választ nem adott ugyan, de a bekövetkező viszonyoktól tette függővé előzékenységének gyakorlását. Melegebb és őszintébb vonzódással fogadta első föllépésünket a Kisfaludy-Társaság, mely pár hét múlva tartotta ünnepélyes évi ülését. Akkori elnöke, Lukács Móricz, a gentleman író, minden szépért és jóért lángoló lelkének egész melegségét éreztette velünk megnyitó beszédében. «Örömmel üdvözlöm — szólt — a legújabban keletkezett hasonirányú Petőfi-Társaságot, mely egy nagy írói tehetség vezérlete alatt, jobbára ifjú erők szövetkezéséből alakult, ugyanazon czélra, mely felé annyi évek óta mi törekszünk. Hadd induljon meg a verseny köztünk, melyben vesztes egyikünk sem lehet: bármelyiknek sikeres törekvése és munkássága, közös nyeremény mindnyájunknak, mert közelebb visz a közös czélhoz. Hiszen nem egymás ellen, hanem egymás mellett küzdünk, nem vagyunk ellenségek, sem üzleti konkurrensek, hanem hazafias czélú versenytársak, de egyszersmind szövetségesek is. Mielőtt a versenyt megkezdettük, fogjunk tehát baráti kezet.» Lukács Móricz szép szavai jókor érkeztek, mert — valljuk be — ezekben az első időkben, minden lelkesedése daczára is, buzdításra, bátorításra volt szüksége az otthon melegét nem ismerő fiatal társaságnak. Közönségünk, mint mondom, már